Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
1976. november 7. ^PÚJSÁG 11 Szekszárd A neves építész és várostervező, Granasztói Pál, így összegezi a várossal kapcsolatos véleményét Az építészet igézetében című munkájában: „...a város — a legmagasabbrendű civilizált életkeret, amelyet nagyrészt építészeti eszközökkel kell megteremtenünk, hogy az ember, a benne élő társadalom szabad s boldog legyen, s hogy az összkép ezt ki is fejezze.” Napokon belül, november 10-i számunkban hírt adhatunk arról, hogy Tolna megye székhelye elnyerte a Magyar Urbanisztikai Társaság legmagasabb elismerését, a Hild-emlékérmet. A kitüntetés indoklásában Szekszárd fejlődésének dinamizmusa, a várostervezés elismerése is szerepel. Ritkán osztogatott elismerés, melyet városunkat megelőzve csak Salgótarján, Sopron és Zalaegerszeg kapott meg, velünk egy időben pedig Kecskemét részesül benne. Hild József (1789— 1867) a magyar klasszicista építészet egyik legnagyobb alakja. A nevével fémjelzett kitüntetés vezet bennünket most arra, hogy terjedelmi korlátáinkat számításba véve, igyekezzünk rövid áttekintést adni arról, hogy honnan indult és hová érkezett, merre tart Szekszárd fejlődése. A legkisebb 1779. január 20-án a megyei közgyűlés, egyetlen szavazat szótöbbséggel úgy döntött, hogy Simontornyáról Szekszárdra helyezi a megye- székhelyt. A következő évben megérkezett a helytartó- tanács átirata és benne a király hozzájárulása. Szekszárd mezővárosban az idő tájt 865 házban, 1139 család, 5275 lakos élt. Ne részletezzük az évszámonkénti statisztikát. Elég annyi, hogy több, mint száz esztendőnek kellett eltelnie, amíg Szekszárd túllépte az akkor „bűvösnek” tűnő 14 ezres lélekszámha- tárt. 1890-ben 14 325 lakója volt. a felszabadulást követő első népszámláláskor 14 941. ötvenkilenc év alatti 616 lelkes „szaporodás” országos rekord, elárul egy s mást az akkori viszonyokról. Szek- -szárd lélekszáma azóta így alakult: 1960: 19 419 fő 1970: 24 201 fő 1976: 31 000 fő Ma is a legkisebb hazai megyeszékhely, de a viszonyok változásának kötetet lehetne szentelni. Egyetlen adalékként idézzünk Szekszárd néhai polgármesterének, vitéz Vendel Istvánnak a városról írt könyvéből, mely — finoman fogalmazva — nem mentes az öndicsérettől és így ír: „A város ínségenyhítő tevékenysége az 1931-ik évben indult meg, amikor a gazdasági és pénzügyi válság folytán a dolgos kezek munka nélkül maradtak. Az itteni ínségkataszter szerint az 1931/32-ik téli időszakban 900 földműves-napszámos és kisiparos család részesült az ínségakció keretében hatósági támogatásban.” Ez 3600—4500 személy, Szekszárd akkori összlakosságának mintegy negyedrésze! Az „ínség-kataszter” kifejezés napjainkban hiányzik a tanácsi szakkifejezések szótárából. A lehetőségek 1974-ben, Budapestet nem számítva, 82 magyar település viselte a „város” rangot. Az ország lakosságának kereken fele, pontosan 5 165 796 állampolgár ezekben lakott. A két számot egymással elosztva kiderül, hogy a magyar „átlagváros” 30 800 lakosú. Szekszárd lélekszám- sorrendben szinte pontosan a felezővonalon helyezkedik el, a 82 magyar város közt a 40. helyen volt. Nem csekély munkába került, amíg a nagy szülötte, Babits szavai szerint is „álmos eb”-ként terpeszkedő „kis város, nagy falu” idáig eljutott. Ebben a mai „átlagvárosban” élők 86,9 százaléka (1973-ban) kétszobás, vagy ennél nagyobb lakásokban lakott. Felszabaduláskori elődjében csak 30,7 százalék élvezhette ezt a „luxust”. „A belterületi lakások több mint 50 százaléka vert falú, szigetelés nélküli földpadozatú volt, építési időt tekintve zömében 100 év felettiek. A lakások 30 százalékában nem volt villany, a vízvezetékbe bekapcsolt lakások az állomány 20 százalékát sem haladták