Tolna Megyei Népújság, 1976. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
1976. november 7. Ismeretterjesztés magasabb fokon apjainkban, a tudományos-technikai N forradalom tóteljesedésének időszakában egymás után születnek s hunynak ki a különböző divatos burzsoá jóslatok, aggodalmak, amelyek megjövendölték már a tudományos és humán kultúra kibékíthetetlen ellentétét. A civilizációs pesszimizmusnak a gyökere: a társadalom- és természet- tudományos szemlélet egységének fölbomlása, a társadalmi motivációkat figyelmen kívü'l hagyó, egyoldalúvá torzult világkép. Legutóbb egy tekintélyes tudósszemélyiség, Moris Goldsmith — a Brit Tudománynépszerűsítő írók Egyesülőiének alapítója — már egyenesen a tudomány népszerűsítésének, az ismeret- terjesztésnek létjogosultságát, lehetőségét vonta kétségbe, íme nézeteinek summázata : „Napjainkban le kell mondanunk a tudomány népszerűsítésének még a fogalmáról is... Nincs miért népszerűsíteni a tudományt olyan világban, ahol az vezető helyet foglal el Hiszen csupán a kozmikus technika látványa többet nyújt a tudományos megismerésbe!,, mint a szavak milliói. A mai tudomány katasztrofális hatalma mindnyájunkat morális problémák elé állít...” Szocialista társadalmunkban nincs talajuk az ehhez hasonló nézeteknek. Ugyanakkor valljuk, s életünkben tapasztaljuk, hogy a kibontakozó tudományos-technikai forradalom a szocializmus feltételei között megköveteli az ismeretet, szakértelmet, és megköveteli ezzel kölcsönhatásban a széles horizontú, állampolgári, közösségi, nemzetközi és nemzeti öntudatot, s ennek megfelelő életvitelt, erkölcsöket, magatartást, kultúrát is. Egy és más a kétségek közül persze hozzánk is eljutott, így például a televízió mindenhatóságáról és egyeduralmáról valló nézet, ám kiderült, hogy miközben a televízió valami újat, többletet ad a művelődés eddigi formáihoz, ugyanakkor növeli az érdeklődést más lehetőségek, így az ismeretterjesztés egyéb formái iránt is. Legföljebb olyan helyzetet teremt, amelyben a közművelődés „hagyományos” intézményei és formációi arra kényszerülnek, hogy tevékenységüket megújítva, az eddiginél hatékonyabban dolgozzanak. Jelesen vonatkozik ez — többek között — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatra. A közművelődésben betöltött szerepét jelzi, hogy az elmúlt 20 évben a társulat évente 80—100 ezer előadást tartott 4—5 millió résztvevő számára. Ezen túlmenően különböző tanfolyamokat, szakköröket, önművélő csoportokat működtetett, kiállításokat szervezett, országjáró túrákat vezetett,% egyéb újabb művelődési formákat hívott életre. Mégis — különösen a köz- művelődési párthatározat fényében — szükség van az ismeretterjesztő társulat munkájának további tökélesítésére, hatékonyságának növelésére. Ezt ismerte fel a társulat országos elnöksége, amely megtárgyalta az MSZMP KB közművelődési határozatából a TIT-re háruló feladatokat és kidolgozta programját munkája hatásfokának növelésére. A párthatározat különös jelentőséget tulajdonít annak az ideológiai követelménynek, hogy a közművelődés eszközeivel nem egyszerűen csak műveltséget kell teremteni, hanem szocialista műveltséget. Ez nemcsak közreműködést igényel a résztvevőktől, hanem határozott ideológiai harcot a nem szocialista nézetek, jelenségek, maradványok ellen. Fel kell lépni a TIT-ben is a divatok, a rosszul értelmezett