Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-28 / 203. szám

CSALÁD-OTTHON A kis helyiségek hasznosítása A házgyári lakások halinak nevezett, de használhatóság szempontjából inkább „má­sodelőszoba” szerepét betöl­tő keskeny folyosóit jól hasz­nosíthatjuk. Ezekben általá­ban egy polcos beépített szek­rénysor van, amely mellett 1,10, 1,20 cm szélességű terü­let marad, amelyből ajtók is nyílnak. Az egyik rövidebb végén azonban se szekrény, sem ajtó; éppen odafér a té­vé, kisasztalon, vagy lábakon. (Kipróbálva!) Ahol sok személy lakik, aránylag kevés szobaszámú lakásban, a tévének ez a „ki­lakoltatása” mentesít min­denkit az alól, hogy akarata ellenére is végignézze-hall- gassa a csak a férj, csak a gyerekek számára érdekes műsorokat. Egy-két-három ülőalkalmatosság egymás mö­gött — zsámoly, szék — jól elhelyezhető itt, persze, köny- nyen mozgathatókra gondo­lunk. És aki mégis „elcsábul" rányitja az ajtaját, a szobá­ból még öten-hatan is néz­hetik, normális, egészséges távolságból, (és ha megelé­geli, rácsukhatja ajtaját.) Sok házgyári lakásban nincs helye a hűtőgépnek: az elő­szobában otromba közlekedé­si akadály, a konyhák minden fala beépítve szekrénysorral, tűzhellyel, mosogatóval, aj­tókkal. A pirinyó kamra aj­taját emeljük le, toljuk be a hűtőt, amennyire lehet, vi­gyázva arra, hogy maradjon a fal és a hűtő háta között egy arasznyi rés (máskülön­ben veszélyes az üzemelteté­se!) A 120 literes hűtő felett még néhány polc megmarad­hat fűszerfélének, mást tárol­ni úgysem lehet a meleg miatt. A nagyobb méretű hű­tő pedig mindenestől átveheti a kamra szerepét. Ahol gardrób is van, ott ezt a másfélszer-másfeles, se- ajtaja, se ablaka helyiséget rumlikamrának használhat­juk. Erre a célra kitűnő. Né­hol — ki tudja miért — kife­lejtették a beépített szek­rényt. Ott ezt olcsón, egysze­rűen pótolhatjuk. Adva van három fal, tapétázva: ezek a szekrény oldalsó és hátsó ol­dalai. A két oldalfalba vas-, vagy farudat erősítünk, ké­nyelmesen elérhető magas­ságba, ez tartja az akasztó­kat. Arasznyival följebb egy­két polcot erősítünk, legfe­lül pedig függönysínt, rá csi­peszeket (vasboltokban mé­retre kapható). Az ajtó fölös­leges helyfoglaló, elég egy csinos kartonfüggöny, és kész a gardróbszekrény, amelyben télen a nyári, nyáron a téli holmit tároljuk. Az ezzel szembeeső falat varrófülkévé varázsolhatjuk. Sok ügyes lány, asszony gyor­san összeüt ezt-azt, javítgat, de a kiszámított méretű szo­bákban nem szereti a rendet­lenséget; nagy fáradsággal jár minden félórás varroga- táshoz újból mindent előszed­ni, elrámolni. Itt minden ren­detlenség lokalizálható. Ha váratlanul jön valaki, a rum­likamra ajtaja mindent el­rejt, s a miniműhely bármi­kor rendelkezésünkre áll. A varrógépet a falhoz toljuk, fölé a falra kislámpát szere­lünk,' olcsó műanyag széket veszünk, azt bárhol elhelyez­hetjük, ha nem varrunk. A varróbudoár az öltözőfülke tisztét is betölti; nem árt ide egy nagy tükör. És egy kis faliszekrény a varróholminak. Rajzunkon bemutatunk egy ésszerű helykihasználású, há­zilag, olcsón kivitelezhető polcmegoldást; gyerek, vagy felnőtt szobájában variálható, minden elfér benne. Ha desz­kából készül, tapétázzuk, de színes műanyagból is