Tolna Megyei Népújság, 1976. október (26. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-09 / 239. szám
1976. október 9. ^fepÚJSÁG 3 Munka közben Gyönkön (4.) Megértetni, megérteni az új rendet A személyek szerepét nem szabad eltúlozni, de legalább akkora hiba ha mindent az objektív feltételek alakulásában keresünk. Lehet, hogy Gyönk a kivételek közé tartozik, de itt a szubjektív feltételek megteremtésével kellett kezdeni. Ezt ismerte fel — nagyon helyesen — a járási pártbizottság, amikor azt ajánlotta a tagságnak, hogy megfelelő szakmai tudással és természetesen a kívánatos elvhűséggel felvértezett embereket állítsanak gazdaságuk élére. Uj emberek: az elnök, a főagronómus, a belső mezőgazdász, a párttitkár. A gépműhely: Niva-kombájn, öreg eke, John Deere-tárcsa, futókocsi, Tájt — zsúfoltság. Milyenek? Amúgy nem látszanak különös embereknek, de valamiért mégis vibrál körülöttük a levegő. Sűrű emberek. Konokul céltudatosak, még erőszakosak is talán, ha az ügyről van szó. Most pedig az ÜGY a gyönki téesz rendbetétele. Azt mondja a belső mezőgazdász: Hic Rhodus, hic salta! Itt kell bizonyítani. Mindenáron. Ezt a mindenáron-t magukra vonatkoztatják, ök nem lazíthatnak. Nehogy a lazításból lazaság legyen, abból elege volt Gyönknek. Laszk Gábor, a párttitkár, a világ legtermészetesebb nyugodtságával mondja: — Üj vezetésre volt szükség. Érdekes, hogy az ő szájából hallva, eszébe sem jut az embernek, hogy a maguk fontosságát hangsúlyozza. — Az emberek elkönyvelték, hogy ők többre nem képesek. A vezetés is elkönyvelte magáról, meg a tagság is. Hát így nem csoda, hogy nem jutottak semmire. A mának éltek, de az a ma is milyen volt. Persze ennek több oka is van. Kétségtelen, hogy a párttagok példamutatásának hiánya a legdöntőbb okok egyike, hanem az is bonyolította és bonyolítja ma is a helyzetet, hogy három párt- alapszervezet működik a téeszben. Egy Gyönkön — ez tisztán szövetkezeti tagokból áll —, egy Szárazdon, egy pedig Udvariban. E két utóbbinak a tagsága vegyes ösz- szetételű. A termelőszövetkezet gondja, itt e két helyen, nem minden párttag gondja. Tiszta szívvel állnak a szövetkezet ügye mellé, hanem nem mindenki egyként érdekelt abban. Ez gond ma is. A pártvezetés ismeri, számol vele, s törekszik változtatni rajta. Laszk Gábor párttitkár — Hadd szóljunk közbe, Laszk elvtárs. Hogyan fogadták? — így is, úgy is. Nekem még könnyebb volt, mert gyönki vagyok. De így is voltak, akik azt dörmögték: no, idejön, mit ért ez ehhez? Aztán, akármilyen fájdalmas volt, a tekintély terén is rendet kellett teremteni. Sokan meglepődtek, hogy nem a Gabikával, hanem a Laszk Gáborral találkoztak. Megszokták ezt is. Meg én is megszoktam az új munkaterületet. Tisztelni kell az új vezetőket azért, hogy egy rossz szót sem mondanak a régire, saját tetteikről, terveikről beszélnek inkább. Hanem az valahogy mégis elhangzott: — A változás után egyik első dolgunk volt a gettó-nak csúfolt tehenészeti telepet rendbehozni. Ugy-ahogy, sikerült. Kivittük a— legyünk mi is korrektek, ne nevezzük se nevükön, se akkori rangjukon az említetteket — két kollégát a megújított telepre. Elcsodálkoztak, jé így is lehet? Mi meg azt kérdeztük, hát ti eddig nem láttátok? Mi két év óta nem voltunk itt — mondták. Hát ez volt, így volt. Innen indultunk. — Először felmértük a helyzetet, a felmérés után taggyűlést hívtunk össze, őszintén, nyíltan tájékoztattuk a tagságot a helyzetről. Nem