Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-03 / 208. szám
1976. szeptember \ 2 Képújság PANORÁMA Ötéves mérleg a nyugat-berlini egyezményről IRKUTSZK Keserű Jánosné könnyűipari miniszter a magyar műszaki gazdasági napok megnyitójára csütörtökön Ir- kutszkba érkezett. Útjára elkísérte Kallós Ödön, a Kereskedelmi Kamara elnöke és Kovács Sándor, a MTESZ főtitkára. LUSAKA A svéd kormány képviselője szerdán megállapodást írt alá a dél-afrikai nemzeti kongresszussal, melynek értelmében Svédország 536 ezer korona értékű segélyt nyújt a dél-afrikai hazafias mozgalomnak. Svédország zambiai ügyvivője az okmány aláírásakor közölte, hogy országa 6 millió koronát kíván fordítani az Afrika déli részén küzdő felszabadító mozgalmak támogatására. ADDISZ ABEBA Etiópiában szabadon bocsátottak 87 eritreai foglyot, jelentette be szerdán a katonai kormány. Az intézkedés részét képezi az északi tartomány függetlenségét követelő erők és a központi kormányzat között immár 14 éve tartó viszály rendezését célzó tervnek. TEL AVIV Karl Lütgendorf osztrák hadügyminiszter befejezte Izraelben tett négynapos látogatását és szerdán elutazott Tel Aviv-ból. A hadügyminiszter az izraeli vezetőkkel az amerikai licenc alapján Izraelben gyártott Kfir típusú vadászgépek megvásárlásáról tárgyalt. Elutazása előtt adott nyilatkozatában kijelentette, az osztrák kormány októberben dönt véglegesen a repülőgép-vásárlások ügyében. A Német Demokratikus Köztársaságban a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Francia- ország részéről 1971. szeptember 3-án aláírt négyoldalú egyezmény gyakorlati megvalósulását az elmúlt öt esztendőben — a különböző gondok és nehézségek ellenére — lényegét, hatását tekintve egyaránt pozitívan értékelik, mind a nemzetközi enyhülés, mind pedig Nyugat-Berlin helyzete és az NDK-val normalizálódott kapcsolata tekintetében. Az NDK fővárosának mértékadó politikai körei hangsúlyozzák: az, hogy Nyugat- Berlin státusa nemzetközi jogi értelemben megerősítést nyert, meghatározta a négyoldalú egyezmény szerepét A találkozó színhelye A zürichi Dolder nagyszállóban találkozik a hét végén Henry Kissinger amerikai külügyminiszter a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság kormányfőjével, Vorsterrel. az európai enyhülés folyamatában. Ezt fejezi ki a Horizont, az NDK tekintélyes külpoli. tikai hetilapja terjedelmes kommentárja is. A Horizont emlékeztet arra, hogy az NDK,több javaslatot terjesztett elő, amelyek alapján további megállapodások születtek az NDK kormánya és Nyugat-Berlin szenátusa között például olyan bonyolult kérdésekben, mint a közlekedés és a víz- gazdálkodás. Megfellapodtak a nyugat-berliniek látogatásáról az NDK-ban, és a Nyu. gat-Berlinbe vezető tranzit- forgalomról. Az utóbbi időben megerősödtek a próbálkozások, hogy a négyoldalú egyezményt megsértsék — hangoztatja a Horizont, s utal az ismételt Augusztus új elemeket hozott a spanyol politikai fejlődésben — állapítja meg a csütörtöki Pravdában Ana_ tolij Kraszkikov, a TASZSZ tudósítója arra utalva, hogy Suarez kormányfő több ellenzéki párt vezetőjét magához kérette. E megbeszélések után a szovjet tudósító találkozott Raul Morodóval, a Spanyol Szocialista Néppárt vezetőjével, aki kijelentette: Spanyolország jövőjéről volt szó. Ez az első és teljességgel előzetes megbeszélés kétségkívül hasznos volt, de nem helyettesítheti a hivatalos