Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-08 / 212. szám
2 KÉPÚJSÁG 1976. szeptember 8. Közös közlemény Véget ért az afrikai Hazai krónika a mozambiki külügyminiszter magyarországi látogatásáról Joaquim A. Chissano, a Mozambiki Népi Köztársaság külügyminisztere Púja Frigyes meghívására 1976. szeptember 4—6-a között hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon. A mozambiki külügyminisztert budapesti tartózkodása során fogadta Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. A külügyminiszterek áttekintették az országaik kétoldalú kapcsolatainak bővítésével összefüggő kérdéseket, és véleményt cseréltek a legfontosabb időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel az afrikai problémákra. Megelégedéssel állapították meg, hogy a világpolitikában tovább erősödik az enyhülés irányzata. Kifejezték meggyőződésüket, hogy az enyhülés további térnyerése a világ valamennyi népének és országának alapvető érdeke. Egyetértettek abban, hogy a politikai és gazdasági téren eddig elért eredményeket a fegyverkezési hajsza csökkentésére vonatkozó megállapodásoknak kell követniök. A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy a nemzetközi enyhülés teremtette kedvező feltételek között erősödtek a szocializmus és a haladás erőinek pozíciói. Kivívták függetlenségüket a volt portugál gyarmatok és utolsó szakaszába lépett az imperializmus gyarmati rendszerének felszámolása. Az Afrika déli részén élő népek sorsa és általában a haladás szempontjából kiemelkedő jelentősége van a Frelimo által vezetett mozambiki nép győzelmének, s annak, hogy a Mozambiki Népi Köztársaság egy új társadalmi rend létrehozása mellett kötelezte el magát. A két fél kinyilvánította, hogy a jövőben is támogatják Zimbabwe, Namíbia és Dél- Afrika népeinek harcát az egyenlőségért, a szabadságért és a nemzeti függetlenségért. Hangsúlyozták, hogy az imperializmus, a kolonializmus és a neokolonializmus elleni küzdelem sikerének záloga a világ minden antiimperialista erejének egysége. A külügyminiszterek megelégedéssel nyugtázták, hogy az el nem kötelezett mozgalom egyre jelentősebb szerepet tölt be a nemzetközi politikai életben és kedvezően befolyásolja azt. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Közel-Keleten a feszültség fokozódott és a helyzet bonyolultabb lett. Támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti a probléma igazságos és tartós rendezését, de elítélik az olyan akciókat, amelyeknek nyilvánvaló célja az átfogó rendezés elodázása, a jelenlegi feszültség konzerválása, Izrael pozícióinak erősítése. A bilaterális kapcsolatokat áttekintve a külügyminiszterek megállapították, hogy a két népnek a mozambiki hazafiak fegyveres felszabadító harca idején kialakult szoros együttműködése jó alapot biztosít az államközi kapcsolatok további erősítéséhez és bővítéséhez. Megállapodtak abban, hogy az igények és a lehetőségek ismeretében mindkét fél tanulmányozza az együttműködés elmélyítésének konkrét lehetőségeit politikai, gazdasági, műszaki-tudományos és kulturális téren. A mozambiki külügyminiszter hivatalos látogatásra hívta meg a Mozambiki Népi Köztársaságba Púja Frigyes külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Elutazott a mozambiki külügyminiszter Kedden reggel elutazott Budapestről Joaquim Alberto Chissano, a Mozambiki Népi Köztársaság külügyminisztere, aki Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodott hazánkban. Elutazása előtt Joaquim Alberto Chissano nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Egyebek közt elmondta: — Úgy érzem, sikerült lerakni