Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-16 / 297. szám
2 KÉPÚJSÁG 1976. december 16. Brezsnyev kitüntetése Befejezte munkáját a tsz-kongresszus Dr. Maróthy László Belgrádba utazott Magyar ifjúsági delegáció Utazott szerdán Belgrádba, a Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szövetség várt aszta án yának meghívására. A küldöttséget dr. Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magytar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára vezétü. Jaroszewicz Londonban Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök szerdán délelőtt kétnapos hivatalos látogatásra Londonba érkezett. Személyében a második világháború óta először látogat lengyel kormányfő Angliába. A lengyel kormányfőt angliai útjára elkísérte Jerzy Olszewski külkereskedelmi és tengergazdákodási miniszter, Henryk Konopacki vegyipari miniszter és Syks- tus Olesik, az állami tervbizottság elnökhelyettese. A látogatás során Piotr Jaroszewicz és James Callaghan miniszterelnök kétszer folytat beható eszmecserét elsősorban a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. A tárgyalások során a két fél várhatólag aláír egy ötéves ipari együttműködési megállapodást. BT-határozat Ciprusról Az ENSZ Biztonsági Tanácsa keddi ülésén elfogadott határozatiéiban megerősítette a viliág összes 'államaihoz 1975-ben intéSetit felhívását, hogy Hárítsák tiszteletiben a Ciprusi Köztársaság szuverenitását, függetlenségét, területi sérthetetlenségét 'és el nem kötelezettségét. A Biztonsági Tanács ezzel összefüggésben — toválbbi hat hónapra — 1977. június 15-ig meghosszabbította az EINSZ ciprusi békefenntartó erőinek megbízását. Raul Castro, a Ku'bai KP Központi Bizottságának másodtitkára', a Kubai Köztársaság Álllaimitanácsa és Minisztertanácsa elnökének első helyettese — aki kedden érkezett baráti látogatásra a szovjet fővárosba — szerdáin a Kremliben átnyújtotta Leo- nyid Brezsmyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának a iPláya Giron érdemrendet. Helmut Schmidtet a következő négy évre az NSZK kancellárjává választotta a nyugatnémet szövetségi gyűlés. A szerdán délelőtt megtartott bundestagi szavazáson Schmidt 250 szavazatot kaUgyancsak szerdán a Kremliben Leonyid Brezsnyev és Raul' Castro megbeszélést tartott. Áttekintették a szovjet—kubai együttműködés további szilárdításának és fejlesztésének kérdéseit és nemzetközi kérdésekről is véleményt cserélitek. Ráül Castro átadta Leonyid Brezsnyevnék Fidel Castro üzenetét. patt. 243-án szavaztak ellene, egy képviselő 'tartózkodott, egy voks pedig érvénytelen volt. A szociáldemokrata politikus nem kapta meg saját pártja képvisetőiniek összes szavazatát, két SPD-törvény- hozó ellenie szavazott. (Folytatás az 1. oldalról). Ezután kiemelte, hogy a fő feladat változatlanul az ötödik ötéves terv időarányos teljesítése. Az 1977. évi mezőgazdasági tervelőirányzatokat elemezve a miniszter elmondotta, hogy az állami gazdaságok több mint 15 százalékká! kívánják növelni termelésüket. A mezőgazdasági szövetkezetekről még nincs összesített adat, de az országosan számított 7—8 százalékos termelésemelkedés eléréséhez az szükséges, hogy a tsz-ek ezt jelentősen meghaladó előirányzatokkal és azok teljesítésével segítsék. A miniszter ezután a munka jó szervezésének, a mezőgazdaságban felhasznált ipari anyagok és eszközök hatékony kihasználásának, a termelékenység növelésének, a korszerű technológiák alkalmazásának nagy jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondotta, a modem technológiák legfőbb alkalmazói a • termelési rendszerek. Minden területen