meg.” — írja közös tanulmányában Hegyi Ferenc és Chrenóczky László. Az utolsó népszámláláskor, 1970-ben a szekszárdi összes, tehát nemcsak a belterületi lakások 88,5 százalékában volt villany és bár a vezetékes vízellátás dolgában a város messze .elmaradt a kívánttól, a lakások 55 százalékában csapból folyt a víz. Egy város fejlesztése is csak olyan elvek alapján történhet, amit a közmondás a takaró hosszával arányos nyújtózkodás alatt összegez. A kezdet szerény volt, a népgazdaság lehetőségei is azok. A kor igényei szerint kis családi házak építésével kezdődött. Ma lakótelepekben, a távlati fejlesztési tervek során „alközpontokban” beszélünk. Szekszárd fejlődésének sok évtizedes stagnálását nem lehet a gazdasági-társadalmi okoktól elvonatkoztatni. Az energiahordozók nélkül nem voit érdemes ipart telepíteni, de ezt a sok munkáskezet foglalkoztató szőlőbirtokosok igénye se követelte meg. A város fejlődése kétségbevonhatatlan párhuzamossággal, a nagyobb arányú iparosítással együtt kezdődött. A város munkásosztályának születése itt játszódott, részben ma is itt játszódik le a szemünk előtt. Iparosodás 1950. és 1960. között létrejöttek a szövetkezeti és tanácsi ipar kezdetei. A város fejlődése szempontjából sorsdöntő hatvanas évek óta ide települt a Rákospalotai Bőrés Műanyagfeldolgozó Vállalat, azóta modern telephelyet kapott üzeme, köznyelven a „Bőrdíszmű”. Követte 1964-ben a Mechanikai Mérőműszerek Gyára, 1967- ben a Fővárosi Óra. és Ékszeripari Vállalat, 1972-ben a Borsodi Vegyikombinát műanyag nyílászáró szerkezeteket gyártó üzeme, majd az egykori Vasipari Vállalatot átvette a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár. A gépállomásból lett MEZŐGÉP országos fontosságú üzemmé fejlődött, a húskombinát alapjait pedig mostanában rakják le. Természetszerűen változtak a lakásviszonyok, ezekkel párhuzamosan — vagy nem mindig párhuzamosan — a kereskedelmi hálózat. Közintézmények épültek, megszületett a megyei művelődési központ, melyhez hasonlót bármelyik budapesti kerület szívesen átvenne. A város lakossága 1975-ben 5 és háromnegyed millió forint értékű társadalmi munkával segítette önmagát. A lakásviszonyokról beszéljenek ismét a számok. A Központi Statisztikai Hivatal 1970-es adatai szerint a város akkori lakásai közül: 1899-nél korábban épült: 28,8% A várossá válástól (1905) pontosabban 1900-tól 1919-ig: 13,0% A Horthy- (itt Vendel-) korban; 1920-tól 1944-ig: 9,7«/o 1945—1959 között: 9,8% A fellendülés kezdetén (1960—1969) : 38,7% Az utóbbi arányok azóta természetesen még kedvezőbbre módosultak és változnak napról napra. 1970-től 1976. november 1-ig 2798 új lakás épült! Szekszárd 31 000 lakója 9689 lakásban él. Szekszárdot nem lehetett vonalzóval, körzővel és ceruzával úgy kijelölni a térképre, mint Leninvárost, vagy a kukoricaföldek helyére épült Dunaújvárost. Az építkezések szinte mindig régi, elavult utcasorok bontását követelték meg. Csak a legutóbbi években sikerült eljutni oda, hogy a város olyan helyet választhatott az építendő vagy már épülő lakótelepeknek, ahol bontási költségekkel, illetve a régi lakók elhelyezésének terhével nem kellett számolni. Az iskolaváros Ez a titulus senkit nem lep meg, ha Pécs, vagy Eger neve mellett olvassa, pedig Szekszárd is megérdemli, noha főiskolája még nincs. Az idei nyár végén már állt az ötödik általános iskola 24 tantermes épületének váz- szerkezete, de kijelölték a hatodik helyét is. Működött ezeken kívül: a Garay János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola ; az Egészségügyi Szakközépiskola; a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola; a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szak- középiskola; az Ady Endre Szakmunkásképző Intézet és van szakiskolája az egészségügynek, a kereskedelem- és vendéglátóiparnak, külön iskolája a gyors- és gépírásnak. A Liszt Ferenc Zeneiskola 1955. december 1-én alakult. 