Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-25 / 200. szám
1976. augusztus 35. /íolnÁ\# Képújság 3 Piaci meditáció Helyt terméket—helyben A betűszavak mindig zavarba hoznak. Ha agyonütnek sem tudtam volna megmondani, mit jelent az, hogy TËSZKERV. Meggyőződésem, hogy alig egy tucatnyian ismerik a teljes nevét: Termelőszövetkezetek Kereskedelmi Közös Vállalkozása. A szekszárdiak tudják, hogy ott van a piacon, szemben a bejárattal. Most négy éve, hogy egy féléves előkészítés után az őcsényi, a tolnai és a medinai téesz a szekszárdi járás pártbizottságának kezdeményezésére összefogtak: segítenek a megyeszékhely ellátásában. összeadták a félmilliókat, kaptak a Belkereskedelmi Minisztériumtól is annyit, a városi tanács is kölcsönzött az induláshoz, aztán az alapítók újra a zsebükbe nyúltak, hogy kellő mennyiségű álló- és forgóeszköz birtokában induljon az üzlet. Az első lelkesedés után kevesen bíztak a sikerben. Tóth István igazgató név szerint is emlékszik azokra, akik „próbálják meg, de máshol sem sikerült” jelszóval adtak támogatást. Az eltelt idő már alkalmas mérlegkészítésre. Ez pedig azt mutatja, hogy a buktatókkal együtt is érdemes volt Öcsényből a sertéshúst, a zöldséget, Medináról a zöldséget, Tolnáról az almát, a baromfit, a szemes terményt ezen a módon értékesíteni. Az első teljes év 16 milliós forgalma után tavaly már 19 milliót mutatott a főkönyv és azt, hogy mind az eladók, mind a vásárlók szemszögéből tisztességes haszonnal jár a vállalkozás. Ma már jelentős fejlesztés elé néznek, hiszen a maga erkölcsi és anyagi súlyával a vállalkozók közé lépett a Szekszárdi Állami Gazdaság és a mözsi téesz. Megteremtődik hát az a lehetőség, hogy minden kétséget kizáróan helyi terméket lehessen helyben vásárolni. Mert eddig a magyar kereskedelem egyik jellemző betegségétől Tolna megye sem volt mentes. Utazott az áru és nemritkán vargabetűivel, megfonnyadva, csökkent értékkel, törődötten került oda, ahová némi szervezéssel pár száz méteres út is elegendő. Az állami gazdaság lesz az első mezőgazdasági üzem, amelyik helyben árul. Kézenfekvő a kérdés: miért nem élnek ezzel a lehetőséggel mások is? Miért van az, hogy csak budapesti piacon árulják a szekszárdi baromfit, a tojást, amikor itt is van rá igény, itt is megfizetik az árát. Jó példa erre a kakasvásár. Igaz, van annak is vadhajtása, hiszen a közös vállalattól pénteken olcsón meg-* vásárolt jószágok közül néhány szombaton a maszekstandról kukorékol a vevőre, pedig inkább azt kellene megcsipkednie, aki a saját gazdasága baromfijával csak a fővárosi árak letörésén fáradozik. Zsörtölődnek a piacon — nem is ok nélkül — az árak miatt, amikor a legkézenfekvőbb megoldást nem vesszük észre. Nehéz beletörődni, de úgy van ez, hogy két énje van az embernek. Az egyik a termelő, a másik a vásárló. Amit termelek, azért kapjak sokat, amit venni akarok, legyen olcsó. Mondani sem kell, hogy nincs ez így jól. A piac árait lehet szabályozni. Addig, amíg van nyolcforintos, szép paprika az üzletben, a kinti standon nem kell tizenötért, de ha elfogy, akkor arra is lesz vevő. És még valami : az áruk egymáshoz is mérik magukat. Vajmi kevés joga van a magas gyümölcsárat szóvá tenni annak, aki a több haszonért máshová viszi a tojást, vagy aki a fán hagyja az őszibarackot, ne szóljon, hogy drága a szőlő. Egy háziasszony kiszámította: ha a közös vállalatnál vásárolja meg a vasárnapi ebédnek valót, 25—30 forintos az órabére az erre fordított időben. Nem kell közgazdásznak lenni, hogy rájöjjünk: sokkal emelhetnénk a jövedelmünket, ha kellően megerősödne a kereskedelemnek ez a formája. A lehetőség adott, hiszen a kistermelőktől a nagyüzeHarmadik éve termesztenek dinnyét a pusztahen- csei Kossuth Tsz-ben, kitűnő eredménnyel. Nemcsak maga a termés jelentett jó jövedelmet, de a dinnyeföldek feljavítása legalább any- nyi hasznot hoz a közösnek. Gyenge minőségű homokon, ahol valamikor holdanként 4—5 mázsa rozs termett csupán és az utóbbi években is a legrosszabb területnek számított, alapos előkészítés után szinte bámulatra méltó az eredmény. Három év alatt összesen 40 hektárt javítottak fel nagy adagú istállótrágyával és műtrágyával. A dinnyének homok és sok táperő kell, tehát mindenképpen szükséges volt a sok trágya. Az idén használt 12 hektár egyharmada volt futóhomok. A termés — öntöztek is néhányszor — alig marad el a tavalyi kiváló dinnyehozamtól. Csaknem egymillió forint a bevétel. mig mindenkitől felvásárolják és nyomban forgalomba is hozzák az árut, mindösz- sze helyzetfelismerés, szervezés és néha talán jóindulat kérdése. Más szóval a csoportérdek és a társadalmi érdek helyes sorrendjének felismerése kell hozzá, úgy, ahogyan ezt az alapítók és a most csatlakozó gazdaságok teszik. A kapu nyitva van tehát — nem csupán a vásárlók, de a termelők előtt is. <F.) Ehhez persze nagyban hozzájárult Szabó János csányi dinnyekertésznek és feleségének hozzáértése, kivételes érzéke is. A faluban hiába állítják egyesek, hogy ők is elérnék ugyanezt az eredményt, a hevesi embereket nem lehet pótolni. Mintahogyan a sok szerves- és műtrágyát sem helyettesítheti más. Bors István főagronó- musnak mindenképpen igaza van tehát az előkészítésben és a bevált dinnyekertész marasztalásában egyaránt. Minden évben másik földet jelölnek ki a dinnyének. A tavalyi dinnyeföld hektáronként 41 mázsa 20 kiló őszi árpát termett az idén. A dinnyézés előtt ennek a felét sem termette meg. Tegyük még hozzá: a szövetkezet neve, híre is eljut a görögdinnyével sokfelé. Budapestre, Kölesdre, Pincehelyre és külföldre. Tíz vagonnal exportáltak. Műhiba vagy feledékenység? Megírta már lapunk, most mégis visszatérünk rá. Az ünnep előtti napon volt a BHG üzemcsarnokának ünnepélyes átadása. A TOTÉV vezetői közül csak ketten, az igazgató és a párttitkár kaptak meghívót. A műszaki igazgató, a főépítésvezető, meg még vagy hatvan TOTÉV-es dolgozó egy fabarakk mellett gyülekezett az ünnepségre, várták, hogy hívják őket át a szomszédban levő új üzemépületbe, de nem szólt nekik végül is senki. Akik a tulajdonképpeni építést végezték, ezen az átadáson nem lehettek ott. Pedig hogy 115 nappal előbb lett kész a beruházás, ezeknek az embereknek volt köszönhető. Kobra József igazgató az ünnepélyen át akarta adni öt munkatársának a Kiváló Dolgozó kitüntetést, de nem tehette, hisz nem voltak ott. Végül is erre az átadásra az ünnepség után a TOTÉV szomszédos fabarakkjában került sor. A főmérnök adta át azokat, az emberek meg morogtak, joggal tették, másra számítottak. Még annyit. Ez a hatalmas csarnok a beruházásnak csak a fele volt. A kész épület mellett már elkezdték a másik csarnok építését. Ugyanazok az emberek, vezetők, meg szakmunkások, akik a másikat már felépítették. Bizonyára az is elkészül időre, talán előbb is, de most mégis valahogy rossz a közérzetük. Joggal, úgy érzik: nekik is az ünnepségen lett volna a helyük. BAKÓ JENÓ Puszta hencse Duplán fizet H műszaki fejlesztés önkéntesei U * * gyes embernek mester a neve — így tartották elődeink, s nincs rá okunk, hogy kétségbe vonjuk igazukat. Történetünk szereplője, a technikumot végzett szakmunkás azonban, kezdetben sok minden más volt, csak éppen mester nem. Vette magának a bátorságot ugyanis, hogy a néhány hete munkába állított, méregdrágán vásárolt olasz sajtológépekre azt mondta: tudnának ezek többet is. Szavait tett követte, rajzokkal rukkolt elő, hat olyan változtatással, melyek mindegyike tökéletesített valamit a berepdezéseken. Először azt mondták neki, hagyja az egészet, mit érdekli őt, hogy mekkora a gépek műveleti sebessége, hiszen nem abban a műhelyben dolgozik, ne ártsa ilyesmibe magát. Ment a fejlesztési főmérnökhöz, a technológiai osztályra, végül — így remélve választ — megoldásait újítási javaslatként nyújtotta be. Teltek a hetek, mígnem az olasz cég emberei, szerződésben vállalt kötelezettségüknek megfelelően, betoppantak a gyárba, a garanciális átvizsgálás lebonyolítására... Csak a végeredményt írjuk le: a törvényes formaságok betartásával a gyártó cég megvásárolta történetünk hősének javaslatait, már e változtatásokkal készíti az új gépeket. A gyárban azonban, ahol az ötlet megszületett, eredeti formájukban dolgoznak a sajtolok, az újítási javaslatra még nincs válasz! Vérmérsékletünktől függ, az esetet hogyan minősítjük. Mivel azonban nem ritkaság az ilyesmi, keserűen töprenghetünk azon, miért ennyire mostoha a sorsa, csekély a becsülete a műszaki fejlesztés önkénteseinek? Az újítóknak, a feltalálóknak, mindazoknak, akik legtöbbször nem hivatalból, nem kötelező feladatként próbálkoznak a jobbal, az ésszerűbbel, a célravezetőbbel? Negyedszázada, 1951-ben 640 millió forint népgazdasági eredményt hozott az újítók buzgalma, 107 ezer javaslatukat hasznosították. Napjainkban az újításokból származó vállalati eredmény az előbbi összeg hatszorosa, megközelíti a négy milliárd forintot, ám nemcsak az összeg, a számbavétel módja — népgazdasági, illetve vállalati eredmény — változott, hanem sok más is. S nem mindenben előnyére ! Ismeretesek a termelői közösségek előtt azok az ellentmondások, amelyeket a hatvanas években érvényes — 1965- ben kiadott — újítási rendelet hordott magában. A többszöri módosítás sem segített eredendően hibás alapállásán, s ezért új rendelet megalkotására volt szükség, ami megtörtént, ám most sem úgy, hogy minden tekintetben azt mondhatnánk: végre, egyenesbe került az újítások, találmányok sorsa. Némely vállalatnál már-már úgy néztek a nyughatatlan emberekre, mint puszta haszonlesőkre, akik „pénzt akarnak zsebrevágni”. Feledték a köz gyarapodását, s azt a tudati hatást, melyet az újítómozgalom gyakorol, s melynek jelentőségére Lenin már akkor rámutatott, amikor a szovjet gazdaság első, tétova lépéseit tette meg. Feltalálók, újítók sora vív ismétlődően harcot azért, hogy tér nyíljék javaslata előtt, s aligha csupán attól vezettetve, mert javadalmazásért nyújthatja majd a kezét. Hiszen sűrű azoknak a változtatásoknak, módosításoknak is kanyargós, időt rabló az útja, amelyekért nem jár fizetség, amelyek „csak” a munkásvédelmet, az egészségügyi károsodás megelőzését szolgálják, vagy amelyek úgynevezett munkaköri kötelességként öltöttek alakot! Az önkéntesek java része megdöbben e gondolatmeneten, mégsem kéri ki az obsitját, csinálja, vallja, hogy friss cselekvés, friss gondolat aranyat ér, s küzd, hogy így legyen. A cselekvésre azonban, a friss gondolat aranyra váltására, nem ők hivatottak, s nem is képesek. Ök friss gondolatok seregével rukkolnak elő, tisztelik és gyakorolják azt a műszaki alapigazságot, hogy tökéletes megoldás nincsen, miért tőlük várják el hát sokan még azt is, hogy küszködve, keservesen kiverekedjék igazukat?! Miért nem segít minden eszközzel, úton, módon a társadalmi érdeket helyben képviselők csoportja nekik, sőt, a segítést megelőzően, miért nem biztatja, bátorítja őket? T alán azért, mert így kényelmesebb. Talán azért, mert ezt eddig nem kérte számon az irányítóktól senki sem. Talán azért, mert jó kibúvót, mentséget kínál egy nem túl szerencsés rendelet. Talán mindezek együttesen adnak magyarázatot. Amiből már sok van. Jóval több, mint a társadalomnak olyannyira szükséges, megtermelhető — de itt is, ott is, fejben, papíron maradó, tehát veszni hagyott — „aranyból”. MÉSZÁROS OTTÓ Ellen lehet állni a görögdinnyének, ha halomba rakva vagy a kirakatban, piros lékét kínálva csábít? A kajdacsi termelőszövetkezet gazdái úgy gondolták, hogy nem. Ezért állítottak árusítópavilont a Szedres és Nagydorog közötti útra. Jól számítottak! Fotó: kz a dinnyeföld G. J. Csúcsforgalom után az élelmiszer részlegen Frissen érkezett szőlőt vesz át Tóth István igazgató