megalapozottabbá, hatékonyabbá kell tenni a termelési rendszerekben végzett munkát. A miniszter szükségesnek mondotta, hogy a mezőgazdasági és az élelmiszeripari üzemek közötti szerződéses kapcsolatok a közös anyagi érdekeltséghez, közös kockázatvállaláshoz, a gazdasági egyenjogúság tényleges, mindennapi gyakorlatához garanciaként is szolgáljanak. A kormányzat támogatja a több évre szóló, hosz- szú távú szerződéseket, amelyek a termelőnek értékesítési, a feldolgozónak pedig nyersanyagellátási biztonságot jelenítenék. Végül a szövetkezetek működését szabályozó jogi kérdésekről szólt. Szükségessé vált a termelőszövetkezeti törvény és végrehajtási rendeletéinek módosítása. A módosítás fő céljai közé tartozik a népgazdasági érdek elsődlegessége mellett a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdekék jobb összhangjának megteremtése, a szövetkezeti demokrácia erősítése, a tagok, a szövetkezeti alkalmazottak jogainak és kötelezettségeinek rendezése és a központi irányítás hatékonyságának tokozása. A dokumentumok megvitatása a délutáni órákban ért véget. A kétnapos vitában 27 küldött fejtette ki véleményét a szövetkezeti mozgalom helyzetéről, továbbfejlesztésének kérdéseiről1. Különösen sokan foglalkoztok azzal, hogy a földterületet, a termelőeszközöket, a munkaerőt hogyan lehetne még hatékonyabban hasznosítani. Többen .felhívták a figyelmet arra, hogy sok helyütt lényegesen növelhetik a jó- védelmet, ha a talaj minőségének megfelelő termékstruktúrát alakítanak ki. A vita egyik központi kérdése a szabályozórendszer volt, amelynek egyes elemeit a felszólalók véleménye szerint tovább keli korszerűsíteni. 'Hasonlóképpen sokan foglalkoztak a beruházások elhúzódásának problémáival. Többen, köztük dr. Bereczki László, a rákóczifalVaii Egyesült Rákóczi Tsz elnöke arra is rámutatott, hogy a tsz-ek egy részének fejlesztési politikája nem mindig átgondolt. A felszólalók méltatták azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek nyomán lényegesen tovább javult a termelőszövetkezeti dolgozók szociális ellátása. Lákos József, a pálfai Egyetértés Tsz elnöke felszólalásában többek között elmondta, hogy Tolna megyében lis fellendülőben van a tejtermelés. A további fejlődést nehezíti, hogy szarvasmarha-férőhelyek építéséhez csak rövid lejáratú hitelt kaphatnak a termelőszövetkezetek és mi vel az ágazat — főleg eleinte — nem hajt nagyobb hasznot, ezért az gyakran el sem éri a kamat mértékét. Ennek is betudható, hogy míg 1975-ben a megyében 555 milliót, az idei évben csak 451 milliót fordítottak építésjelliegű beruházásra a megye tsz-ei. A vitában elhangzottakat Szabó István, a TOT elnöke foglalta 'össze. A felszólalá- sókbain is kifejeződött — mondotta —, hogy a szövetkezeti tagság egyetért a párt agrárpolitikájával, lenini eb- veken alapuló szövetkezetpo- MtiikájávaiL A Termelőszövetkezeteik Országos Tanácsa a jiavaslátofcból adódó teendőiket részben beépíti saját munkaprogramjába, s ha szükséges, a Minisztertanács számára előterjesztést 'készít egyes kezdeményezések realizálására. Ezután a kongresszus egyhangúlag elfogadta az országos tanács és az ellenőrző bizottság jelentését, a határozattervezetet, az országos tanács elnökének összefoglalóját, a TOT alapszabályának és a területi szövetségek aiap- szaibálymintájának módosítására előterjesztett javaslatot, a szövetkezeti jogi szabályozás itovébbfejilesztésére vonatkozó javaslatokat és irányelveket. A kongresszus határozata megálllapítja, a szövetkezeti mozgalom további feladata az MSZMP XI. kongresszusának határozatából, az MSZMP programnyilatkozatából, a népgazdaság ötödik ötéves 'tervéből eredő 'teendők fejlesztése, hangsúlyozza, hogy a munka javításának kulcskérdése a hatékonyság alakulása. Ezért a TOT és a területi szövetségek ösztönözzék, segítsék a szövetkezeteket abban, hogy kihasználják eszközeiket, elkerüljék a párhuzamos és gazdaságtalan fejlesztéseket, fokozzák a vezetés szervezettségét. A kongresszus azt is szükségesnek tartja, hogy tegyék tervszerűbbé, szakszerűbbé a szö- vétkezetekben a munkaerő- gazdálkodást. Határozatba foglalták azt is, hogy következetesen kell támogatni a háztáji és kisegítő gazdaságokat. A határozat arra is felhívja a fiigyeimet, hogy a szövetkezeti demokrácia meglévő intézményeit és gyakorlásának formáit célszerű volna továbbfejleszteni. Végül a kongresszus 18 TOT-tag megválasztásával kiegészítette a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát. (A TOT 107 tagját már a kongresszust előkészítő területi küldöttértekezleteken megválasztották.) A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa megtartotta első ülését, amelyen megválasztotta 'testületi szerveit és tisztségviselőit. A Termelőszövetkezetiek Országos Tanácsának elnökévé ismét Szabó Istvánt, a nádudvari Vörös Csillag Tsz élnökét, alelnökké dr. Berta Jenőt, a fajszi Kék Duna Tsz elnökét, főtitkárrá dr. Cziim- balmos Bélát, főtitkárhelyettessé pedig dr. Nyíri Bélát és Lehocziki Mihályt választották. Schmidt: kancellár o m ama Hazánk keleti szomszédja a 237 500 négyzetkilométer területű, 21,3 millió lakósú Románia. Lakosságának 87,8 százaléka román, 8,4 százaléka magyar, 2 százaléka német, 1,8 százaléka más nemzetiségű. Ásványi kincsekben való gazdagsága ellenére a királyi Románia 'gyengén fejlett agrár-ipari ország volt. A fel- szabadulás nyomán óriási gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődés indult meg. Az 1951-ben 'bevezetett szocialista 'tervgazdálkodás után 'Románia ipari-agrár országgá vált. 1975-ben az aktív népesség 30,6 százalékát (1950- ben 12 száza’ékát) az ipar, 37,8 százalékát (74,1 százalékát) a mezőgazdaság, 8,1 százalékát (2,2 százalékát) az építőipar, 10,5 százalékét (4,7 százalékát) a szállítás és a hírközlés, 4,8 százalékát (2,5 százalékát) a kultúra és a tudomány területén foglalkoztatták. Az 1971—75 közötti ötéves tervben a gazdaság további dinamikus fejlődésit mutatott. Ebben az időszakban 1889 ipari, 338 mezőgazdasági üzemet állítattak a termelésbe, a villamosenergia-termelő kapacitás 4299 megawattal bővült. Az elmúlt évben 29,4 millió tonna szenét, 14,6 millió tonna kőolajat, 53,7 milliárd kilowattóra villamos energiát, 9,5 millió tonna acélt, 11,5 millió tonna cementet, 50 ezer traktort, 55,5 ezer személy- gépkocsit .termeltek. A mezőgazdaság termelése az 1966—70-es 'tervidőszakhoz képest 25 százalékkal nőtt, de az országét sújtó természeti csapás miatt (árvíz) nem érte el' az előirányzott színvonalat. A szocialista Románia a KGST tagja, külkereskedelmének 44 százalékát a szocialista országókkal 'bonyolítja le. A magyar behozatal 3,54 százaléka, a kivitel 2,8 százaléka 1975-ben Rémálmával bonyolódott le. 1976. szeptemberéiig — kereskedelmi áron számítva — 3231,3 millió forint értékű import és 3221,0 millió forint értékű export realizálódott. Magyarország szerszámgépeiket, Rába-MAN motorokat, autóbuszokat, könnyűipari, vegyipari és távközlési berendezéseket, mérőműszereket, növényvédő szereket, pamutszövetet, cipőt, sportcikkeket szállít a szomszédos baráti Romániába. A magyar import főtételeit tehervagonok, mozdonyok, mezőgazdasági és építőipari gépeik, teher- és személygépkocsik, földgáz, só, vegyiamyagök, fűrészáruk, építési