Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-08 / 187. szám
A "rÍÉPÚJSÁG 1976. augusztus S. magazin magazin magazin Sárkány A szkíták kincse Államalakulat az i. e. 4. században Sok régész foglalkozik ma az eurázsiai sztyeppevidék ókori népeinek a kultúrájával. A szkíta nép iráni nyelveken beszélt. Az i. e. 7. században birtokukba vették a Fekete-tenger mellékének sztyeppés vidékét. Életmódjukról, szokásaikról számos görög, római és keleti forrás számolt be, ezek közül a legismertebb Hérodotosz beszámolója. A Dnyepertől keletre élő szkíták nomád állattenyésztést folytattak, míg a tőle nyugatra és északra élő törzsek fő- foglalkozása a földművelés volt. De élénk kereskedelmi kapcsolataik is voltak a fekete-tengeri görög gyarmatvárosokkal. Az i. e. 7—5. századok folyamán az ősközösségi formák felbomlásával jött létre törzsszövetségük. Nagy hadjáratokat vívtak Kis-Ázsiá- ban, Mezopotámiában, Szíriában és Egyiptomban. Az i. e. 4. században jött létre a Krím félszigeten és a Dnyeper alsó szakasza táján államalakulatuk, amely valószínűleg már akkor rabszolgatartó volt. Ekkor jutottak el a Duna-torkolat vidékére is. Államuk az i. e. 2. században érte el legnagyobb virágzását. Egyes középkori magyar krónikák alapján a magyarok a szity- tyáknak nevezett szkítáktól származnak, de ez nem nyert megerősítést. Tény azonban, hogy a honfoglaló magyarok művészetében sok szkíta elem volt. A szkíták életének egyes jeleneteit ábrázolja ez a Dnyepropetrovszk mellett talált arany nyakék Temetkezési helyeik az ún. kurganok voltak. Hittek a síron túli életben, ezért ha- lottaikkal eltemették mindazokat az eszközöket, amelyekre — szerintük — a túlvilágon szüksége lehet az elhunytnak: fegyvereket, ékszereket, ruhát, edényeket. Napjainkig több tucat kurgan tárta fel titkát, és a leletek az ősi nép magasfokú kultúráját bizonvítiák Lovas és két gyalogos küzdelmét megelevenítő arany fésű, az i. e. 4. századból. Az ősi szkíta művészet kiemelkedő alkotása repülő Lengyelországban egyre nagyobb népszerűségre tesz szert egy új sportág: a sárkányrepülés. Különösen a ■fiatalok körében közkedvelt, amit magyaráz a viszonylag egyszerű felszerelés, a szükséges ügyesség és rátermettség, s a repülés maradandó élménye. (Fotó: P. A. Interpress) Épül Bulgária atomerőmüvének negyedik egysége. Az utolsó magyar selyemhernyó-tenyésztő Az évszázad végére — az előfejelzések szerint — az 1970-ben felhasznált energiamennyiség négyszeresére lesz szükség a Földön. Az atomerőmüvek világszerte mind nagyobb szerepet töltenek be az „energiaéhség” kielégítésében. A világon máris 167 atomerőmű termel áramot, 164 épül és 171- et most terveznek. Más oldalról megvilágítva a kérdést, az a helyzet, hogy jelenleg a világ villamosener- gia-fogyasztásának csupán 3 százalékát adják nukleáris erőművek, ám ez az arány 1980-ra 15—20 százalékra növekszik, az ezredfordulóra pedig eléri a 40— 50 százalékot. Az atomerőművek számát tekintve jelenleg az USA vezet, s őt a Szovjetunió követi. Rajtuk kívül Anglia, az NSZK és Japán rendelkezik még tekintélyes számú atomerőművel. A Szovjetunión kívüli többi szocialista ország közül az NDK 1967-ben lépett az atomenergia-termelők sorába, jelenleg megközelítően 1000 mW-ot állít elő, ily módon, s nagyszabású további fejlesztést valósít meg. Ismeretes, hogy épül már az első magyar energiatermelő atomerőmű is Pakson, amelynek első blokkja négy év múlva áll munkába és 440 mW lesz a villamos teljesítménye. Az első bolgár reaktorblokk 1974-ben kezdte meg a villamosenergia-termelést. A kínaiak féltve — és sikerrel — őrzött titka volt a selyemgyártás. Már régóta ismert volt az ókori Európában a selyem, de még keresték, kutatták azt a növényt, amelynek rostjaiból készülhetett. Kalandos történetek maradtak fönn ez időből, vándorbotban kicsempészett selyempille-petékről, ezeknek hitele azonban — enyhén szólva — kétséges, hiszen 20 fok feletti hőmérsékleten a peték kikelnek. Tény, hogy a selyemgyártás titkáról előbb a Kínát környező országokban lebbent fel a fátyol, majd az óceáni hajózás elterjedésekor Európában is megismerték a titok nyitját. Magyarországon a török hódoltságot követő időkben többen is kísérleteztek selyemgyártással — sikertelenül. A XIX. században ismét felvetődött a selyemgyártás gondolata, maga Széchenyi István is foglalkozott a kérdéssel „A selyemről” című tanulmányában. A nagyüzemi selyemgyártás azonban csak az 1880-as években bontakozott ki; központja Tolna megye, illetve a megyeszékhely, Szekszárd volt. Napjainkra az egykor tízezreket foglalkoztató iparág és maga a selyemhernyótenyésztés is megszűnt. A munkaigényes és drága selyemfonalat kiszorította a műszál. Hazánkban csupán egy ember tenyészt rendszeresen selyemhernyókat: Csa- tordai József, a tolnai Her- bária üzemvezetője. Fiatal ember, eredeti szakmája a gyógynövénytermesztés. Amikor Tolnába került, még javában dolgozott a Tolnai Selyemfonó, nyaranta több ezren hordták a selyemgu- bókat a feldolgozóba. Néhány évvel ezelőtt, amikor a selyemgyártás gyakorlatilag megszűnt, elhatározta, hogy kedvtelésből tovább tenyészti az érdekes tulajdonságú haszonrovart. Azóta tucatnyi fajtából minden esztendőben felnevel egy-egy generációt. Munkája mellett lehetősége nyílik arra, hogy kedvtelésének haszna is legyen, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem ugyanis kísérleti célokra is felhasználja selyemhernyóit, selyempilléit. Hobbija révén a fiatalember egy nagy múltú, tízezreket foglalkoztató iparág és tenyésztési forma utolsó képviselője lett. Lehetséges azonban, hogy előbb- utóbb követőkre talál. Az utóbbi években tudniillik erőteljesen foglalkoznak a természetes anyagok fel- használásával, így a tiszta élőgyapjú mellett a hernyó-, selyem gyártása is előtérbe került. A világpiacon ugrásszerűen megnőtt a selyemfonal ára. Előfordulhat tehát, hogy a selyem visszahódítja a műszáltól a vezető helyet... Fényes Tamás RAK0SY GERGELY AZ ÜZENET 4. Nem bánták ha fiús, mert valójában fiúnak szerették volna. Három mackója, kilenc öltöztethető babája, egész polc képeskönyve volt Babszinak, de most mindet elunta, s szép csendesen fel akart mászni a szekrény tetejére, csuda hecc lenne, ha jönnének keresni, s ő föntről rájuk huhoghatna. Nem sikerült, a zsámoly lebillent a székről. De szerencsére nem történt semmi baj, ügyesen leugrott. Most a legkisebb bűntudat nélkül hallgatta nagyapa korholását. — Olaszországban Capri szigete tetszett legjobban. Olyan kék tán sehol nincs a tenger. Először azt hittem, ezt a külön- kékséget fizettetik meg az emberrel, mert mielőtt a hajó kifutna Nápolyból, szerzetesek tartják oda az ember orra alá a perselyüket. Nem tudom milyen szerzetesek, barna csuha, saru, a fejük teteje ki van borotválva, szóval nem ismerem én őket. De aztán kiderült, hogy Szent Antalnak gyűjtenek, hogy a tengeren kiterjessze védő kezét az adományozó utas fölé. Persze nevetséges, mert aki nem ad, az is azon a hajón utazik. S mit jelentett nekünk ez a kis rövid hajókázás, annyi mérföld után az óceánon!? Egyébként Olaszországot szegényebbnek képzeltem. Úgy élt bennem, hogy minden utcasarkon koldus áll, s a száradó fehérneműk rongyosak. Nos, nem így van. Bejártuk Rómát, Milánót, Firenzét, Velencét, de koldust mindössze hármat láttunk. Milánó ultramodern város. Budapest nagyon szép, de elképesztően sötét az olasz városok után, mintha gyertyával lenne kivilágítva. — Ugye?! — mondta a nagybácsi. Előrehajolva kavargatta a feketéjét. Egészen felélénkült. — Párizsról én is meséltem, nem? — jegyezte meg Ernő, kissé sértődötten. — A Margitsziget nagyon szép, a királyi vár is, s a szálló, a Gellért, minden igényt kielégít, de sehol ilyen drágán nem szálltunk meg. — Drága, ugye? — mondta a nagybácsi. — Mit mond? — kérdezte Foster. — Hogy: ugye drága? — Roppant drága. Majdnem rablás. És főleg nincs választék, előre ki van kötve, hogy csak ott lehet megszállni. * Hernádiné csodálta Irénkét. Milyen nagy szó is, ha valaki tud idegen nyelveket. Most ülhetnének itt, mint a némák. És az angol nem gyerekjáték. Klári is írta, hogy az angol nehéz dió. „Töröm az angolt, de inkább az angol tör engem. Viszonylag folyékonyan, de rengeteg hibával beszélem, s ami a legnagyobb baj, igazi pesti kiejtéssel, az itteni ismerőseim néha nyakig pirulnak a tapintatosságtól, mielőtt kitörne belőlük a röhögés egyes, szerintük charming mondatomon, öszbevegyült fejjel azonban az ember mind kevésbé érzi magát charmingnak a clown szerepében.” Meg: „Persze, hogy mi innen európai túrára indulhassunk, ahhoz a főnyereményt kellene megnyerni, hiszen olyan messzire futottunk. Azért állandóan tervezgetjük, hogy majd egyszer...” Már nem is hallotta mit beszélnek. Szerette volna megkérdezni, mit üzentek, hogy vannak, de egyre csak a levelek, a ritka levelek idéződtek fel gondolataiban. „Ha az ember belekerül a sodrásba, egyik partra sem tud kimászni már...” „...Utoljára tavaly májusban jártuk az utakat (májusban kellemes az időjárás, januárban van itt a kánikula.) Queensland-ben jártuk végig a Goldcoastot egy kölcsönkocsival. Az első ültetvény, ahova bementünk néhány fürt banánt és ananászt venni, magyaroké, otthon tán el sem tudjátok képzelni, milyen megható az ilyesmi... Érdekes, gyönyörű rainforestokat láttunk, ez már valóban trópus, arasznyi mohafélékkel, égbe elvesző pálmákkal, s olyan liánhálókkal, melyeket ifjúkorunk Tarzan-filmjeiben hamisítványoknak tartottunk. Ilyen helyeken felmerül bennem a gondolat, hogyan a fenébe is kerültem ide. És nem ér az egész semmit, mert akkor érne, ha hirtelen ott teremhetnék utána nálatok, s elmesélhetném nektek, mit láttam, s ez egyszer tán dicső sógorom se mondhatná, hogy ő ilyen liánokon him- bálózta végig a gyerekkorát. A harcos kommunista!” Persze nem felejtette el. Nem is felejthette el. Az egész emiatt volt, és úgy érezte, őmiatta. A gyűrű is hozzájárult. Minden együttesen, s hogy melyik milyen mértékben, tán még Klári sem tudná megmondani. Ott kezdődött, hogy saját magát lovalta bele abba, hogy Klárinak orvos férje lesz. Esténként ült az ágyán, s telebeszélte a fejét. Saját magáét. Mert mint később kiderült, Klári fütyült rá. Igen, Joli akkor már két éve férjnél volt. Mérnök férjnél. De az egész Ernőben gyökerezik. Hogy rájött Klári! Egészen hamar. Eleinte úgy tűnt, mintha valami másról lenne szó. (j Mintha mint ember nem tetszene Miska Ernőnek, s ezt szép ügyesen bele is plántálta a családba. Ilyesmiket: „Figyelte, mama, hogy ez a Miska marokra fogja a villát, bocsánatot kérek, ez azért mégiscsak, szóval ért engem, mama, remélem. Szólni kellene Klárinak, mondja meg neki tapintatosan, hogy s mint viselkedjen, nemcsak a villáról van itt szó...” Meg: „Persze jó gyerek ez a Miska, bizonyos, hogy kiemeli az ajtót a sarkaiból, ha meg kell olajozni, de könyörgöm, mama, ez nem elég...” 56 szeptemberében Klárinak elmaradt a tanárija, előbb jött haza, mint várták, s rájuk nyitott. Éppen ezt mondta Ernő: „Nincs nekem semmi kifogásom ellene, mama, de kettejük között csak olyan kiegyenlítődés lesz, hogy Miska magához rántja a sárba. Mindig így van ez, különösen, ha a nő a magasabb műveltségű...” Ekkor már ott állt mellettük Klári, Ernő igyekezett tréfával elütni a dolgot, s hozzátette: — Nézze, mama, ilyen ragyogó nő, hát nem kár lenne érte?! (Folytatjuk)
