Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-08 / 187. szám

1976. augusztus 8.

Képújság

5

If). Töttős Gábor

Kovácsok

Kohótenyérben két fél kenyérben pattog a tűz lüktet bolondul zuhan és fordul lüktet a vas

izzadságcsepp lóg a haján sánta Vulcanus az én apám az én apám

összebeszél a két kalapács izmaink mélyén vastag erekkel „formáljuk meg ezt a világot formáljuk meg ezt a csodát” „üsd üsd üsd fiam üsd mint ahogy még szívem is üt” mert így alakul a világ így alakul a világ

Hegedűs László

Leány portré

Látom, amint a pénz fölé hajol és szőke haja arcát körülfonja.

Reám tekint, szemében félmosoly, de végül tovább visz a tömeg sodra. Figyelmes mindig, pontosan fizet, ügyelni kell a visszajáró pénzre.

Az elkerített büfé kis sziget, körülötte a mozi közönsége, hullámzik torlódva, mint habra hab, mormogón, sűrű cigarettafüstben. Odakünn még magasan jár a nap.

S a szőke kislány áll helyén derűsen, komolyan, ahogy kell, míg lesz vevője. S késő-este tér haza — Gödöllőre.

Kovács Margit kerámiája

A

z első percben mindenki meghatódik: ez hát a híres Rialto. A meghatódást az adatok is segítik: már 1180-ban! Igaz, hogy akkor még fahíd állt itt, Nicolo Barattieri műve, amit a Tiepolo-lázadás rombolt le (1310). Az új hídról Carpaccio képe tudósít, de ez is csak a XVI. század második feléig állt, amikor a Signoria úgy érezte, méltó híd kell a világ fővárosának központjába. A művész, Antonio Contini, a hídról kapta igazi nevét: Da Ponte.

Lehet-e méltóbban hódolni a mester előtt? A hét és fél méter magas márványívet tizenkétezer oszlop tartja, a jelek szerint nagyon biztonságosan.

A csoda technikai és esztétikai egyszerre; nem lehet megilletődés nélkül rálépni. De aki megáll a hídon, a nyüzsgő sokadalomban, érzi, amint fokozatosan eltűnik megilletődöttsége; a szépség természetessége ez, mert ami korábban művészettörténeti ismeret, vagy a kivitelezésnek szóló elismerés volt, magától értetődővé válik. Ez a szépség a mindennapok hasznosságát szolgálja, azzal szép, hogy évszázadok óta hordja terhét, s létével kényszeríti ki csodálatunkat.

Ha a távolból visszagondolunk rá, átalakul, • önmagáért való szépségébe rejtőzik, mintha tudná, hogy a világ egyik legszebb hídja.

A

Neretva vizének színét semmihez sem lehet hasonlítani, s ez a meghatározhatatlan szín a híd szürke kőtömegével válik egységessé, aki lejjebb utazik a folyó mentén, azt tapasztalja, hogy a híd nélkül a folyó magányos lesz, társtalan, öncélú. De itt, a híd nyúlánk ívébe zárva, az élettelen kő is megelevenedik, s most már együtt és egymásért vannak, elszakíthatatlanul, mindörökre.

Lassan épült a táj, lassan és tudatosan. A hidat 1566-tól kilenc éven át építette a kiváló Hajrudin, a neves építész, Szinán társa, a XV. századi Hercegusa- torony tövében. A másik part erődje csak a XVII. században épült, éppúgy, mint a dzsámi, amit 1617- ben fejeztek be, tudatosan keretezve be a híd ívével.

Hajrudin hídjának nincs társa Boszniában. Magányosan áll a Kujundzsiluk török környezetében, s az ormótlan erődökhöz sincs köze. Húsz méter magas íve, ami Csontváryt is megihlette, ég és föld között lebeg, könnyedén és elegánsan, s csak tükörképére van gondja, ami bizonytalanul csillog a Neretva kékeszöld vizében. Társtalan ez a csodálatos híd az egész török világban, olyan, mint egy fájdalmas sóhaj, s bár érzi még anyagiságát, de azt is tudja, hogy eszméje, mint Hegel gondolta, átsu- gárzik az anyagon.

Pedig nagyon is valóságos, öszvérkapaszkodó kövei minden lépésnél erre figyelmeztetnek, még akkor is, ha ma már a partokat összekötő forgalmánál lényegesen nagyobb a turisták céltalan őgyelgése.