egy gyümölcsöző együttműködés alapjait, s remélem sikeres lesz kapcsolataink további bővítése is, amelynek részleteit ki fogjuk dolgozni. A mozambiki külügyminiszter búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Hivatalosan megkezdődött Az Egyesült Államokban hivatalosan is megkezdődött a hosszú elnökválasztási hadjárat finise. A képen: Jimmy Carter, a demokrata párt jelöltje, Ford elnök ellenlábasa a Georgia állambeli Warm Springsben, Rosevelt elnök egykori nyári rezidenciája előtt fogadja híveit. (Telefoto) India Módosítják az alkotmányt Az indiai közvéleményt jelenleg leginkább foglalkoztató vitatéma a parlamenteknek benyújtott alkotmánymódosítási törvényjavaslat. Mint a demokratikus indiai körök rámutattak, az 1950- ből származó alkotmány már nem felel meg a megváltozott gazdasági és szociális követelményeknek. Az 59 paragrafusból álló eddigi legátfogóbb módosítási törvény- javaslatot a parlament mindkét háza valószínűleg októberben külön ülésszakon fogja megvitatni és elfogadni. államfők találkozója Dar Es-Salaamban kedden véget ért öt afrikai ország államfőinek kétnapos találkozója. Zambia, Mozambik, Botswana, Angola és a vendéglátó Tanzánia elnöke a dél-afrikai többségi uralom megteremtésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. A megbeszéléseikből kiadott, igen szűkszavú közlemény szerint a résztvevők egyetértenek abban, hogy „tovább kell fokozni a felszabadító küzdelmet Zimbabweban” (Rhodesia). Mint a tanácskozáshoz közelálló forrásból közölték, az öt államfő igen kevés figyelmet szentelt Kissinger amerikai külügyminiszter Rhodesiára és Namíbiára vonatkozó kezdeményezéseinek. Az Afrikai Nemzeti Tanács (ANC) elnevezésű rhodesiai felszabadító mozgalmon belüli nézeteltérések kérdésében, amely szintén szerepelt a csúcstalálkozó napirendjén, nem született határozat. Kaunda zambiai, Neto angolai, Samora Machel mozambiki és Sir Seretse Kha- ma botswanai elnök kedden délután már el is utazott Dar Es-Snlnamból. A tanácskozáson részt vett Sam Nujoma (a képen újságíróknak nyilatkozik), a SWAPO nevű namíbiai felszabadító szervezet vezetője is. Ciprusi vezetők a baloldal sikeréről Makariosz ciprusi elnök nyilatkozatában megelégedéssel nyugtázta a törvényes ciprusi kormány fennhatósága alatt lévő területeken megtartott parlamenti választások eredményeit. Hangoztatta, hogy a választások a törvényesség és a nyugalom légkörében zajlottak le. Most azonban mindenkinek, aki részt vett a választási kampányban, maradéktalanul tiszteletben kell tartani a szavazás eredményeit. A választásokon a Makariosz támogatására alakult front győzött. A benne részt vevő pártok — s köztük a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, az AKEL — harmincnégyet szereztek meg a harmincöt parlamenti mandátumból. Ezekiel Papajoannu, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának (AKEL) főtitkára a ciprusi demokratikus, antiimperialista erők teljes győzelmének nevezte a vasárnapi parlamenti választások eredményeit. Papajoannu kijelentette, hogy a győzelmet a baloldali pártok együttműködése tette lehetővé, mely a választási kampány során még jobban kibontakozott. Ifjúsági parlamentek A Minisztertanács határozata értelmében 1976-ban ismét megrendezik az ifjúsági parlamenteket, a szocialista demokrácia új és sajátos ifjúsági fórumait. A parlamentek megrendezéséről és programjáról tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt a MUOSZ székházában Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára. Az első ízben 1974-ben megrendezett ifjúsági parlamentek eredményesen tettek eleget