Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-03 / 208. szám
U ífepÚJSÁG 1976. szeptember 3. A közművelődés kérdései Borsos Miklós a művészetről Az írószerek története B orsos Miklós. Ez nem csupán név, fogalom is. Mint ilyen, többszörösen összetett. A foga_ lom egyik eleme a számtalan közül egy művészi magatartást jelent. Nem általános, még kevésbé örök érvényűt vagy mindenkire kötelezőt, de olyat, amely a legtisztábbak egyike. Aki felöl- ti, lehetőséget nyer, hogy képességei szerint mindig a legjobbat alkossa. Borsos Miklós a művészetet, mint a müvesség legmagasabb fokát tiszteli. A világgal, többnyire csak szob_ rain keresztül pöröl. Csöndes pőrét mindig megnyeri, mert elkészült munkái ellen nincs fellebbezés. A keze alól kikerült érem, rajz, karc vagy plasztika maga a bizonyosság: ezzel az anyaggal itt csak ez történhetett, hogy alkotássá legyen. Sem ki. sebb, sem nagyobb egy figurájából el nem képzelhető. Nagy dolog ez, ha arra gondolunk: még a reneszánsz ezer képességgel megáldott mestere, Benvenutó Cellini is eltévesztette egy-egy munkájánál a helyes arányokat — sótartót készített abból, aminek kútfigurává kellett volna lennie. A példa nem véletlen. Borsos Miklós, annak ellenére, hogy korának minden moccanását befogadja, a reneszánsz művész típusa. Szinte valamennyi múzsával társalog. Egyik-másik ugyan visszabeszél neki, de azért szolgálja. Általában mindent jobban csinál a szobrászaton kívül, mint mások. Mert ez utóbbinak utolérhetetlen mestere. Klasszikus művész, olyan, akinek munkái nem tűrnek összehasonlítást. Korábban a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. E tevékenységének legnagyobb dicsérete, hogy nincsenek epigonjai. Növendékei azzá váltak, amire képességük jogosította őket, de megtanulták, ami a mesterségből megtanulható. — Mindig azt tanítottam nekik — mondta egyszer —, a vonal arra való, hogy egy formát körülhatároljon. Magunk nem vagyunk képesek ilyen vonallal szellemi arcát megrajzolni. Amit műfajunk enged, csupán any- nyi, hogy kérdezünk, és válaszait az élményhez tesszük — ami a Borsos-szobor. — Mi a képzőművészet egyáltalán? Mert úgy sejtjük, a terület egyfelől a kézművességgel ölelkezik... — A művészet, valóban a müvesség felső foka. A szó eredete is erre utal. Az „ars” mesterségeket jelent, amelyeket azonban lehetséges úgy művelni, hogy amit létrehozunk, annak szellemi hatóköre legyen. Attól, hogy egy tárgy talapzaton áll, nem lesz alkotássá. Nem a környezet szabja meg a munka szellemiségét, bár sokan ezt hiszik. Innen ered a téves felfogás, hogy a művész emberfeletti képességek birtokosa. (Talán ezért van any- nyi nagyképű művés/ is.) A céhek felbomlása előtt, a különböző műhelyekben dolgozó mesterek nem lovasszobrok készítéséből éltek... Nem is élhettek, mert azokat ritkán fizették ki. Leonardo ötvösmesterséget tanult, Donatello kőfaragást. A főiskolákon a kézművességet már bajos megtanítani. Oda élte- sebb korban kerül, aki kerül, mikor az alapkészség már alig szerezhető meg. — Életforma-e a kézművesség ? — Az lehetne... csak túl sokat beszélünk a munkáról általában, ezért ennek rangja nálunk elveszett. Régen, otthon, Nagyszebenben, a legtekintélyesebb ember mindig iparos volt. A kereskedő csak utána következett. A sor végén a tisztviselő állt. A feudálisabb országrészeken ez az értékrend megfordult. így történhetett, hogy a millenniumi építkezések idején