ígértünk semmit, sőt hangsúlyoztuk, senki ne várjon csodát. Egyelőre azt próbáljuk meg, hogy kimásszunk a sárból. — Hányán szólaltak fel ezen a májusi taggyűlésen? — A harminchétből négyen. — Nem sok. — Nem, de indulásnak ez is valami volt. A párttitkár is, a belső ag- ronómus is többször így jellemez : „ő is azok között volt, akik legelőször át tudtak állni”. — Álljunk meg egy pillanatra, mi az, hogy át tudtak állni? — Nekünk meg kellett értetni, nekik meg kellett érteni, hogy a réginek vége. A kukoricavetésnek nem júniusban van az ideje — régebben erre is volt példa. Kétszáz hektár elmaradt őszi szántást jelentett a régi vezetés, a valóságban 919 hektár volt. őszinteséget követelünk magunk között, de őszinték vagyunk mindenki felé. Hermann Gyula szavaival zárjuk ezt a fejezetet. Úgy hisszük, nagyon lényeges, amit mondott, s ebben benne van a kiemelkedés egyik legfontosabb feltétele. Azt mondta: — Mi — mármint a tagság — azon lepődtünk meg leginkább, hogy ilyen őszintén beszélnek velünk. Az új vezetésnek, úgyany- nyira az új pártvezetésnek köszönhetően kezdik megszokni az őszinteséget a pvön- ki szövetkezetben. Pj - Lgy Beszélgetés a személyzettel Legyünk bánatosak bár, vagy örüljünk, a nyárnak vége. Marad a lehetőség, visszaemlékezni pár hónappal ezelőtti élményekre, fürdésekre, kirándulásokra és beszélgetésekre. Beszélgetésekre például a személyzettel. Ha van „személyzetis”, akkor nyelvünk tévedhetetlen logikája szerint „személyzetnek” is lennie kell. Jelen esetben az üdülőkben foglalkoztatottak közül azokra gondolok, akiknek a feladata a beutaltak kényelméről gondoskodni. — A személyzet mindent megtesz azért, hogy önök jól érezzék magukat! — mondta üdülőnk díj birkózó termetű gondnoka, mintegy megnyugtatásul. Mindenki megnyugodott, csak én maradtam nyugtalan, valószínűleg ilyen a természetem. — Tudja magáról azt, hogy „személyzet”? — kérdeztem másnap hajnalban azt a középkorú férfit, aki kaszával gondoskodott kényelmünkről, mert épp a napozó gyöpét kurtította. Nem tudta. — Segédmunkás vagyok én, kérem! — mondta. — Ez a dolgom ! A takarítónő, aki egy óriáskígyónyi tömlővel ellátott porszívó végéhez kötve araszolt a folyosó szőnyegén, már tudta. I — Megbecsülik? — kérdeztem. — Mármint a vendégek! Vállat vont: — Van, aki köszön. Főleg a külföldiek. Éttermi felszolgálónőnk maga volt a megtestesült kedvesség. Az első reggelitől kezdve úgy éreztük, hogy nem a beutaló szerv, hanem az ő személyes vendégei vagyunk. Tudtuk, hogy most jött meg a GYES-ről, veszélyeztetett terhes volt, első gyerekét a nagymama őrzi otthon. — Megbecsülés? — nevetett. Mindig nevetett, úgy sejtettük, hogy valószínűleg még álmában is mosolyog. — Az emberek szeretik jól érezni magukat. Hozzá kell segíteni őket... — Érdemes? — A borravalóra gondol? Kapok borravalót, nem is keveset. Persze, hogy van helye otthon, de nem ez a fontos. A presszós hölgynek már fontos volt és bár az előbbi meghatározás szerint tagadhatatlanul a személyzethez tartozott, ezt a kifejezést sértődötten hallgatta: — Vendéglátóipari szakmunkás vagyok! Elvárta a „kézit csókolomot” és egy bókért, meg ha valaki nem kért vissza két forintot az ötösből, valóban jó kávét főzött. A német vendégeknek a „Guten Tag”-ért is, ami magyarul köztudottan annyit jelent, hogy „jó napot”. Érkezéskor a portán egy fiatalember kérés nélkül felkapta két bőröndünket, meg a fiam hátizsákját és elnyargalt velük a tíz méterre lévő földszinti szobánkig. Tíz forint. (Maroknyújtás után.) — Maga személyzet? — kérdeztem. Előbb megnézte a pénzdarabot, aztán vigyorgott: — Természetesen! Bármikor állok rendelkezésükre, ha csomagot, levelet parancsolnak feladni, csak tessék szólni. Beosztásának hivatalos megjelölése „londiner”. Fordítsunk ismét: „Lohn-Diener”=„bérmunkás”, vagy ha úgy tetszik: „bérért dolgozó”. Kérdéses persze, hogy mennyi bérért. Az üdülő kikötőjében egy nyugalmazott balatoni hajós- kapitány terelgette csáklyával közelebb a használni kívánt csónakokat. Minden szobában hozzáférhető volt a szabályzat, mely szerint a csónakhasználat ingyenes. Esetenként öt-öt forintba került. Aki a csónakmestert „elvtársinak szólította, annak nem köszönte meg. Neki a „kapitány úr” titulus dukált. Nyaraláskor, utazás közben, ha csak teheti az ember, ne legyen kicsinyes. Nem fukarkodtam az ötösökkel és a megszólítással sem. Viszonylag jóba lettünk. Tíz nap leteltével (meg mert érezhetően jött a rossz idő) megkockáztattam: — Kapitány úr! ön itt a személyzethez tartozik? Úgy pillantott rám, mintha hajócsavarnak nevezte volna a vasmacskát. — Ilyen kérdésekkel tessék a gondnoksághoz fordulni! Nincs folytatás. írásom végén az olvasó ne keressen tanulságot. Nem kell minden írásnak tanulsággal végződnie. ORDAS IVAN niff! az agitáció eszközei D párt fontos feladata és célkitűzése, hogy szüntelenül erősítse tömegkapcsolatát, s a politikát meggyőzés útján terjessze. Ennek alapján egyik fontos eszköznek tartjuk a politikai vitakörök rendszerét, amelyek keretei 1972 őszétől alakultak ki és jelenleg is alapszervezeteink nagy többségében működnek. Feladatunknak tekintjük, hogy a politikai agitációt végző párttagokat ezen belül is szervezetten és eredményesebben készítsük fel érvelő, meggyőző tevékenységükre. Ezzel is azt a célt kívánjuk elérni, hogy a politikai agitáció't végzők mindenkor és szinte naprakészén ismerjék a .hazai és nemzetközi kérdések összefüggéseit, és ennek ismeretében képviseljék a párt politikáját. A vitakörök legyenek a pártagitáció fel- világosító, tájékoztató és mozgósító fórumai. Az eddigiekben megfogalmazottakból is kitűnik, hogy a politikai vitakör a szóbeli agitáció rendszerébe illeszkedik be. Tehát nem pótolja a rendszeres pártoktatást, s azt sem, hogy a legfontosabb politikai viták fórumai továbbra is a taggyűlések legyenek. A Központi Bizottság rendszeresen jelentet meg és juttat el anyagot a vitakörök számára. Megítélésünk szerint ezek az anyagok igen jól segítik a vitakörök érdemi tevékenységét. A közölt cikkek valamennyi réteg számára köz- érthetőek, aktuális témákkal foglalkoznak és megfelelően rangsorolnak a leginkább az érdeklődés középpontjában álló témakörök között. A vitaköri beszélgetések azonban céljukat, feladatukat akkor töltik be érdemben, ha helyi érvanyagokkal is kiegészülnek és növelik a párttagok politizáló képességét. Igen fontos feladatnak tekintjük a vitakörvezetők körültekintő kiválasztását. Ez ugyanis nagyban befolyásolja a tartalmi oldalt. Arra kell törekedni, hogy a kör vezetője politikailag jól felkészült legyen, lehetőleg személyenként is ismerje a hallgatóságot és legyen közötte és a résztvevők között kölcsönös bizalom. Lényeges, hogy a kezdet kezdetén legyen egységes az az alapállás, hogy a vitakörnek a párt -politikája egységes értelmezését kell elsősorban elősegítenie. Segítségével biztosítani kell a tömegek