Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-28 / 203. szám

1976. augusztus 28. Képújság 3 A szalma és a traktoros Nem olcsó olcsó Ahol az eredményekről is beszélni kell... Hegyi Géza traktoros „Nos, azért ragadtam tol­lat, mert jómagam is szántó­vető traktoros vagyok, ...tud­nunk kell azt, hogy a drá­gán termelésnek több ösz- szetevője van, a gépek és fő­képp az alkatrészek ára igen felemelkedett, a növényvédő szerek ára is elképesztő. Hát ilyen árak mellett termelni csak drágán lehet”. A levél négy oldalt tölt meg, írója vitatkozik egy korábbi cik­künkkel, s most is szívesen áll rendelkezésünkre, beszél­getésre. Hegyi Géza, a decsi téesz traktorosa, látva nézi a gazdaságot, a világot. Min­dent megújító, egyre a tö­kéletesebbet kereső ember. A szalma idén napirend volt, annyit beszéltünk róla, s oly sokat pocsékoltunk mégis el, hogy érdemes Hegyi Géza levelének további részét is közölni. „Valóban szüksége van a népgazdaságnak szalmára, a dunaújvárosi gyár üzemelte­téséhez, a szalmacellulóz- termeléshez. Az egész ország­ban a bálázögépek ezrei mű. ködnek, NDK és szovjet gyártmányúak. Ezeknek a bálaméretét a gyár nem fo­gadja el, mert a gépsor nem ennék befogadására épült. A szalma betakarítása ezekkel a gépekkel gyors "és gazda, ságos. Annyit báláznak ezek­kel a gépekkel, amennyi a gazdaságnak, meg a tagság­nak kell. A többi szalmát le­húzzák, kazlazzák, vagy ha tudnak szerezni nagybálát készítő gépet, el tudják adni a termést mázsánként száz forintért a dunaújvárosi gyárnak. Úgy néz ki, hogy a gazdaságnak nem éri meg a szalmával áruként foglalkoz­ni. Tehát adott a helyzet, hogy a papírgyár is úgy ad­jon gépet a gazdaságoknak, mint a cukor- és a konzerv­ipar". A szalma-levél csak ürügy volt ahhoz, hogy Hegyi Gé. zával megismerkedjünk. Hallottunk már róla, hiszen közéleti ember, kiváló trak­toros, a közös gazdaság ve­zetőségének tagja. — Sokat beszélgetünk a munkáról, hogyan lehet ol­csóbban többet, jobbat ter­melni. Az a helyzet, hogy tudomásul kell venni, nap­jainkban nem a drága a drága. Itt van például az én traktorom. Másfél millió fo­rintba került. Másfél millió­ba. Ezzel a géppel egy nap hetvenöt hektárt elvetettem. Hetvenöt hektárt. Hatvan hektárt a hármas táblán, ti­zenötöt meg ettől tíz kilo­méterre. Két ember segített mindössze, csak annyit, hogy kétszer feltöltötték a gé­pet. Hetvenöt hektár, az több mint százhúsz hold. Kis­géppel egy hétig tartott vol­na. És alig kétszáz liter üzemanyagba került ez a munka,' No, tudom még hoz­zájön értékcsökkenés, mun­kabér, stb... stb. A lényeg ebben van: három géppel, három ilyen nagy teljesít, ményű traktorral tudunk annyit dolgozni, mint hu­szonöt másikkal. És itt a kényelem, ott meg a rázás, dübörgés, lötykölődés. Valóban jó gép a JD, még jobb lenne, ha akik behoz­ták ezeket a kitűnő masi­nákat, arra is terjedt volna figyelmük, hogy annyi mun­kaeszközt — jó minőségűt — is vásároltak volna, hogy minden munkára alkalmas­sá tegyék. így most például az ekét, a mosonmagyaróvá­ri ekéről van szó, Decsen például a műhelyben meg­hegesztik, hogy erősebb le­gyen, ne egyenesedjen ki. — Látják, ez a drága, ez az olcsó eke. Nem is szólva arról, hogy az ember meny­nyit mérgelődik miatta. Szó­val jó géppel, ha drága is, jobb kedvvel dolgozunk. Ezért van az, hogy a termé­nyek ára sem annyi, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Több a termény, szinte min­den növényből többet ter­melünk, de ennek ára van. A tsz-gazdák jövedelme is ma­gasabb, mint volt, a munka- ráfordítás is több, mondtam már: alkatrész, növényvédő szer, műtrágya. Szóval nem az olcsó az olcsó. A terme­lést nem lehet lóvontatású ekével, vetőgéppel, cséplő­masinával folytatni. Van itt még más probléma is, a ve­tőgép kérdése. A 48 soros Lajta Accord vetőgép geren­dája gyenge. Az elmúlt esz­tendőben is tízéves SZLN, szovjet vetőgéppel tudtunk elvetni. Különben a