Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-22 / 302. szám

1976. december 22. ^PÜJSÁG 3 Atomerőmű-építkezés A szombathelyi paksi brigádja ÖSSZETARTOZÁST, egy­más becsülését és segítését talán nem is lehetne komo­lyabban venni, mint aho­gyan egy 14 tagú paksi ifjú­sági brigád teszi ezt, az erő­mű építésénél. A legkülönö­sebb, hogy mindenképpen „szedett-vedett” társaság, a szó nem elmarasztaló értel­mezésében. Sok helyről jöt­tek össze, a szakmájuk sem teljesen azonos és tíz évkor­különbség van a legfiata­labb meg a legidősebb bri­gádtag között. De mintha testvérek lennének, és arra születtek volna, hogy kifo­gástalanul megállják a he­lyüket egy nagyon nehéz építkezésnél, s egymást gya­rapítsák tudásban, kedvben, minden lehetőség szerint. Valóban különös, de ép­pen ezért érdemes őket meg­ismerni. Paks most ilyen te­kintetben is produkál rend­kívülit: új emberi viszonyok alakulnak ki, illetve itt kezd megvalósulni az olyan kö­zösségek születése, amilye­neket sok helyen szeretné­nek, de többnyire csak félig sikerült eddig, vagy egyálta­lán nem, és az összetartozás formális, néha még erőlte­tett is. Ez a szocialista brigád ko­molyan vesz mindent, KISZ- hez tartozást, munkát, szak­mai virtust, családot, tanu­lást és szórakozást, munka­helyet és „csavargást”. Az utóbbit úgy kell érteni, hogy kirándulás, utazás. Leg­utóbb Budapesten jártak a fiúk, megnézték a Thália Színház egyik előadását és a városnézésük sem csak sö­rözésből állt. A versenyt ők nem erőltetik, hanem szere­tik, játék a számukra. Két héten keresztül arra hasz­nálták az ebédidőből az ét­kezés után nyerhető húsz­Proics József köszörül perceket, hogy hegesztőver­senyt rendeztek, brigádon belül. Mindennap kerítet­tek egy eldobott vasat, le­mezdarabokat és egy-két brigádtag bemutatta tudá­sát. A bírálat utólag tör­tént, a munkadarabokba be­ütött számokból derült ki, hogy kik a legjobbak. Zsű­rizett a hegesztőtechnoló­gus és a szerelésvezető. El­méleti „vizsga” is volt. A győzteseknek könyvjutalmat adott a KISZ-titkár. Jóformán mindennapos az ilyen eset, ha nem neve­zik is versenynek. Valaki el­kezdte: na, melyiké tök tud függőlegesen hegeszteni? Kipróbálták. A brigádvezető bevallja: természetesen nem minden cél nélkül való szak­mai játékok votak ezek. Azt akarták elérni a brigád jó hegesztői, régebben ide tar­tozó tagjai, hogy mindenki jól megtanulja a hegesztést. Nem ez az eredeti szakmája a 14-ből kilencnek, ők laka­tosok. Konyítanak ugyan a hegesztéshez, de az erőmű­építésnél az kell, ne csak ki­csit értsen valaki egy-egy szakmához, hanem mestere legyen. Elérték, amit akartak. Az év első felében még adódott minőségi kifogás, kijavítha­tó hegesztési hiba, de augusztus óta semmi. Pozsik Ferenc építésvezető, a brigád főnöke, így fogalmaz : egyet­len centi hiba sem volt. A munkákat szigorúan figyelik nemcsak a műszaki ellen­őrök, de az Építésügyi Minő­ségellenőrző Intézet itt tar­tózkodó munkatársai is. Mielőtt egyebeket tudat­nánk a helytállásukról, szép és csöppet sem unalmas éle­tükről, írjunk le néhány adatot. A brigád vezetője, Béni István 27 éves, ő a leg­idősebb, Szombathelyről jött, oda is jár haza, csaknem minden hét végén. Ez is le­hetséges. Veszprémig elviszi az arrafelé lakó munkáso­kat a vállalat autóbusza, on­nan pedig gyorsvonattal sza­lad haza Béni István. Ö ala­kította a brigádot, másfél éve. A szándék határozott és egyértelmű. Kiváló helytál­lás, fiatalos kedv és lendü­let. A brigádnak ezt a nevet adták: „Fürst Sándor KISZ- brigád”. A kezdőkből csak öten vannak, de aki elment, visszavágyik. Senkit nem kellett elküldeni, nem ez