1970/71-ben Szekszárdon ezer lakosra 104,0 középiskolás jutott, ami az ország megyeszékhelyei sorában a III. helyet jelentette. 1973/74-ben már 115,4 és ez az ugyanilyen városok között mindenhogyan az I. hely. 1975/76-ban a szekszárdi általános iskolákba 2742 tanuló járt. A középiskolások 1834-en voltak, a különböző szakmunkástanulók kereken 2000-en. Mindehhez hozzáteendő 1604 személy, akik levelező úton végezték valamelyik középiskolát. Majdnem 8300-an az iskolapadokban egy harmincezres városban, ezt öndicséret nélkül is lenyűgöző aránynak lehet minősíteni. Külön hangsúlyozásra érdemes, hogy az ipari szakmunkásutánpótlás iskolai képzése milyen arányokban folyik. Egy kis összehasonlítás: A 10 000 lakosra jutó szakmunkástanulók aránya Szekszárdon: 810 fő Ugyanez, a hasonló 20 000—29 999 közti lélekszámú városokban : 365 fő A Szekszárdhoz hasonló besorolású, „részleges felsőfokú központokban”: 402 fő Az ország megyeszékhelyein : 410 fő A jövő Az előbbiekben az olvasó találkozhatott a „részleges felsőfokú központ” kifejezéssel, melyet a településtervezőktől vettünk át. Szekszárd ezek közé tartozik és jövőjének kialakításánál bonyolult összefüggéseket, a tágabb környék várható munkaerőfeleslegét is számításba vették. A pécsi tervezők által készített távlati fejlesztési terv leszögezi: „A város fejlődésének elsőrendű oka és mozgatója az általános városiasodás lesz. Szekszárd rendelkezik azokkal az adottságokkal — mind a saját adottságait, mind az ország településhálózatában elfoglalt helyét és szerepét tekintve — amely lehetővé teszi a város nagyarányú fejlődését.” Az 1971-ben készült tervnek a lélekszám gyarapodására vonatkozó elképzeléseit 1975-re nagyjából igazolta az idő. 1980-ra kereken negyven-, 1990-re ötven-, a 2001- ben esedékes ezredfordulóra hatvanezer lakossal számolnak. A városközpont majdnem teljesen kiépült. Olvasóink írásunk mellékleteként fényképeket láthatnak. Ezek egy része az ismert, tényleges helyzetet tükrözi. Az egyik, mely a megyei pártbizottság, a 160 lakásos ház és a művelődési központ közti területet mutatja, az elképzelt jövőt. Ezt a Tanácsi Tervező Vállalat bocsátotta rendelkezésünkre. A figyelmes szemlélő olyan épületet is lelhet rajta, melyet a valóságban még hiába keresne. Ez a Szakszervezetek Megyei Tanácsának eljövendő székháza az áruház mellett. A jövő természetesen nemcsak fotomontázso- kon. hanem a tervezők térképein is látható. Ezeken a városközponttól jobbra-balra két alközpontot tüntettek fel. Az egyik most épül, ez a Bakta-oldali. A másiknak meg kell születnie, első jele az új ABC áruház az újvárosi templommal szemben. Ezeken kívül pontosan egy tucat „városszerkezeti egység” szerepel a térképeken. Olyan, főbb utcákkal határolt körzet, melyeknek a jelentősebb intézményekkel való ellátását külön-külön kell biztosítani. Átlagos lélekszámúk nagyközségnyi : 5700 személy. — Akkor mi marad a régiből? — kérdezheti az olvasó. Sok. Szekszárd minden báját elvesztené a Bartina- hegynek kanyargó házai nélkül. Képtelenség paneltömböket elképzelni Babits szép szülőháza mellé és a tulajdonképpen cseppet sem szép Garay-tér szecessziós épületeinek, még a Garay-szálló- nak is megvan a maga visz- szaadhatatlan, a városra jellemző hangulata. Ugyanígy a Kadarka utca pincesorainak, melyek tökéletesen harmonizálnak a körülöttük felépülő modern házakkal. Ezeknek meg kell maradniuk, hiszen nem Szekszárd helyén épül egy új város, hanem Szekszárdon alakul ki a régi és új ötvözete. ORDAS IVÁN Fotó: Árvái Zoltán és Komáromi Zoltán