magyar mezőgazdasági gépgyártás „rákfenéje”, hogy a gépek gyengék, drágák, s pótalkat­részt nem biztosítanak hoz­zá. A traktoros mellett, amíg véleményét szóban is el­mondta, csendben pöfögött a JD-traktor, a másikat a sze­relő indulásra készítette, a harmadik gép meg az IHC- ekével kiporzott a tsz por­táján. Valóságos kisüzem, erőmű hagyta el a portát. Hegyi Géza hétfőn később tudott kezdeni, mert a vib­rációs altalajlazítón egy nyolcvanas alátét két nap alatt elkopott és másfél órai futkosásba tellett, mire ta­láltak alkalmas vasat. Az alátét tíz forintnál nem ér többet. Pálkovács Jenő Fotó: Gk. Van egy vállalat a megye, székhelyen, amelyet, mond­hatni példás gyakorisággal bírálunk: ha itt-ott szemete­sek még az utcák, ha a ra­diátorokon fagyasztani lehet decemberben, ha még min­dig nem kezdték el a há­zunk tatarozását — és ter­mészetesen, ha elkezdték a tatarozást, akkor is van el­marasztaló véleményünk. Egyszerű kitalálni a né­hány példa után, hogy a Szekszárdi Városgazdálkodás; Vállalatról van szó. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha az eredményekről esne szó, akkor is ilyen egyértelműen ismernénk-e fel a „tettest". Hisz a néhány éve még meglehetősen szerény kere­tek között üzemelő vállalat feladatai a megyeszékhely gyarapodásával, életünk szín­vonalának emelkedésével ug­rásszerűen megnőttek. Márpedig ezek a felada­tok — ha nem is látványo­sak, de ugyancsak igénybe veszik mindazt az erőforrást, amely — szerencsére egyre bővülő keretek között a vál­lalatnak rendelkezésére áli. A sokrétű feladatok között a bővülő, gazdagodó megye- székhely köztisztasági ellátá. sától, a ház- és ingatlan- kezelési feladatokig (lakó­ház-felújítás, -karbantartás, távhő- és melegvíz-szolgál­tatás) nagyon sok minden szerepel. Fotó: Gottvald öt évvel ezelőtt alig ki­lencven fővel dolgoztak — ma csaknem négyszáz em­bert foglalkoztat a vállalat. Még néhány szám, ame­lyek nemcsak az elmúlt évek alatti fejlődést, de a meg­növekedett feladatokat is jel­lemzi: A köztisztasági géppark huszonnégy kocsiból áll. A szemétszállításban megjelen­tek a konténerek... Ma kétezerhétszáz lakásról kell gondoskodni, több mint kétszer annyiról, mint öt év­vel ezelőtt. . . A város lakásainak egy- harmadát látja el meleg víz­zel és hővel a negyedik öt. éves tervidőszak alatt meg­épült két fűtőmű. Az elkövetkező idő legfon­tosabb célkitűzése a válla­latnál a sokrétű feladatok minőségi ellátásának foko­zása, hogy a távfűtésben ne legyenek fennakadások, hogy az átalakított lakásokat új­ként vegyék birtokba tulaj­donosaik — egyszóval a la­kosság érdekeinek megfelelő korszerű, minőségi munka­végzés Kora reggeli sorakozó a köztisztasági gépkocsik „parkolójában” Uj arculatot kap a Béla tér sarkán álló régi ház hogy a maszek autó nyomban átkozott jószág lesz, amint venni kell hozzá valamit. Elfelejti neki a gaz­dája a több ezer kilométeres tisztességes szolgálatát, szidja, mint a bokrot. Pedig a szerencsétlen jószág nem tehet róla, ha kopik, meghibásodik benne hol ez, hol az. Ne tessék kajánkodni, hiszen akinek kocsija van, az számol azzal, hogy olcsóbban, vagy drágábban, de mindig venni kell valamit, ha utazni akar. Másról van szó. Pontosan arról, hogy ilyenkor meg­fizet az autós mindenért, amit ő, vagy más elkövetett. Fizet, hogy udvariatlan volt, hogy nem vett fel stopost, hogy lefröcsölte a gyalogost, hogy gyorsan hajtott, hogy nem ajánlotta fel a szolgálatait a munkatársa ro­konlátogatásaihoz, és így tovább. Egyszerre, egy helyen visszakapja kamatostól. Ak­kor, amikor bemegy az autósboltba. Hogyan is néz ki egy ilyen vásárlás? A gépkocsi tulajdonosa elmegy az üzletbe, mert egy olyan kis izé kell az autóhoz. Hiába van azonban egy vásárló és három eladó a boltban. Várni kell, mert az utóbbiak könyvelnek. Kartont forgatnak, blokkot néznek, jönnek, mennek. Dolguk van, ez látszik. Addig észre sem veszik a vevőt, amíg három-négy össze nem gyűlik belőlük. A kiszolgálás sem egyszerű ügy. Először kartonon keresik ki minden egyes óhaj megtárgyiasult formájá. nak a számát. Aztán előhozzák a raktárból, majd gon­dosan rávezetnek hat-nyolc számot a pénztárblokkra, így, egyenként, minden fajtát könyvelnek. Amikor kész, jöhet a következő kuncsaft. Persze változatlanul lassan, komótosan. Mondom: itt fizet a rohangálásért. Ja, közben eszembe jutott, hogy a szerelő azt mond­ta, sürgősen vegyek egy olyan hogyishívjákot arra az átkozott kocsira. Megéri, nem drága. (Csak a vásárlásra fordított idővel együtt.) *7 •3 Ha jó a gazda A gazda és állatai — El akarjuk adni. Pon­tosabban, el van adva. Hu­szonkét hónapos, előhasi üsző. Elsején viszi az Állat­tenyésztési Felügyelőség a kaposvári kiállításra. Hu­szonháromöt az ára — mondja az öreg Götz. — Huszonháromezer öt­száz. .. Szép pénz. Az öreg szúrósan néz rám bajusznyi szemöldöke alól. — Méghogy szép pénz. Hát persze, hogy az. De huszon­két hónap is sok idő. Na­ponta etetni, küszködni kell vele. Ajaj. Csak az tudja, aki csinálja. Más csak a jövedelmet látja. Mindennap reggel ötkor kel a fia, ifjabb Götz Már­ton. Félig elvégzi a munkát, enni ad a jószágnak. Aztán megy dolgozni, Paradicsom, pusztára, a Dalmandi Álla­mi Gazdaság halastavához. A falu már felébredt, az öreg Götz is felkel. Elkezdi a munkát az állatok körül. Megitat, almoz, beindítja a darálógépet, megpucolja a lovat, miközben az asszony — a fia felesége — megfeji a Szegfű-tehenet, és elviszi csarnokba a tejet, reggel éppúgy, mint este. Az istálló ajtajának tá­maszkodik az öreg: — Már csak nyolc litert fejünk tőle naponta — bök a tehén felé. — Jövő hónapban szárazra állítjuk. Mert héthónapos lesz lassan a borjú benne. Ez lesz a hatodik borja. Atballagunk a felázott ud­varon. Az eső, a kukorica kerül szóba. Az öreg a kis- dorogi tsz nyugdíjasa, ő on­nét kap illetménykukoricát, a fia az állami gazdaságtól. Negyven mázsa körül jut kettőjüknek évente. A múlt héten behordták a sarjúszé- na egy részét. A halastó kö­rül kaszálta le az állami gazdaság géppel — így is se­gítenek a háztáji gazdaságok­nak. A szénát felesben lehet gyűjteni. Kell is a takar­mány: van az öreg kanca, féléves csikóval, a tehén, a hasas üsző, két üszőborjú, négy hízó, meg talán száz baromfi. Kellett is venni ár­pát a tsz-től, mert elfogyott a szemes termény. Tulajdonképpen azért jöt­tem Kisdorogra, hogy vala­mit megtudjak Götzéktől, hogyan kell a jószággal bán. ni, mitől lesz egy üsző al­kalmas arra, hogv kiállításra lehessen vinni, hogy a gaz­daember gyönyörködve néz­ze. Az öreg Götz beszél és egyszerűnek tűnik az egész. — Ha jó a gazda, jó a te. hén is. Gondoskodni kell ró­la, vigyázni rá, szeretni és kész. Nézem a kezeit, az aszta­lon nyugtatja, mozdulatla­nul, mintha könyvet tarta­na. Nem játszik idegesen gyufásdobozzal, nem muto­gat, nem tördeli az ujjait, nincs egy fölösleges mozdu­lata; dolgozik egész nap ele­get, ha nem muszáj mozgat­ni, hadd pihenjen. Hetvenöt év nem gyerekjáték, és az öreg nem pattan már fel a kocsira, de nem is mászik fel rá — hiába no, ha egy­szer a láb nem bírja. Az­tán mesél a hozzá nem ér­tésről. Volt olyan ember, aki kancaborjút mondott üsző helyett és a vemhesség alatt végig fejte a tehenet, mikor aztán másnap meg. lett a borjú, csak nézett; hát ez meg mi? — Mióta foglalkozik álla­tokkal ? — kérdezem, de már szeretném is visszavonni a kérdést. Mert az öreg igen furcsán néz rám. Elmosolyo­dik, aztán csendben mond­ja: — Amióta élek. De ha az egészet nézzük, a mai vi­lágban megéri, nagyon is megéri a jószággal foglalkoz­ni. Persze sokan üresen hagyják az istállót. Azelőtt hetven tehén is ment egy fókában a legelőre. Ma már talán csak huszonöt. Az em­bereknek anélkül is megvan a pénze. így nem vesződnek vele. Pedig mondom, megéri, az biztos. — St —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents