Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-07 / 186. szám
1976. augusztus 7. ^PÚJSÁG 3 O így búcsúztunk Csicsai Friderikától és Balogh Józseftől Felsőrácegresen a kiskastély- ban kialakított szolgálati lakás előtt. Nem sokkal korábban érkeztek meg a lakás berendezéséhez még szükséges székek és porzott el a pál- fai Egyetértés Tsz terepjáróján a szövetkezet elnökhelyettese, pillantásában azzal a jóindulatot sugárzó érdeklődéssel, mely két hét óta lépten-nyomon körülveszi a két fiatal agrármérnököt. Erika — nevét az egyetemi évek alatt egyszerűsítették a tanárai és évfolyamtársai — állattenyésztő és életének első sok önállóságot kínáló munkahelyén a juh- és ló- tenyésztés ágazatvezetője. Józsi — aki növénytermesztésre szakosodott — a rácegresi üzemegység vezetője. Mindkét munkakör olyan, hogy a betöltésével járó felelősségtől, meg a friss diplomásoknál nagyon természetes tenni, próbálni akarástól égnie kell az embernek, kihagyás nélkül, ök égnek. Alighanem ez biztosította számukra az egykori puszta világába való sima belépést, s azt, hogy második munkanapjukon már annyi helyi érvényüt tudtak. Józsi a növénytermesztés üzemegységi tennivalóiról, közeli és távoli terveiről, Erika pedig a juhokról és a lovakról. S persze egyebekről is. Az itt lakók könnyen tárulnak az előtt, aki nem föntről közelíti meg őket. így dolgozni is igen jó velük, együtt élni is az. Legföljebb egyvalami tűnődteti, somo- lyogtatja most még főként az idősebbeket és ez nem egyéb, mint az, hogy a házasságban is leánynevét viselő mérnökasszony ló- és juhtenyésztő. Egy rongybabát kaptam karácsonyra. — Na de még ilyet! A szokatlan elfogadását nehezíti, hogy Erika kék farmerében és piros pulóverében olyan törékeny, mint egy kamaszlány. Nézik, nézegetik a kevés beszédű juhászok, miközben segítségükkel munkára szólított nyugdíjasok nyírják az értékesítésre szánt hízott bárányokat. Hallgatják szakszerű megnyilvánulásait a csikósok és kénytelenek álmélkodni. Akárcsak az előbbiek. — Ez bizony érti a dolgát! o Józsi a nehezebben nyíló lélek és olyan komoly, mintha éveinek számát már nem is a hússzal kezdené. Népköz- társasági ösztöndíjas volt három évig, aminek a feltételei ugyancsak szigorúak, mert jelesnél rosszabb tanulmányi átlagúak nem juthatnak hozzá. A gödöllői egyetem, ahol végeztek, tartóztatta volna kutatómunkára. Pálfát választották és nincs abban semmi meghökkentő, hogy Erika miatt, aki ugyancsak sokat elkövetett azért, hogy állattenyésztőként juhokra és lovakra szakosodjék. Amikor először nyomába szegődött Öcsag Imre tanár úrnak, hogy lótenyésztő akar lenni, az szinte rá sem nézett a cérnavékonyságú lányra, csak oda- morrantotta : — Magának jobban illik a baromfi! — Ügettem utána, hallani sem akart rólam. Aztán csak addig kérincséltem, hogy sikerült. Az évfolyamon hat fiatal diplomázott lótenyésztőként. Erika volt közöttük egyedül nő. Állhatatosságának különben története van, mint ahogyan annak is, hogy a bonyhádi születésű Józsi — noha végig biológiából jeleskedett a középiskolás években — nem biológus lett, hanem növénytermesztő. Ács Erika szülőfaluja földúton 9 kilométerre van Bábolnától. ötéves volt, amikor a vasutas szülők felkerekedtek egy szem lányukkal — akit zongoristának szántak — egy augusztus 20-i lo- vasparédékra. Valaki felültette egyik lóra az ünneplőbe öltöztetett kislányt, akit nem lehetett megvigasztalni, amikor leemelték a nyeregből. A nagy „szerelem” akkor kezdődött és lovaglással folytatódott. — Emlékszem, hogy 1959 karácsonyán, amikor nagyon szegények voltunk, egy rongybabát kaptam karácsonyra és az engedélyt, hogy lovagolhatok. Soha olyan boldogságot! Sok olyan emberrel találkoztam, aki megszállottja a magyar lótenyésztés hajdanvolt hírneve visszaállításának, s magam is szeretem a lovat, éppen ezért