Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-12 / 268. szám

1976. november 12. ^PÜJSÁG 3 Lakótelep a Baktán Baktán, a domboldalban, ahol a szőlők véget érnek, már*áll a két ház. Két hat­szintes épület, ahol az alag­sortól a legfelső emeletig két­százharminchat család talál majd új otthonra. Áll a ház. A paneleket a daru végleges helyére emel­te, a vasbeton elemeket a TÁÉV szerelői egymáshoz rögzítették. Már máshol dol­gozik a hórihorgas emelőgép, a terepet átvették a villany-, vízvezeték, fűtésszerelők, fes­tők és tapétázók. Azok, akik az utolsó simításokat, s a tapasztalat szerint az utolsó simítások utáni javításokat is végzik. Áll a két ház. A TÁÉV né­pes szakembergárdája Bá- taszék felől halad észak felé. Egymás után veszik sorra a lépcsőházakat, s kezük mun­kája nyomán kellemes pasz­tellszínű; lemosható tapéta kerül a falakra, szőnyegpadló a szobák betonaljazatára, el­készül a lakásokat szigorú rend szerint behálózó elekt­romos- és vízvezeték-háló­zat, helyükre kerülnek a köz­ponti fűtés radiátorai. A Bátaszék felé eső részen már szinte készek is a mun­kával. Néhány nap múlva er. re az épületre rákötik a táv­fűtést. Karácsony és szilvesz­ter között pedig át is adják a 118 lakást. A másik épület jövőre készül el. A tervek szerint márciusban kezdik meg az átadást, s lépcsőházanként haladva, szeptemberre befe­jezik. Jövőre itt Baktán 218 család költözhet új otthonba. .Sokan a szegényes és drága albérletet válthatják fel sa­ját otthonnal. Kik lesznek ezek a boldog, lakástulaj donosok ? A lakások 10 százalékát az OTP értékesíti. Az kapja, akinek megvan a közel fél­milliója, vagy akinek az ösz. szegből kevesebb hiányzik, mint a többieknek. A lakások másik 10 százalékát vehetik meg, akik ifjúsági betétben lakásra gyűjtötték a pénzü­ket az OTP-nél, s ez a betét­jük lejárt. 10 százaléka az új otthonoknak minőségi cserét elégít ki. Azoké lesz, akiknél a család bővült, s korábban vásárolt OTP-lakás emiatt szűknek bizonyul. A többi 70 százalék a tanácsé. Első­sorban azok a fizkai dolgo­zók jutnak így lakáshoz, akiknek a vállalat is ad 20 százalék kölcsönt. Előnyben részesülnek még a nagycsa­ládosok, akik három, vagy több gyermekükkel Költöznek majd be. S a többi lakást gondos mérlegelés után azok­nak utalja ki a városi tanács, akiknek lakásigénye ott van a félezer aktát tartalmazó dossziéban. A Baktán épülő két OTP- ház jelenleg a megyeszék­hely legnagyobb lakásépítke­zése. — szepesi — A gépek már a következő lakótömböt építő daru pályájá­hoz egyengetik a talajt. A második lépcsőházban ragasztják a szőnyegpadlót. Az új otthonok környékén még nagy a sürgés-forgás. Támogatás pályázat alapján Kedvezmény a zöldségtermelőknek A Minisztertanács — mint ismeretes — megvizsgálta a zöldségtermelés helyzetét, s határozatot hozott a felvá­sárlási árak emeléséről és a fejlesztéshez nyújtott állami támogatások növeléséről. A termelés fellendítése érdeké­ben egyéb kedvezményekben is részesülhetnek a termelők, ezeket részben pályázat út­ján nyerhetik el. A MÉM meghatározta a pályázat feltételeit: a zöld. ségtermelést számottevő mértékben fejlesztő mező- gazdasági nagyüzemek — pá­lyázat alapján — a szocialis­ta kereskedelemnek és az iparnak értékesített zöldség­ből származó árbevételük tíz százalékának megfelelő mér­tékű, a fejlesztési alapok bő. vítését szolgáló támogatásban részesülhetnek. A támoga­tásért az a mezőgazdasági nagyüzem folyamodhat, ame­lyik vállalja, hogy a zöldség- termelés. illetve a zöldség- vetőmag-termelés növelésé, r.ek tartós feltételeit megte­remti, a zöldség vetésterüle­tét vagy termésmennyiségét — üvegház, fólia stb* által — növeli, és ennek fenntar­tását anyagilag, technikailag megalapozza. A pályázat el­bírálásánál előnyben részesí­tik azokat az üzemeket, ame­lyek a fejlesztést főként a vö. röshagyma, paradicsom, zöld­paprika, nem ipari zöldborsó, zöldbab, uborka, fűszerpapri­ka, sárgarépa, petrezselyem és a káposztafélék termelésé­nek növelésével valósítják meg. A terület- és termelés- növelésbe nem számíthatják be az ipari zöldborsó, a cse­mege kukorica, a dinnyefé­lék termelését és a gombater­melést. (Erre azért van szük­ség, mert főként a Kézimun­ka-igényes és a lakosság ellá­tásában kiemelt szerepet ját­szó zöldségnövények terme­lése nem fejlődött kellőkép­pen az elmúlt időszakban, s az eddiginél jobb piaci ellá­tás biztosítására kapják első­sorban a termelők ezt a dif­ferenciát és a pályázat útján elnyerhető támogatást.) A pályázatot az állami gaz. daságok az állami gazdaságok országos központjához, a ter­melőszövetkezetek pedig a megyei tanács mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztályá­hoz nyújthatják be az adott év január 31-ig. A mezőgaz­dasági nagyüzem az elfoga­dott pályázat alapján a támo­gatást fejlesztési támogatás­ként igényelheti. Egyéb kedvezményeket is kapnak a termelők : egyebek között például a zöldségter­melő modell-gazdaságokat és a zöldségvetőmag-termelő mezőgazdasági nagyüzeme, két meghatározott feltételek mellett fejlesztési alap jutta­tásban lehet részesíteni. A kedvezőtlen termőhelyű gaz­daságokat bizonyos feltételek mellett árkiegészítés illeti meg. À mezőgazdasági kister­melők az adójogszabályban meghatározott módon adó­mentességet kapnak a zöld­ségtermelésre leszerződött mezőgazdasági földterületre. Üzemi szociálpolitikai tervek Tegnap délelőtt Szekszár- don, a Babits Mihály me­gyei Művelődési Központ hangversenytermében ülést tartott a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa, dr. Vigh Dezsőnek, a tanács el­nökének vezetésével. Az ülé­sen részt vett Lakatos Jó- zsefné, a SZOT szervezési és káderosztályának helyettes vezetője. A napirend első pontja­ként tárgyalták meg a terme, lóüzemekben 1976—80. kö­zötti időszakra készült szo­ciálpolitikai tervek értékelé­sét és a végrehajtásukkal kapcsolatos szakszervezeti feladatokat. A napirend elő­adója, Horváth Géza SZMT- titkár, szóbeli kiegészítést fű­zött az írásos beszámolóhoz, majd a vita után az ülés el­fogadta és határozattá emel­te a jelentést. Ezután az elnökség tájé­koztató jelentését terjesztette elő az elnök az V. ötéves terv 1976. első félévére előirány­zott feladatok teljesítésének tapasztalatairól, ebben a szakszervezetek részvételéről és a további tennivalókról. Az ülés a jelentést elfogadta. Ugyancsak elfogadták az el­nökségnek a két tanácsülés között végzett munkájáról szóló tájékoztatóját, majd személyi ügyekben döntöttek. A szakszervezetek megyei tanácsa Reichardt Jenőnét — SZMT-tagságának megtar­tása mellett — saját kérésére felmentette elnökségi tagsága és SZMT-titkári tisztsége alól, miután kinevezték a Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetek Tolna megyei Szö­vetsége nőreferensévé. Ugyancsak saját kérésére fel­mentett a tanács három SZMT-tagot — köztük kettőt, aki egyben az elnökségnek is tagja volt és megválasztotta Bartos Lászlót, a közalkal-. mazottak szakszervezete me­gyei bizottságának titkárát, valamint Stefán Terézt, a Szekszárdi Nyomda alapszer- vi számvizsgáló bizottságá­nak tagját az SZMT és az el­nökség tagjává, Oszvald Fe­rencet a Tolna megyei Nép­bolt Vállalat bolti eladóját, alapszervezeti szakszervezeti bizalmit, az SZMT tagjává. Követendő példa : A pesti Lakásszerviz „ÖN GONDTALANUL — MI GONDOSAN” — ezzel a ro­konszenves jelszóval kezdte meg működését október elsején a budapesti Lakásszerviz, amely 19 szövetkezet társulásával, a Fővárosi Tanács erkölcsi és anyagi támogatásával jött létre. Nem kisebb feladatot tűzött maga elé, mint hogy a lakosság számára elvégezzen minden olyan szolgáltatást, amely az ott­honok felújításához, korszerűsítéséhez szükséges lehet. A fővárosi lakosok számára rendkívül ígéretes ez a kez­deményezés, hiszen ma még egy egyszerű festés-mázolás meg­szervezése is igen sok üggyel-bajjal, gonddal jár, aki pedig arra szánja rá magát, hogy lakásának fűtését vagy fürdőszo­báját korszerűsítse, az akár egész szabadságát erre áldozhat­ja, akkor sem győzi idővel, energiával. Márpedig az efféle korszerűsítések, felújítások iránti igény nőttön nő, részben mert a lakások elavulnak, berendezési tár­gyaik ■ -elhasználódnak, részben mert az életszínvonal emel­kedésével az otthoni kényelem fokozott megteremtésére is tö­rekszünk. A most alakult Lakásszerviz egyelőre tehát a tár­sult szövetkezetek terve, elképzelése szerint — a padlótól a mennyezetig mindennek a korszerűsítését elvállalja, megszer­vezi és véghezviszi. Talán még á „padlótól a mennyezetig” megfogalmazás sem érzékelteti, milyen sokféle szolgáltatást kívánnak nyújtani, ezért csak ízelítőül említsünk néhányat. VÄLLALJAK PÉLDÁUL beépített bútorok elkészítését, be. helyezését, lakások olyan átalakítását, amely a helyiségek szá­mát módosítja (a régi, nagy méretű, kétszobás lakásokból három vagy négy, kisebb helyiségből állót képeznek ki), a hagyományos konyhát korszerűvé alakítják, bevezetik a gáz­fűtést, tapétáznak, szőnyegpadlót fektetnek le és így tovább. Ezeket a szolgáltatásokat, vagy legalábbis többségüket ed­dig is meg lehetett rendelni, most azonban mód nyílt arra, hogy egy helyen jelentsék be a megrendelők a legkülönbö­zőbb szakmákat érintő igényeket, együtt, egyszerre rendel­jék meg az egész felújítást, a hozzá szükséges berendezési tár­gyakkal, anyagokkal (például csempe, tűzhely, kád, mosdó stb.) együtt. Ezért ígérkezik indokoltnak a jelszó, mely sze­rint a megrendelő számára gondtalanná (természetesen csak viszonylag gondtalanná) válik a lakásfelújítás. Az olvasóban bizonyára már e cikk elején felvetődött a kérdés: miért csak a fővárosban? Hiszen ezekre a szolgálta^ fásokra ugyanolyan szükségük lehet — és van — más váro­sok lakóinak, sőt, községi, falusi embereknek is. Voltaképpen semmiféle akadálya nincs annak, hogy e pél­da nyomán megyénkben, városainkban hasonló szolgáltatást szerveznek. Nem kell hozzá más, mint erre vállalkozó szövet­kezetek; mint megtudtuk, ha bárhol az országban akadnak vállalkozók e komplex szolgáltatás megszervezésére, azt a me. gyei tanácsok által az Országos Tervhivatal ugyanúgy, anya­gilag és erkölcsileg támogatja, mint Budapesten tette. A KEZDEMÉNYEZÉST azonban kár lenne valahonnan fe­lülről várni, mert ez olyan munka, amit csak helyben lehet megszervezni. A budapesti példát ezért nem irigyelni, hanem követni kell. ( G. Zs.) Kitüntetésé le A megyei tanácson, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója al­kalmából dr. Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke ki­tüntetéseket adott át. Har­mincötén vették át a minisz­teri Kiváló Dolgozó kitünte­tést, a kereskedelem, a sport, az egészségügy, a pénzügy és a mezőgazdaság kiemelkedő munkásai közül. A Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetést huszonnyolcán kapták meg. Megyei tanácsosi címet ka. pott Vajdik Lajos, a megyei tanács, városi tanácsosi cí­met pedig Szemes József, a szekszárdi tanács csoportve­zetője. A présházak felett, a dóm boldalban épül a 236 lakás.

Next

/
Thumbnails
Contents