Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-10 / 292. szám
1976. december 10. Brüsszel Tanácskoznak a NATO külügyminiszterei Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön reggel Brüsz- szelben megkezdte kétnapos értekezletét az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete külügyminisztereinek tanácsa. A megbeszélések két témakört foglalnak magukba: egyrészt az általános nemzetközi és katonapolitikai helyzetet, amelyről Luns főtitkár tart bevezetőt, másrészt a keletnyugati kapcsolatok alakulását, különös tekintettel az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányának végrehajtására és a jövő évi belgrádi értekezletre. Ez utóbbival kapcsolatban a NATO tagállamai csak a jövő év első miniszteri értekezletén dolgozzák ki végső közös álláspontjukat. Luns főtitkár a konferencia előtt jelezte, hogy a miniszterek tárgyalnak ugyan a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének legutóbbi ülésén tett javaslatokról, a főtitkár azonban elutasítóan foglalt állást mind a nukleáris fegyverek alkalmazásával kapcsolatos, mind pedig a két katonai tömb „létszámstopjára” vonatkozó javaslatról. A külügyminiszteri tanácskozáson utoljára vesz részt Henry Kissinger. Kissinger magával hozta a januárban hivatalba lépő Carter elnök üzenetét is, amely megnyugtatja a NATO tagjait: az új kormányzat továbbra is nagy fontosságúnak értékeli az Észak-Atlati Szerződés katonai és politikai szerepét az Egyesült Államok külpolitikájában. A tanácskozás pénteken ér véget. Kissinger az ülések mellett több kétoldalú megbeszélésen vesz részt. Csütörtökön az ülésszak megnyitása előtt Caglayangil török külügyminiszterrel tárgyalt, majd látogatást tett Luns NATO-főtitkárnál. Országgyűlési bizottságok ülése Az országgyűlés közelgő téli ülésszakának előkészítése jegyében csütörtökön a parlament két bizottsága tanácskozott. A kereskedelmi bizottság ülésén dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és dr. Sághy Vilmos 'belkereskedelmi miniszter egészítette ki szóban az írásbeli tájékoztatót. Az országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságának ülésén Sándor József, a bizottság elnöke és Madarasi Attila pénzügyi államtitkár tartott vitaindító tájékoztatót. Berlin Az NSZEP KB ülése Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Az NSZEP Központi Bizottsága csütörtökön Berlinben folytatta munkáját. A KB szerdán megkezdett ülésének fő témája az 1976—80- as ötéves terv, valamint az 1977-es népgazdasági terv tervezete. A Politikai Bizottságnak a KB elé terjesztett jelentése megállapítja, hogy az eddigi tapasztalatok arra utalnak: az 1976—80-as új ötéves terv első éve az NSZEP IX. kongresszusán elfogadott irányelvekkel összhangban, sikeresen zárul. Az ipar az év első 11 hónapjában 12,9 milliárd márka értékkel termelt többet, mint a múlt év hasonló időszakában, ami 5,6 százalékos teljesítménynövekedésére utal. Megvalósulnak a lakosság ellátásával kapcsolatos tervek is. Mindez megfelelő alapot biztosít a népgazdaság további dinamikus fejlesztéséhez, s a lakosság anyagi-kulturális színvonalának emeléséhez. A jelentés kiemelte a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületé bukaresti ülésének fontosságát. Egyben felhívta á figyelmet azokra a reakciós, militarista, revansista sőt neonáci erőkre, amelyek — mindenekelőtt az NSZK-ban — az enyhülés ellen lépnek fel. Az NSZEP legfelsőbb irányító testületé élesen elítélte, hogy egy nyugatnémet bíróság a napokban felmentette azt a Werner Weinhol- dot, aki egy éve az NDK két határőrét orvul meggyilkolta. Erősödnek az olyan törekvések, hogy Nyugat-Berlint bekebelezzék az NSZK-ba, s ily módon fokozzák a feszültséget a város körül — állapítja meg az NSZEP PB, majd leszögezi, hogy az NDK kapcsolatait a Német Szövetségi Köztársaság irányában a békés egymás mellett élés elvei és a nemzetközi jog általánosan elismert normái alapján kész továbbfejleszteni. Czinege Lajos Szófiába átázott A pápa és a polgármester VI. Pál pápa első ízben találkozott Giulio Argannal, Róma polgármesterével, aki az Olasz Kommunista Párt támogatásával került a fővárosi tanács élére. (Képtávírónkon érkezett). A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának soron lévő ülésére csütörtökön Szófiába utazott Czinege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi álA közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások újabb plenáris ülését csütörtökön rendezték a bécsi Hofburgban. A nemzetközi konferenciateremben ezúttal is zárt. ajtók mögött tanácskozott a 19 ország delamtitkár. Jelen volt J. A. Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi 'képviselője és F. F. Krivda vezér- ezredes, a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. (MTI) legációja. Az ülésen E. Bol- land nagykövet, az angol küldöttség vezetője elnökölt és Jean Smolderen nagykövet, a belga delegáció vezetője fejtette ki kormányának a NATO többi tagállamáéval megegyező álláspontját. Spanyolország Tömegmegmozdulások Hírügynökségek a spanyol dolgozók fokozódó megmozdulásairól számol nak be. Szerdán több tartományban sztrájkba lépték a fém- és építőipari munkások. Csupán a San Sébastianban sztrájkoló fémmunkásak száma meghaladja a húszezret. Beszüntette munkáját a „Casa” repülőgépgyár hétezer alkalmazottja A baszkföld demokratikus szervezetei elhatározták, hogy megrendezik az általános amnesztiát sürgető harc hetét. Azt követelik, hogy az év végéig bocsássák szabadon az összes politikai foglyokat. A spanyol rendőrség szerdán este Madridban letartóztatta a kommunista párt tíz aktivistáját, akik az utcán a népszavazástól való távolmaradásra félszólító propagandastandot állítottak fel. Haderőcsökkentési tárgyalások Elnökünkkel Indiában Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön délelőtt hivatalában fogadta Makó Dakovot, a bolgár minisztertanács elnökhelyettesét, aki a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság társelnökeinek megbeszélései alkalmából tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint Vladimir Videnov Bulgária budapesti nagykövete is. (MTI). LAPZÁRTA BUDAPEST A Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozatot, az Országos Béketanács és a Magyar ENSZ Társaság pedig közös állásfoglalást tett közzé tegnap abból az alkalomból, hogy az ENSZ közgyűlése huszonnyolc évvel ezelőtt fogadta el az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. PÉCS Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságálnak tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön Baranyába látogatott. Részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság kibővített ülésén, amelyen az 1976. évi gazdasági munkát értékelték és megjelölték az 1977. évi gazdaságpolitikai feladatokat, a Központi Bizottság határozatának szellemében.. Az ülés után megtekintette a mohácsi történelmi emlékhelyet, majd pedig a Bólyi Állami Gazdaság vető- magüzemét kereste fel. BRÜSSZEL Kissinger amerikai és vele együtt Genscher nyugatnémet külügyminiszter arra szólította fel a NATO tagállamait, hogy utasítsák el a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületé bukaresti ülésszakának javaslatát. A szocialista országok javasolták, hogy az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányának aláírói nyilvánítsák ki: nem használnak elsőként egymás ellen nukleáris fegyvereket. BUDAPEST Gáspár Sándornak, az MSZMP PB tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével a lengyel szakszervezetek kongresszusán részt