az úrhatnámság- nak már gyakorlati következménye volt: kőfaragót, bronzöntőt, aranyozót és sok más szakma mesterét külföldről kellett hívni. Ahol a kézművesség elsorvad, vál. ságba kerül az ízlés is, mert a tömegtermék uralkodik. A mennyiségi igény megöli a művészetet. Amerikában például ötezer Rembrandt-alko- tást tartanak nyilván. Sokan akartak vásárolni, hát készítettek nekik néhányat... Az ember egyik legszebb képessége a választásé. Ettől nem szabad megfoszta. ni... Dédapám székely gazda volt. Sok mesterséghez értett, a bognársághoz is. Egyszer olyan jármot készített, hogy szolgák, urak, köztük a Bán- ffyak naponta jártak hozzá, csinálna nekik hasonlót! Nem volt azon semmi cifrázat, de hajlása, arányai, megmunkálása tökéletessé tették. Valahol itt kezdődik a kétkezi munka tiszteletéi — Miért van nálunk oly sok rossz köztéri szobor? — Amiért a világon mindenütt. Londonban elször, nyedtem, amikor először láttam a Nelson-emlékművet. Minden ízében rossz. Párizsban sem jobbak a hősi emlékművek. Az első világháború után Olaszország terein is megjelentek a silány munkák. Van egy statisztikám: hol, melyik szobrásznak, hány munkája került köztérre? Egy angol negyvennyolccal dicsekedhet, mikor Henry Moore eggyel sem szerepel. Ez sok mindent megmagyaráz. — Van-e magyar szobrásziskola? — A képzőművészet nemzeti vonásaiban nem hiszek. Magasabb fokon, ha lennének is ilyenek, elmosódnának. Ami Medgyesit, vagy Ferenczyt megkülönbözteti másoktól; az egyéniségük. A kérdést azért sem érdemes feszegetni, mert könnyen kiderül, hogy legszebb középkori emlékeink olasz vagy német mesterek munkái. Nem feltétlenül magyar, amit annak hiszünk, vagy nem úgy az. Virágaink közül a muskátli, a tulipán sem ilyenformán a miénk, sőt, a tulipánosnak nevezett láda sem... Az európai művészet kölcsönhatások szövevénye. A legjobbak mindig ott tanultak, ahol a müvesség virágzott. I w gy hát sokan tanultak Borsos Miklós műhelyében is. A hetven- esztendős mester régi és újabb munkái jelenleg két kiállításon láthatók. Grafikáit a Tihanyi Múzeum — plasztikáit a Nemzeti Galéria mutatja be ezekben a napokban, hetekben. Megay László Hamarosan ismét benépesülnek az iskolák, s hazánkban 1 066 100 általános, 205 900 közép- és 80 000 főiskolás kezdi el, illetve folytatja tanulmányait. Nem kis gond a hozzávetőleg 1,35 millió diák elegendő tanszerrel való ellátása. Mintegy 47 millió füzetre lesz szükségük az iskolaév folyamán; ezeket valamint a tankönyveket közel 500 tonna kék papírba burkolják be, s e célra még mintegy 8 millió műanyag borítót is felhasználnak. Ezek után elképzelhető, hogy a ceruzák, golyóstollak, töltőtollak, radirok száma is több milliós nagyságrendű. A rajzoláshoz 1200 tonna rajzlapból választhatnak a diákok, s még a kézügyességet fejlesztő gyurmából is legalább 700 ezer dobozzal kell forgalomba hozni ahhoz, hogy mindenkinek jusson. Amennyire megdöbbentőek a felsorolt adatok, legalább annyira érdekes az írószerek, iskolaszerek fejlődéstörténete is. A CERUZA ÉS TÁRSAI A grafitceruza elterjedését 1554-től számítjuk, az angliai Borrowdale-ben ekkor fedezték fel az első tekintélyesebb grafitbányát. Úgy jutottak a természeti kincs nyomára, hogy a környék juhászai az itt talált lágy fekete kőzetet használták fel az állatok megjelölésére. Az angol uralkodó egy időben halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg a grafit kivitelét a sziget- országból. Amikor 1795-ben az embargó következtében Francia- ország nem tudott ceruzát kapni Angliától, Napoleon megbízta a hadseregben szolgáló egyik mérnököt, hogy a Franciaországban található szennyezett grafitot tegye alkalmassá írószer készítésére. N. Conte-nak ez sikerült is, miután megpróbált egy kevés agyagot is hozzákeverni a porrá tört grafithoz, amit azután kiszárított. Mivel az így nyert ceruzabél már nem kenődött el úgy, mint az eredeti angol grafit, az terjedt el. Ugyanakkor e módon a különböző keménységű ceruzabelek gyártási módját is meglelte N. Conte. Kiderült, az sem mindegy, hogy milyen fából van a grafitbél borítása. Sokféle fafajtával kísérleteztek, mígnem rátaláltak a legmegfelelőbbre, a cédrusra, amely igen jól faragható és egyenletesen hasad. MIÓTA ÍRUNK TOLLAL? Az ókorban az írásjeleket kemény tárggyal agyagba, később a rómaiak, a görögök a lágyabb viasszal bevont írótábláikba bronzpálcikájukkal vésték betűiket: a toliként kihegyezett csővel, a „kala- musz”-szal. Később felismerték a lúdtoll alkalmazási lehetőségét. Ez csaknem kizárólagos írószerszáma lett az egész középkornak és egészen a 19. század második feléig használatos volt. A lúdtollak vágásával járó idő és fáradság megtakarítására próbáltak fémtollakat készíteni, de rugalmas fém hiányában az acél finom kidolgozásáig erre nem kerülhetett sor. Az acél írótoll tulajdonképpeni feltalálójának az angol Wise-t tartják, aki a múlt század elején készített acéllemezből tollakat. Mások viszont a kőnigsbergi írástanító Bürgert tartják a toll feltalálójának. E fémtollak azonban nagyon drágák voltak és nem tudták kiszorítani a lúdtollat. A múlt század közepe táján az angol Mitchellnek egy tollgyártó gép megszerkesztésével sikerült az acél írótoll olcsó előállítása és ezzel köz- használatúvá tétele. A GOLYÓSTOLL MAGYAR SZABADALOM Az írás technikájában forradalmi újítás volt, hogy toll helyett golyó rakja fel a papírra a tintát, a festőanyagot. Az ötlet Magyarországon született: Bíró László újságíró ötlete nyomán Goy Andor írógépműszerész készítette el az első használható golyóstollat. Bár a szabadalmi bejelentést már 1938-ban megtették, az üzemszerű gyártás csak a második világháború után, 1945-ben kezdődött meg az USA-ban és Németországban. Azóta igazi filléres tömegcikk lett a golyóstoll, s ki tudja hány milliárd darabot gyártottak már belőle a világon. (Használatát sokáig tiltották az általános iskolák alsóbb osztályaiban, ma azonban a második osztálytól már megengedik.) B. I. Athéni utca. Pillantás az évezredekbe V. Kalandozás Athénban (II.) Az Akropoliszról Athén nagyobbik része belátható. Ugorjunk be egy pillanatra a Nemzeti Múzeumba, majd utána vágjunk neki a városnak, hogy közelebbről szemügyre vehessünk egy keveset abból, ami fentről látszik. Pontosabban: próbáljunk ismerkedni a mai Athénnal is, amiből egy icipicit következtethetünk a mai Görögországra. A görög Nemzeti Múzeum főleg Schliemann ásatásainak köszönheti még így hiányosan is felbecsülhetetlen értékét. Meg a természetnek, és az egykoron városokat védő hadvezéreknek. A mai Görögországban látható szobrok, művészeti alkotások a kor szellemiségét, életmódját magukon viselő tárgyak java része a földrengések során került a földbe, hogy megmaradjanak az utókornak. Más részüket háborúk idején az ostromlott falak megerősítésére használták fel — így maradtak épek, vagy töredezve is rendkívüli értékűek. A görögök leszármazottjai, akik még a múlt század közepén is török hódoltságban éltek, talán egészen Schliemann ásatásáig nem tudták, mennyi és milyen csodálatos kincset örököltek. Pedig szinte az egész világ, de legalábbis Európa, századokon keresztül pusztította művészeti értékeit, vagy fosztogatta, kezdve Nagy Sándorral, folytatva a rómaiakon át (közismert például Néró szenvedélyes műgyűjtő hajlama), bár ők — legyünk igazságosak — nemcsak pusztítottak és elvettek, hanem adtak is: értékért értéket. .. De aztán jöttek a törökök. .. Jöttek Napóleon seregei. .. És jöttek végül az angolok, hogy a londoni British Múzeumot a világ leggazdagabb — görög múzeumává tegyék... Az athéni Nemzeti Múzeumban levő szobrok történetileg is hűen tükrözik az ókor szobrászati fejlődését. A geometrikus kort idéző vázákat nagy, merev szobrok váltják fel: ez az archaikus kor az egyiptomi hatás jegyeivel. A szigonyát vető Poszeidon szobra már az ógörög klasszikus szobrászat legszebb műve. És végül Knosszosz iskolája megteremtette a hellenisztikus kort Pán, Aphrodité és Erosz márványba öntött alakjával... De nemcsak a szobrászat jelzi a hajdani fejlett kultúrát, hanem többek között a kézművesség. A múzeumban 19 kiló összsúlynak megfelelő papírvékony- $ágú aranyveretet és ékszert őriznek. Egy szintén aranyból készített halotti maszkról sokáig azt hitték, hogy Agamemnon arcát örökítette meg, de kiderült, hogy a maszk Agamemnon valamelyik ősét mintázza. Belekábul az ember, amint kilépve a múzeumból, évezredek távolából hirtelen belecsöppen az athéni utca XX. századi forgatagába. Hosszú autósorok a legkeskenyebb utcákon is, tolongó tömeg mindenütt, bár azt mondják, az athéni ember kora délután a hűs lakásba húzódik a meleg elől, ha teheti, az igazi élet csak estefelé kezdődik és éjfél körül csendesül. (Ezt mi inkább csak vidéken tapasztaltuk.) Az üzletekben nem túl nagy a forgalom, úgy tűnik, több a külföldi, mint a hazai. (Az ezredesek uralmának megdöntése óta hirtelen fellendült az idegenforgalom, ebben az évben körülbelül 4 millió turistával számolnak.) A kirakatok ízlésesek, az áruválaszték bőséges, többnyire import, a minőségre azonban ajánlatos ügyelni. A görögök ügyes kereskedők. A magáncégek üzletében — sa zömük ilyen, hiszen Görögország kapitalista ország —«nem vevő az, aki nem alkuszik. Külön is említésre méltó a boltrendszer. Az egyik utcában csak bútort kínálnak a kirakatok, a másikban kizárólag elektromos berendezéseket, a harmadikban az egész utca csupa konfekcióbolt. Ha valami az üzletek közé ékelődik, az csak bazár lehet. Ilyet lépten-nyomon talál az ember, válogathat az emléktárgyakban meg az ékszerekben, amelyre az árus szemrebbenés nélkül esküszik, hogy színarany, de legalábbis 12 karátos. Sajátos színfoltja Athénnak az úgynevezett bolhapiac. (Nevének eredete kideríthetetlen.) Az egykori hírhedt budapesti Teleki tér ennek kisöccse lehetett. A tevehajcsár ostorától kezdve, az amerikai katonai bakancson át, Aladdin „csodalámpájáig”, itt minden kapható. Rejtély előttem, miből élnek az árusok. Figyeltem a bámész sokaságot, de senkit nem láttam, hogy vásárolt volna. Egyáltalán, hogyan élnek a görögök? A városokban, ahol több a munkalehetőség, nyílván jobban. Vidéken, a kopár, sziklás hegyek között, szegényen. Egy albérleti szoba ezer drachma, plusz a vízköltség, világítás, egyebek