készül­het. Az ajtókra mágnes-zára­kat teszünk. p- e■ Az ecet A körömkefét ecetes vízbe kell tenni, hogy kioldódjék belőle a szappanmaradék. Ragyogó fényt kapnak a kristálytárgyak és edények, ha ecetes vízben öblítjük el őket. Csakúgy, mint az ab­lak, a tükör, ha a mosóvízbe néhány csepp ecetet öntünk. Kiválóan semlegesíti az ételszagokat, ha a tűzhely lapján kis tűzálló edényben kevés ecetet párologtatunk. Ha hagymás ételt vagy ha­lat főzünk, a főzőedényt és evőeszközt ecetes vízben mos­suk el. Ha főzés közben megreped a tojás, a főzővízbe öntsünk kevés ecetet, így megakadá­lyozzuk a fehérje kifolyását. Régi tojásból könnyebben verünk fel habot, ha pár csepp ecetet teszünk bele. A félbevágott citrom hosz- szabb ideig eláll, ha néhány csepp ecetet öntünk a kistá­nyérra, és a citromot vágott felével ráhelyezzük. A hámozott, sósvízben főtt burgonya nem esik szét, ha vízébe egy kis ecetet öntünk. Ha hagymát vágunk, ke­zünkről a hagymaszagot ece­tes vízzel moshatjuk le. Porhanyós lesz a hús, ha besózzuk és kevés ecettel át­kenjük, majd néhány órán át állni hagyjuk. A kemény marhahús gyor­sabban megfő, ha egy pici ecetet öntünk hozzá. A lehámozott öreg burgo­nya ízletesebb lesz, ha egy kiskanál ecetet öntünk a fő­zővízébe. Burgonyás tésztába te­gyünk egy kanál ecetet, elve­szi a burgonya mellékízét. Ha a kötött holmikat ott­hon, házi mosással tisztítjuk, az utolsó öblítő vízbe tegyünk ecetet, a ruhák visszanyerik fényüket, rugalmasságukat. Ha nincsen hűtőszekré­nyünk, egy-két napig eltart­hatjuk a húst, ha ecetes vízbe mártott, kicsavart ruhába csa­varjuk, és porcelán tálban hi­deg helyre tesszük. Fási Katalin Napjaink fehérneművisele- te legalább annyira igazodik a divathoz, mint a felsőruhá­zat. Itt elsősorban az alsó öl­tözékekre gondolunk, de a. fe­hérnemű fogalmába tartozik a hálóing, a pizsama és a kön­tös is. Ezekkel szemben leg­alább annyira igényesek a nők, mint nappali és egyéb öltözékükre. Funkciójukból eredően elsődleges követel­mény a kényelem, de leg­alább ennyire fontos az esz­tétikum. Felfogásunkban nem ragaszkodhatunk az elmúlt idők kopár puritanizmusához, egyszerűségéhez, sem a szél­sőséges túldíszítettséghez. Otthoni öltözékeink, köntöse­ink, pongyoláink nem nélkü­lözhetik a bájt, a csinosságot. A két hálóöltözet-típus a pizsama és a hálóing. A tex­tilanyagok bő választéka kö­zül a legkedveltebbek a köny- nyen kezelhető pamut, illetve pamut és műszál keverékű alapanyagok. Változatos dí­szítőelemeket használha­tunk elkészítésükhöz: hímzés, azsúrozás, csipke. Érdekes megoldásként ajánljuk, hogy a pizsamát, vagy a hálóinget az ágyne­művel azonos anyagból varr­ják. Az itt szereplő rajzokon különösen azoknak szeret­nénk tanácsokat adni, akik maguk is szívesen varrnak. Akik szeretik a pizsamát, azoknak az első rajzon sze­replő modellt ajánljuk. A pi­1976. augusztus 28. zsamanadrág hosszú, derékon gumizva kényelmes viselet. A pizsamakabát érdekességét az elején szabott teilrész adja. A teilrész alatt és a vállán hú­zással bővül, hosszú, bő ujját széles mandzsetta fogja ösz- sze. A rátett zsebet és az ele­jét hímzéssel díszítsük. Hoz­zá a mellette látható köntöst ajánljuk. Vállrésze és az ele­je megegyezik a pizsamaka­báttal. Érdekes gallérral, hosszú, enyhén tölcsérvonalú ujjal készül. Elöl végig gom- bolódik, derekát öv fogja ösz- sze, nagy rátett zsebbel díszí­tett. Szolid jellege miatt min­den korosztály viselheti. Másik két modellünk fiata­los és tulajdonképpen össze­függő garnitúrát alkot. Elké­szítésükhöz egyszínű és koc­kás alapanyagot használha­tunk fel. A hálóing vállrésze különleges, de egyszerű váll- megoldással készül, csipkével díszített. A mellrész elöl kö­zépen húzott. A vállát, mell­részt és az alján levő széles fodrot a kockás anyag hang­súlyozza. A köntös anyaga azonos a hálóingével. A kön­tös puffos ujjal, kerek gal­lérral, két kerek zsebbel ké­szül. Mell alatt vágva, a vá­gás fölött húzva. Elöl végig gombos, széles húzott fodor díszíti az alját. Megfelelő szí­nek kiválasztásával vidám összeállítást készíthetünk. FODOR ETA A hogy az út elhagyja a várost, erős kanyart vesz jobbra, rögtön utána balra fordul. Szelíd emelkedő után ket­tős bukkanó következik, ezek után jön a „Célegyenes­nek” nevezett több kilométernyi sima útszakasz. Itt nem mú­lik el nap karambol nélkül. Futó doktor napjában kétszer teszi meg az utat. Már ahogy a kórház előtt várakozik, hogy kihajthasson a főútvo­nalra, fogadásokat köt magában az elrobogó gépkocsikra: melyik melyikkel fog „találkozni”, melyik fog a „maga ere­jéből” a szántásban „landolni”. Korántsem cinizmus ez nála, legföljebb enyhe szakmai ártalom. Futó doktor ugyanis a megyei kórház ideggyógyásza és legjobban fájlalja, hogy még senki sem kért tőle tanácsot: beüljön-e a volán mögé. Meg­esett már, hogy hordágyon látta viszont, akire fogadott. Nem érzett ilyenkor diadalt. Mégcsak elégtételt sem. Egyszóval egészséges indulatú ember volt. Csak hát napjában kétszer neki is be kellett állnia a sor­ba. Gondterheltebb volt annál, mintsem rendszámokat, matri­cákat és ablakban fityegő mütyüröket jegyezzen meg — né­hány állandó „útitársat” mégis ismert már. Előzéseikről, fé­kezéseikről, vánszorgásukról, kiszámítható kiszámíthatatlan­ságukról, vagy éppen kürthangjukról. Mert olyanok is voltak, akik ügyességük helyett a kürtjüket használták. Tisztelte ő az ügyességet, a merészséget is — ha a kettő találkozott. Maga is szerette a lendületet. Ugyanakkor szi­gorúan ügyelt a sportszerűségre. Több százezer kilométert fu­tott le koccanás nélkül és eddig mindenhová időben ért. 'Erre volt büszke, nem a kocsimárkájára. Harmadik Wartburgját taposta. Ma korábban végzett a kórházban. At akarta még egyszer gondolni másnapi bírósági szakvéleményét. — Az apagyilkos, aki „tudatzavarban” kapja elő a borjúkötelet! Agyrém! De az ügyvéd bevághat huszonegyre! Vagy sikerül, vagy nem! A felelősség úgyis az elmeszakértőé!... Végre kikanyarodhatott a kórház elől és besorolhatott a többiek közé, akik már magánéletük felé robogtak. Pillanatok alatt kiszálltak fejéből a „borjúköteles” ügy részletei. Nem a vezetés kötötte le. Ezen már régen túl volt. Diákkorában el­kezdett még egy játékot, a vonaton, amikor szünidőkre haza­utazgatott. Először csak foglalkozásukat próbálta kitalálni uti- társainak. Azután jellemükre következtetett. Otthoni, munka­helyi viselkedésüket igyekezett elképzelni. Játszotta ezt akkor is, amikor már kocsival