vett magyar küldöttség csütörtökön hazaérkezett. ÚTON WASHINGTONBA James Carter, az Amerikai Egyesült Államok januárban hivatalba lépő 39. elnöke Washingtonba repült, hogy folytassa kormányalakításai tárgyalásait. (Telefoto) Az indiai légierő AVRO-típusú katonai gépével, a gyakorta aszállyal küzdő India Haryana államának termőföldjei fölött repülünk. A gépen J. S. Chawla, a kormány információs irodájának munkatársa tájékoztat. Üticélunk Észak-India Hissar nevű városa, Delhitől 160 kilométerre. Rövid, 35 perces repülőút után érkezünk a városba. Jellegzetesen indiai településen vonulnak át gépkocsijaink, üzletsorok, színesen öltözött indiai emberek, barátságosan integető iskolások között. Vendéglá- tóiink az Elnöki Tanács elnökének az egyetem kísérleti kutatóintézetét kívánták bemutatni. Amand Kashiap professzor, az egyetem rektora fogadta és tájékoztatta Losonczi Pált a kutatóintézet munkájáról és tevékenységéről. Indiában, mindenekelőtt a népélelmezés szempontjából különösen nagy a jelentősége a gabonafélék nemesítésének, a terméshozam emelésének. A kutatóintézet búza- és árpafajták nemesítésében ért el eddig jó eredményeket. Sikerrel folytatnak kísérleteket az eddiginél rövidébb idő alatt beérő rizsfajták termesztésével is. A tájékoztatás szerint különösen figyelemre méltó intézetük állatkísérlett tudományos részlege. Losonczi Pál a szakember szemével tekintette meg a paradicsom és padlizsán kísérleti parcellákat, a .kísérleti gyapottáblát, a 'baromfirészleget, a szarvasmarha kísérleti telepet, ahol elsősorban fajtakeresztezéssel, a tejhozam emelésében értek el nagyszerű eredményeket. Az egyetem rektora, az intézmény szakembereinek kíséretében bemutatta magyar vendégének a kutatóintézet 50 ezer kötetes könyvtárát, folyóirat-gyűjteményét. A világ minden részéből érkező folyóiratok között örömmel fedeztük fel hazai szakfolyóiratainkat. Vendéglátóink elmondták, hogy jó kapcsolatok fűzik őket magyar kollégáikhoz, és szívesen alkalmazzák munkájukban szakembereink észrevételeit és tapasztalatait. Losonczi Pál végül beírta nevét a könyvtár vendégkönyvébe. A háromezer hektáros kutatóintézet fontos szerepet játszik az indiai mezőgazdaság fejlesztésében. Annál inkább, mert nemcsak kísérleteket, kutatómunkát folytatnak, hanem tanácsadó szolgálattal is rendelkeznek, ismeretterjesztő tevékenységüket pedig az indiai televízió mutatja be. Az egyetem mintegy kétezer hallgatójából évente négyszázan végeznek és kapcsolódnák Ibe a mezőgazdaság gyakorlati tevékenységébe. Küldöttségünk a nyári melegben, tűző napon tett látogatás után szívesen tartott kóstolót a frissen préselt, hideg narancsléből. A vendéglátás helyén, India gyümölcsei között fedeztük fél a dinnye nagyságú, kétkilós citromokat. Az intézet munkatársai ezzel a saját termésű óriás gyümölccsel ajándékozták meg Losonczi Pált. A háromórás látogatás után, katonai gépünkön visszatérve Delhiibe, délután is színes program várta a magyar delegációt. A kora délutáni órákban díszes kivitelű albumot nyújtottak át (Losonczi Pálnak, amely Körösi Csorna Sándor forrásmunkául használt tibeti dokumentumainak kicsinyített másolatát tartaJlmazta. Városnézés után az esti órákban szálláshelyünkön!, az ASHOKA hotelben Losonczi Pál és felesége fogadást adott Ali Ahmed1, India elnökének tiszteletére. KEREKES IMRE RHODESIA JÖVŐJÉRŐL Joshua Nkomo, a felszabadító mozgalmak egyik küldöttségének vezetője, a Rhodesia jövőjéről tárgyaló genfi konferenciával kapcsolatosan kijelentette: ha a fehérek részt kívánnak venni az átmeneti kormányban, a lehetőség adott számukra, de a hatalmat át kell adniuk a fekete többségnek. Hozzátette: a fehéreket nem üldözik el az országból. (Képtávírónkon érkezett) Lázár György fogadta Makó Dakovot