szívemből örülök a számba vehető eredményeknek. o Bejártuk egyébként a két pályakezdő „birodalmát”, vibrálásukból felfogva, hogy a maguk felelősségéhez mérten egy kisebb világ teremtésére készülnek, miközben egyre meghittebb lesz az ismeretségük a teremtenivaló- val. Terveink megvalósulásáról majd zárszámadáskor... Sokat derültünk rácegresi életük kisebb-nagyobb személyes döccenőin és a háztáji állatállományukon, mely áll egy kendermagosból és egy ma még cipősdobozban is jól megférő német juhász kölyökből. Nekem elszomo- rodásra is jutott picike ok. A fiatalokhoz beszökött ugyanis még ideköltözésük- kor egy tücsök, „akit” — maguk sem tudták pontosan megmondani miért — a ház jó szellemeként óvtak a pusztulástól. Szegény kis jószág látogatásunk áldozatául esett. A babona szerencse- hozó képességet tulajdonít a tücsköknek. Ha komolyan hinném, máris térülnék egy másikkal, élővel Felsőrác- egresre, mert ha valakik megérdemlik, hogy munkájukat, életüket szerencse kísérje, Erika és Józsi azok! LÁSZLÓ IBOLYA Bemutató - időben MEGLEPETTEN kaptam föl a fejem egy értekezleten. Országos nagyvállalat műszaki igazgatója fejtegette, milyen lehetőségekkel számolva tartják mégis megvalósíthatónak nagyszabású terveiket. A tények tárgyilagos felsorolása közben azonban egyszer csak félretette jegyzeteit és arról kezdett beszélni, hogy hiába a sok-sok milliós műszakr fejlesztés, ha az embereket nem készítik fel jó előre az új technika igénybevételére. Náluk ezt is megtervezik, tudatosan építenek a munkások érdeklődésére, újdonságok iránti fogékonyságára, hogy mire felszerelik, már ismerősként kezelhessék az új gépeket, berendezéseket. Nem kell szakembernek lenni hozzá, hogy ember és gép egymásrautaltságát, kölcsönhatását, elválaszthatatlan kapcsolatát megértsük. Az én meglepődésemet sem ez váltotta ki, inkább azon lepődtem meg, hogy a jelen levő szakemberek mennyire az újdonságnak kijáró érdeklődéssel figyeltek föl. Ha rövid időre is, de hamarosan ez a tulajdonképpen „műsoron kívül” elhangzott megjegyzés került a vita középpontjába. Mert mint kiderült: megfelelő módszer alkalmazásának szükségességét máshol is érzik, csak éppen nem mindenütt csinálják. Nincs hozzá idejük, erejük, nem tudtak kellő formát találni — az ok többnyire mindenütt ugyanaz. És a következmény: nemcsak az új gépek felszerelése, beállítása telik hónapokba, újabb heteket, hónapokat vesz igénybe, amíg a munkások megbarátkoznak velük, kiismerik őket, „ki tudják hozni” belőlük a várt teljesítményt. SOHA NINCS annyi várakozás, idegeskedés, izgalom a műhelyekben, üzemrészekben, mint ilyenkor. Aki ismeri a gyárak belső életét, jól tudja ezt. A próba- üzemelésnek nevezett kipróbálási időszakban együtt izgul, lelkesedik és káromkodik a mérnök és a munkás, mindig kevés a nyolcórai munkaidő, amíg nem működik olajozottan az új gép, gépsor, senkiben nem oldódik a feszültség. Ilyenkor, az együttes felelősség szorításában mutatkozik meg igazán, mennyire egymásra utalt a gép és az ember, a munkás és a mérnök. A munkás műszaki rajzokat tanulmányoz, a mérnök nyakig olajosán csavaroz, szerel, s bár sok az izgalom, de tudják, hogy végül megbirkóznak a feladattal. Legyőzik a néma eszköz ellenállását, kezessé szelídítik, szolgálatukba állítják. Azon az értekezleten mindezt abban foglalta össze a jegyzeteit félretevő műszaki igazgató, hogy a munkások fogékonyak az újdonságok iránt. Nem a kenyerüket veszélyeztetik, hanem könnyítik a munkájukat, megkímélik fizikai erejüket. Ma már idősebb munkásoknak is ritkán jut eszükbe, hogy még tizenöt-húsz éve is gyakran palotaforradalom tört ki egy-egy műhely felújításakor. Sistergő indulatok csaptak össze, találgatták hol szorítanak majd a normán, mennyivel lesz kevesebb a borítékban. Következetes bérpolitika, folyamatos technikai megújulás feledtette el a rossz emlékeket. És tette nyilvánvalóvá; az új technika nem azért van, hogy kevesebbet keressenek, hanem hogy ugyanazzal vagy éppen kevesebb erővel, több legyen a termelés. Még az asszonyokat is az újdonságok pártjára sikerült állítani ezzel a következetességgel, pedig sokáig — talán emlékszünk rá — őket emlegettük a korszerűtlen megoldások legharcosabb védőiként. Náluk persze bizonyára a háztartási gépek térhódítása is hozzájárult az előítéletek feloldódásához, de mindenesetre; ma már segítséget, könnyebbséget várnak ők is a gyárban az új gépektől, akárcsak otthon. ÖRÜLNI KELL ennek a várakozásteli bizalomnak, örülni a szétfoszlott félelmeknek. De meg is kell felelni a bizalomnak. Mindenütt kell, hogy legyen idő és alkalom az előzetes ismerkedésre: egyetlen új gép megérkezése sem okozhat meglepetést. VICZIÁN ERZSÉBET hogy a környezetünk védelme érdekében olykor még azt sem tesszük meg, amihez csak egy kis figyelem kellene. Szekszárdon, a Mészáros Lázár utcában három ki- lencemeletes ház van egymás mellett. Egy sportpályá- nyi területen épültek, következésképpen minden bizonnyal itt a legnagyobb a népsűrűség — különösen az esti órákban. Természetes, hogy ez már eleve feltételez bizonyos zajt, hisz a rádió, a tv, a magnó, a lemezjátszó ilyenkor lép működésbe. Áztán a hátsó fronton, a szűk Kinizsi utcában is hol jön, hol megy egy autó, vagy motor és végül az estére különösen felélénkülő gyerekeket is csak emeltebb hangon lehet előbb a lakásba, majd a kádba, végül az ágyba parancsolni. Nos, erre a „természetes zajszintre” dobtak rá égy adagot a közelmúltban. Még a legbömbölőbb segédmotor hangját is elnyomva reszketett a levegő. Néhány — állítólag világhírű — tánczenekar felvételétől mozogni kezdtek a csillárok, a képek és vitustáncba kezdtek az idegek. Az első pillanatban mindenki a szomszédjára gyanakodott. Egyesek nem titkolt fogvicsorgatással járták az emeleteket, hogy rátörjék az ajtót a ház nyugalmát zavaróra. Ám a nyomok a házakon kívülre vezettek. Egész pontosan a strandra. Ott is az egyik medencébe, ahonnét este 6-tól 10-ig tíz perc szünettel folyamatosan vétettek a környezetvédelmi törvény ellen. Mert hogy ez az eset szerintem oda sorolható. Rá- kényszerítettek másokra olyat, ami egyeseknek talán szórakozás, ám sokaknak bosszúság volt. Az nem valószínű, hogy egyenes arányban volt az ott szórakozók és a nyugalmukban megzavart lakók száma. Legfeljebb a „zenét” közvetlen közelről „élvezők” hallássérülése és a környéken élők idegrendszeri károsodása volt azonos mértékű. A sok dühös ember láttán ezt az estét aligha lenne kívánatos — még inkább tanácsos — megismételni. *7 '0 A fák védelmében Szekszárdon, a Tambov lakótelep építése miatt szanálják a Perczel utcai házakat. A rendeletek értelmében a lakóknak kifizetik az ingatlant. Amint bontják a házakat, a régi, száz évnél is régebbi épületek helyén az építők igen hamar megjelennek. A téglát, törmeléket elhordják a Perczel utcából. Néhányan még a fát is. A ti- zenötös számú ház előtti két nagy diófát a tulajdonos kivágta, az ágakat az építkezés területére hordta, a tüsköt a földben hagyta. A házat a tanács kifizette, a fa közterületen, köztulajdon, még ha az illető maga is ültette évtizedekkel ezelőtt, akkor is. A két diófát kivágták, arra azonban van mód, hogy a többit, ami nem lesz az építők útjában, ne pusztítsák el. A panelházat egy hónap alatt felépítik, olyan fák, mint amilyenek az utcában vannak, negyven év alatt nőnek. Védjük meg a Perczel utcai fákat, s büntessék azokat akik a közösségnek kárt okoznak.- Pj Lakás a nagycsaládosoknak A gerjeni tanács az idén közös összefogással lakásokat építtet az arra legjobban rászoruló sokgyerekes családoknak. Képünkön az épülő ház, amelybe télen remélhetőleg beköltözhetnek a tulajdonosok Fotó: Gottvald