járt és hivatásból kellett emberek tucatjait kifaggatnia legbelsőbb dolgaikról. Annyiban módo­sult a játék, hogy egy-két másodperces, elsuhanó benyomá­sokból rajzolta meg az arcképeket. — Vadbarom, így taposod a munkatársaidat is?! — né­zett egy keskeny szájú akarnok után, aki csaknem árokba szorította az előtte haladó motorost. — Te meg inkább maradtál volna alkoholista — pillan­tott be egy vadonatúj Polski ablakán, melynek tempója és nyomvonala az ökröt juttatta eszébe. — Az ujjunk sem egyforma — mosolyodon el. — Az öre­geknek van igazuk, mit mérgelődjön az ember?! Ma sincs komolyabb baj, ha már az első kanyartól nincs az a dugó. Egyre lassabban haladt a sor. Fékezés — huzatás! Fékezés — huzatás! — Ez van, nem lehet mit tenni, ki kell várni — nyugtatgatta magát. — Ha mindenki türelemmel vár a sorára, idővel mindenki hazaér. A mai karambol már meg­volt. Bizonyára ott vannak a mentők valahol a kanyaron túl. Gyerünk, drága embertársaim, ne bámészkodjunk, holnap is lesz karambol!... Hiénák! — tette aztán hozzá, csak hogy tel­jen az idő. Mert ilyenkor rettentő lassan vánszorog. Szerette ő az embereket — Sakálok! — amennyire kell, no de az al­kalom szülte tömeg passzióit hidegen szemlélte. Trencsényi Imre: Célegyenes Fél órája sodródott már az araszoló-tekergő szörnyeteg kénye szerint. Néha már-már úgy érezte, ki kellene vágódnia, bőgetni a motort, nyomni a kürtöt, aztán lesz, ami lesz... — Türelem, doktor úr, türelem, ki mutason jó példát ennek a kezdő népségnek?!... Egyszercsak észrevette, hogy már jó ideje nem nyúlt a sebességváltóhoz. A kocsisor lassan, de egyenletesen gördül előre. Mintha még növekedne is a tempó! — Hisz ez már a „Célegyenes!” — Mégsem érez megkönnyebbülést, amikor el­halad az akadály mellett. Nem volt még meg a mai karambol. Csak egy kátyút kerülgettek. A piros Opel és a szürke Volga szinte egyazon pillanat­ban ugrott ki a sorból. Dühös kürtkoncert zendült fel a nyo­mukban. — Én is vagyok olyan Okostóni — gondolta a többi vezető —, hogy kivágok a vakvilágba, aztán majd csak be­enged valaki! Futó doktor maga sem tudta volna megmondani, melyik fajtát gyűlöli jobban. Az elkényeztetett „menőt”, aki visszaél a többiek emberségével, vagy azt a behúzott nyakú puhányt, aki szarvat ad a „menőknek”. — Ne eresszétek! — vinnyogta magában és rátapadt az előtte haladó Zsiguli lökhárítójára. Felvillant benne a remény: lesz annyi tartás a többiekben is, hogy szorosabbra zárkózzanak. Jobb lábfeje úgy feszült előre, mintha saját akaratát akarná az egész oszlopba préselni. — Emberek, uraim, barátaim! Ez a pofás kandúr legalább há­romszor gázolt, ő se tudja, hányszor ütközött, mindig meg­úszta! Verekszik is! Ha baj van, úgy dorombol, „Főnök így, főnök úgy!...” Legalább egyszer, könyörgöm, legalább egyszer hadd törje össze a pofáját!... Maga sem vette észre, hogyan került a bal oldali sorba, de már vagy öten-hatan hajtottak a két vadorzó nyomában. Már csak azt bánta: nem elsőnek ugrott utánuk. A Volgának közben sikerült a törvényes sor elejére állnia. — Mindegy — gondolta Futó doktor. — Ezzel a vigyorgójanival kár is hu- zakodni. Most a másik vadorzó nyomta a kürtöt. Az opeles muksó önelégült ábrázata, mint valami céltábla, lebegett elűzhetet- lenül az orvos előtt. Annál inkább bőszítette, mert távolról is megérezte gőgös törtetése mögött a gyávaságot. Nyomta Futó doktor is a gázpedált. Agya lázasan kombinált. —• Ha előttem ez a sertés jobban menne, megelőzhetném ezt a furgont itt mellettem, aztán jobbról lelépném ezt itt, de nem megy, az istennek sem megy, egyik sem megy, pedig akkor már csak három szemétláda választana el a piros Opeltól! Megkérdez­ném az ápolt kezű bárherceget, hová siet, mikor nyitnak még?!... De ez itt nem megy előttem!... A rohadt vámcsaló meg már pofátlanul jobbra villog, mert tudja, hogy a motoros inkább az árokba megy... De ez a vén trabantos is engedi, mert nincs benne emberi tartás! Lennék csak én a helyében, majd belapítanám a szép, fényes oldalát!... De ez a hólyag­fejű itt előttem... Most emberedre találtál!... — Futó doktor előre dőlt, mint a tv előtt, amikor a mi csatárunk tör előre. — De hiszen ez a Volga! Nem engedi, hiába tülköl! Ez az, fiú! így kell ezt, bizonyisten, ha egyszer én is sofőrt fogadnék!... Ekkor tűnt fel szemből a teherautó. — Bárcsak nekimen­ne! — villant át az orvos agyán, de rögtön meg is hökkent: — Ilyen rövid az út a borjúkötélig?... Mint a bombarobbanás, úgy világította be vörössel az esti szürkületben kanyargó utat a féklámpák hirtelen fel­villanó fénye. A Volga fékezett elsőnek, hogy maga elé enged­je a halálra rémült opelos muksót. A jobb oldali sor enyhén megrándult, majd továbbhúzott. Aki azonban eddig az Opelt követte, most váratlanul találta szemben magát a teherautó­val és hirtelen taposott a fékbe. Futó doktor két ütést érzett. Egyiket elölről, a másikat hátulról. Rögtön utána géppuska­sorozatot hallott. Szempillantás alatt eljutott a tudatáig, hogy ez a saját motorja — leszakadt a hangtompító. A motor kö­vetelőén pörölt, a sor pedig egymásba csúszott, mint a be­fagyott folyón a jégtáblák. A vadorzók és a behúzott nya- kúak továbbiszkoltak, hogy aprócska ponttá váljanak, majd teljesen eltűnjenek a „Célegyenesben”, a Wartburg pedig itt remegett, befalazva, tehetetlenül. Futó doktor hátrafelé pró­bálkozott. Dühös kürtölést, kiáltozást hallott. — Mindennek ez a sertés az oka itt előttem! — hördült fel és ő is nyomta a kürtöt. — Észnél van, ember? — vágódott ki sápadtan az előtte álló kocsiból egy remegő szájú alak. A doktor gázt adott, hogy elsöpörje — maga elől az akadályokat. Egyre többen kiál­toztak be az ablakán, rángatták a kipattant ajtókat. Eltorzult aggyal ugrott az úttestre. — Elismeri, vagy hívjunk rendőrt? — kérdezte a remegő szájú. Ököllel akart nekimenni. Lefogták. — Ha ideges, apám, vizsgáltassa meg magát — dörmögte a tagbaszakadt bányász, aki hátulról szaladt belé, azután le­gyintett és nekifeszült, hogy szétválassza a Zaporozsec elejét a Wartburg hátuljától. F utó doktor alvajáróként nyújtotta át a betétlapot. Mi­kor kissé magához tért, egyedül volt az országúton. Bevert orrú Wartburgja pironkodva állt a jobb oldali útpadkán. A szélvédőn, az ablaktörlő lapátok alatt három cédula. Egyik karosszériajavítást ajánlott a Kossuth utcában, másik visszapillantó-tükröket, a harmadik pedig autórádiók szakszerű beszerelését.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents