Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
1976. december 28. “uËPÜJSÀG 3 Keserű Jánosné miniszter a könnyűipar 1976. évi eredményeiről és további terveiről nyilatkozott az MTI munkatársának. — A tervidőszak első évének mérlegét megvonva elöljáróban meg kell jegyeznem: már az ágazati és a vállalati középtávú tervek elkészítésének idején világosan láttuk, hogy több újszerű, az eddiginél nehezebb feladat vár ránk. Ezt figyelembe véve az 1976. évi eredményeket a körülményekhez képest megfelelőnek tekintjük. Az élőmunka termelékenysége 5 százalékkal növekedett; ez tette lehetővé, hogy az ágazat termelése, bár a tervezettnél kisebb mértékben, de mégis 3—3,5 százalékkal nőtt. — Kedvező, hogy ez a kisebb mértékű növekedés nem hatott ki a belföldi ellátásra. Igaz ugyan, hogy a kereslet a vártnál mérsékeltebb volt, de ez korántsem kisebbítette ágazatunk felelősségét a lakosság ellátásában. Tudatában voltak ennek a vállala— A könnyűipar nagy erőfeszítéseket tett a nem rubel elszámolású export fokozásé, ra. Értünk is el eredményeket: dollárban számítva az export értéke 14—15 százalékkal haladta meg a múlt évit, bár ezzel még csak megközelítettük az 1976-ra kitűzött célt. A tőkés kivitelt a legnagyobb arányban a köt- szövő-, a bútor-, a bőr-, szőrme- és a cipőipar növelte. A ruházati export-import mérlege is kedvezőbb a tavalyinál. * — Az ágazat összességében eleget tett a szocialista országokkal kötött államközi szerződésekből ráháruló kötelezettségeknek. Az elmúlt évhez képest 5,5 százalékkal nőtt a rubel elszámolású export értéke. — A vállalatok öt évre szóló tervezőmunkáját értékelve, megállapítható, hogy a termelés és értékesítés növekedése, struktúrájának tervbe vett változása megfelel a népgazdasági céloknak. Az 1977. évi ágazati tok és a szövetkezetek is, amelyek kínálata az 1976-os évben tovább javult. A köny. nyűipari termelés és szolgáltatás egészében véve jobban igazodott az életszínvonal általános emelkedéséből és az életmód változásaiból következő újszerű igényekhez. A gyártási ágak és vállalatok többségének felkészültségét, adottságait, valamint az üzletek kínálatát összevetve azonban meggyőződésem, hogy a jelenleginél is jobb kínálattal magasabb forgalmat érhetett volna el a belkereskedelem. — 1976-bán a könnyűipar összességében mintegy 110 milliárd forint értékű terméket állított elő, s a hazai lakosság ellátása mellett a rubel elszámolású szállítások értéke több mint 12 milliárd forintot, a dollár elszámolá- súaké pedig 10,6 milliárd forintot tesznek ki. program is jól szolgálja az ország gazdálkodásának hatékonyabbá tételét. 1977. évi tervünk a termelés 4 százalékos növekedését irányozza ejő. Az intenzív és a szelektív fejlesztési politika együttes érvényesítésével az átlagosnál gyorsabb fejlődésre számítunk a papír- és a nyomda-, valamint a kötszö- vő- és cipőiparban, viszont valószínűleg lassabb lesz a fejlődés a pamut- és selyemiparban. — Mivel a lakosság jövedelme az ideinél valamivel gyorsabban gyarapszik, azzal számolunk, hogy a könnyűipari termékek, s ezen belül a divatot gyorsabban követő cikkek iránti kereslet élénkül, ni fog. Terveinket egyeztetve a Belkereskedelmi Minisztériummal, felszínre került néhány termék mennyiségi, illetőleg választékhiánya. Elsősorban kabátokra, férfi- és fiúingekre, tréningruhákra, kötött kesztyűkre, cipőkre és egyes szőnyegtípusokra gondolok. Felkértük a vállalatokat, szövetkezeteket, hogy újból tekintsék át termelési, értékesítési lehetőségeiket, s a helyzet alakulását a jövő év elején a belkereskedelemmel együtt ismét megvizsgáljuk. A bútorellátásban a kereslethez igazodva növelni kell a — Feladataink tovább nőnek az exportszállítások terén is. Több mint 5 százalékkal kell növelnünk a szocialista országokba irányuló kivitelt, ezen belül a ruházati termékekét 10—11 százalékkal, a nem rubel viszony- latú exportot 20—25 százalékkal akarjuk növelni. Ezt nemcsak több áruval, hanem főként a struktúrajavulásból származó magasabb árbevétellel kívánjuk elérni. Az export ilyen mértékű fokozása megköveteli a jobb piaci munkát, de azt is, hogy a hagyományosan exportáló állami vállalatok és szövetkezetek köre újabbakkal szélesedjen. Ugyanakkor jobban fel kell használni a versenyképesség javítására a Magyar Nemzeti Bank devizahiteleit. A könnyűipari javaslatok közül eddig mintegy 2 milliárd forint értékűt fogadtak el. Ennél többre is lenne azonban lehetőség, ezért újabb kezdeményezésekre ösztönöz, zük azokat a vállalatokat, ahol a hatékony export ilyen formában kiegészülő beruházással is előmozdítható. — A tervek megvalósítása a korábbiaknál is feszítettebb munkát kíván a -vállalati kollektíváktól. Legnagyobb gondunk a kellő létszámú, megfelelő szakismerettel rendelkező munkásgárda biztosítása. A gazdálkodó egységek középtávú terveikben arra számítottak, hogy 4—5 ezerrel növelhetik a létszámot, a minisztérium számításai azonban 19—20 ezres csökkenést prognosztizálnak. Az 1976. évi tapasztalatok szerint valószínűleg az utóbbi következik be, mégpedig nem 1980-ra, hanem már hamarabb. 'Tehát nemcsak a vállalatok, hanem mi is túl optimistáknak bizonyultunk számításainkban. — Az MSZMP Központi szekrényelemek, szekrényfalak és az egyedi kisbútorok, pl. könyvállványok gyártását. A bútoriparban nagy feladat vár a gyártmányfejlesztőkre, akiktől a szériatermékek egyhangúságának feloldását várjuk. Bizottsága legutóbbi ülésén határozatot hozott arra, hogy 1977 júliusától kapjanak nagyobb anyagi elismerést a második és a harmadik műszakban dolgozók. Ez a köny- nyüipart különösen érinti. Néhány területen, köztük a ruházati iparban ilymódon — a műszakpótlékok és az 1977- ben sorra kerülő béremelések együttes eredményeként csökkenthetjük a bér- és személyi jövedelem színvonal eddigi elmaradását. A bérügyi intézkedések azonban csak akkor járnak kellő hatékonysággal, ha párosulnak a jobb vállalati munkaerőgazdálkodással, a színvonalasabb munkaszervezéssel, a differenciáltabb, az eredményesebb munkát jobban ösztönző bérezéssel, s egyidejűleg a dolgozók szociális — és munkakörülményeinek javításával is. — A vállalatok erre a tervidőszakra termelési-műszaki fejlesztési programjukhoz szorosan kapcsolódó munkaerő-gazdálkodási -képzési, szociális ellátási terveket is készítettek, illetve intézkedéseiket a kollektív szerződésekben is rögzítették, öt év alatt megközelítően 3 —3,5 milliárd forintot szánnak a munka- és szociális körülmények fejlesztésére. Az ígéretes tervek maradéktalan megvalósulása azonban a ha. tékonyabb vállalati gazdálkodás függvénye, ideértve a gazdasági munka minden összetevőjét. így például azt, hogy a vállalatoknak, szövetkezeteknek mennyire sikerül a bel. és külföldi kereslettel összhangban lévő árukínálatot nyújtaniuk, javítaniuk a termékek minőségét; s általában mennyire sikerül megvalósítani g vállalati eredményterveket — fejezte be nyilatkozatát a könnyűipari miniszter. (MTI) Nőtt az export Munkaerőgondok §ÍÍ£íiiji^^ A BÉREKKEL kapcsolatos kérdések természetszerűen mindig közérdeklődésre tartanak számot. A bér a lakosság túlnyomó részénél a személyes jövedelem legfőbb forrása, mértéke, alakulása és egyéni vagy a családi életvitel első számú meghatározója. Éppen emiatt, ha jól gazdálkodnak vele, az egyik leghatásosabb ösztönző is a népgazdasági, vállalati feladatok teljesítéséhez. Népgazdasági szinten persze a bérek „mozgását”, differenciálását nem határozhatja meg csupán egyetlen szempont — tehát, hogy mondjuk ott emeljenek bért, ahová munkaerő kell — hiszen országosan tekintettel kell lenni más, olykor talán még a termelési hatékonyságnál is fontosabb, például szociálpolitikai vagy hosszú távú oktatáspolitikai érdekekre is. Nem lehet például ma országosan elrendelni, hogy jelentősen emeljék fel mindenütt a kazánfűtők vagy a takarítók bérét, mert akkor a fiatalok közül a kívánatosnál bizonyosan sokkal többen mondanának le a továbbtanulásról, s 10— 15 év múlva a közép- vagy magasabb szintű képzettséget megkívánó munkahelyek maradnának betöltetlenül. A NÉPGAZDASÁGI bérarányoknál tehát egyfelől hosszú távú, stratégiai szempontok a döntőek, másfelől — jelenbeni feladatként — a vásárlóerő összehangolása a piacra kerülő árumennyiséggel. így, országosan elkerülhetetlenül kötöttebb, óvatosabb, körültekintőbb bérgazdálkodás szükséges, a bérarányoknak csak óvatosabb, lassúbb változtatásával. No de — és ez a lényeg — ami népgazdasági szinten túl kockázatos, az vállalati szinten a nyugodtan alkalmazható. Az országos előírások — a bértömeg vagy az átlagbérszínvonal szabályozása, a bértarifa rendelkezései, a béremelések adózási -rendszere stb. — a vállalatok „kerítéséig” érvényesek, a vállalatok egészére kötelezőek, de az adott kereteken belül szinte olyan bérrendszert alkalmazhatnak a vállalatok, amilyet csak akarnak. E lehetőségre, különösen az utóbbi 10 évben igen sokszor felhívták a vállalatok figyelmét, a helyi adottságokra és különbözőségekre épülő változatos vállalati belső bérrendszerek köre egyelőre mégsem alakult ki. SŐT: A TELJESÍTMÉNYBÉREZÉS — ez a hatékonyság szolgálatára jelenleg általánosan ismert megfelelő bérezési fctrma alkalmazása is messze elmarad a lehetséges mértéktől, illetve sok helyen, ahol létezik is, a normák nem eléggé korszerűek, nem gondoskodnak rendszeres karbantartásukról. Emiatt szükséges a bérgazdálkodásban is a helyi lehetőségekkel számoló és az adott vállalati célokkal jól összehangolt változatos vállalati belső bérformák, bérrendszerek alkalmazása. Népgazdasági méretekben, központi szabályozókkal lehetetlen például elérni a bérdifferenciáltságnak azt a fokát és árnyaltságát, aminek pedig a hiánya ma már igen erőteljes fékező erő a termelésben. A JÓ BÉRGAZDÁLKODÁS a vállalaton belüli munkaerőátcsoportosításokon is sokat lendíthetne, ha a gyárakban „mernének” különbséget tenni a béremelések idején, s a visszafejlesztésre ítélt területre nem, a fejlesztésre kijelölt tevékenységre viszont jelentős béremelést biztosítanának. A bérekbe beépíthető a minőség javításának, fenntartásának követelménye, az anyagtakarékosság „normája” és bármi, ami csak egy-egy vállalatnál egy adott időszakban fontos gazdasági feladat. A differenciálásban a dolgozni szeretők, a pénzt csak becsületes munkával keresni akarók támogatására mindenütt nyugodtan számíthatnak. Az emberek szeretnek dolgozni és szeretnek pénzt keresni — ezt a két tényezőt kell összehangolni korszerűbb bérgazdálkodással, s ezzel jelentős tartalékok szabadulnának fel a hatékonyabb munka kialakításához. Gerencsér Ferenc Franc József térfőnök, a dombóvári állomás rendezőpályaudvarán. Tizennyolc év vasúti szolgálat áll mögötte. Végigjárta az összes fogalmi szolgálati beosztást, Vizsgáinak számát nem lehet tudni, hiszen volt olyan év, amikor öt-hat témából, tárgyból számot adott. Ismeri a vasutat, s őt Dombóvár térségében minden forgalmista, térközjelzőkezelő, vonatvezető, kocsi- rendező. Olyan területen dolgozik, ahol a legveszélyesebb a munka: nemcsak vagonok törhetnek össze, hanem emberek is. A rendező-pályaudvar az év minden napján, éjjel és nappal, esőben és sínolvasztó hőségben él, lüktet, vágányai soha meg nem telő éhes óriások. Vagont eszik minden vágány. A tizennyolcas vágány a Pécs felé érkező kocsikat szívja magába. Jöhet az Kaposvár felől, Veszprém irányából, vagy Bátaszékről. A tizenhatos vágány a komáromi és a kilépőket, a húszas a Gyékényes felé küldötteket és a kilépőket fogadja. A vágányok számozása nem is jelzi végeredményben, hogy mi minden — az ország hány és hány üzeméből származó termék, nyersanyag, alapanyag fordul itt meg —, ha csak óráig is, de Dombóvár otthont ad minden dél-dunántúli vagonos árunak. — Mindenről tudnom kell, anélkül az ember eltévedne a vagonok, fuvarlevelek, emberek, vágányok között — és egy rossz intézkedés katasztrofális következményekkel jár. Ezért a fegyelem szigorú. Amikor bejön egy vonat az állomásra, azonnal kezelésbe vesszük. A vonatátvevő végigmegy az érkezett szerelvények mellett, a bárcákat egyezteti a fuvarlevéllel, rádión közli, melyik kocsi, hova megy, a gurítón eszerint összeállítják a munkát, a rendezővágányokon meg az új vonatot öt-nyolc, van amikor tíz érkező vonatot is várni kell. Mindig útra készen, mindig mozgásban kell tartani a vagonokat. Ha üresen sokat fut, ha tele sokat áll, az nemcsak a MÁV-nak kár. Valamennyiünk zsebére hatással van. Itt a kocsirendezők, gurítok, váltókezelők nagyon értik a mesterségüket. Jó velük együtt dolgozni, tíz éve vagyok a rendező-pályaudvaron, illetve a dombóvári állomáson térfőnök. Nem diszpécseri munka, illetve nem csak az — több. Naponta bejárom az összes vágányt, tudom, hogy a több hektárnyi területű óriás műhelyben mi történik. Reggel első dolgom, mielőtt fél hétkor az eligazítás kezdődik, hogy végigszaladjak az összes éjszakai jelentésen, áttekintsem a napi várható munkát, megismerjem az aznapi pályaudvart és utána beszélhetünk az emberekkel a munkáról. A beszélgetés után már parancs a szó. Ha gurítani kezdünk, ha tolatunk, nem lehet demokrácia — nincs vita arról, hogy a cseh üres vagonokat miért a komáromi gyűjtőre küldjük. Annak ott a helye. A hétfői nap általában gyengébb, mint a többi. A szerda igen erős, meg a csütörtök. De így év végén mindennap annyi a dolog, hogy elsorolni sem lehet. Legnagyobb baj, hogy -kevesen vagyunk. Ha két ember hiányzik — szaladhatok az öregistenhez is. Nincs ember. Például állandó szolgálatra vezényeltettek tőlünk Budapestre két embert. Hát így még kevesebben vagyunk, de ott mégis több ember hiányzik, a vidéki állomások segítik ki a fővárost. Nálunk meg egyre sokasodik a munka. Nézze meg ezeket a vagonokat, mind teli. Ritka közöttük az üres. Azért, mert jó a forgalomszervezés, rakodtatás. Ez a vagon például Diósgyőrből viszi a vasútikerék-párokat, Fiumébe. A sódert Gyékényesről viszik Szakályba, biztos vagyok abban, hogy onnan meg fát küldenek visszfuvarba. Mohácsról jön a takarmánykeverék Sásdra. Innen kukoricát küldenek majd vissza a dunai kikötőbe. Nagymányokról brikett megy ebben a kocsiban Pécsre, de onnan porszenet küldenek Mányokra. Például ez a kocsi lehet, hogy éppen kerékpárokat vitt Fiumébe, de most vasérccel rakták meg. Miskolc a végállomása. így van ez, kérem. Jönnek, mennek a vagonok, itt dolgozunk a rendező-pályaudvaron egy műszakban majdnem ötvenen. Ki tartja azt számon, hogy mennyire visel meg bennünket a nagy munka... Még az a jó, hogy minden ötévi szolgálat, hat évnek számít. Van, aki ötvennégy éves korában nyugdíjba mehet... Franc József térfőnök monológja a vágányok, vagonok között kicsit közelebb vitt bennünket a vasutasok szép, nehéz és veszélyes életéhez. Munkájuk láttán, vallomásuk hallatán a vasutasok szép szolgálata, kötelessége, és nem utolsó sorban kiváló termelési eredménye jut eszünkbe. Pálkovács Jenő Fotó: Gottvald Károly Térfőnök. Franc József A „műhely”
