Tolna Megyei Népújság, 1976. szeptember (26. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-19 / 222. szám
U ^PÚJSÁG 1976. szeptember 19. magazin magazin magazin A tenger meghódítása A Jurij Gagarin befutott báziskikötőjébe, Ogyeszába Az elmúlt száz év forradalmat jelentett a tengerkutatásban ; sokat megtudtunk ezalatt a tengerek kincseiről, de azért még sok az ismeretlen is. Tovább kutatják a tengereket a víz színéről, a víz felszíne alatt és a világűrből egyaránt. A világtengereken jelenleg több mint ezer kutatóhajó dolgozik, ebből a Szovjetuniónak több mint száz kutatóhajója hasítja valahol az óceán vizét. Az újságok gyakran foglalkoznak a legjelentősebb szovjet hajók, főleg a Vityáz, a Kurcsatov akadémikus és a Jurij Gagarin nevű hajók óceanológiai megfigyeléseivel, méréseinek az eredményeivel. A Jurij Gagarin egyben az űrjárművekkel való rádióösszeköttetést is biztosítja. E hajók speciális felépítésűek, a legkülönfélébb laboratórimokkal, a legbonyolultabb műszerekkel, számítógépekkel vannak felszerelve. Sokoldalúan vizsgálják a tengert, a víz mélységét, hőmérsékletét, sótartalmát, a víz ásványi összetételét, az áramlásokat, az időjárást, a tenger állat- és növényvilágát, a tengerfenék kincseit. Ember nagyságú csapágy A csapágyak rendkívül pontos munkával, precíz kivitelben készülnek. A darukhoz, bányaipari és hajógyári berendezésekhez szinte ember nagyságú gördülőcsapágyakat használnak fel. Ilyen látható képünkön, amely az NDK- beli „Október 7” csapágygyárban készült. Hasonló csapágyakból a termékek egy részét a KGST-országokba exportálják. Traktorautók A földművelők jól ismerik a T—40 és a T—40A típusú kerekes traktorokat. A Lipec- ki Traktorgyár szerelőszalagjáról most legördültek e traktorok első korszerűsített modelljei. Az új gépek felhasználási köre kiszélesedett. Az ötven lóerős motor megnövelte a kapacitását. A vezetőfülkét is modernizálták. Most a motor beindítása, mint az autónál, az indítógomb benyomásával történik. A traktor sebessége a megrakott vontatóval eléri az óránkénti 30 kilométert. A traktor különböző mezőgazdasági vontatott eszközökkel dolgozhat, sőt kis talajgyalu- ként és exkavátorként is felhasználható. Száguldás hat keréken Az kutóversenyek nézői nemcsak arra kíváncsiak, hogy ki fog győzni. Számukra legalább olyan fontos azt is megtudni, hogy milyen technikai újdonságot rejtegetnek azok a kocsik, amelyek elsőként érik el a célt. Ök is tudják, hogy a versenyeken többnyire az autótechnikai újdonságok kipróbálása, a márkák versenye diktálja a tempót. A konstruktőrök hol merész motorikus változtatásokkal, a futóműveken végzett újításokkal, hol pedig a kocsiszekrényen végrehajtott „alakításokkal kísérleteznek. A versenyautók karosszériájának kiképzése sokat jelent a századmásodpercekért vívott csatákban, hiszen — ugyanazon motorteljesítmény mellett — annál jobban gyorsul a gépkocsi, minél kisebb a légellenállása. A képen látható „Tyrell Ford 34” az új konstrukciós elemek egész sorát felvonultatja. A Forma—1 kategóriájú versenyautón mindenekelőtt az tűnhet fel a szemlélőnek, hogy nem négy, hanem hat kereke van. Az már kevésbé szokatlan, hogy a hátsó abroncsot meglehetősen nagy átmérőjűre méretezték, s a kerék szélességét is igen nagyra választották. Első pillantásra is látszik, hogy a versenyautó karosszériáját aerodinamikai szakemberek tervezték, habár elgondolkodtató, hogy milyen többlet-ellenállást fejthet ki a versenyző feje fölötti vízszintes légtorok, még ha arra is szolgál, hogy megfelelő mennyiségű hűtőlevegőt szállítson a motorhoz. Érdemes megfigyelni az első, hátsó és oldalsó stabilizáló elemeket, valamint a terelőcsatornákat, amelyek a gumikra irányítják a menet közbeni erős légáramlatot. A „Tyrell Ford 34” üzemanyag- tartálya több rétegű műgumiból készül és habszivacs béléssel van ellátva, amelyből