volt a cél. Egyikük az oren- burgi építkezésen dolgozik, levelez velük, a másik távo­zót szintén a kötelesség szó­lította, Pest megyébe. KILENCEN jöttek azóta, s mindenki itthon van. A fogadtatással kezdődik a ba­rátság és az itteni szigorú­ság megszeretése. Az első perctől a többiekhez tarto­zónak érezheti magát az új fiú. Nem volt olyan dolog, amiben magára hagytak vol­na valakit, az ebédjegy meg­szerzésétől a főnökök meg­ismertetéséig, a követelmé­nyek tudatosításáig. Helyt­állni persze mindenkinek magának kell. Elérték, hogy valamennyiükben kifejlő­dött az önérzet: úgy végez­zem el a munkát, hogy ne vegyék ki a kezemből. Eh­hez sok segítség is kell. Se­gítenek egymáson például azzal, hogy az egyhangú munkákat megosztják, vál­takozva végzik. Ha sürgős a munka, rövid a határidő, azok kapják a nehezét, akik gyakorlottabbak, gyorsab­bak. A brigádvezető hatá­rozza meg, ki mit végezzen el. Ez egyébként ösztönöz is, arra sarkall mindenkit, hogy alkalmassá váljék a legne­hezebbre. EGYÉB ADATOK. A 22­es Állami Építőipari Válla­lat 34-es építésvezetőségéhez tartoznak a fiúk, munkájuk közvetlenül a főépülethez, az erőmű építéséhez kopcso- lódik: olyan fémelemeket gyártanak, amelyeket be­betonoznak. De jut egyéb munka is, például elkészí­tették az épülő paksi posta lakatosmunkáit. Keresetük 3200—3500 forint. Négyen házasok, ők már számításba jöhetnek a lakáshoz jutás­ban, ha Pakson le akarnak telepedni. KISZ-ház építését határozták el a 22-es válla­latnál. Az eegész szervezés, megvalósítás a KlSZ-szerve- zet feladata, de segítséget kapnak hozzá, ingyen tel­ket, tervezést, kedvezménye­sen munkagépeket és áll­ványanyagot. A KISZ-klub berendezé­sét főként ez a brigád ké­szítette el, mindegyikük vég­zett 30—40 óra társadalmi munkát a szerelésekben. A klub az erőmű lakótelepén van, az egyik munkásszálló alagsorában, de nemcsak azok a brigádtagok látogat­ják a kellemes helyet, akik itt laknak hétfőtől péntekig, tehát a szombathelyi, a pét- fürdői és a Tolnanémediből való srác, hanem a két paksi lakos, meg időnként a bejárók is, akik otthon töl­tik egyébként az estéket, Bölcskén, Dunaföldváron, Gerjenben, Madocsán. Jönnek, mert ide tartoz­nak. Ez nem felajánlás, nem azért csinálnak valamit, hogy bekerüljön a naplóba. Az alakulás után, másfél éve, mindjárt elmentek a dunaföldvári halásztanyára főzni, labdát rúgni és dárdát dobálni. December közepén is rendeztek sportvetélkedőt, a lakótelepen. Ehhez min­den csapatba kellett „sze­rezni” egy lányt, ez volt az indulás feltétele. Szereztek. Egyszerű dolog. Kapcsolatuk van az áruház lánybrigádjá­val. A LEGÚJABB FIÜ segéd­munkás, illetve betanított. Amúgy szakmunkás ő is, esztergályos, de itt azt most nem művelheti. Tanítják, hogy felnőjön hozzájuk. He­gesztő lesz. A brigád egyen­rangú és büszke tagja, atomerőművet építő srác, kommunista ifjúmunkás Pakson. Gemenci József Kép: Gottvald Károly Rehabilitáció T elefonálnom kell, s minthogy ez egyálta­lán nem könnyű do­log, már több mint fél órája szorongatom a kagylót és egyre idegesebben. Csöndes füstölgésemet — mert a kí­sérletezés nem megy szó és hang nélkül — kollégám ér­kezése szakítja félbe. Képén faun vigyorral trappol a szo­bába és három Jcoppanás az asztalomon. Három piros-fe­hér ruhába öltöztetett, ezüst­papírral övezett szaloncukor. — Mi ez? — kérdezi a feleltető tanár szigorával. — Mi lenne? Szaloncukor! — Hohohohó, de milyen? — Milyen, milyen. Szalon­cukor és kész! — intézném el, mert most valahogy nincs kedvem a játékhoz. Ábrázatán, diadal. — Hatalmas tévedés. Ez egy különlegesség! — Hogy-hogy? — Csak úgy, hogy ez