mozgósítását annak megvalósítására. szélgetéseknek eredményes fórumai. A gyakorlatban megvalósult az az elv, hogy a vitakörök alapvető célja a hangulat befolyásolása és nem pedig a különféle megnyilvánulások összegyűjtése. A vitaköri foglalkozásokra általában a nyílt és őszinte hangnem a jellemző. A vitatott kérdések döntő többségében sikerül a közös álláspontot kialakítani. Az alapszervezetek jól élnek a lehetőséggel és érezhetően erősödik • ezen a tevékenységen keresztül is a pártszervezetek kisugárzása. Egyre gyakoribbá válik az 'a jelenség, “'hogy éppen a vitakörökben felvetődő problémákra reagálnak az alapszervezetek, tehát mind a vitakör résztvevői, mind a pártszervezetek építenek az agitáció ezen -fontos formájára. összességében a felvázolt kép alapján is megállapítható a pozitív irányú fejlődés. Természetesen hiba lenne, ha a megelégedettség látszatát keltenénk és nem foglalkoznánk a továbbfejlesztés lehetőségeinek kérdéseivel. Törekednünk kell arra hogy — ahol a működési feltételek biztosítottak — tovább szélesedjen a vitakörökben résztvevők aránya. Őrizzék meg a frisseséget, hogy ezzel is mind több párttag és pártonkívüli számára vonzó legyen és mind magasabb szinten járuljon hozzá a politikai ismeretek gyarapításához. Segítse az eligazodást a napi politikai munkában. vitakör-vezetési módszereket központilag, sőt, me- gyeileg sem lehet konkrétan meghatározni. Ez sok mindentől függ. így többek között a hallgatóság kor és nemek szerinti összetételétől, az érdeklődési és fel- készültségi szintektől, stb. Egy azonban igen lényeges, hogy a célt tisztán lássuk és kövessünk el mindent az eredményesség érdekében. A vitakörvezetők éljenek azzal a lehetőséggel, hogy mind több párt- és gazdaságvezető vezessen vitaköri foglalkozásokat, amennyiben olyan téma feldolgozására kerül sor — az csak emelheti a vitakörök rangját, ha a legilletékesebbek adják a tájékoztatást és mondják el véleményüket. Az érvelésre, a meggyőzésre legeredményesebben közösségi keretben lehet és kell felkészülni valameny- nyiönknek. Benizs Sándor, Megyénkben a vitakörök a szóbeli kiscsoportos bea megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese Szocialista brigádok segítsége Éves szinten közel félmil- liárd forint értékű vas- és műszaki árut forgalmaz a TITÁN Kereskedelmi Vállalat Tolna megyei Kirendeltsége. A szekszárdi üzemegységet sem kerülte el a munkaerőhiány. Egyre nagyobb forgalmat kell lebonyolítaniuk, de egyre kevesebben jelentkeznek a raktári munkák elvégzésére. A legválságosabb a helyzet az edényraktárban. Itt legalább 12 raktári dolgozónak lenne munka, ám csupán öten dolgoznak. Hiába volt a nagy erőfeszítés, a túlóra, nem győzték a munkát. Éppen ezért késtek a túrafuvarok, s gyakran fél- vagy negyedig megrakott teherautókat kellett útnak indítani. Ezek a gondok az üzemben közismertek, s tudtak róla az adminisztratív dolgozókból álló szocialista brigádok is. A közelmúltban megbeszélést tartott a négy szocialista brigád tagsága, s úgy döntöttek, amíg az áldatlan állapotokat akár gépesítéssel vagy más módon nem sikerül megoldani, segítik kollégáikat, dolgozni fognak a raktárakban is. Az elmúlt héten például minden nap segédkeztek a túrajáratok összeállításában, a vagonok kirakodásában. És, ahogy mondják, pénzt nem fogadnak el a túlmunkáért. Brigádnaplójukba csak ennyit jegyeznek be: szocialista segítés a raktári dolgozóknak. Követésre méltó példa.