tárgyalásokat, melyeket a hatóságoknak az ellenzék egészével kell folytania minden kivételezés nélkül. kísérletekre, hogy az NSZK különböző szövetségi szerveit Nyugat-Berlinben helyezzék el, hogy Nyugat-Berlint kü. lönböző szervezetekhez — így az EGK-hoz kössék, s a várost e szervezetek céljaira használják fel. A kommentár hozzáfűzi : reálisan gondolkodó nyugati politikusok jól tudják, hogy Európa nyugodt légkörének nem használ a négyoldalú egyezmény teherbíró képes, ségének próbálgatása. A Német Demokratikus Köztársaság a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal együtt kész — minden következményével együtt — a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos négyoldalú egyezmény szigorú betartására és következetes végrehajtására. A Pravda magyarázatkép. pen hozzáfűzi: Suarez és az ellenzéki vezetők első találkozóján még mindig nem lehetett jelen az ország egyik befolyásos politikai erejének — a kommunista pártnak a képviselője. Mindemellett az ellenzéki vezetők többsége derűlátó hangulatban van. Általában hangsúlyozzák, hogy a spanyol hatóságok kénytelenek számolni a demokratikus mozgalom erejével és befolyásával. Az illegalitásban lévő pártoknak hosszú évek után most lehetőségük van a nyílt fellépésre. Madridban a Spanyol Kommunista Pártnak mintegy húsz helyi bizottsága működik. Spanyol helyzet Lehetőség a nyílt fellépésre Pillantás Franciaországra Megjött a hatodik? Jacques. Chirac távozásával — ha némely francia kommentároknak hinni lehet — nemcsak a Matignon- palota kapuja záródott be a gaulleisták mögött, hanem egy korszaknak is vége szakadt. A gaulleista V. Köztársaság után, 1976. augusztus 25-ével megalakult a gis- cardista VI. Köztársaság — írta egyebek közt a Le Monde. A tábornok egykori hívei és a jelenlegi államfő, Giscard d’Estaing követői között a válás bekövetkezett, de kétséges, hogy gaulleisták és független köztársaságiak képesek-e egymás nélkül élni? Hátrányos érdekházasság A kormánytöbbséget alkotó három párt közül az előző kettő a legtekintélyesebb, ám a köztük fölgyülemlett ellentétek egyre jobban akadályozták Giscard-t politikai elképzeléseinek megvalósításában. A „házasság” különben is csak érdekből született: Pompidou halála után nyilvánvalóvá vált, hogy a gaulleizmus önmagában vereséget szenvedett volna a baloldaltól az elnökválasztá- sokoh. így Chiracnak sike. rült rábírnia pártbéli híveit, hogy a független köztársasági Giscard elnökjelöltségét támogassák. A közös jelölt még így is csak hajszállal győzött a szocialista Francois Mitterrand előtt. Az elnöki széket elfoglaló Giscard a kormányfői poszttal honorálta a gaulleisták támogatását, akik azonban nehezen bírták elviselni az Elysée-palota — az államfői tisztség — elvesztésének gondolatát. Az 1974. és az 1976. augusztus 26. közötti szakasz már csak „fél gaulleizmus- nak” számított. Az elnök láthatóan saját terveinek megvalósításán dolgozott, míg kormányfője a De Gaulle-i politika, folytatására tette a hangsúlyt. Giscard d’Estaing felfogása szerint Franciaországot — a reformok útján — „középről” kell kormányozni. Azaz: számba véve a politikai erőarányokat, a francia baloldal rendkívüli megerősödését, politikai-gazdasági reformok révén kell szavazókat átcsábítani balról. A taktika főként Mitterrand szocialista szavazóinak megosztására irányult és irányul ma is. A gaulleista párt, az UDR viszont ezzel homlok- egyenest ellenkező felfogást vall: Chirac volt kormányfő szerint az elnök reformista politikája a jobboldali szavazórétegek rohamos elvesztésével jár. Az UDR nyíltan és kendőzetlenül vállalta belpolitikai konzervativizmusát, Giscard nyilatkozik Hazai tájakon a súrlódások az elnök reformjai és a gaulleisták „fékezése” miatt keletkeztek; a külpolitikában fordítva áll a helyzet. A De Gaulle-i koncepcióval ellentétben, amely Franciaország nagyságát és dicsőségét — a „gloire”-t — katonai, gazdasági és diplomáciai területen a döntésszabadságra alapozta, Giscard nagyobb hajlandóságot mutat az Egyesült Államokkal való együttműködésre, s a- közöspicai szálak további erősítésére. Különösen megmutatkozott ez a katonapolitikában : De Gaulle annak idején kilépett a NATO katonai szervezetéből, Párizs viszont ma egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít az elszakított szálak összefo- násának. A két eltérő politikai felfogás összeütközése a két politikus személyes konfliktusává is változott. Szűkebb körben a miniszterelnök nemegyszer bírálta az elnököt, s viszont. A nyár közepére már elkerülhetetlennek látszott a végkifejlet: a gaulleista miniszterelnök távozása. A Chirac leköszönését követő tévéinterjújában Giscard d’Estaing kifejtette: nem lehet szó kettős hatalomról; le kell szögezni, hogy Francia- ország első embere az elnök és nem a kormányfő. Uj miniszterelnöke kinevezésével támasztotta alá ezt a kijelentését : Raymond Barre közgazdász, nem hivatalos politikus, nem tagja egyetlen pártnak sem. Mindez biztosíték arra,_ hogy nem fogja keresztezni az elnök terveit (miként Chirac tette, illetve megtehette). Politikai programnyilatkozat helyett is inkább gazdasági kérdésekről beszélt kinevezése után, ezzel is érzékeltette, hogy főként a technikai jellegű kérdések megoldása hárul majd rá, míg a „nagypolitikát” személyesen az államfő veszi kézbe. A „VI. Köztársaság”, amennyiben Chirac távoztá- val valóban megszületett, a hangsúlyozottabb elnöki hatalom, a prezidencializmus jegyében működik majd. A kérdés azonban az, hogy miként. A gaulleista tábor egyelőre tépelődik a kényszeredett támogatás és a szembenállás gondolata közt. Az UDR egyes tagjai — nem pártjuk képviseletében — részt vesznek a kormányban, de a párt nem vállal részt a kormányzati felelősségben. Némely kommentátorok hajlanak rá, hogy a csalódott gaulleisták — akik eddig is lázadoztak időnként a parlamentben Giscard ellen — most „gerillaháborút” indítanak. Az UDR számára azonban ez egyet jelentene az elszigetelődéssel, a francia jobboldal esélyeinek rontásával. A „furcsa párnak” — UDR-nek és Giscard-nak — akarata ellenére is folytatnia kell a parlamenti együttélést. A baloldal erősödésével szemben a jobboldal csupán a megosztottságot mutatja. Válaszd a rögös utat... A párizsi változásokat elemezvén a kommentátorok nem siklanak el a személyes vonatkozások fölött sem: a 44 éves Jacques Chirac — De Gaulle-tól kölcsönzött — ünnepélyes szavakkal a „köztársaság tartalékába” helyezte önmagát. Bizonyára utalni kívánt ezzel is a tábornok időleges visszavonulására, majd politikai pályájának másodszori felívelésére. Valószínűleg szem előtt tartotta De Gaulle szavait: „Ha választanotok kell két út között, menjetek a rögösebben, mert ott sokkal kisebb a forgalmi dugó...” MAJOR LÁSZLÓ LAPZÁRTA A dél-afrikai Fokvárosban több ezer afrikai diák tüntetett ismét. A forrongó országban