Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-13 / 191. szám

1976. augusztus 13. ^PÚJSÁG 3 Automata gép csomagolja érlelés előtt piros fóliába a korong alakú Trappistát Hornyák Györgyné és Tóth Lászlóné az érett sajtot vá­logatja TOLNA MEGYE AZ OR­SZÁG EGYIK SAJTGYÁR- Tö BÁZISA. A TEJÜZE­MEKBEN ÉVRŐL ÉVRE TÖBBET KÉSZÍTENEK EB­BŐL AZ EGYRE KEDVEL­TEBB TEJTERMÉKBŐL. KELL, MERT NŐ AZ IGÉNY. A KERESKEDELEM AZ ELMÚLT FÉLÉVBEN IS TÖBB MINT TÍZ SZÁZA­LÉKKAL TÖBBET KÉRT ÉS KAPOTT A TOLNA ME­GYEI TEJIPARI VÁLLA­LATTÓL, MINT A MEG­ELŐZŐ ÉV ELSŐ FELÉ­BEN. A TEJBŐL A KORONG, ILLETVE HASÁB ALAKÚ TRAPPISTÁT, ÓVÁRIT, S A SZEKSZÁRDI CSEMEGE­SAJTOT A MEGYE TEJ­ÜZEMEIBEN KÉSZÍTIK, S EZT A KADARKA UTCA ALATTI PINCELABIRINT- BA VISZIK ÉRLELŐDNI. A JÁRATOKBA KORÁB­BAN HUSZONÖT VAGON- NYI SAJT FÉRT, MOST ÚJ MÓDSZERREL, SZELLŐS MŰANYAG LÁDÁKBA HE­LYEZIK HOSSZÚ SOROK­BA A FÓLIÁBA CSOMA­GOLT TERMÉKET, S ÍGY TÖBBET, HAMINCNYOLC VAGONNYIT TUDNAK RAKTÁROZNI. — szepesi — Ebben a pinceágban még a hagyományos módon, polco­kon érlelik a sajtot Az Óvárit Till Józsefné és Városi Erzsébet öltözteti hőre zsugorodó műanyag fóliába Szekszárdra, az új általá­nos iskola építéséhez is Ta­másiból hozta haza a TOTÉV a toronydarut. Az épület vá­za áll, most a gépnek újra Tamásiban akadt dolga. Hét­főn este pontban fél nyolckor indult Szekszárdról, Tamási előtt vagy tíz kilométerrel eltört a hátsó tengelyek egyi­ke, mely 17 tonnát tartott. Kedden javították meg és csak utána fejezhette be út­ját. Ma már a helyszínen van, kezdheti a munkát. (Fotó: bj.) Megindul a hatalmas vontató gépkocsi M olnár Gyula bácsi hajnalban kiballagott a szőlőbe. El­lenőrizte a peronoszpórahelyzetet, megivott egy liter bort és visszakocogott a faluba kenyérért. Itt ballag előttem, hóna alatt az illatos kenyérrel. Csattog a talpa alatt a papucs. Menyecske húz el mellettünk, visszafordul. Rákér­dez Molnár Gyula bácsira: „Hogy van Gyula bácsi, rég lát­tam.” „Csak megvagyok a többiek között” — mondja az öreg és gyorsabbra fogja lépteit, tartani akar a suhogó szoknyával, az igyekezet azonban hiábavaló. Hetvenöt év nem oda, mint a huszonhat. Egyébiránt Gyula bácsi megvan a többiek kö­zött, mint ahogy Ozora a községek között. Például ez a délelőtt is olyan, mint mindenütt. Hatan foglalatoskodnak a falu központjában: betonozzák a teret. Szép komótos, tempós a munka. Ketten a fal tövében álldogálnak. Nem támasztékul álltak a száz évnél is öregebb épülethez, amelyben Petőfi színészkedett, hanem az árnyék húzta őket oda. így akik a forróságban lapátjukkal kapar- gálják a földet, öntözik a betont, keverik a sódert, tudva tud­ják, hogy rájuk is sor kerül. Ha csak közbe nem jön valami. Vagy valaki. Most éppen botra támaszkodó ember jön, házi papucsban. Kezet fog mindegyik építővel. Abba is marad a munka és szó kerekedik a csődörről, amelyik vagy megvakul, vagy megsántul. Amíg így folyik a szó az árnyékban, nagy jövés-menés tapasztalható a Szikra körül. A ktsz a régi nagy­kocsmában ütötte föl műhelyét, s itt akkora a forgalom, mint a fogászati rendelőben. Bár a táblán ott az írás, hogy idege­neknek tilos bemenni, de Ozorán ki számít idegennek? Király Sándor boltvezető is ismerősként fogad, pedig soha nem látott. A családias hangulatú boltban sok a vevő, a fiatalember egyedül talpal, az asszony, segítője, munkatársa, szabadságon van a gyerekkel. Kóláért ugrik, barackot mér, marmaládét szel, kiad egy zsák lisztet az óvodának, elővesz egy üveg almabort a hűtőből. Kevés az ilyen hangulatos bolt a megyében. Kár, hogy az önkiszolgálók kiszolgálják a vevőt, s a fűszeres marad majd a regényekbe „tölteléknek”, meg a humoristáknak glosszába. Egyébként az üzlet ellátása igen jó. Hiánycikk? Persze van. A hiánycikket azért találták ki, hogy legyen. Ebben az üzletben nem kapható például háztartási vatta, gyufa és rágógumi... Csendes délelőtt Ozorán Varga Gyulának régtől maradhatott, mert jár az álkap­cája, miközben