Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-12 / 268. szám
1976. november 12. Sponek Ladislav csehszlovák művész szobra. A szobrot Magyarországon, Budapesten a Műcsarnokban láthatta a közönség a mai csehszlovák képzőművészeket bemutató kiállításon. Befejeződött a Pódium-sorozat Eredetileg azt tervezte a tamási művelődési központ, hogy itavaly ősszel elindított Pódium-sorozatát -még a tavasszal 'befejezi. A körülmények úgy hozták, hogy a záró- előadásra mégis októberben került sor. Hasonló csúszásokra máshol is felkészülnék a szervezők, ha olyan előadásokat terveznek, amelyekben neves művészek is fellépnek. Tamásiban Madaras József, Psota Irén, Keres Emil, Rutt- kay Éva, Béres Ilona és Várad! Hédi estjeire került sor a sorozat keretében. Százhetven bérletet vásároltak meg — hetvenet a gimnázium -tanulói —, de a bérletesek közül sokan nem éltek a lehetőséggel, amely így a birtokukba került. Legtöbben a brigádtagok közül maradtak el, éppen ezért határozta el a művelődési központ, hogy a következő, hasonló irodalmi sorozata előtt nagyobb gondot fordít rá, hogy kedvet kerítsen a munkásérdeklődőkben valamennyi műsor előtt. A következő sorozatot egyébként már a művelődési központ évékig használhatatlan, végre rendbe hozott nagytermében rendezhetik, amelynek pillanatnyilag már „csak” a fűtése okoz gondot. Babits és Szekszárd Babits Mihály és Szekszárd simontornyai gimnáziumban címmel tart ma, pénteken V. Mohay Lajosné, a múzeum rendhagyó irodalomórát a irodalomtörténésze. Prémium Dunakömlödön, Bonyhá- don, öcsényben és Szekszáir- don is vetítik a moziban ezt a színes „vitafilmet”, amelynek színpadi és televíziós változata egyformán nagy siker. A „vitafilm” meghatározás szándékos. Szenvedélyes szópárbajok sora folyik a vetítő- vásznon és a nézők egy pillanatig sem- érzik kiagyaltalak, erőltetettnek. unalmasnak az alaphelyzetet, amely így papírra írva elég képtelenül hangzik, hogy ti. egy építőbrigád egyszerűen megtagadja a prémium kézhezvételét. Nem az összeget keveslik, nem a brigád-tagok közötti felosztást helytelenítik. Az igazi ok lépésről lépésre, mindig újabb meglepetést okozva derül ki. Az egész filmet sajátos humor, a valóságos élet levegője járja át. A figurákra egy szerűen'ráismerünk sa ját környezetünkből. A vita pedig óhatatlanul folytatódik majd a következő -napokban a nézők munkahelyén, a brigádokban, a családokban. A Prémiumról egyébként hamarosan filmjegyzetet is közlünk. Filmfesztivál Megszoktuk már, hogy min. den évben Dombóvárott, filmfesztivált rendeznek, ahol a négy déldunántúli megye amatőrfilmes alkotói, valamint az egész ország területéről azok az amatőrök talál, koznak, akik néprajzi filmezéssel foglalkoznak. A tavalyit idén februárban rendezték meg. A néprajzi témájú és egyéb amatőrfilmeket két kategóriában mutatják be. A néprajzi filmek zsűrijének elnöke Raffai Anna tudományos filmrendező lesz. Az amatőridős Gombkötő István, 1848-as honvéd. A felvételt Kovách Aladár készítette 1903-ban Kocso- lán. (A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum gyűjteményéből.) Bakó Jenő reprodukciója. Dombóváron film-fesztivál zsürielnöke pedig Bán Róbert rendező. A két zsűri tagjai között a néprajzi és amatőr filmezés országos és megyei szakemberei foglalnak helyet. A fesztivál szervezői a megyei tanács művelődési osztálya, a dombóvári Városi Tanács művelődési osztálya, a Babits Mihály megyei Művelődési Központ. A találkozó célja, hogy az amatőrfilmesek nyilvános bemutatkozási lehetőséget kapjanak és megismerkedhessenek egymással. egymás munkájával. Tv-ajánl at Solt az ország közepe a címe a tv egyik új műsorának. Földrajzi értelemben véve Solt valóban az ország közepe. Ez indokolta, hogy ide kerüljön az új rádióadó, amely arra hivatott, hogy jobb műszaki paraméterekkel az ország nagy részében ve. hető műsort sugározzon. Műszakilag pedig Solt a „világ közepe”, hiszen a világ egyik legnagyobb adóberendezése áll itt munkába. Ehhez hasonló nagyságú (2000 kW-os) adó kevés található. Solt egyben a nemzetközi együttműködés példaképe is, mert a Szovjetunióval közös tervezéssel és kivitelezéssel készült: önerőből két évvel később fejeződött volna be, szovjet szerelők vállalták az antenna felépítését, soron kívül. Ugyancsak szovjet üzemek vállalták, hogy a magyar igényeknek megfelelően kikísérleteznek egy új adót műszakilag. Ezzel nagyon sokat tanult a hazai ipar, és időt is megtakarított. A jövőben csak ez lehet a műszaki fejlesztés járható útja. Solton decemberben kezdődnek az adással egyenlő próbák, mert — ez már a rádiózás érdekessége — csak adásszerűen lehet a próbákat elvégezni. Honvédportré A HÁZTÁJI és az úgynevezett .kisegítő gazdaságokból kerül ki az ország egész mezőgazdásági termelési értékének a bő harmada. A tsz- tagok háztáji földje és a más foglalkozású emberek kisgazdaságainak területe együttvéve 1,3 millió hektár. Ennek nem egészen a felét a tsz- tagok használják, a .többit pedig szakszövetkezeteik, egyéni gazdák, munkások, alkalmazottak és nyugdíjasok. Persze, amit a háztáji és a kisegítő gazdaságok tulajdonosai saját fogyasztásra és piacra termelnek, azt nem kizárólag a maguk erejéből hozzák létre. Náluk jelentkezik ugyan a termék, de a nagyüzemékből áramlik oda rengeteg takarmány, növénytermelési, állattenyésztési alapanyag és sokféle egyéb — állami vagy szövetkezeti — segítség. Ez azonban nem csökkenti a szóban forgó 1,6 millió kisgazdaság jelentőségét. Nagy szükség van rájuk, s lesz még a .távoli jövőben is. A kiegészítő és háztáji gazdaságok száma megyénkben 58 436. Ebbe beletartozik a termelőszövetkezeti gazda háztáji birtoka, a házikert, nagyközségekben a zártkertek, a falusi házak kertjei, a városok körüli szőlőbirtokok. Ezért — s egyéb okok miatt is — szerepel hangsúlyozottan pártunk és kormányunk programjában, hogy a mező- gazdasági nagyüzemek fejlesztésének elsődlegessége mellett nagy gondot kell fordítani a háztáji és a kisegítő gazdaságok termelésének .támogatására. Ennek a feladatnak az ellátása a legközvetlenebbül a tsz-ékre hárul, amelyekben a közös és a háztáji szerves egységet alkot. Rendkívül fontos azonban a fogyasztási szövetkezetek szerepe is a nem nagyüzemi mezőgazdasági termelés segítésében és abban, hogy biztonságosabb legyen a kisgazdaságok áruinak értékesítése. A tapasztalatok szerint az ÁFÉSZ-ek keretében működő szakcsoportok a legalkalmasabbak ennek a szerepnek a betöltésére. Számuk már meghaladja a 2200-at, .taglétszámuk pedig a legutóbbi öt év alatt több mint kétszeresére nőtt, s eléri a 165 ezret. Tolna megyében 118 hektár földterületen 131 szakcsoport 5935 taggal működik, oszthatatlan vagyonuk csaknem négymillió forint értékű. Negyedik ötéves tervünk folyamán'az ÁFÉSZ-ek évente 160 millió forint értékű vetőmagot és egymillió facsemetét, szőlőoltványt, szaporítóanyagot adtak ed tagjaiknak. Létesítettek száz palán, tanevelőt, hogy ezzel is hozzájáruljanak egységes, jó fajtájú áru előállításához a kisgazdaságokban. Kertészeti anyag-, eszköz- és gépforgalmuk tavaly meghaladta a 600 millió forintot. Az állattartóknak évente 35 millió naposcsibét adtak el a legutóbbi öt esztendőben, takar- mányértékesítésüket pedig évi 120 ezer tonnáról 550 ezer tonnára növelték. Évek óta rendszeresen mintegy kétmillió naposcsibét adnak a megyei szövetkezetek a háztáji gazdaságok részére, ugyanakkor szerződéssel biztosítják a baromfi felvásárlását, biztonságos tenyésztését. Elsősorban az ő érdemük, hogy a kétezer hektárnyi összes fóliafelület mintegy kétharmadát a kistermelők hasznosítják. Ahhoz, hogy a kisgazdaságok azt produkálják, amire képesek, az értékesítés biztonsága is nélkülözhetetlen. Tavaly az ÁFÉSZ-ék 5,3 milliárd forint értékű terményt, terméket vásároltak fel. Elsősorban a kistermelőktől vettek meg tavaly például együttvéve 285 ezer .tonna zöldséget, gyümölcsöt és burgonyát, 25 ezer tonna hús- •nyudáit, 8 ezer tonna májas hízott libát, 420 millió tojást és 8600 tonna mézet. Az elmúlt évben a fontosabb termékekből a következő meny- nyiséget vásárolták fel, juttatták el a fogyasztókhoz a megye fogyasztási szövetkezetei : gyümölcs 51 968 mázsa, burgonya 44 766 mázsa, zöldség 85 028 mázsa, baromfi 3611 mázsa, tojás huszonnyolc- millió, bab 25 827 mázsa, nyúl 13 917 mázsa, méz 2335 mázsa. FIGYELMEZTETŐ tény azonban, hogy az ÁFÉSZ-ek egy része csak a felkínált áru megvásárlására rendezkedett be — arra sem kielégítően —, s eddig nem végzett jó .termelésszervező, felvásárló munkát. Tetemes veszteséget okozott az országnak az, hogy sok településen nem törődtek eléggé a kisgazdaságokból származó, nem nagy tételek felvásárlásával. Az elismerésre méltó eredmények ellenére igen sokat tehetnek még az ÁFÉSZ-ek a háztáji és a kisegítő gazdaságok termelési lehetőségeinek kiaknázásáért. KIÁLLÍTÁSOK Áttelepítették a boltot Ismét több, szép kiállításra érkezett meghívó szerkesztőségünkbe, amelyek az, ország különböző városaiban várják az érdeklődőket. Dezső József festőművész kiállítása a pécsi képcsarnok termében látható november 25-ig. Bernáth Aurél tanítványának ez a hetedik önálló kiállítása. Ujváry Lajosnak, akinek szekszárdi és hőgyé- szi kiállításáról bővebben is szóltunk, most Miskolcon lát. hatók festményei. A Stúdió Galériában Veszély Ferenc festőművész mutatkozik be. A debreceni Medgyessy teremben Imre István Kossuth- és Munká- csy-díjas festőművész tárlata látható. A dunaföldvári születésű Sugár Gyula bemutatója ezúttal Nagykanizsán várja a látogatókat. Szép kiállítás látható Zalaegerszegen, Krieg Ferenc műveiből, Békéscsabán Erdős Péter alkotásaiból, és felhívjuk a figyelmet Nagy Gyula emlékkiállítására à Nemzeti Galériában. A budapesti Csontváry-teremben A szocializmust építő ember címmel nyílt kiállítás, amelynek brigádlátogatói művészi emléklapot kapnak. Dombóváron le kell bontani az élelmiszerboltot, mert éppen arra vezet majd a széles főutca a rekonstrukció elvégzésekor. Helyette természetesen másik üzletet kellett nyitni, a környék ellátását biztosítani. A volt festékboltban alakították ki az önki- szolgáló élelmiszerüzletet 200 ezer forint költséggel. Az ÁFÉSZ ipari osztályának szakmunkásai egy hónap alatt elvégezték a korszerűsítést és a berendezést. A csinosan kialakított üzlet havi forgalmát legalább 600 ezer forintra tervezik az ÁFÉSZ vezetői. A bolt hat dolgozójának átlagos életkora 22 év. A vezető, Ács Edit 25 éves, a helyettese, Szőke Rózsa pedig 21. A szövetkezet áruforgalmi főosztályvezetője, Bodó János egyébként nagyon sajnálja a lebontott élelmiszerboltot, mert az volt megyénkben az első hely, ahol az ön- kiszolgálást megvalósították és ő is ott dolgozott a kezdeti időben, 1959. után. Fotó: G. K.