korszerűsítés, a nemtörődömség, a világnézeti nevelés lebecsülésének jegyében jelentkező ideológiai következetlenségek ellen. Itt elsősorban szemléleti kérdésről van szó, ami azt jelenti, hogy az ismeret- terjesztés ügyét jobban be kell kapcsolni a szocializmus építésének szolgálatába. gépesítés, az automatizálás, kemizálás. E tartalmi fogyatékosságokhoz kapcsolódnak a formai hiányosságok. Bár a társulat tevékenységén belül az utóbbi két évben egyre több az élet kívánta és alakította tanfolyamszerű foglalkozás, s bár egyéb új formák is kialakultak — nem sikerült még a párthatározat célkitűzéseinek megfelelő előrehaladást elérni a klub- és szakköri keretekben folyó, a résztvevők aktivitására építő művelődési formák fejlesztésében. E hiányosságók felismerése már önmagában is biztató: magában hordja a kiküszöbölések lehetőségét. Ám nemcsak tartalmi és formai javítanivaló van a TIT munkájában; tovább kell fejleszteni a szervezeti feltételeket is. A szervez-snek az a formája, amelyben a szervezet legalsó szerve a járás és város, már nem felel meg a mai igényeknek. Bár 1975 végéig létrejött 130 helyi — üzemi, hivatali, egyetemi, területi — TIT- szervezet és 350 TIT-csoport, a városokon és járási székhelyeken kívül lakó tagság aránya azonban még mindig kedvezőtlen. Ez a helyzet akadályozza, hogy a társulat a közművelődési szempontból legelhanyagoltabb kis községekben, falvakban és egyéb lakóhelyeken szélesíthesse tevékenységét. Ezért jelölte meg feladatként a TIT elnöksége, hogy 1976—77-ben, az ország egész területén, a TIT-szervezetek számát 500-ra, a csoportokét pedig 1000-re kell emelni. Csak így oldható meg az ismeretterjesztés konkrét tervezése, szervezése és a helyi értelmiség mozgósítása. Ugyanakkor a társulat elnöksége megállapította, hogy a társadalomtudományi ismeretterjesztésben még mindig túlzott arányban szerepelnek a mai problémáinktól és korunktól távol eső témák. Fontosságához képest nem elég széles körű a közgazda- sági, jogi és történelmi ismeretterjesztés, s nem kielégítő a természettudományi témák aránya sem. Nem igazodik eléggé a kor követelményeihez a műszaki és agrárismeretek terjesztése sem. Nem foglalkozik súlyának és jelentőségének megfelelő arányban és színvonalon az ipar távlati terveiben kiemelt termelési területekkel, például a vegyipar, a híradástechnikai, illetve olyan átfogó műszaki fejlesztési célkitűzésekkel, mint a ermészetesen a társulatnak tovább kell erősítenie munkakapcsolatát, együttműködését a többi közművelődési intézménnyel és a művelődési feladatokat is ellátó társadalmi szervezetekkel. Pontosabban: ez kétoldalú erőfeszítéseket igényel. A sikeres előrelépés biztosítéka, hogy a különböző pártszervek ma már nemcsak határozottabban ösztönzik, hanem sokoldalúan segítik is a társulatot munkakapcsolatainak, együttműködésének erősítésében. Az ismeretterjesztésben sincs megállás, nincsenek végleges formák, módszerek, szervezeti keretek — mindegyiket állandóan az élet követelményeihez kell igazítani. HAVAS ERVIN Pedro Hernandez, az NDK-ban élő chilei művész munkája. A Pinochet-junta ellen SOKÁIG őgyelgünk a generális háza előtt; szóval itt lakott a jó öreg Gvadányi, aki mellé a peleskei nótárius klasszikussá vált alakja kívánkozik, s ebben már ott van az ítélet is, mert Kazinczy lesújtó véleménye ellenére Zajtai uramon nem fogott az idő, éppúgy