Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-15 / 218. szám
Mai számunkból PAKS, ATOMERŐMŰ - ÉPÍTKEZÉS (3. old.) A TUDOMÁNNYAL ELJEGYZETT MADARAK (4. old.) GAZDASÁGPOLITIKAI KISSZÓTÁR (5. old.) (5. old.) ÜJ ÜT ÉPÜL A RÉGI HELYÉN Szakszerűség a pártmunkában kinek módja van belelapozgatni a pártszerA vezetek munka tervei be, részt venni vezető tes- Ig. tületeik ülésein vagy taggyűléseiken, beszélgetni aktivistáikkal, mindenütt azt tapasztalhatja, hogy fontos gyakorlati kérdések megoldásán fáradoznak. A gyakorlat olyan kérdései ezek, amelyekben állást foglalni és cselekedni csak megfelelő hozzáértés és felkészültség birtokában lehet. A szocialista építés mai hétköznapjaiban ezért a párt- politikai munka nem nélkülözheti a szakszerűséget, a szakmai hozzáértést. Felelős pártmunkás írta nemrég megjelent tanulmányában: „A hozzáértés, a felkészültség, a tárgyi tudás, a szakszerűség presztízse növekvő jelentőségű, mert a párt mint vezető erő, mint élcsapat annál akcióképe- sebb, minél inkább értik szervei, szervezetei, tagsága azt, amit csinálni kell. Ha nemcsak hirdetik, hanem valóban mélyen értik is.” E hozzáértés nélkül ugyanis a pártszervezetek legfeljebb általánosságban, elvileg fogalmazhatják meg a tennivalókat, anélkül, hogy le tudnák vonni a saját területükön adódó konkrét következtetéseket. Legfeljebb érzékelhetik a gondokat, a nehézségeket, de nem tudják kellő mélységben felfedni a meghatározó okokat, s főképpen nem tudják meglelni az előrelépés útját. Előfordul, hogy valamely üzemi pártszervezet vezetőiben megvan a szándék, az elhatározottság a népgazdaság érdekeinek képviseletére, de a kellő szakszerűség hiányában megállnak ennek elvont deklarálásánál. Ismerik és tudják, hogy a pártpolitika megvalósítása érdekében előbbre kellene lépni az üzem- és munkaszervezésben, a gyártmányszerkezet átalakításában, a takarékos gazdálkodásban, hangoztatják is ezt, de gyakorlatilag mégsem tudják előbbre mozdítani az ügyet. Ahol ugyanis nincs jelen a kellő szakszerűség, ott a pártszervezet nem képes megbízhatóan megítélni, vajon a gazdasági vezetés megfelelő erőfeszítéseket tesz-e a gazdaságpolitikai célok valóra váltására. Csak bizonytalanul, érzéseire hagyatkozva tudja adott esetben elbírálni, hogy valóban objektív nehézségek fékezik-e az előrehaladást, avagy pusztán a kényelmesség, a tunyaság. Érdemi tanácsokkal, javaslatokkal is csak kevéssé tud ilyen esetben segíteni. A szakszerűség hiánya vagy gyengesége ezért könnyen szélsőségekbe visz: a pártszervezet, a megítélésben bizonytalan lévén, eleve rábólint a gazdasági vezetés minden döntésére, avagy pedig megérzéseiből kiindulva zsörtölődik, „ellenzékies- kedik” vele szemben. em a kötelező udvariasság mondatja velünk N .izt az „előregyártott”-nak tűnő megjegyzést, hogy ma már mind kevésbé találkozunk ilyen helyzetekkel, s a pártmunkában nem ez a jellemző. Okosan kimunkált, nagy felkészültségről és alapos helyzetismeretről tanúskodó cselekvési programok, állásfoglalások, határozatok jelzik, hogy — az előbb említett tanulmány szavaival élve — „teljes polgárjogot nyert a pártban a szakszerűség, a szakmai hozzáértés követelménye”. S nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdasági üzemekben, a kultúra vagy az igazgatás területén dolgozó pártszervezeteknél is. Kézzel fogható kezdeményezések születnek termelőszövetkezeti pártszervezetek egész sorában új technológiai eljárások meghonosítására, a gépek jobb kihasználására, a munkaszervezet tökéletesítésére. Iskolai párt- szervezetek tucatjaiban elemzik nagy szakmai hozzáértésről tanúskodó módon, mit kell tenni az oktatás korszerű módszereinek meghonosításáért, miként lehet valóságosan hatékonyabbá tenni a tanulók nevelését. Az üres, hangzatos frázisok lényegében kiszorultak a pártmunka gyakorlatából. Az elvont általánosságok formulái ugyan még jelen vannak, de a pártszervezetek többségében már semmiképpen sem ezek jellemzik a politikai munkát. A fejlődésnek megvannak a maga alapjai. Mindenekelőtt az, hogy a párttagság egészének műveltsége, felkészültsége, hozzáértése sokat fejlődött az eltelt években. Kedvezőek a feltételek azért is, mert mindinkább sikerül kialakítani a szakszerűség helyes érvényesítéséhez szükséges munkastílust. Ebben a tekintetben ugyanis előfordulhatnak olyan „elcsúszások”, amelyek párhuzamosságokhoz, átfedésekhez, a felelősség elmosódásához vezetve valójában gyengítik a munka hatékonyságát. Emiatt kellett egy időben fellépni azzal szemben, hogy pártfórumokon ugyanolyan módon