Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-09 / 213. szám
a. Képújság 1976. szeptember 9. Ráismernek? Megrögzött városkerülő vagyok, notórius őgyelgő, részben mert a téma az utcán hever, de főleg azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudok betelni Szekszárd óráról'órára változó arculatával. Vasárnapokon, a délelőtti órákban otthonülő, házias, s a Béla téren vallásos. Délután sport- szerető, s a hazai csapat eredményétől dúlt képű vagy ragyogó arcú. Este autóba vágja magát, s kihívóan nagyképű. Éjjel — erre Józsi bácsi, a pincér a tanúm — szeret fe- negyerekeskedfti, igaz, hajnalra megszelídül, s pirkadatkor mindössze három férfiú nézi unottan a Gemenc Szálló küszöbéről a gesztenyesor zöldellő vagy éppen sárguló lombkoronáját. Hétköznapokon a reggeli órákban frissen borotvált, kölniillatú, szappanszagú, sietős és várakozásteljes. Estig még annyi minden történhet, akinek viszket a bal szeme, örülni fog, aki bal lábbal kel föl, abban reménykedik, egy kiadós főnöki dicséret rendbe hozza közérzetét, s ebédszünetben, fél kettőkor a találkát is baj nélkül megússza. Olykor a villanyrendőr „beadja a kulcsot”, s a kórházba igyekvők tanácstalanul figyelik a rendőrt, amikor átmehetnek a zebrán, a járdaszélen maradnak, bezzeg a tilosra nekilódul a sokadalom, mintha összebeszélt volna. Napsütésben a padok a nyugdíjasoké, rekkenő hőségben, zuhogó esőben a Szászsöröző délelőtt is, délután is a bürokráciától undorodó tisztviselőké. A Garay tér, a 160 lakásos bérház környéke, a központ napjában egyszer délután öt órától fél hatig megsűrűsödik, s a kisváros nagyvárosnak teszi magát. Nagyvárosi arculata ilyen, amilyennek a képek mutatják. Ráismernek? Sz. P. Fotó: Komáromi IfsejpB* Könyvjelző Nem engedélyezem ! határainktól nyugatabbra vetődő újságírónak, sokszor éllel, máskor ál nélkül sűrűn nekiszegezik a kérdést, hogy egyáltalán mit szabad idehaza megírnia. Mit enged át a cenzúra? Tőlem történetesen kérdezték ezt már a rendszerünket szerető francia kommunisták, engem kedvelőnek tűnő nyugatnémet nagypolgárok és olyan kinti magyarok is, akikről se ezt se azt nem lehetett elmondani. Ennél sokkal érdekesebb, hogy kaptam hasonló kérdést idehaza is, amiből a legcsekélyebb ellenséges árnyalatot se lehetett kiérezni, csak a helyzet tökéletes nem ismerését. Azt, hogy Magyarországon nincs előzetes sajtócenzűra. Utólagosan természetesen minden toll- forgatónak felelősséget kell vállalnia azért, amit leírt. Nincs olyan állam, amelyik ezt a felelősséget ne róná polgáraira. dett. Élek a gyanúperrel, hogy ilyet — amióta világ a világ — egyetlen ország belpolitikai élete sem ismert. A rendszer vitathatatlanul magas műveltségű, kitűnő szellemi felkészültségű képviselője: Ullein-Reviczky Antal sajtófőnök nemhogy cenzúráztatott, hanem valósággal sakkozott a cenzúrával. Amit az egyik lapnak tilos volt megjelentetni, arról a másik írhatott, a harmadik csak keveset, attól függően, hogy a kormány vélt érdekei ezt hogyan engedték meg. Az egyáltalán nem buta németek kedvét keresve bizonygatni a szövetséges'hatalmak előtt valamiféle magyar demokrácia, sőt irántuk való lojalitás létét, tökéletesen meddő próbálkozás volt. Tudjuk, hogy Kállay Miklós miniszterelnök mire jutott ezzel a próbálkozással. A kor dokumentumai a cenzúrabizottság dossziéjából származó adatok. Az, hogy ez nem mindig volt így, sőt mennyire nem volt így, még a meglettebb újságírók számára is megdöbbentő, akik elolvassák a Horthy-kor cenzúrabizottságának dossziéjából összeállított „Nem engedélyezem !” című összeállítást, melyet az egyre több és egyre érdekesebb könyvet megjelentető Kossuth Kiadó bocsátott közre. Tagadhatatlanul kell hozzá némi történelmi alapismeret, de még annyi sem, amennyi a gimnáziumi érettségit szerzettekben meg kellene hogy legyen. Az összeállítók — Márkus László, Szinai Miklós és Vásárhelyi Miklós — alapos és a kort híven jellemző bevezető tanulmány után nem tesznek egyebet, mint korabeli dokumentumokat idéznek. Betű szerint, dátum- és adatszerű pontossággal. 863 levél, irányelv, jegyzőkönyvi kivonat, határozat sorakozik a könyv oldalain. Mögöttük pedig a tanulság: a Horthy- rendszer, mely már születése pillanatában is megtagadta az 1848-as sajtószabadságot, a háborús szükségállapot elrendelésének napjától valami egészen csodálatos ritka játékba kez. lykor hátborzon- Ï®# gató dokumentu- mok. Dr. Rákóczy TO' Imre, a cenzúra- , bizottság elnöke például 1942. március 15-én 20 óra 15 perckor „Szigorúan bizalmas !” jeligével tesz tanúbizonyságot nem mindennapi cinizmusáról. így ír: „Jóllehet át vagyok hatva annak a tudatától, hogy legalább ezen a napon (!! O. I.), a háborús évek alatt is, helyes egyszer a sajtónak szabadabb hangot megütni... mégis ... szükségét érzem annak, hogy idejében figyelmeztessem az igen tisztelt bizottságot a könnyebbkezű cenzúrázás veszélyeire.. Hasonló cinizmusról, de ugyanakkor a Horthy-rend- szer szempontjából tanúsított példátlan „éberségről” vall a kötet minden sora. Nem tudom kire milyen hatást tesz. Engem arra késztet, hogy elővegyem az Alkotmányt, melynek 64. paragrafusa így hangzik: „A Magyar Népköztársaság a szocializmus, a nép érdekeinek megfelelően biztosítja a szólásszabadságot, a sajtó- szabadságot és a gyülekezési szabadságot.” (Ordas) Uj könyvek Két, különösen érdekes könyv jelent meg a Kossuth Kiadónál. Kozma Ferenc Jólét szocialista módon című, a szocialista életmód kérdésével foglalkozó munkájában az életszínvonal-politika néhány kérdéséhez szól hozzá. A világgazdaság, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok ismert szakembere ezúttal nem szorosabb értelemben vett szakmáját műveli, munkájában azt bizonyítja, hogy a társadalmi jólét, a gazdasági növekedés, valamint a világpiaci sikerek a következetesen szocialista gazdaságpolitika egymástól elválaszthatatlan gyümölcsei, az egyik a másiknak oka és egyben okozata. Hosszú távon ezek az eredmények nem fokozhatok sem egymás nélkül, sem pedig egymás rovására. A „Munkaügyi kislexikon” kiadását mindenekelőtt az tette szükségessé, hogy az elmúlt években a munkaügy elméleti és gyakorlati kérdései a szakemberek, a széles közvélemény érdeklődésének középpontjába kerültek. A könyv hazánkban először kísérli meg, hogy összefoglalja a szocialista munkaügyi tevékenység fogalmait, összeállítói arra törekedtek, hogy a cikkek tükrözzék a munkatudományok és a hazai munkaügyi gyakorlat fejlődését. Az olvasó felvilágosítást találhat a munkagazdaságtan, -pszichológia, -fiziológia -jog és -pedagógia tárgykörébe tartozó fogalmakról. Nagy számban közöl olyan szócikkeket, amelyekben — a lexikon jellegénél fogva — részletes jogi vagy munkavédelmi ismertetés segíti a tájékozódást.