feladatuknak: az ifjúsági törvény helyi és ágazati végrehajtása ellenőrzésének. A parlamenteket az idén általában három szinten rendezik meg. Néhány munkahelyen már megtartották, a munkahelyek és az oktatási intézmények zömében pedig szeptemberben és októberben tartják meg a parlamenteket. Az iskolai tanácskozásokon — s ez új az idén — nem csupán egy-egy osztály küldöttei, hanem minden diák részt vehet. A középszintű: tröszti, nagyvállalati, illetve megyei parlamenteket novemberben —decemberben, az országos, ágazati szintűeket 1977 januárjában és februárjában tartják. Ugyancsak új az idén, hogy a munkahelyi intézményi parlamentet tekintet nélkül a fiatalok létszámára, minden vállalatnál, szövetkezetben, illetve oktatási intézményben megtartják. BNV-előzetes A három hét múlva nyíló őszi BNV első ágazati sajtó- tájékoztatóját tartották kedden a Kohó- és Gépipari Minisztériumban. Dr. Szabó Tibor kereskedelmi főosztályvezető elmondotta, hogy a vásár egyik legnagyobb kiállítója a gépipar, négy árucsoportban 3200 négyzetméteres területen mutatja be gyártmány- és gyártmányfejlesztési eredményeit. A gépipar kollektív kiállításain 33 vállalat és szövetkezet mintegy 650 terméket mutat be. Köztük 50 olyan gyártmányt, amelyet a közönség először láthat. Ezek közül 27 új, korszerű, már sorozatban készülő termékkel pályáznak a vásár díjaira. Köztük lesznek a Jászberényi Hűtőgépgyár termékei, a Lampart újfajta edényei, a VBKM háztartási grillkészüléke és villamos tűzhelye, az Alumíniumáru Gyár övegfedős, szögletes formájú teflonedényei. A bemutatóra mind az Orion, mind a Videoton tartogat meglepetést: újfajta színes és fekete-fehér televíziókészülékeket, és sztereo táskarádiót. LAPZÁRTA ULÁNBÁTOR A Mongol Népköztársaság kormányának meghívására kedden magyar kormányküldöttség érkezett Ulánbátorba, Huszár István miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke vezetésével. A delegációt a repülőtéren Damdingijn Gom- bazsov, a Mongol Népi Forradalmi Párt PB póttagja, a KB titkára és több más hivatalos személyiség fogadta. SINGAPORE A „Truxton” amerikai atommeghajtású rakéta-cirkáló közelgő látogatása Ausztráliában is tiltakozó hullámot váltott ki. Melbourne több mint háromezer dokkmunkása sztrájkakciókat határozott el a „Truxton” tervezett kikötése esetére. A polgárok egy csoportja tiltakozó nagygyűlést akar rendezni a kikötő területén. így azzal kell számolni, hogy Melbourne kikötőjében megbénul az élet a hadihajó hatnapos látogatása idejére. A munkások megfélemlítésére Fraser ausztrál miniszterelnök, Killen hadügyminiszter és Street a foglalkozási és ipari kapcsolatok minisztere különböző ellenintézkedésekkel fenyegetőzött, amelyek a sztrájkért felelős szakszervezetek betiltásától a hadseregé bevetéséig terjednek. Legerősebb fegyverünk: A munkásosztály egysége Újabb veszélygóc a Közel-Keleten Az arab térség hosszú ideje háborús viszályok tűzfészke. Alig csitultak el az arab—izraeli háborúk, kibontakozott a libanoni vérontás. Bejrút központjában és a Metn-hegyvidéken súlyos harcok folytak tegnap is. S emellett újabb háború kirobbanásának veszélye is fenyeget: egyiptomi csapatok Líbia határán támadási parancsra és talán a támadás „megfelelő indokaira”' várnak. S az „indokok” nagy sietséggel készülnek Kairóban. Kedden egyszerre két „esetet” is feltálaltak: a három hete lezajlott egyiptomi repülőgép-eltérítők perét megkezdte egy katonai bíróság és a belügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy az augusztus 14-i vonatrobbantás vádlottai is „líbiai titkos ügynökök”. Líbia tiltakozott a nyilvánvaló