tárgyaljanak, a pártmunkában ugyanolyan módszerekkel igyekezzenek megoldani különböző gyakorlati kérdéseket, mint ahogyan azt a munkahelyek állami, gazdasági vezetése teszi. E fellépés eredményeként ma már mindinkább elfogadott, hogy a szakszerű megközelítés a pártszervezet részéről nem lehet teljesen ugyanolyan, mint a szakmai vezetés részéről. A pártmunkában a hozzáértő elemzés és állásfoglalás vezérlő elve a politikai összefüggések és hatások értékelése, fő célja pedig az emberek cselekvésre való mozgósítása. hol ilyen meggondolások alapján végzik a munkát, ott a pártirányítás szakszerűsége A és elvi-politikai jellege nem kerül, nem ke- M rülhet szembe egymással. Ott a politikai munka szakszerűen megalapozott és ezért a fejlődést valóban előbbre vivő célok megvalósításáért folyik, hatékonyan segíti a feladatok megoldását. Púja Frigyes Kubába utazott Dr. Raul Roa Garcia külügyminiszter meghívására kedden hivatalos, baráti látogatásra Havannába utazott Púja Frigyes külügyminiszter. A Ferihegyi repülőtéren Rácz Pál külügyminisztériu- mi államtitkár és Szarka Károly külügymniszter-he- lyettes búcsúztatta. Jelen volt a búcsúztatásnál Floreal Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete is. Brutyó János Prágában Brutyó János, az MSZMP KEB elnöke (jobbról a második) Prágában tárgyal Milos Jakessel, a CSKP KEB elnökével. (Képtávírónkon érkezett). Budapesti napok Moszkvában Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és a budapesti napok alkalmából Moszkvában tartózkodó magyar küldöttség többi tagja, kedden délelőtt koszorút helyezett el Vlagyimir Iljics Lenin mauzóleumánál és az Ismeretlen Katona sírjánál. Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára kedden délelőtt fogadta a budapesti napokra Moszkvába érkezett magyar küldött- ségeú élén Katona Imrével, az MSZMP Központi Bizottságának tagjával, a budapesti pártbizottság első titkárával. Viktor Grisin és Katona Imre kölcsönösen beszámolt arról, hogy milyen tevékenységet végez a két főváros pártbizottsága az SZKP XXV., illetve az MSZMP XI. kongresszusán hozott határozatok végrehajtása érdekében. Eszmecserét folytattak a Moszkva és Budapest közötti politikai és gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének kérdéseiről is. Szekszárd Újabb 41 TOTÉV-lakás Az utóbbi két évben negyven lakást épített a TOTÉV dolgozói részére Szekszárdon. Most egy újabb építése folyik. A fogadószint készen van, helyszínre szállították már a vállalat telephelyén készített középblokkokat, daru is van már, hamarosan megkezdik a negyven lakás összeszerelését. Az első húsz lakás átadása a jövő év első negyedévére várható. Fotó: bj. Szolidaritási gyűlés A Tolna megyei Ruhaipari Szövetkezet bonyhádi részlegének Allende nevét viselő szocialista brigádja szolidaritási gyűlést tartott kedden délután. Berlinger Ferenc, a Hazafias Népfront nagyközségi titkára mondott beszédet, majd ezt követően a gyűlés résztvevői felvételről meghallgatták Salvador Allende meggyilkolt chilei elnök utolsó rádióbeszédét. A gyűlés résztvevői végezetül tiltakozó táviratban ítélték cl a chilei katonai junta rémíct- teit és követelik a jogtalanul bebörtönzött hazafiak, köztük Luis Corvalán szabadon bocsátását. A Hőgyészi Állami Gazdaság után a paksi Duna menti Egyesülés Tsz-nek van a legnagyobb juhállománya a megyében. A szövetkezetnek nagyon kifizetődik a juhtenyésztés, -tartás, közel ezer hektárnyi homokos, parlag területe van, ami másra nem hasznosítható, csak legeltetésre. Évente egy vagon gyapjút értékesítenek, pecsenyebárányból pedig 1700 darab kerül olasz, francia és görög exportra. A szövetkezet juhállománya nemsokára eléri a törzstenyészet „rangot”, aminek feltételeit az elmúlt évek hozzáértő munkájával teremtették meg. Klippel Péter a képen látható csámpai 440-es falka „gazdája”, jó munkájáért néhány évvel ezelőtt kapta meg a „Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója” kitüntetést. New York Az ENSZ és székhelye Az ENSZ és székhelye — New York — közötti kapcsolatokat vizsgáló bizottság jelentésében élesen elítélte az Egyesült Államok cionista szervezetei és terrorista csoportjainak provokációit a szocialista országok és számos fejlődő ország állandó ENSZ-képviselete ellen. A jelentést az ENSZ-közgyűlés 31. ülésszaka elé terjesztik. A bizottság hatékony és azonnali intézkedéseket követel az Egyesült Államoktól, hogy biztosítsa az ENSZ- képviseletek személyzetének biztonságát azoknak a kötelezettségeknek megfelelően, amelyeket a washingtoni kormány vállalt. .