halhatatlan, mint Don Quijote vagy Lúdas Matyi. Kazinczy ingerülten nyilatkozott a lovas generálisról, „káromkodva olvasta”, „setét gondolkozással, rossz hazafisággal, alatsony lelkűséggel és er- költstelen szemtelenséggel” vádolta, de a Széphalomról küldött villámok mit sem ártottak az öregnek, aki csak rótta végeérhetetlen sorait „az el nem aludt vérű magyar szívek fel serkentésére és mulatságára”. Nekem már régen Ancsa jár eszemben, de még mindig a ház előtt állunk, melynek homlokzatán kopják, lobogók, lándzsák díszelegnek, ahogy illik is egy hadastyán lakához. Középütt erkély, ahonnan elnézhette a kisvárosi sokadalmat vagy hallgathatta az est csöndjét, miközben kissé nehézkes rímei kavarogtak fejében. Kazinczynak természetesen nem volt igaza, egyszerűen arról volt szó, hogy kivetített világképébe nem fért bele ez a gyakorlati magyarság, amely nem ült fel II. József fejedelmi demokratizmusának, s jól tudta, hogy Bécsből nem jöhet semmi jó. Gvadányi mögött ágyúk tüze villant, ott volt Hadik oldalán Berlin megvételénél, s nyugalomba vonulván, midőn Szakolcán telepedett le, tollal cserélte fel a kardot. Felesége jussán bírta a szép házat, földje, szölleje is volt, s miközben jókat ivott a sűrű veres borból, szinte észrevétlenül, már-már a világirodalomba is húzott néhány vonást. Nem tudom, Ancsa olvas- ta-e a derék nótárius történetét. Nem valószínű. Ancsa „egy söntés rejtekén élt”, miközben A fásult jegyző, a zordon szolgabíró Szilaj nótákra zendített keményen. Alvilági bömbölésük túlharsogja Gvadányi szelíd do- hogását, s egy sápadt költő áll asztaluk mellett, Ancsa életének krónikása, Juhász Gyulának hívják. Két vers is idézi a „pösze cselédet”, aki ódon morva oltárképek szentjeire emlékeztetett, s akinek nem is volt más dolga, csak az, hogy modellt álljon egy költőnek, aki a halhatatlanságba emelte tétova sorsát. Ancsa „a kis végváros vendéglője mélyén” végzete beteljesülését várja, nem olvassa Gvadányit, s természetesen arról a fiatal és szomorú költőről sem tud, aki tanúként áll élete mellett, Ancsa csak a fásult jegyzőt ismeri és a zordon szolgabírót, s azt az egy-két vad vendéget, aki „megölelte néha”. A kör bezárul, Ancsa sorsa rövidesen beteljesedik. Mert ahogy ta- vaszodott, „eltűnt áldott szégyenével”, tegyük teljessé Juhász Gyula rajzát: a Morva jó ágy, falujába ér el. Mindent megnéztünk Szakolcán, elgyalogoltunk a XII. századiján épített rotundáig is, ahonnan belátni a várost, az egész vidéket. Csak a hajdani vendéglőt nem találtuk, ahol a búsuló Juhász Ancsája szívszorongva várta végzetét. A rotundát körülfolyó borostyánból letéptem néhány levelet, legalább ezt kellett volna letenni egy küszöbre, Édes Anna szakolcai testvére emlékére. GVADÁNYI házát egyébként renoválják, úgy mondják, múzeum lesz belőle. Bólogatok, jól teszik, rászolgált az öreg generális. De azért ne feledkezzenek meg Ancsáról sem. Egy vers tette halhatatlanná, s ha rá gondolunk, halálra kiszemelt cselédtársai előtt is meghajtjuk fejünket. Mit is mondhatnék még? Köszönöm, Ancsa. CSÁNYI LÁSZLÓ A nemzetiségi könyvtárakkal kapcsolatos új feladat megismerése végett kerestem fel a Gorkij Könyvtárt, szétnézve közben a növekedés, fejlődés új jelei között. Salve! — ez az üdvözlés a kőpadló mozaikján fogadja a látogatót, aki máris otthonosan érzi magát. Otthon az európai kultúra hajlékában, ebben a fordított Bábelben, ahol a nyelvek sokfélesége nem választ el, hanem összeköt. — Hat lakást vettem az utóbbi tíz évben — mondja Sándor László igazgató, miközben a vendéglátó házigazda büszkeségével kalauzol. — Hat lakást, egy szabóműhelyt, egy garázst, két pinceraktárt a duplum példányok számára: növekszünk. Csaknem tízezer olvasó fordult meg az elmúlt évben a könyvtárban, ahol 220 000 könyv várja a látogatókat; az újság- és folyóirat-állomány 16 nyelven olvasható, az audiovizuális stúdióban pedig 25 nyelvet tanulhat, illetve gyakorolhat bárki, ha beül a 10 fülke egyikébe és fejére illeszti a fülhallgatót. Az orosz nyelvű szépirodalomnak alapkönyvtára a Gorkij, de ugyanúgy alapkönyvtára általában az idegen nyelvű szépirodalomnak. Állományának 55 százaléka orosz nyelvű anyag, de fő gyűjtőkörébe 16 nyelv tartozik, a világnyelveken kívül a szomszédos szocialista országok nyelve, és a többi, nagyobb európai országoké. A fő gyűjtőkörön kívül azonban a könyvtár igyekszik legalább 150 kötetes állományt biztosítani valamennyi európai és más földrészek legelterjedtebb (arab, kínai, japán, hindi, stb.) nyelvein írott művekből is. Ez utóbbiaknál a beszerzés csere, illetve ajándékozás útján történik. Az audiovizuális stúdiót évente már mintegy ezer személy használja, tanulók éppúgy, mint nyelvtudásukat szinten tartani kívánó felnőttek. Kotta- és hanglemez- gyűjteményével pedig a zenekedvelőket várja a Gorkij- fasorban elhelyezett zeneműtár. (Onnan, a Gorkij-fasor- ból indult maga a könyvtár is, a Magyar—Szovjet Társaság egykori kis könyvtára volt a bölcső, ez egyesült a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár orosz nyelvű részlegével és a Horizont Külkereskedelmi Vállalat könyvtárával, ebből a fúzióból született 21 évvel ezelőtt a Gorkij Könyvtár.) Huszonegy éves, legszebb ifjúkorát éli, és máris „anyaszerepet” kapott. 1973 óta gyűjti a német, szlovák, szerb- horvát és román nyelven megjelenő könyvek címét a szocialista országok könyvészeti és kulturális lapjaiból, s ezeket továbbítja az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának, amely Módszertani útmutató a nemzetiségi könyvtárak ellátásához c. ikiadványsorozatában teszi őket közzé. A nemzetiségi könyvtárak e kiadvány alapján gyarapítják állományukat, szintúgy a nemzetiségi iskolák könyvtárai is. A hazánk nemzetiségek lakta vidékein működő községi könyvtárak nagy utat tettek meg e rövid pár év során; sok olvasót nyertek meg (olyanokat is, akik egyáltalán nem olvastak, mert nem tudtak eléggé magyarul); és sokakat vezettek vissza írott anyanyelvi kultúrájukhoz, pontosabban a kétnyelvűséghez (akik családi körben anyanyelvükön beszéltek, de olvasni már csak magyarul tudtak). A fejlődő nemzetiségi könyvtárak hazánk szocialista nemzetiségi politikájának ékesen szóló, szép jelképei. A Gorkij Könyvtár önként vállalt, önzetlen patronáló tevékenysége most már az új könyvtárügyi törvényben is rögzített megfogalmazást kapott. Ez a munka sok figyelmet és körültekintést kíván, mert nem minden országban regisztrálja a könyvtermést olyan periodika, mint nálunk a Könyvvilág. (Romániában pl. nemrég szűnt meg az ilyen típusú lap.) Olykor valósággal ki kell nyomozni az új művek megjelenését, mégpedig sietve, mert a sikeres könyv hamar elfogy. A stúdióban 25 nyelven tanulhat bárki. 220 ezer könyv várja a látogatókat.