anyagok, marógépek, kötöttáruk, valamint kályhák adják. Biszku Béla beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) lista» társadalmat építő magyar nép szívből jövő elvtársi üdvözletét, őszinte jókívánságait. — A Vietnami Dolgozók Pártjának IV. kongresszusa olyan időszakban ülésezik, amikor a vietnami nép a békés építés korszakát éli, amikor megvalósulóban van a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő alakjának, a vietnami nép nagy fiának, Ho Si Minh elnöknek a végakarata. A hős vietnami nép hosszú, ál- dozatps küzdelemben, végleg kiűzte földjéről a külföldi betolakodókat, kivívta teljes függetlenségét és egyesítette országát, megteremtette a Vietnami Szocialista Köztársaságot. — A VDP elévülhetetlen érdemeket szerzett hazája és az indokínai népek felszabadító harcában. Vietnami testvérpártunk politikáját megalakulása pillanatától kezdve mélyen áthatja a proletár internacionalizmus szelleme. Alkotó módon alkalmazta a vitenami viszonyokra a marxizmus—leni- nizmus általános érvényű tanításait, eredményesen hangolta össze a küzdelem különböző formáit. — Pártjainkat, népeinket és országainkat a testvéri barátság és a cselekvő szolidaritás ezernyi szála fűzi össze. Ho Si Minh elvtárs, amikor 1957-ben látogatást tett hazánkban, egy budapesti nagygyűlésen azt mondta: „Az önök győzelmei, az önök eredményei a mi eredményeink és a mi győzelmeink is, mert nekünk nemcsak egyes pártjaink vannak, hanem van egy nagy családunk, a szocializmus nagy családja. Az egységben van a mi erőnk, egyesülve, egységben, minden nehézséget leküz- dünk”. Közel húsz esztendő telt el azóta. Barátságunk, amely a marxizmus—leniniz- mus és a proletár internacionalizmus elvein alapszik, kiállta az idők próbáját, ma erősebb mint valaha. Kapcsolataink történetének fontos állomása volt a Le Duan elvtárs vezette vietnami párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása. A látogatás ismételten bizonyította a nézetazonosságot közöttünk. Biszku Béla ezt követően arról beszélt, hogy pártunk és népünk lendületesen munkálkodik az MSZMP XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásán, a fejlett szocialista társadalom építésén. Következetes harcot vívunk azért, hogy a viliig többi részén is erősödjék a béke és a biztonság. Európában mielőbb valósuljanak meg a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának tételei. Szolidárisak vagyunk az ázsiai, az afrikai, a latinamerikai imperialistaellenes erők felszabadító harcával. Végezetül Biszku Béla küldöttségünk, pártunk és népünk nevében sok sikert kívánt a vietnami kommunistáknak, a testvéri vietnami népnek kongresszusuk határozatainak sikeres megvalósításához. LnrzáRiA PEKING Szerdán Gheorghe Oprea, a Román Kommunista Párt KB végrehajtó bizottsági tagja, miniszterelnök-helyettes vezetésével román párt- és kormányküldöttség érkezett Pekingbe. A delegációt Li Hszien-nien, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes fogadta. BEJRŰT Szerdán ismét megnyitották a hajóforgalom számára a libanoni főváros, Bejrut kikötőjét, amely a polgárháború idején heves harcok színhelye volt és szinte teljesen elpusztult. I PRÁGA Szerdán folytatódott Prágában a szövetségi gyűlés két kamarájának együttes ülése, amelyen Leopold Lér szövetségi pénzügyminiszter előterjesztette és a képviselők törvénybe iktatták Csehszlovákia 1977. évi állami költségvetését. MOSZKVA Szerdán a Szovjetunióban egy hordozórakétával Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz-sorozat két további műholdját, a Kozmosz 881- est és a Kozmosz 882-egt. — TERRA —