balesetkor nem folyhat ki a benzin. Ugyanakkor robbanást gátló, tűzveszélycsökkentő gáztöltés is van a tartályban, a repülőgépeknél bevált megoldás mintájára. Pedállal hajtott repülőgép Amióta világ a világ, az emberiség mindig repülni akart. A mondabeli Ikarosztól Leonardo da Vinciig fantaszták és polihisztorok sokasága próbálkozott repülő masinák szerkesztésével. Azután jött a robbanómotor — és néhány évtized alatt minden megoldódott. Rakétáival pedig még a Holdra is felrepült az ember. Érdekes, hogy napjainkban újra elő-előkerül az emberi erővel hajtott repülőgép megvalósításának ötlete. Legutóbb Japánban, a tokiói Nihon Egyetem Gépipari Tanszékén állítottak elő egy ilyen repülőgépet, a „Gólyát”. A gép légcsavarját emberi erővel hajtott pedál tartja forgásban. Próbaútja során 68 másodperc alatt 595 métert repült a „Gólya”. Konstrukciójára jellemző, hogy ez az első olyan emberi erővel hajtott repülőgép, amely útja során 180 fokos fordulatot tett a levegőben. A gép szárnytávolsága 21 méter, törzsének hossza 9 méter. A ..Gólya" pilótafülkéje Indulás előtt a kifutópályán Kellemetlen... Egy festőművész-palánta, aki első portréját meglepően drágán adta el, egy nap megvallotta mesterének, Adolph Menzelnek: — Mielőtt hozzáfognék egy portré festéséhez, intim kapcsolatot kell teremtenem a modellel. Ellenkező esetben nincs ihletem. — Hát ez nagy baj, fiatalember — mondotta fejcsóválva Manzel —, ugyanis a tanterv szerint legközelebb egy tehénről kell portrét készítenie. megvoltak a maga kényeskedői. Minden kornak ÉS minden kor írói jót nevettek rajtuk. Mert frissen szerzett pénzük, vagy rangjuk olyan magatartást parancsol a kényeske- dőkre, amit se pénzzel, se ranggal megvásárolni nem lehet, majmolni próbálják tehát. Faragatlanok, ezért finomkodnak. Szépérzékük fogyatékos, ezért szépelegnek. Tudatlanok, ezért fontoskodnak. Földhöz ragadtak, ezért pipiskédnek. Személyiségük nincs arányban képzelt vagy valódi helyzetükkel: másképp szólva: lötyög alakjukon előkelőségük új ruhája. Jót nevettek rajtuk a római vígjátékírók, pompás tréfákat eszelt ki ellenük a firenzei Boccaccio, komédiák sorozatában kacagott rajtuk a párizsi Moliere (a kényeskedők elnevezés is tőle származik, halhatatlanná az ő úrhatnám polgára tette a figurájukat), a franciák parvenünek nevezték őket, az angolok sznobnak, a magyar irodalomban Gvadányi József pe- leskei nótáriusa találkozott velük először Budán, a tizenkilencedik század magyar vígjátékaiban végig ott pipiskédnek: Kisfaludy Károly, Szigligeti Ede és Csiky Gergely színpadán, ahonnan egyenes út vezet a mai színpadig, Szakonyi Károly Hongkongi paróka című vígjátékáig például. A kényeskedők tudniillik ismét divatba jöttek. Nem csoda, hogy a kabarétráfáktól a fejcsóváló glosszákon át az ostorozó cikkekig olyan sűrűn állítják pellengérre őket: lépten- nyomon beléjük botlunk az életben is. Ök azok, akik a legújabb kényeskedés-divat hajnalán, valamikor tizenöt évvel ezelőtt, olyan büszkék voltak „nyugati cuccaikra”. Ök azok, akik először jutottak Bécsig, hogy mire mások is megpillanthatták a Stefanskirche tornyát, ők már azzal hencegjenek: „Olaszban” jártak, jövőre „Spanyolba” mennek, esetleg „Görögbe”. Most éppen a Földközi-tengeri hajóút és Japán van divatban. ök azok, akiknek először volt tévéjük, mosógépük, frizsiderük — ez is az új kényeskedés-divat hajnalán volt még —, hogy mire mindenkinek lett, ők már a színes tévénél meg az automata mosó- és hűtőgépnél tartsanak. ök találták ki, hogy a hétvégi telken garden partyt kell rendezni, faszén tüzelésű grillsütőkkel, mert az olyan „eredeti”, olyan „rusztikus”. Ök szaladtak végig azon az ital-előkelőségi skálán, amelynek elején — ugye emlékszünk még rá? — a közönséges gin állt, majd a kubai rum követte, a skót whisky és a franciakonyak. Most az „egzotikus” italok vannak divatban; az ázsiai