fa­pados. Érted? Fa-pa-dos! — Ha ugratni akarsz, várd meg, míg ráérek. — Dehogy akarlak ugrat­ni. így nevezték el az idén a vevők a régifajta, tömör szaloncukrot, aminek se cso­koládé bevonata, se töltelé­ke. Azt mondják az eladók, hogy ez a fajta senkinek sem kell és feltehetően majd csak azok viszik el, akiknek nem jut a jobb minőségű­ből. Valószínű, nem vágok túl értelmes arcot, mert léleg­zetvételnyi szünet után foly­tatja: — Tudod az utolsó órákban már mindegy, mi­lyen a szaloncukor, csak le­gyen valami a fára. Bólintok, így köszönve meg a cukrot és a magyará­zatot, mire elégedetten ki­vonul. A markából előkan­dikáló papírrojtokat látva nem nehéz kitalálnom, hogy amíg tart a készlet, levizs­gáztatja a ráérő kollégákat szaloncukor-ismeretből. — Hát szóval, fapados... Kibontok egyet. Rámnevet rózsaszínjével, én meg visz- sza rá, ahogy régi ismerő­sökre szokás, olyanokra, aki­ket akkor is szeretünk, szá­mon tartunk, ha időtlen idő­kig nem sikerül találkoz­nunk velük. — Te kedves kis Hamu­pipőke — szólítom hangta­lanul. — Te vagy hát, aki már nem kellesz senkinek? Hidd el, nagy csacsiság a kitagadásod, mert te vagy az igazi. Még hogy fapados! Hiszen te életem utolsó, még gyerekként élvezett szalon­cukrához képest valóságos hercegkisasszony vagy! Va­lóban fapados rokonodat ugyanis anyámmal főztük 1945 karácsonyán. Mi volt abban a nagyobb élmény? Az-e hogy ekkor avattattam be az örömszerzés családi misztériumába, vagy az-e, hogy rettentően bonyolult csereügylet juttatott ben­nünket az egy kiló kristály- cukorhoz? Nem tudom már. Mindenesetre, az csodás ka­rácsony volt, halálomig édes emlékű. Szóval, oda se ne­ki, ha lenéznek! 1976-ot írunk. A fiatal felnőttek és mai gyerekek közül valóban csak keve­sen ismerhetnek téged. Bús- lakodásra azért semmi okod. Visszabújtatlak olcsó ele­ganciádba és kárpótlásul te díszíted majd egyedül a fe­nyőfa csúcsát — a még va­lóban fapados karácsonyok­ra emlékeztetve. — László — Parkterületek - bobbikertek Parlag tájszólással par­ii--------2i rag vagy pallag, m űveletlenül hagyott és nem használt szántóföld. Az ugar­tól abban különbözik, hogy az csak egy évig marad ve­tetlenül, de ezen idő alatt is rendesen mívelésben része­sül, míg a parlag több évig is műveletlenül és vetetlenül marad, s legfeljebb legelőül szolgál.” (Révai nagylexi­kon). Az 1961-es földrendezés óta a földhivatalnak és a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának — a legutóbbi rendetetek érvénybelépésétől még hangsúlyozottabban — egyik állandóan napirenden lévő feladata a parlagterüle­tek ügye. Ez érthetővé válik, ha a lexikon tömör meghatá­rozását kibővítjük azzal, hogy termőföldről van szó. A termelés egyik sajátos esz­közéről, amellyel értéket le­hetne termelni. De nem ter­mel senki, műveletlenül, ve- tetenül — parlagon marad­nak területek, apróbb, na­gyobb parcellák, amelyek a megyében összesen akkora területet tesznek ki, hogy azon két közepes szántóterü­leten gazdálkodó tsz alakul­hatna. A fent említett két szerv és a nagyüzemek munkáját évente több száz hektár mű­velésbe vett parlag is tükrö­zi, mégis a mérleg nyelve évek óta egyensúlyban van, a parlagterület nem csökken. A másik oldal; évente több tucat gazda hagyja parlagon a szőlőjét. Például valaki örökség révén szert tesz négyszáz öl telepítésre. Két oka lehet, hogy ne művelje, vagy azért mert ért hozzá, vagy azért, mert nem. Ez utóbbi esetben érthető, hogy nem vállalkozik olyanra, amihez nem ért — bár a ka­pa forgatása nem tartozik a megtanulhatatlan műveletek közé. A másik eset. hogy az új tutaj ért a szőlőművelés­hez, de mégsem vállalja, mert