Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
1976. december 28, nËPÜJSAG 5 Pestre járnak pereskedni (No 2.) Kántásék megsértődtek ? ...— hogy meddig fogú nk bíróságra járni, nem tudom — mondotta Kántás József, a szekszárdi Műszergyár Kun Béla szocialista b rigádjának vezetője, a mintegy két hónapja megjelent cikkünk végén, amikor beszámolt a brigád tagjainak kálváriájáról, egyik újítási ügyükben. Mivel az ügy még nem ért véget, sőt, most kezd bonyolulttá válni, a per, a brigád tagjai által ösz- szegyűjtött iratainak kivonatát közöljük. o „A vállalattal 1975-ben a 325/8900. számú újítás alapján szerződést kötöttünk 30 darab forrasztópáka-tartó elkészítéséről, 160 forint/da. rab áron. Ebből tízet a szekszárdi gyáregység részére 1975-ben elkészítettünk. A további 20-at anyaghiány miatt 1976. április 29-én adtuk át. A tíz darab pákatartó árát az átadást követően megkaptuk. A 20 darabot pedig különböző műszaki problémákra hivatkozva nem fizették ki. Panaszunkkal a munkaügyi döntőbizottsághoz fordultunk. 1976. június 29.” o „Pere István és társai felpereseknek. Az alperes elleni újítási díj megállapítása iránti perükben a bíróság közli a felperesekkel, hogy az alperesi vállalati munkaügyi döntőbizottság által áttett kérelmük az ügy érdemi tárgyalására nem alkalmas. Szekszárd, július 3.” „A felperesek az alperes ellen újítási díj kifizetése iránti perében a .következőt adják elő: A huszonnégy voltos pákatartóra mintapéldányt készítettünk újításként, amelyet az alperes elfogadott. Ezért kifizetett 1500 forintot a villanyszerelő brigád tagjainak, újítóknak. A minta- példány elfogadása után a felperesek megállapodást kötöttek arra, hogy 10 darab pákatartót a szekszárdi gyár részére, további húszat a budapesti alperesnek készítenek. A 10 darab ellenértékét a szekszárdi gyár rendezte, darabonként 160 forintos egységárban. Az alperes azonban a részére leszállított 20 darab pákatartó ellenértékét nem rendezte. A 20 darab átadása megtörtént 1976. április 29. napjával. Ennek díja egy hónap elteltével esedékessé vált volna. Az újításhoz az anyagot a vállalat adta, azonban azök elkészítése munkaidőn kívül történt. Ezért a vállalat külön munkadíjat nem számolt el. A Pere István brigádtag, felperes: Azóta készítettünk egy másik újítást is. Életvédelmi szempontból nagy jelentősége van. A szereidében három hónapja használják. A készülék kifogástalanul működik. Egy hete kaptunk értesítést, hogy elfogadták. 38 1974. (X. 30.) számú rendelet 6. §-ában foglaltak alapján az alperes köteles 3200 forintot kifizetni. Szekszárd, július 5.” o „A felperesek által vállalatunk ellen 3200 forint megfizetése iránt indított jogvitában előkészítő iratot nyújtunk be. A szekszárdi gyáregységben dolgozó „Elektro brigád” 24 voltos forrasztópáka élettartamának növelése c. újítási javaslatát vállalatunk műszaki igazgatója 1974. november 20-án hasznosításra elfogadta. Ennek alapján november 22-én került megkötésre a hasznosításra vonatkozó szerződés. A pákatartóra vonatkozó vállalati igények felmérése után a szekszárdi gyár, valamint a budapesti központ részére 30 darabot rendeltünk. A szekszárdi gyár részére készült 10 darab ellenértéke — 1600 forint — kifizetésre került. A központba szállítandó 20 darabot a felperesek különféle szükséges anyagok hiányára hivatkozva nem készítették el 1975. március 31-re, mikor is az újítás kísérleti ideje lejárt. A kérdéses 20 darab pákatartót végül 1976. május 3-án szállították Szekszárdról Budapestre. Vállalatunk iparjogvédelmi osztálya május 11-én feljegyzést küldött Szekszárd- ra, melyben kifogásolta, hogy az újításban szereplő vázlatrajz és a mintadarabok nem azonosak. Vállalatunk kérte a pákatartóknak az újításban leírtak szerinti elkészítését és egyidejűleg visszaküldte azokat Szek- szárdra. Természetesen mindaddig, amíg a kifogásolt hibák fennállnak, a felperesek által perelt 3200 forintos kivitelezési díjat vállalatunknak nem áll módjában kifizetni. Végezetül bejelentjük, hogy a tévesen kifizetett 10 darab pákatartó 1600 forint összegű ellenértékének visz- szakövetelési jogát fenntartjuk. Budapest, augusztus 22.” o „A felpereseknek az alperes ellen indított újítási perében a bíróság felhívja a felpereseket, hogy az alperes által 1976. augusztus 23- án a bírósághoz benyújtott és a felpereseknek közvetlenül megküldött előkészítő iratra 15 nap alatt válaszoljanak. Budapest, augusztus 24.” Q „Nekünk, felpereseknek, Véner Lajos főmérnök adott utasítást, hogy az újításkor felküldött mintadarab formájára készítsünk el 20 darabot az alperes részére, munkaidő után, az általunk készített és az alperes által elfogadott árajánlat szerint, április 30-ra. (1975 a szerk.) Az alperesnek szállítandó 20 darab pákatartóhoz szükséges Omron-relét 248/75 számon 1975. május 8-án megrendeltük, melyet csak 1976. április 12-én kaptunk meg. 1976. április 29-én adtuk át a mintadarabbal azonos formában elkészített pákatartókat Véner Lajos főmérnöknek, aki igazolta is, hogy kifogástalan minőségben és formában készültek el. Az alperes által követelt 1600 forint visszafizetése pedig nem helytálló, mivel a szekszárdi gyáregységben használják a pákatartókat. A fentiek alapján továbbra js keresettel lépünk fel az alperes ellen, kérjük, hogy a bíróság kötelezze az alperest a 3200 forint kivitelezési díj, valamint a felmerülő költségek kifizetésére. Továbbá utasítsa el az alperes 1600 forintos köve. telését. Szekszárd, szeptember 1." Az első tárgyalást a bíróság felfüggesztette, mivel az alperes képviselője közölte, hogy az idő rövidsége miatt nem tudott felkészülni. Pár nap múlva keresetet nyújtott be, melyben kérte, hogy a bíróság az 1600 forintos jogtalanul felvett munkadíjat, valamint az 1500 forintos újítási díjat fizettesse vissza a felperesekkel. A per két hónapig szünetelt. A következő tárgyalás 5 percig tartott, mivel egyezség született, hogy postafordultával küldik Pestre a pákatartókat, meg egy olyan iratot, amely bizonyítja, hogy ők ezt a munkát munkaidő után végezték. A brigád betartotta ígéretét. Jogos munkadíjukat azóta sem kapták meg. * A cikkíró megjegyzése: A műszergyárban dolgozom több mint 10 éve. Ma már egy dinamikusan fejlődő, jól dolgozó gyár korszerű termeléséről beszélhetünk. Ezt a szocialista munkaverseny nélkül nehezen lehetett volna elérni. Az is egyértelmű, hogy nem jellemző az ilyen per, hiszen vannak elismert, megbecsült brigádok és újítók is a gyárban. Pár évvel korábban sikerült a tmk területén is brigádokat alakítani. Ennek a legjobb propagálói Kántás József és társai voltak. Ez a per és más egyéb tényező zavart okozott, a brigádmozgalom megtorpant. Nem állítom azt sem, hogy a brigád nem követett el hibákat az utóbbi időben. Az azonban egyértelmű: nem kellene a bíróság közbenjárása, ha időben segítséget kaptak volna. Hazafi József Fotó: Galló Tibor Ez a kisgyerek már biztosan megy iskolába, mert Tanzániában 1977-re befejezik az iskolaköteles korúak teljes beiskolázását. (MTI külföldi képszolgálat, Rekkenő hőség volt az- ■■ ■■■■■■' nap. Alighanem egész utazásunk legmelegebb napja. Barátaim előtt olykor azzal kérkedek, hogy természetem a belső-ázsiai pusztaságok kétpupú tevéjéé, „aki” a raegyventokas nyári forróságot és a haiwncfokos félti fagyot egyforma egykedvűséggel tűri (sőt, én még •szeretem is, mind a szélsőséges hideget, mind a vad meleget), de ez már — nekem tis sek volt. — Sziklafestmények után kajtattunk az ország középső részében lévő Sandawe-dcmbvidék poros, •tüskés, napszítta bozótosában. (Még elutazásunk előtt a kezembe került a „Tanzania Notes and Records” című folyóirat 1974 novemberi száma, benne egy érdekes cikk az apró termetű sandawék — Tanzánia egyik legősibb törzse — sziklafestményeiről. Hozzá bőséges illusztráció : húsz rajz és egy vázlatos kis térkép, rajta az autóval — ez itt egyértelműen terepjárót jelent! —■ járható és alig járható utak, a mai falvak, misszióstelepek és — az utaktól 3—4—10 mér- földnyi távolságokban, az egzotikus nevű lelőhelyek: Swaga Swaga, Doro Di, Di Zanga, Azuga Di, Gin- giasus... A sziklák festményei állatokat, vadászjeleneteket ábrázolnak, s mivel a vadászat már legfeljebb csak mint orvvadászat érhető tetten imitt-amott — nem volt nehéz eldönte- nem, hogy ezek az ősi rajzok, festmények ábrázolják majd a filmen, a már letelepült sandawék ősfoglalkozását.) A szóban 'forgó terület'nék csaknem pontosan a közepén levő iKwa Mtoro falucskáiban felvettünk egy húszéves forma fiút és most itt vagyunk az elején már említett poros, tüskés bozótban, és a két mindenen áthatoló Landnoverrel kanyangunk önkéntes kalauzunk nyomában. A zöldruhás fiú antilop- könnyedséggel szalad a két autó előtt — hegynek felfelé. Minden bokrot-követ-gödröt ismerve, laza, lírai mozdulatokkal dirigálja a sofőröket: most jöbtbra, aztán 'balra, még egyszer balra, megint jöb'bra... Az acélkemény tüskék akkorákat esikordulnak'* a terepjárók oldalán, hogy nem tudok szabadulni a bizarr gondolattól: hajdan volt Skodámnak alighanem az első tíz percben úgy felnyitották volna az oldalát, mint egy szardínásdóbozét... Jó óra után megállunk egy tenyérnyi tisztáson. Felvevőgép, háromláb, film, fényképezőgép, magnetofon, váll- ra-hátra. Előttünk, vagy egy kilométerre két 'hatalmas szikla, irány a jobb oldali. Amíg a fiú előreszalad, hogy alaposabban átvizsgálja a környéket, mi — kísérőnkkel és a vidámabbik sofőrünkkel, áki szemmel láthatóan őszinte érdeklődéssel' jött velünk —, letelepszünk egy már megmászott kisebb sziklán és várunk. Alulról bangóik, majd kutyaugatás. A vidám pilóta visszakurjongat. Szuahéliül természetesen nem értünk, de biztosak vagyunk benne, hogy inger- kedik valakivel. A hang egyre erőteljesebb, mások is csatlakoznak hozzá, a kutya is egyre dühösebb. Eszünkbe jut, hogy ’ten' Baa, a cikk szerzője figyelmeztette a szitelafestményék esetleges látogatóit; egyes sziklák a törzs „szent helyei”, ezek meglátogatásához több mint ajánlatos, kikérni a helybé- iiek beleegyezését. Mi ugyan úgy véljük, hogy a legjobb rajzokkal kecsegtető Di Zan- 'ga félé kereskedünk, az pedig nincs rajta a szerző szerinti szent helyek listáján, de hátha ez az úr, aki egyre hangosabban kiabál lentről, nem olvasta a „Tanzania (Notes and Records”-! és most efféléket rikoltozik: ...jolbb lesz, ha azonnal eljöttök onnan, és nehogy fényképezni merészeljetek, mert megölnek ibenneteket a hely szellemei, vagy ha mégse, hát én megyek fel és úgy váiglák kupán, hogy arról koldultok... Tévhitünkben megerősíteni 'látszik, hagy a szóáradat- ból minduntalan kihalia'tszik két ismerős szó: piga pieha — „képet (lőni” — vagyis: fényképezni, filmezni... De, hogy tévhitről van szó, azonnal kiderül: — Gyertek le — dönmög angolul egy jól ismert hang, Théophile — ez a ndugu (testvér) azt mondja: nem ezen vannak a festmények, hanem a másik szikién, ő majd megmutatja. A másik sziklán valóban van néhány elmosódott, vörösesbarna festmény: két zsiráf, egy ló (?) meg két stilizált erbberalak. Mindenesetre lefifaiezzük. A „fenyegető bácsika” látva ügyetlenkedésünket, jó 'tippel áll elő: nedvesítsük meg a rajzokat, akkor jóbban látszanak. És már hozza is egy tökhéjban a vizet... Megint előkerül a mindig nálam levő könyvecske, mutogatom a rajzóikat, mondogatjuk, hogy: Di Zanga meg Azuga Di, végre előáll egy újabb férfi és mondja, hogy ő ismeri Di Zangát. El is vezet oda, de csak gyalog érhető el, a dombokon keresztül és lehet vagy tíz kilométer. Erre sajnos — nincs időnk. Még ma este, egy innen százhúsz kilométerre levő falúban kell1 lennünk. — Nézegetjük a térképet. Egy lehetőségünk van még, hogy legalább valamicske szikla- festményt „be tudjunk gyűjteni”: vissza a faluba, onnan tovább úton, egy másik, Mootho nevű falúba, majd egy track-en (ösvény, csapás) — amit a térkép szaggatott vonallal jelez és ez még belül van a Landrover- rel járhatóság határán — Mamgas’tába, afölött emelkedik a Gingiasus-sziikla. Igaz, azon csak egyetlen rajzot jelfez a cikk, de ha találunk vezetőt, esetleg még belefér az időnkbe, hogy onnan megpróbáljuk megközelítem, a (gazdag zsákmányt ígérő Azu- ga Di-t. Mootho faluban felveszünk egy öreget, aki ismeri a track-et. Nem részletezem, mennyi csipkelődést kellett lenyelnem, á másfél óráig tartó négyki'lométeres úton elménc barátaimtól azért, mert ragaszkodtam rögeszmémhez, miszerint ez út. (Elárulhatom: az előző ehhez képest országos főútvonal volt.) (Egyszer csak elérjük a Há- •romházat. Három, vesszőfalú kunyhó guggol egy szépen művelt kukoricás szélén és ahogy körülnézünk, még legfeljebb hatnak-nyolonak a teteje sejlik elő a bokrok, alacsony fák közül. Apró termetű, jókedvű emberek „özönlenek” elő. Lehetnek vagy húszán, mint később kiderült, csaknem a fél falu... Theo szóba elegyedik velük. A szavakat megintcsak nem értjük, de alighanem a „festett sziklák” hollétéről folyik a tanácskozás. A nevető arcú emberkék szemmel láthatóan segítőikészek, barátságosak és tagadhatatlanul — részegek. Egy, földig érő lebernyegbe öltözött férfi a házakba invitál, kóstoljuk meg a frissen főzött sört. A pombe szót már mi is ismerjük. Theo nevetve hárítja el és újra a szifclafestményekre tereli a szót. A körülöttünk tüsténkedő sandawék időnként a levegőbe ugorva, üdvözölt mosollyal és valami utánozhatatlan hanglejtéssel felkiáltanak : Mangas’ta ! Mangas’tááá... Aztán — egyszerre csak csivitelő emberekkel van tele (mindkét autó — eddig sem volt üres ! —, megyünk még vagy egy kilométert előre. Szabados Tomi állandóan Mangas’tát követeli rajtam; szerinte az még előttünk van1, ez a 8—10 ház semmiképpen sem lehet az. — Hói vannak a sziklák? — Ó, itt vannak, egész közel — és vidáman, Man- gas’tááá felkiáltásokkal, ugrálva szaladnak előre. Nevetve követjük őket. A könyvecske a kezemben. Vagy másfél kilométer után megállnak és előremutatnak a dombok közé: ott! — Még vagy öt kilométer! Visszafordulunk. Szót érteni csak Theophil tolmácskodásával tudunk, mégis, egyre nagyobb a (barátság. Egy fiatalember, a könyvecskére mutatva, sebesen magyaráz valamit. Vagyis inkább kérdez, csak tudnám, mit...? Mangas’itááá... Mangas’tááá.. Mutatom a rajzókat, de őt csak a térkép érdekli. Majd összeteszi melle előtt a két kezét és boldog: sawa-sawa (jól van, nagyon jól van) kiáltással meghajol. — Theophil! Tudd meg már tőle, mit kérdezett...? Rövid, szuahéli nyelvű párbeszéd, majd a fiú, ragyogó arccal, elkapja fekete barátom kezét és — megcsó- kólja. — Mi volt ez...? — Azt kérdezte, mi ez a füzet, amit folyton nézegetsz? Mondtam neki, hogy ebben vannak a szikűafestmények, amiket keresünk. És amikor megtudta, hogy 'az ő falújuk is rajta van, nagyon megörült neki... Elégedetten ballagunk visz- szafe'lé. Sziklafestmény ugyan nem lesz a filmen, de ezeknek a kedves sandawék - r.ak a barátsága sem akármilyen szerzemény! A széles ösvénybe balról egy keskenyebb torkollik. Nem messze, egy kunyhó teteje látszik. Az iménti fiú kiabálni kezd. Előbukkan egy fiatalasszony és a — nyilván hívó — haragokat követve, szalad felénk. Ha szuahéfiül nem értek, san- dawe nyelven még kevésbé. De, hogy azt az egyre ismétfoto Szabados Tamás) lődő mondatot pontosan értettem, arra (bármikor 'leteszem a „nagyesküt”. Csak ezt kiabálhatta: — Gyere asszony, gyere gyorsan, rajta vagyunk a térképen! Visszaérünk. Más nem lévén nálunk, cukorkával, cigarettával kínáljuk őket. amit egy hirtelenében előkerített, nagy szakajtó földa- mogyoróval viszonoznak. (Aztán, amikor már kiértünk a „faluiból”, látjuk ám. hogy három férfi — előbbi ismerőseink közül — szalád utánunk. S ahogy utolérik „az útviszonyoknak megfelelően” 3 km/óra sebességgel haladó autót, már halljuk is, mit kiabálnak: — Ngoja, kidogo, ngoja, kidogo pombe! — Várjatok kicsit, várjatok, igyatok egy kis sört. ..Nem tudom, hogyan ■■ értünk volna Kondoába (így is éjfél lett, mire a rendületlenül várakozó vendéglátóink megnyugodhattak...) meg — inkább borissza lévén — egy pohárnál több sört sohasem (kívántam, de — a mai napig is sajnálom, hogy akkor nem ittunk, abból a pombéból... (Folytatjuk) ROCKENBAUER PÁL