rosszindulatú feltevések ellen, s mindkét merénylettől elhatárolta magát. Maguk a vádlottak is tagadják, hogy bármi közük lenne Líbiához. S bár Líbia kénytelen volt csapatokat vezényelni egyiptomi határára, Kadhafi elnök többször is arról nyilatkozott hogy a békés rendezés érdekében kész személyes tárgyalásokra is Szadat egyiptomi elnökkel. KORUNK nemzetközi kommunista és munkásmozgalma abban látja történelmi feladatát, hogy előmozdítsa, segítse a társadalmi haladást, s biztosítsa az ahhoz múlhatatlanul szükséges feltételek megvalósítását. Magától értetődik, hogy e feladat megvalósítása elválaszthatatlan a munkásosztály sorainak tömörítésétől. Az európai történelem egyik legnagyobb fordulata : a Szovjetunió után immár egy sor más országban hatalmon van a munkásosztály. De hatalmas erő — a forradalmi világfolyamat egyik nagy osztaga — a fejlett tőkés országok munkásosztálya is. Az 1969—1970-es adatok szerint a fejlett tőkés országok aktív kereső népességének csaknem 80 százaléka (Angliában 93, az Egyesült Államokban és Kanadában 85 százaléka) bérből és fizetésből élő. S e kategória több mint fele üzemi munkás. A közepes fejlettségű tőkés országokban az aktív kereső népességnek 40—60 százaléka (Latin-Amerikában átlagosan 61 százalék) tartozik a bérből és fizetésből élők kategóriájába. A TŐKÉS ORSZÁGOK munkásosztálya nagy létszámú (száma meghaladja a 30 milliót), s a társadalom legszervezettebb osztálya. Ez a munkásság sok tapasztalatot szerzett a tőkével vívott harcban. A munkásmozgalom számos országban nagy forradalmi hagyományokra tett szert a demokráciáért és a szocializmusért folytatott küzdelemben. S a társadalomban állandóan nő a munkásosztály tekintélye, befolyása. A munkásosztály forradalmi pártjának eredményes harca nem utolsósorban attól függ, sikerül-e a munkás- osztályt egységben maga mögé állítania. „A munkásosztály egysége nélkül — hangsúlyozta Lenin — harca nem lehet sikeres.” Ma azonban a tőkés országok munkásmozgalma nem egységes. A munkások egy része a kommunistákat, más része a szocialistákat követi, ismét mások vagy a kispolgári és a polgári pártokat támogatják vagy részt sem vesznek a politikai küzdelemben. A munkásmozgalomnak ez a megosztottsága volt az oka számos kudarcnak a múltban, s ugyancsak ez a megosztottság idéz elő sok nehézséget és balsikert ma is. A KOMMUNISTA PARTOK — és ez vonatkozik a szocialista országok hatalmon lévő testvérpártjaira is — számításba veszik politikájukban, hogy a mai szociáldemokrácia nagy erőt képvisel a tőkés országok munkás- mozgalmában és demokratikus mozgalmában. Jelentős tömegbefolyással rendelkező szervezeteket, egyben számottevő szavazótáborra hatást gyakorló politikai pártokat hívott életre és működtetett. Az 1951-ben létrehozott Szocialista Internacioná- léhoz ma 48 párt tartozik, a pártok taglétszáma 14 millióra tehető. A hetvenes években rendezett választásokon a világ különböző országaiban csaknem 80 millió választó szavazott a szocialista, szociáldemokrata pártok jelöltjeire. A szocialista, szociáldemokrata pártok szerepét különösen jelentőssé teszi, hogy részesei a tőkés hatalmi intézményeknek. NyugatEurópában 20 ilyen párt működik és általában 15 országban a kormányhatalomban is jelen vannak, nyolc államban pedig a kormányfői posztot is a kezükben tartják. TÁRSADALMI BÄZISÄT tekintve a szociáldemokrata mozgalom nem egynemű és az egyes pártok összetétele is jelentősen eltér egymástól. A társadalomban betöltött helyére vonatkozóan — elsősorban osztályösszetétele alapján — abból kell kiindulni, hogy a szociáldemokrácia a nemzetközi mun-