Csányi László

Deák Ferenc bujdosása Tolna megyében

A XIX. SZAZAD magyar történelmének egyik legkiválóbb politikusa Deák Ferenc volt. A Zala megyében -lévő Kehida nevű falucskából származott, jogot végzett. 1833-tól, mint ellenzéki képviselő, tagja volt az ország- gyűlésnek. A Kossuth-Szé- chenyi-vitákban Kossuth mellé állt. 1848-ban a Bat- thyány-kormány igazságügyminisztere volt. A forradalmi eseményeket és a szabadság- harcot elítélte, a bukás után mégis bujdosni kényszerült, majd visszavonult zalai birtokára. 1854-ben költözött Pestre, ettől kezdve a politikai élet aktív irányítója. Az 1865-ös húsvéti cikkében a magyar nemesség békülési szándékának adott kifejezést. A kiegyezésben aktív szerepet töltött be, ekkor érdemelte ki a „haza bölcse” megtisztelő

címet. Az új kormányban tisztséget nem vállalt, de pártja, a Deák-párt az ő irányítása mellett az országgyűlés többségi pártja volt. Beszédeit Kónyi Manó jelentette meg, hat kötetben. Szobra a Lánchíd pesti hídfője mellett áll.

Az ismert tény, hogy a nagy politikust a szabadságharc bukása utáni körülmények szülőfaluja környékére kényszerítették. Az azonban már kevésbé ismert, hogy « rémuralom első szakaszában Tolna megyében keresett és talált is menedéket. Deák Vas Gereben (írói álnevén: Rada- kovics) társaságában indult bujdosásra, s valószínű, hogy az ő tanácsára fogadta el Ko- máromy István felsőnyéki plébános ajánlatát és élete kockáztatásával járó vendégszeretetét. Mint minden bujdosó, ő is gzűkebb hazájába — szülőfalujába — vágyott, amit később sikerült is elérnie. Tolna megyei tartózkodásáról írásos emlék is maradt a Tolna megyei Levéltárban. Nagy Nepomuki János visszaemlékezése 1889- ből, aki szemtanúja volt Deák és Komáromy egyik kirándulásának. Idézzünk ebből a levélből:

„ ... Addig is jól esett neki, ha a távoli Balatont és a zalai hegyeket láthatta, s hogy ezen vágya teljesedjék, időnként el-el látogatott Komáro- myval a tót-keszi (Magyarke- szi) szőlőhegyekre, hol ha jól emlékszem ép a plébánia szőlője legmagasabb részén van egy pont, honnét a messze távol Balaton tükrét és az ettől nyugatra eső zalamegyei

hegycsúcsokat jól ki lehet venni.

A kirándulás rendesen a reggeli órákban történt, amikor Nagy János tót-keszi plébános szőlőhegyi hajlékában az érkezőket már várta. Pihenés után a három tagból álló társaság felment a szőlőhegy tetejébe, azon a ponton, melyet fentebb leírtam, ... és Deák Ferencz néha ott órákat töltött, elmerengve a tájon ...

MEGVAN-E MÉG az a hajlék a tót-keszi szőlőhegyen ... jobb-e azon mellék kocsiút, mely az ominózus »paphalála« nevet viseli, s hol egy ízben nagy hazánkfiát csaknem végzetes baleset érte, azt nem tudom, de hogy ... Komáromy István, Nagy János ... nagy szolgálatokat tettek a hazának, annyi bizonyos.” HERCZEG ISTVÁN

Túl voltak I az ebéden, lustán, unottan itták a hideg sörö_________J két. Három felé járt, a kerthelyiség kezdett

k

iürülni. A tűző napon álló asztalokról a pincérek leszedték az abroszt, a csupasz, zöld bádoglapokra csak hamutartókat tettek. Étkező vendégekre egy ideig nemigen lehetett számítani.

— Nem megyünk? — kérdezte az asszony.

Jó karban lévő, túltáplált nő volt.

— Este máshol vacsorázunk — jelentette ki a nő. — Nem smakkol nekem ez a hely.

A férfi úgy tett, mintha nem hallotta volna. Rendkívüli módon izzadt, az ing lucskos volt rajta.

— Látom, nem figyel rám — mondta az asszony mártírhangon.

— Hallgatom ...

— Géza, törölje meg a homlokát — szólt rá pár perc múlva az asszony.