rizspálinkák például. Ök azok, akik beavatottan beszéltek egy bizonyos Sagan kisasszonyról, mielőtt regénye Magyarországra érkezett, hogy kiderüljön: limonádéról van szó. Faragó Vilmos : Kényeskedők Ök azok, akik négyszáz forintot fizettek egy Nagyvilágszámért, mely a Sagan-regény ravaszabb, amerikai változatát közölte: a Love storyt. ök boldogították gyerekeiket először különórákkal: művészi torna, balett, francia nyelv, tenisz, zongora; s ők kezdték azt a gyereköltöztetési versenyt, amely járványként futott végig az iskolákon. ök azok, akik mindig előttünk járnak hencegni való tulajdonaikkal, tájékozottságukkal, beavatottságukkal ; nekik volt először kazettás magnetofonjuk, Levi’s nadrágjuk, tengeri herkentyűjük; ők ismerik a párizsi divatot, a színészek magánéletét és a közélet kulisszatitkait; tőlük tudja meg az ember, milyen tájékozatlan, hiszen azt se tudja, hogy X. nagyembernek ki a sógora, hogy nem az új autó a sikk most, hanem az ősrégi, amit a leleményes autógyárak szériában készítenek már, hogy dehogyis a régi autó a sikk, hanem a ló, az az igazi, s milyen ember az, aki még lovastúrákra se jár, képzeld drágám, az egyik gazdaság már parforce-vadászatot is hirdetett. Nevetségesek, ugye? De annyit nevettünk vagy zsörtölődtünk már rajtuk, a kabarétréfáktól a fejcsóváló glosszákon át az ostorozó cikkekig, hogy röstellném most szóba hozni őket, ha csak a kabarétréfák, glosszák és cikkek ítéleteit ismételgetném, s nem tudnék valami újat is mondani róluk. Úgy érzem, tudok. Nem valami merőben újat, persze, csak valami olyasmit, amit a kényeskedők elítélése közben nem mindig szoktunk végiggondolni. Az egyik az, hogy a kényeskedés, természetesen, az „újgazdagság” kísérő viselkedéstünete (mindig is az volt). De a kísérő tünet elítélése közben ítéljük-e el az „újgazdagságot” is? Magyarán: haragudjunk-e arra is, hogy javulnak az élet- körülmények, hogy egyre többen vannak, akik munkával- tehetséggel olyan jövedelemhez jutnak, amely tegnapi szegénységüket mai jólétre cserélteti velük, haragudjunk-e a sokat emlegetett státusszimbólumokra: az autókra, a telekre, az ilyen-olyan „cuccra”? Azt mondom: ne haragudjunk. Félni nem a jóléttől kell, hiszen éppen azért harcoltunk éhesen, hogy most jóllakhassunk. Félni a kísérő tünetektől kell, egy nevetséges és elítélendő magatartáshibától, amelybe mindnyájan beleeshetünk. És ez a másik dolog, amire gondolnunk kell : mindnyájan potenciális kényeskedők vagyunk. A római vígjátékíró, a firenzei Boccaccio, a párizsi Moliere és a pesti Csiky Gergely egy vékony társadalmi rétegen köszörülhette tollát, a bírálat mindig egy feltörekvő, már tehetős, de még faragatlan osztálynak szólt, egyik-másik esetben — Gvadányi esetében például — a „származási előkelőség” és a provinciális magyarkodás konzervatív nézőpontjából, de kit illet most, nálunk a bírálat? Mindnyájunkat. Nem egy réteg, nem egy osztály, hanem az egész nép indult el, hogy évezredes szegénységét tehetősségre váltsa, mi vagyunk azok, akiken lötyög az a bizonyos új ruha, csoda-e, ha ügyetlenül viseljük, ha gyerekesen dicsekszünk vele, ha Majakovszkij új lakásba költözött vasöntője világgá hencegi, hogy fürdőszobája van? Vagy a vasöntő mérnök fia „nyugati cuccal”, spanyolországi úttal, automata mosógéppel, grillsütővel, skót whiskyvel, elkényeztetett gyerekével, kulturális vagy közéleti beavatottságá- val dicsekszik most? A ruha túlságosan új, a kísértés túlságosan nagy, hogy úgy viselkedjünk benne, ahogy az urak viselkedtek. Vagyis parvenük legyünk, sznobok, majmolok, kényeskedők. szigorán persze mit sem változtat, ha tudjuk: AX ítélet rólunk van szó. De az ítélet nézőpontján mindenképp. Belülről kell nézni, önjobbítóharaggal ezt a mai kényeskedést, hogy megtanuljuk magunkhoz méltón — és nem az urakhoz hasonlón — viselni az új ruhát. Szocialista eleganciával.