a faji megkülönböztetés ellen tiltakozó megmozdulás ezúttal incidensek nélkül zajlott le. (Képtávírónkon érkezett) PANMINPZSON Csütörtökön újabb ülést tartott a koreai fegyverszüneti bizottság. A koreai hírügynökség jelentése szerint a tárgyaláson előrébb jutottak abban a kérdésben, hogy a két fél csapatait megfelelően elválasszák egymástól. Pénteken újabb ülést tart a bizottság. BEJRUT Libanonban a politikai rendezésre, elsősorban a tűzszünetre irányuló tárgyalások mellett tovább folynak a fegyveres harcok. Az ország déli részén egy várost a jobboldali erők a szíriai egységekkel közösen támadtak. Fegyverek minden mennyiségben Csütörtök esti kommentárunk. Több legutóbbi fejlemény egyértelműen a Pentagon és a vele szorosan összefonódott amerikai hadiipari komplexum megnövekedett étvágyáról tanúskodik. A kongresszus egyeztető bizottsága most hagyta jóvá az október elsején kezdődő új költségvetési év hadikiadásairól szóló tervezetet. Ennek értelmében a Pentagon 104,3 milliárd dollárt kap, ami béke_ időben rekordnak számít, és 14 milliárd dollárral haladja meg az előző évi katonai költségvetést. Ugyanaznap Ford elnök beszédet mondott a nemzeti gárda vezetői előtt, s ebben elítélte a demokrata többségű kongresszust, amiért az elmúlt tíz évben mintegy 50 milliárd dollárral nyirbálta meg a Pentagon költségvetését. A novemberi elnökválasztásra kacsingató Ford arról igyekezett meggyőzni jórészt konzervatív beállítottságú hallgatóságát, hogy neki „sikerült megállítania ezt a veszélyes irányzatot”. Hozzátette még: a békének legfőbb biztosítéka az olyan katonai erő, amelyet tisz. teletben tartanak mindenütt a világon. Ford harciasabb hangvételének egyik magyarázatát az a kimerítő politikai harc adja, amelyet republikánus párti ellenlábasával, Ronald Reagannal volt kénytelen megvívni az elnökjelöltségért. Az enyhülési politikát szélsőjobboldali pozíciókról bíráló Reagan ugyanis „gyengeséggel” vádolta For- dot, azzal, hogy „az USA védelmét elhanyagolva” beletörődött a szocialista világ katonai fölényébe. Ennek ellensúlyozására az elnök bizonyos engedményeket tett a konzervatív erőknek és „megkeményítette” álláspontját védelmi és nemzetközi kérdésekben. Szorosan összefügg e két hírrel a harmadik, amely szerint a Pentagon tíz államnak hatmilliárd dollár értékben fegyvereket ad el. Részleteket nem közöltek, de nem titok már, hogy a lista élén Irán áll, s a nagy vevők között van Szaúd-Arábia, valamint Izrael. Ebben a jelentős üzletben a tábornokokon kívül még jobban érdekelt a mögötte felsorakozó és a politikai hatalom csúcsát is erősen befolyásoló amerikai hadiipari komplexum, a leszerelési törekvések hagyományos ellenzője. Joggal figyelmeztetett ezért a moszkvai Pravda, hogy a Pentagonnak az új hadászati fegyverfajtákkal kapcsolatos becsvágyó igényei kedvezőtlenül befolyásolják az USA és a Szovjetunió között folyó SALT-tárgyalások menetét. Valóban, furcsa is: egyidejűleg tárgyalni a hadászati fegyverek korlátozásáról és növelni a kifejlesztésükre szánt kiadásokat. Fegyenclázadás A kelet-angliai Hull szigorított rendszerű fegyházban zendülés robbant ki. A fegyencek — notórius bűnözők és terroristák — valamilyen sérelem elleni tiltakozásul lefegyverezték őreiket, majd negyvenen körülbástyázták magukat az épület tetején, ahonnan a rendőrség vízágyúja sem tudta őket visszatérésre kényszeríteni. A lázadás már második napja tart.