— A sörtől van — jegyezte meg a férfi.

— Csúnyán izzadt a homloka.

A férfi bólintott.

— Tudom, drágám.

— Gusztustalan, ha valaki így izzad.

— Ne nézzen ide.

— Igazán beszélhetne velem másképp is.

— Csőrepedésem van — mondta a férfi. — Hiába törölközöm. Ezen a törölközés nem segít.

— Ne mondja, hogy hiába.

— Nem mondom.

— Maga örül, ha bosszanthat engem. — Az asszony zsebkendőt vett elő, és a férfi felé nyújtotta. — Tessék, törölje meg a homlokát.

— Mást ne? A fürdőgatya alatt is izzadt vagyok.

Az asszonyban egyre jobban gyűlt a düh. Csak rövid ideig tudta türtőztetni magát.

— Ügy izzad, mint egy ló — mondta panaszosan.

— Mint egy csődör, amelyik sok sört ivott — felelte a férfi.

Pintér Tamás:

Félórás lázadás

— Űriember nem izzad — vetette oda az asszony epésen.

A férfi ránézett, majd hirtelen elhatározással levetette az

inget, és az egyik székre dobta.

— Szétrobbanok — sóhajtott fel a nő. — Itt ül nekem csupasz testtel.

— Nem vagyok úriember — felelte a férfi ingerülten.

— Magának adnia kell ilyesmire — magyarázta az asz- szony. Megpróbált hatni a férjére. Csendes, rábeszélő hangon duruzsolt.

— Mások is vannak itt ing nélkül — közölte a férfi.

— A mások, azok mások — jelentette ki az asszony. — Házasságunk kezdete óta mindig csak arra kérem, hogy adjon magára. Nemcsak magát hozza szégyenbe, hanem engem is.

A férfi ivott. Egyáltalán nem kívánta már a sört, nem is érezte már az ízét, csak dühében ivott.

— Nem érdekel.

— Nem érdekli, amit mondok?

— Azt mondtam, hogy senki nem érdekel.

— Nem értem magát — mondta elkeseredetten az asszony.

— Mit nem ért?

— Teljesen el vagyok keseredve.

— Tényleg?

— Ne vicceljen, Géza.

A férfi bizonytalanul feltápászkodott, és lehúzta a short- ját. Fürdőnadrágban ült vissza az asztal mellé.

— Nem viccelek — mondta.

Az asszony összeszorította a száját, tehetetlenül félrefordult.

— Van még valami? — kérdezte a férfi.

— Megártott magának az ital. Csak ezzel tudom magyarázni a viselkedését.

— Még egy szót szól, és ráköpök az asztalra — közölte a férfi.

— Ráköp az asztalra?

— Rá is csinálok, Nyuszikám.

— Maga megőrült, Géza.

— Egy évben egyszer vagyok csak szabadságon, legalább akkor érezhessem jól magam.

— Még jó, hogy a fürdődresszt nem veti le.

— Levessem? Vallja be, hogy nagyon szeretné. — Azasz- szony félig felemelkedett a székről.

— Ezt nekem mondta?

— Tudok különbeket is.

— Nem vagyok köteles eltűrni a brutalitásait.

— Ebben maradtunk.

Az asszony leforrázva hallgatott, majd idegesen előkotorta a púderkompaktját, rendbehozta a száját és az arcát. Szótlanul, elszántan készülődött.

A férfi az asztalra könyökölve dúdolt. Nem sokkal azután, hogy a felesége elment, odaintette a pincért és újabb üveg sört rendelt. Jókedvűen bámulta az utca forgalmát, a parkoló kocsikat és a strand felé igyekvő nyaralókat. Később egy fiatal párra figyelt fel, egymásba kapaszkodva jöttek a sövény mellett, a kerthelyiség bejárata felé. A férfi egyszerre gyors, kapkodó mozdulatokkal belebújt a shortba és magára vette az inget. Végig begombolta. A fiatal nő és a férfi azonnal felfedezték őt, egyenesen az asztala felé tartottak.

— Sziesztázunk? Sziesztázunk?"— kérdezte kissé leereszkedő kedélyeskedéssel a fiatalember.

— Parancsoljanak helyet foglalni — ugrott fel a férfi.

— Micsoda kánikula! — mondta a nő.

— Pokoli — bólogatott a férfi. — Az ember nem győzi tö- rölgetni magát...

R I A LT O

MOSTAR