felelget. Fűrész van a kezében, az építőkhöz tartozik. Különben ő a falu KISZ-titkára. — Három éve, mikor utoljára jártam itt, akkor készült az ifjúsági klub, megnézhetem? — Menjünk. Egy ház pincéjét alakították át az ozorai fiatalok. Néhány puff, két asztal, egy bárpult — ez a berendezése. Villany nincs és élet sincs ebben a klubban. — Nem kapunk rá engedélyt. — A helyi tanács nem tartja jónak, alkalmasnak? — De. örülnének a községi vezetők, ha a fiataloknak lenne egy jó helyük. — És? — Mindenki csak ígér, a járási KISZ, a megyei. A gyere­keknek marad a kocsma. — Könyvtár? — Egy hónapja,nincs könyvtárunk. A leány, négy évig lakott albérletben. Nem kapott lakást. Itthagyta a könyvtárat. Most az sincs. Nincs könyvtár. Cement sincs. Egy ember tolja a biciklit. Üres a zsákja. A telepen nincs cement. Hetek óta nincs. „Van itt, vigyél, te­gyed föl a biciklire” — biztatják az árnyékból az emberek. Nyilván az a gondolat vezérli őket, ha kevesebb lesz a ce­ment, kevesebbet kell bekeverni, a betonozás meg majd csak elkészülget... Mint például az ozorai—tolnanémedi—simontor- nyai út. Évtizedeken át ígéret volt ez az út, ősszel átadják. Most is itt porolnak az útépítők: géppel lesöprögetik a ma- kadámról a port, utána megöntik bitumennel, s végül beszór­ják apró murvával. Pormentes lesz egy újabb utca. Meg is nézi mindenki a porzó-büdösítő útépítőket. Szintén délelőtti látványosság a községben, amint a FÜSZÉRT-es autó fékez a boltok előtt. Mit hozott? Sört? Azt nem. Az ritkán ér ide, s ha meg is áll az autó, a megye szélére érve alig egy-két lá­da ital marad csak az ozorai szomjas embereknek. S joggal mérgelődnek emiatt, meg azért, hogy a község üzletei igen elhanyagoltak. Hiába a jó szakember, a jó kereskedelemhez jó üzlet is kellene. Egyébként teljesen fölösleges ilyen témákban mérgelődni. Mint fölöslegesnek tűnt az egyik tsz-tagnak is a kérdése: miért keresnek olyan sokat a kombájnosok? Az elnök elma­gyarázta, hogy kilenc gép tizenhat nap alatt betakarította a termést, az emberek hajnali négytől este tízig dolgoztak. A legtöbbet Nagy György (Kálvária) kombájnos kereste, pon­tosan 10 665 forintot. Áz aratásban részt vevők átlagkeresete egyébként kereken nyolcezer forintra rúgott. Kétszázötvennel több lehetett volna az egyik kombájnosnak a pénze, de „be­csaptak, otthagyom nekik a gépet, eljövök ide inkább kapar- gatni a földet” — mutat a betonozókra, — nem fizették ki neki a szalmapénzt. Rázza az öklét, s mondogatja fűnek, fá­nak, még Ferencnek is, aki belekotyog-okoskodik a kombáj­nosok mérgelődő beszédébe. „Ferenc, te ehhez ennyit nem érc” — s mutatja körme pattintásával, hogy Ferenc a kom­bájnügyben valóban semmi. A televíziótémában viszont Ozora megelőzi azt hiszem az egész megyét. A vasbolt vezetőjéhez kell elmenni, ha rossz a televízió. Felírja a hibát, a címet, három nap múlva jön a GELKÁ-s fiatalember és megjavítja az összes masinát. Ma hat helyre hivatalos. Legutóbb húsz készüléket javított. Nincs a községben műszerész, viszont jó a GELKA-szolgáltatás. Az ozorai példát érdemesnek tartanám másutt is követni. Nem jó példálózni, mert mi jogon szemlélem például a tsz ütött-kopott AT 89—46 rendszámú terepjáróját? Mi kö­zöm nekem ahhoz, hogy elrohadt ez a kocsi, s miért féltem én a benne ülőket, hogy elvesznek-kiesnek a dűlőúton. Nem vagyok én ozorai, mit ütöm-vágom bele az orrom mindenbe, ezen az augusztusi csendes délelőtt. Inkább mentem volna föl a várba, s mérgelődjek ott, miért nem kezdik meg a renová­lást, amikor úgy szólt a Tolna megyei Népújságban a hír, legalább tíz éve már, hogy a dunaföldvári és a simontornyai várak helyreállítása után az ozoraira kerül a sor. Még az a jó, hogy a várudvaron nagyobb az árnyék, mint a község központjában, ahol a Szikra oldalában hűsölnek a betonozok. PÁLKOVÁCS JENŐ Újra Tamásiban a toronydaru Az indulás előtti pillanatok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents