Tolna Megyei Népújság, 1976. december (26. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-16 / 297. szám
1976. december 16. ^PÜJSÁG 3 Harmincegy gigakalória napnnta Nagyüzem a hőközpontban Az óriás kazánokból indul a meleg a város különböző pontjaira Fotó: Bakó A tempón jó lenne gyorsítani Jól bent járunk már a fűtési szezonban, teljes a nagyüzem a szekszárdi távfűtőközpontnál. Hetven ember dolgozik folyamatosan azon, hogy a megyeszékhely mintegy négy kilométer hosszú táv- hővezeték-rendszere megfelelő módon szállítsa a lakásokba, intézményekbe, ipari üzemekbe a meleget. Az óriási kazánokban óránként három tonna olajat tüzelnek el. Az így keletkező hőmennyiséget gigakalóriának nevezik a szakemberek. A mintegy 1680 lakás, számtalan közintézmény és ipari üzem hőellátása valóban csak gigantikus mennyiségű hőenergiával oldható meg. A megyeszékhely lakásaiban közel 215 ezer légköbmétert kell egyenletes meA laboránsmunka nem felesleges pepecselés, hisz a hálózatban keringő víz minőségének állandó ellenőrzése a vízkövesedés által keletkező súlyos károkat előzi meg. Tanácsülést tartott kedden a Paks nagyközségi Közös Tanács. Elfogadta a végrehajtó bizottság négyéves tevékenységéről szóló jelentést, a jövő évi programtervet a kulturális intézmények pénzügyi és egyéb tervezetét. leggel ellátni. Nem kis gondot jelent a hőközpont dolgozóinak, hogy biztosítsák a zavartalan üzemelést, hisz a legkisebb meghibásodás is rögtön „fagyos hangulatba” • hozza — érthető módon — a lakosságot. A tavalyi évhez képest megnövekedett a város hőközpontjainak terhelése, hisz jó néhány ipari üzemen kívül (bőrdíszmű, szabószövetkezet, cipészszövetkezet, BHG) — kilencven lakást Az írásos jelentésekhez szóbeli kiegészítést fűzött Oláh Mihály tanácselnök és Kardos Éva igazgatási csoportvezető. A tanácselnök bejelentette: az új ciklusprogram összeállításán dolgoznak és a februári tanácskötöttek be a Tambov lakótelepen, 76 lakást a Mikes utcában és most folyik a baktai 118 lakás bekötése. Az állandó, gondos műszaki felügyelet mellett is előfordulhatnak kisebb-na- gyobb meghibásodások, mint például az elmúlt napokban, amikor a Mikes utcai hajóházban, a vezetékben keletkezett légzsákot kellett „elhárítani”, hogy zavartalanul üzemelhessen a meleget szállító hőlánc. ülés elé akarják terjeszteni. A tanács kinevezte a végrehajtó bizottság új titkárát. dr. Tóth Lajost, aki eddig Dunaföldváron tevékenykedett ilyen beosztásban. MINDEN bírálat és elmarasztalás ellenére, ami az utóbbi években a szervezőket és általában az üzem- és munkaszervezést érte, nem mondhatjuk, hogy annak a bizonyos kormányhatározatnak — mely az üzem- és munkaszervezés általános fejlesztéséről rendelkezett — nincsenek eredményei. Persze: nem általánosak és nem egyformák ezek az eredmények, sőt: vannak területek, vannak gazdálkodó egységek, ahol valóban, mind a mai napig hiába keressük az eredményeket. Nincsenek. Ám ma már ez az ítélet nem általánosítható. Vannak iparágak, ahol a szükség diktálta körülmények miatt nem volt mit tenni, hozzá kellett látni a koncentrált szervező- munkához, meg kellett ismerkedni az eddig merőben szokatlan módszerekkel, eljárásokkal, meg kellett barátkozni a megmásíthatatlan ténnyel, hogy termelésfejlesztés csak a belső tartalékok mozgósításával valósítható meg. Példának említeném a könnyűipart. Nem azért, mert ezt az iparágat a munkaerőhelyzet különösen szorítja, még csak nem is azért, mert szervezési tevékenységükről legutóbb a kormány előtt számoltak be, hanem mert valóban figyelemre méltó eredményeik vannak. A könnyűipari üzemek egy- némelyike az elsők között figyelt fel az üzem- és munka- szervezés eszközeivel, módszereivel feltárható és mozgósítható tartalékokra. E megállapítás kapcsán érdemes emlékezni a Zalaegerszegi Ruhagyár nem kevés vitát és nem kevés kétkedést kiváltó szervezési intézkedéseire, amelynek révén 20— 30 százalékkal növelték a termelékenységet. Amikor elkezdték — 1973-ban —, sokan mosolyogtak, mások meg éppenséggel fölháborodtak, mondván : módszerük — az azóta már híressé vált MTM-szisztéma, a mozdulatelemzésen alapuló munkaszervezés — a végsőkig feszíti a munkaintenzitást. Ma már tudjuk: az akkori háborgóknak fogalmuk sem volt a módszer lényegéről és azt is tudjuk, hogy az MTM országszerte terjed, a köny- nyűiparban pedig éppenséggel rohamos ütemben; a konfekció- és a papírfeldolgozó vállalatok felénél már eszerint dolgoznak, minek következtében nemcsak a termelékenység emelkedett — korábban szinte elérhetetlennek látszó mértékben —, hanem a munkások keresete is, a munkakörülmények általános javulásáról nem is beszélve. Az MTM persze nem csodaszer — mindenekelőtt érteni kell hozzá — és nem az egyedüli módszer. Vannak más szervezési eljárások, amelyek más úton-módon érik el ugyanezeket az eredményeket. És itt megint könnyűipari üzemre — nevezetesen a Férfifehérnemű- gyárra — lehet hivatkozni, ahol évek óta sikerrel alkalmazzák — egyedül az országban — az úgynevezett csoportos technológiát, más néven a csoportmunkát. Lényege, hogy a munkásokat nem kötik mereven, mozdíthatat- lanul a futószalagokhoz, hanem úgy szervezik meg a munkát, hogy ki-ki többféle műveletet is végezhessen. AZ EREDMÉNY: lényegesen enyhült, sőt: megszűnt a futószalag mellett végzett munka monotóniája, s jórészt ennek — no meg az értelmesen végrehajtott szervezésnek — köszönhető, hogy á termelékenység jó 30 százalékkal emelkedett, s vele együtt a keresetek is. A két példából adódó következtetések, tanulságok hosszadalmas boncolgatása ezúttal feleslegesnek látszik. Talán csak annyit: nem minden használhatatlan, ami szokatlan, ami ismeretlen. A példálózásként kiválasztott könnyűipari üzemeknek is vannak persze gond■ ■ ■ jaik és ezekben az üzemekben sem megy minden tökéletes rendben. Mi, vásárlók is érezhetjük, tapasztalhatjuk, hogy — a szakemberek fogalmazásával élve — nem kielégítő az értékesítési és a termelési folyamatok összehangolása. Divatcikkeket gyártó iparágról lévén szó, ez különös gond, végtére is a vásárlók — leegyszerűsítve e gond lényegét — nincsenek tekintettel arra, hogy amit éppen keresnek az üzletekben, azt éppen nem gyártják az üzemekben. A könnyűipar vezetőinek gondjai közé tartozik az is, hogy nem sikerült a kellő mértékben korszerűsíteni az üzemek belső anyagmozgatását; ez a munka még ma is nagyon sok — okosabb, hasznosabb tennivalóval foglalkoztatható — embert köt le. Ez esetben nem az elképzelések, hanem a pénz hiányáról van szó : egyetlen anyagmozgatónak a géppel való helyettesítése nem kevesebb, mint félmillió forintba kerül... És gond az is, hogy viszonylag lassan és vontatottan halad a teljesítménykövetelmények, a munkanormák általános felülvizsgálata, .korszerűsítése, s hogy évek óta folyamatosan csökken a teljesítménybérben dolgozók száma. Ez is szervezési feladat, de megoldásához időt kíván. Idő és türelem. A TEMPÖN jó lenne gyorsítani, de ennek feltételei vannak. Nemcsak az, hogy legyen több pénz és legyen több — a szervezéshez magas fokon értő — szakember, hanem az is, hogy az új szervezési megoldásokat eleinte ne fogadja általános bizalmatlanság és ne teljenek el évek csak azzal, hogy a szakembereknek szünet nélkül magyarázniuk kelli elképzeléseik, módszereik használhatóságát. VÉRTES CSABA Tanácsülés Pakson Sanyi az „élhetetlen” H a elromlik nálam egy vízcsap, vagy felmondja a szolgálatot bármi, egy idő óta nem is próbálkozom a főhivatású szolgáltaitokkal!. Keserűségem pdhara akkor csordult ki végképpen, amikor két napig vártam a késő esti órákban egy üvegezéshez értő maestrora. Harmadnap telefonon közölte velem, hogy szállíttassam a 'beüvegeznii valót a műhelyébe, s ha rákerül a sor, megcsinál ja. Természetesen a visszaszállítás is az én dolgom. Teraszajtóról lévén szó, aminek dupla az üvegezése, alkudozni kezdtem magammal, hogy marad, ahogy van. Legfeljebb, ha nagyon elkezd zordonkodni a tél, imég egyszer szerencsét próbálok. Akkor jött a Sanyi, huszonkét événék minden vidámságával és hetykeségével. — Anyám küldött, mi a hiba? — Hiszen maiga villanyszerelő! — Rendes mesterember mindenhez ért — válaszolta mosolyogva és leplezetlenül élvezte csodálkozásomat. Csakugyan ámuldoztam. Otthon ő szokott festeni, tapétázni, a múltkor lekoppintott egy heverőt a Képcsarnok 'bemutatótermében és már meg is csinálta. — Drótozni, fotózni is tudok, ha kell — jelentette be széles nevétéssel, miközben megmérte az ábHakszamet, s elhadarta, hogy holnap fél hat tájékán jön. Hozza az üveget, meg ami kell . — Esetleg utána meg lehet sétáltatni az ajtót — mondta évadve a öúcsúzáskor, mert néki is élpanaszolltam, hogy mit ajánlott a mester. Hittem 'is, nem is, , hogy jön a fiú. Másnap délelőtt felhívtam az anyját, hogy megköszönjem a figyelmességet. — Sose tessék hálálkodni, én is alkarok valamit kérni cserében. — Úristen, mivél viszonozhatom én a segítséget? — Beszéljen a fiammal. _ ? ? ? — Tegye meg, magára hátha hallgatna. A mama keserűséggel a hangjában azt panaszolta ezután, hogy a fia aranykezű villanyszerelő, s mellette any- nyi mindenhez ént, hogy felsorolni is sok, de „hülye egy kicsit a 'gyerek”. — Ezt meg hogy érti ? — Úgy, hogy élhetetlen. A barátai közül három már ösz- szemaszékolt egy-egy autót. Ráhajtóttak, megszerezték. De az én fiam ehhez is lüké. Minden (ilyesmihez lüké. — Nem dolgozik eleget? — Dolgozik az, keres is szépen, de amit azon túl csinál, azt rendszerint baráti szívességből' teszi. Azzal meg nem megy sokra. Fülemen a telefonkagyló. Amilyen mértékben csökken a mama iránt eddig érzett rofconszemvem, any- nylival szimpátikusabb számomra Sanyi, akit a mama azért bíz rám, mert tegnap este a fia úgy nyilatkozott rólam, hogy jó fej leltetek nő létemre. Abban maradunk, hogy beszélgetek a gyerekkel, de nagy reményekét ne fűzzön ehhez, mert nem biztos, hogy ilyen vonatkozásban jó agitátor vagyok. A marna optimistán búcsúzik. Velem itt marad az a nyomasztó, rossz kedv amit a telefonbeszélgetés hozott rám. Sebaj — vigasztalom' magam. — Estig fciszefflőzifc a fejem. Fél hatkor csöngetés. Furcsái, de a délelőtt hallottak után eszembe sem jutott, hogy nem jön él a fiú. Nyitom az ajtót, Sanyi ínyomako- dik befelé nagy óvatosan az üveglappal. — Itt vagyok, ragyogok. Na, nézzük, keziitcsólkottom. Tessék csak folytatni amit kell, mintha itt sem lennék. H álásan tűnök el a fürdőszobában, hogy befejezzem a mosást. Kint fütyörészve zireg-zörög a fiú, csattog a cdlstock, sivít az üvegvágó. — Főzzek egy kávét? — Hát, ha nem nagy fáradság. Jól jönne, ma sok a dolgom. — Maszekodás? — Dehogy. Az egyik havernak elromlott a lemezjátszója. Azt kell megcsinálnom. — Csak úgy? Kérdő pillantás. —• Úgy értem, barátságból? — Mi m ásból ? — De hát art mondják, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Az is eléggé ismert, hogy szemérmes koldusnak üres a tarisznyája stb. Nagyot fúj. — Engem nem érdekéinek az ilyen dumák. Anyám is állandóan ezért duruzsol a fülembe, némelyik haver is ilyesmiket hajtogat. Én nem akarok úgy megtollasodni, hogy közben pária legyen belőlem, — Pária? — így nevezem azokat, akik Túlhajtanák a pénzre és nem is vesznek észre mást az életből, csak azt, hogy menynyi van a takarékban. Tetszik tudni, ezek nemcsak páriák. Szemérmetlenek is. — Miben ? — A rablásban. Ezt nem kell szó szerint érteni. Arra gon dőlök, hogy ha valaki, aki valamihez ért, metán az a szakmája is, megvágja a rászorulókat. — Sok ilyet ismer? — Ajaj ! Azért tudom, hogy kik azok, akikre nem akarok hasonlítani. Párbeszédünket felfüggeszti a kifolyt kávé. Jár a fiú keze, mint a motolla. 'Rokonszenves arcán sajnos most nyoma sincs annak a derűnek, amivél hozzám berobbant. Nem baj. Megígértem az anyj ának, hogy beszélek a fiával. Hát beszélgetünk. Szerencsére arra nem tettem ígéretet, hogy „megtérítem” a gyereket. Nekem így tetszik, amiilyen. — Kész a kávé! — Az ajtó is. Sanyi összekapkodja a szerszámokat, s bele a kopottas aktatáskába, 'élvonull kezet mosni, és amíg hozam a csészéket, a könyvtáramat vizslatja, méghozzá úgy, hogy mi az, ami neki is megvan. Motyog közben, mint aki nem tud némán gondolkodni. Az sem tetszik mindenkinek, högy könyvtára van, pedig hol van az előírva, hogy neki ne legyen azokból a könyvekből, amiket szeret? Az sincs előírva, hogy csak a munka van, meg a pluszmunkáért besöpörhető pénz. — Szerencsére! — szalad ki a számon önkéntelenül — Erre ihatnánk egyet. Nekilátunk, a régi ismerősök meghittségével, t — Hűha, ez aztán a kávéi Éjfélkor se leszek álmos. — Csak él ne átkozza, amit most dicsér. Nevet. Ha az anyja látna bennünket, aligha lenne valami elégedett. Sanyi időről, térről rr^egféledkezve beszél, mesél könyvekről, filmekről, romániai útjáról, a brigádjáról és vissza-vissza kanyarodik ahhoz, ami bevallottan nyomasztja, hogy ügyefo- gyottnak tartják, ugratják a szakik, pedig egyikkel sem cserélne. Nem hat rám meglepetésszerűen', amikor arra a Jevtusenkó-versre 'hivatkozik, amelyikben arról van szó, hogy az utódok nem gondolhatnak majd ránk egyértelmű tisztelettel 100—200 év múlva, mert igaz, hogy nagyszerű dolgokat csinálunk, de mennyi a mindenáron tdlila- södni akarónk, nyerészkedőnk, élősd'iink. Néha nem látjuk tőlük a rendes emberéket, pedig ezék vannak többen,. F él kilenc, mire magán- csatámat is megvívom vele. Csak az anyag- költséget engedi kifizetni, miközben arra biztat, hogy szóljak, bármi problémám van. Marad a köszönöm és az ajtó csapódása ultán valami — nem is tudom, utoljára mikor érzett — jó érzés. Mit mondok Sanyi anyjának, ha érdeklődik? Hogy örüljön a fiának! LÁSZLÓ IBOLYA