szerinte nem éri meg a befektetést, a vesződség, a munka nem térül meg. Meg­próbálja eladni, s ha nem megy a dolog, sorsára hagyja az ősi jussot. A határszemléket végző bi­zottság az idén először* ősz­szel is felmérte a helyzetet. Megállapították, hogy 127 egyéni gazda hagyta újólag műveletlenül a földjét Vala- mennyiüket felszólították, hogy jövő év áprilisának kö­zepéig műveljék meg a föld­jüket, mert ha ez elmarad, birtokuk állami tulajdonba kerül. A tsz-éknél nem is annyira műveletlen, mint inkább ve­tetten területekről van szó. Itt jórészt mély fekvésű, bel­vízveszélyes táblák, tábla- részek, kedvezőtlen dombor­zati viszonyok okozta problé­mák nehezítik a művelést. Gyakori eset, hogy a művelési ág megváltoztatásával hasz­nosítják ezeket a részeket, például fatelepítéssel. Idén ez hétszáz hektár 'körüli terüle­ten történt, ami az évente en­gedélyezett felső határt is jeleníti. Paks környékén jelenleg 389 hektár van parlagon. Eb­ből 259 hektár — nagyrészt volt szőlő — a tsz-eké. A gaz­daságok önkéntes cserékkel próbálnak megegyezni az egyéni gazdákkal, hogy egy dűlőben akkora területük le­gyen együtt, amit már nagy- üzemileg lehet művelni. Ez eléggé hosszadalmas dolog, mert az érték körül sok a vi­ta, pedig az aranykorona- érték nyolcvanszorosa a vé­telár, ha valaki fölajánlást tesz vételire. Jó néhányan ar­ra várnak, hogy az építkezé­sek miatti kisajátításokba beleesnek. Biztató jel, hogyazille­--------------2-----tekes szer­vek több helyen kertszövet­kezet megalakításán fáradoz­nak. 'Eddig szerződéseket fő­iként az épülő atomerőmű dolgozóival kötöttek. A hobbi- kertek létrehozásával a pár száz négyszögöles parcellák bérbe adásával — az előzetes becslések alapján — mintegy félszáz héktár parlagterület kerül művelés alá. — st— Dombóvár A cigány lakosság helyzete Ülést tartott a városi tanács vb Tudósítónktól. Kedden délután tartotta idei utolsó ülését a dombó­vári Városi Tanács Végrehaj­tó Bizottsága. Vidóczy László tanácselnök a lejárt határ­idejű vlb-határozatok végre­hajtásáról tett jelentést. Ez­után az ülés résztvevői kötet­len beszélgetést folytattak a végrehajtó bizottság munka­módszeréről. A bejelentések között fog­lalkoztak Brunner Vince ta­nácselnök-helyettes jelentésé­vel, amelyet a város cigány lakosságának helyzetéről tett. A jelentésből kitűnik, hogy a legújabb felmérések alapján Dombóvár közigazgatási terü­letén 258 cigány él bejelentett lakosként, 67 családban. Eb­ből gyermekkorú 82 fő. A város óvodáiban a telí­tett létszám ellenére is min­den óvodás korú cigány- gyermeket felvettek, s az ál­talános iskolás korú cigány- gyermekek 65 százaléka része­sül napközi, illetve diákottho­ni elhelyezésben. A bejelentés alapján a vb a városban élő Cigány lakos­ság helyzetének további fo­lyamatos javítása, társadalmi beilleszkedésének meggyorsí­tása érdekében feladattervet készített, amelyben előírta a szakigazgatási szervek konk­rét tennivalóját. Magyarszéki Endre Sajtótáj é koztató A MEZŐGÉP lehetőségei Tegnap délelőtt a szekszár­di MEZŐGÉP KISZ-klubjá­ban Zsigovits Ferenc igazgató tájékoztatta a helyi és az or­szágos sajtó képviselőit a vál­lalat ez évi eredményeiről és a fejlesztési lehetőségekről. A vállalat a jövőben új ter­mékek gyártására tér át. A már hagyományos termékek — öntözőberendezések, cu- korrépa-betafcarító gépsorok — mellett olyan szőlőtermesz­tést kiszolgáló gépeket, be­rendezéseket is gyárt, ame­lyek megfelelnek a kisebb- nagyobb — száz-ikétszáz hek­tár szőlőterülettel bíró — gazdaságok igényeinek. Beszélgetés közben a brigád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents