Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

1976. augusztus 20. írÉPÜJSÁG 3 Százmilliók mm lim If Mi ÉRTÜNK - NEKÜNK . ...hogy N em gondoltam, nilyen izgal­mas füzetet tartok már hetek óta a „majd el kell olvasni” polcon. Amikor a postás meghozta, végigpörgettem lapjait és minden bizonnyal a táblázatba szedett számok miatt került oda, ahol sajnos több hét a várakozási idő. Az igazsághoz tartozik, hogy most sem önmagáért került a kezembe, hanem valamihez adatot kerestem és „hátha ebben van” gondolattal kezd­tem el böngészni. A legszívesebben ide má­solnám az egészet, ám erre nincs elég hely, meg félő, hogy az olvasó is úgy járna vele mint annak idején én. Ezért csak néhány számsort választok kfa statisztikai tá­jékoztatóból, amit ez év kö­zepén jelentetett meg a Tol­na megyei Társadalombizto­sítási Igazgatóság. Olyan számok ezek, ame­lyeknek a mindennapi éle­tünkkel szoros az összefüg­gése, hisz értünk vannak azok a szolgáltatások, ame­lyekről az összeállítás szól, mégis megdöbbentő, amikor egy megye egész évi adatai elénk tárulnak. A társadalombiztosításra jogosultak legnagyobb cso­portja: munkás és alkalma­zott, félezer híján nyolcvan- ezer. Őket közel negyvenezer tsz-tag követi, míg a többiek, az ipari szövetkezetek tag­jaitól az ügyvédekkel bezá­róan (létszámuk 28,) együtt alig több mint 15 ezren van­nak. Ez az aktív keresők ada­ta. Milyen sokat elmond már ez is, a megyénkről! önma­gában is felrajzolja három évtized társadalmi változá­sát." ■ J-.f \i­örvendetes családi esemé­nyekről árulkodik a követke­ző: Tavaly, az év minden napján 1178 anyuka gondoz­ta újszülöttjét, illetve várta minden órára az érkezését, ugyanis éves átlagban na­ponta ennyien voltak ter­hességi, illetve gyermekgon­dozási segélyen. 150-nel több ez, mint az azt megelőző év­ben. A kismamáknak erre az időszakra több mint huszon­hétmillió forintot fizettek ki megyénkben. A szülési sza­badság lejárta után 6180-an maradtak otthon gyermek­gondozásin, közülük 761-en két, 17-en pedig három gyer­mekük után részesültek az állam által biztosított se­gélyben. Amit részükre kifi­zettek, megközelítette a het- venmillió forintot. Nemes célra fordított pénz volt. És ha már itt tartunk, lássuk a családi pótlék egy-két jellem­zőjét. A pótlékban részesülő csa­ládok száma tavaly 17 071-re emelkedett az 1974-es 15 964- ről. Ezt 34 219 gyermek után folyósították. A gyermeklét- szám-növekedés 5,2 százalék, ám a családi pótlék összegé­nek növekedése egy év alatt több mint húsz százalék. Fo­rintban meghaladja a száz­huszonnégymilliót. Legtöbb a kétgyermekes család és az ő számuk gyarapodott legtöb­bet. 1975-ben 9903 családhoz kopogtatott a pénzespostás, hogy a két gyermek után já­ró összeget átadja. Csökkent viszont a négy-, az öt-, a nyolc-, a kilenc- és a tíz­gyermekes családok száma. Ez utóbbiból már csak mu­tatóba maradt egy. Hasonló­an csökkenést mutat a gyer­mekét egyedül nevelő apák, viszont növekedést, az egy­két gyermeket egyedül gon­dozó anyák száma. Megállt és visszafordult a háromgyermekes családok számának csökkenése. A sta­tisztika szerint 130 család örvendezett a harmadik gyermek megérkezésének. Zárjuk ezt a sort azzal, hogy a munkások és alkal­mazottak körében százból 17, a mezőgazdasági szövetkeze­tekben több mint 18 család részesült családi pótlékban. Egy dolgozóra több mint 1225 forint jut, ez tavaly 200 forintot növekedett. tett számok mindegyike hosz- szú gondolatsort indíthat meg. Elég annyit hozzátenni, hogy ezt kaptuk, ezt kap­hattuk. Bár hálás dolog a gyerme­keknél időzni, menjünk to­vább, egészen a nyugdíjas­korig.» A múlt év végén a megye lakosságának 16 százaléka volt nyugdíjas, járadékos. Az e célra fordított összeg egy év alatt 16,3 százalékkal emelkedett úgy, hogy lét­számuk időközben nem vál­tozott számottevően. Ám menjünk tovább. La­pozzunk át arra a táblázat­ra, ahol napjaink egyik gyak­ran szóba hozott témája, a táppénzes kérdések szerepel­nek. A táppénzre jogosultak lét­száma egy év alatt 1,6 száza­lékkal nőtt. Felvetődik egye­bek között az a kérdés, hogy hány napig voltunk táppén­zen? Egymillió-háromszáz­ezerhez közel áll a száma. Ennyi munkanap esett ki. Ti­zenhét százalékkal több mint az előző évben, és a táppén­zen töltött idő egy-egy be­tegállományban lévő sze­mélynél két nappal volt hosz- szabb mint azelőtt. Négyszáz forinttal kaptak többet — személyenként — a táppén­zen lévők 1975-ben, mint egy évvel korábban. Egy másik táblázat arra ad feleletet, hogy a dolgozók melyik népgazdasági ágban, s milyen arányban vették igénybe a táppénzt. A textil- ruházati ipar vezet 7,8 száza­lékkal, a népművelés és a sport területén dolgozók 2 százaléka a legkisebb ebben a rovatban. Ne boncolgassuk ezt a té­mát sem, hiszen az itt emlí­A következőkben életünk új divatjáról, a gyógyszer- fogyasztásról találunk emlí­teni valót. Mit is? Az, hogy közel három és fél millió (nem tévedés, szán­dékosan írtam betűvel, ne­hogy valaki félreértse) re­ceptet nyújtottunk át. Tolna megyében a gyógyszerészek­nek. 7,5 százalékkal többet mint a korábbi évben, vi­szont amit ezért kaptunk, az 16 százalékkal volt drágább, így azt mutatja a mérleg, hogy — az általunk fizetett filléreken túl — az állam 92 millió forinton felüli összeg­gel járult hozzá gyógyszer- vásárlásainkhoz. » Megyénk minden lakosá­nak 14 és fél receptet írtak fel, ehhez a közös pénztárból — minden egyes recepthez — 26 forint 57 fillért adtak. Húsz és fél ezer szemüveget adtak ki, tízszer annyit, mint ahány lúdtalpbetétet, vagy gumiharisnyát. Az előző évi 110-zel szemben tavaly már 149-en kaptak hallókészülé­ket. hogy az ügye érthető, elején iz­galmas olvasmánynak neveztem azt a füzetet, amelyből a fenti adatokat most közrebocsá­tom. Izgalmas és elgondol­koztató. Olyan juttatásokról kaphatunk képet, amelyeket természetesnek tartunk, egy részüket nem is tartjuk szá­mon, amikor a család jöve­delméről van szó. Pedig tes­sék belegondolni : kivétel nélkül mind oda tartozik. (F. I.) Az íratlan törvény parancsának engedelmeskedve házam népével felültünk a dél­iutáni autóbuszra, hazautazunk a falunkba, részt venni az év­iről évre ismétlődő augusztusi búcsúi szertartáson. Ilyenkor kö­telező a megjelenés. Az otthoni közvélemény számon tartja, beihez, hány vendég érkezik, s lesajnálja azokat, akik sütöttek, jfőztek, megvették a három láda sört, megrendelték a cukrász- isüteményt, készülődtek, s végül nem érkezett hozzájuk senki. Rokonaimat, ismerőseimet hagynám szégyenben, ha ezen a napon nem időznénk náluk legalább kurta félórát, meghány- -ni-vetni a világ, de kiváltképpen falunk jelenlegi állapotát. .Fárasztó ez a búcsúi szertartás, mindenütt tömik az embert, jmint a libát, mondom fárasztó, de egyúttal élményt gyarapító ás, mivel tavaly óta ezernyi esemény történt, s ezekről illő a vendégnek beszámolni. Ismerem a rendet, s gazdag témater­mésre számítok, igazi életanyagra. Előre tudom, ismét meg­mutatja magát valami, ami mindenütt megvan, de csak otthon ltudja az ember felfedezni, észrevenni. Tóth Pista kertjében van huszonkét gyümölcsfa, kétszáz- kilencven tőke szőlő. Nyilvánvaló, meg kell majd néznem, mi­lyen szüretre számíthat, s közben végighallgatom beszámolóját arról, hogy mi történt a telepen. Kifizetem a kalauznak a jegy árát, zsebre téve a vissza­járó forintokat, elkezdem gondosan számba venni, kiket köte­lező meglátogatni, kiket mellőzhetek, egyáltalán kit merjek, kit ne merjek magamra haragítani. Otthon az otthoni rendhez kéll igazodnom, tiszteletben tartani a rangot, a tekintélyt. Lás­suk csak. Simon minden további nélkül kimaradhat, legfeljebb néhány hétig duzzog, nem érdekes, különösebben nem jegyzik, alkalomadtán meghívom egy nagyfröccsre, nyomban megvi­gasztalódik. Kerekest, ha nem is kötelező, illő felkeresni. Tu­lajdonképpen érdekel is, tavaly óta hány kötettel gyarapította könyvtárát és mi a véleménye a magyar irodalom jelenlegi ál­lapotáról. Kerekes a téesz pincészetében dolgozik, színes, sokoldalú egyéniség, ő a község érdekes embere, tucatnyi újság előfize­tője, és amikor szabadnapos, képes egész délelőttjét a járási székhely könyvesboltjában tölteni. Ha időmből futja, megláto­gatom. Ki következik? Petres Józsi. Ahogy rágondolok, nyom­ban magam előtt látom. Szelíd természetű, középtermetű mun­kásember, a közös gazdaság gépműhelyében dolgozik, tagja az igazgatóságnak, véleményére „odafigyel” a községben minden­ki, a diplomás gépészmérnöktől kezdve a háztáji kanászig. Iga­zán sokra vitte. Velem egyidős, s ki hitte volna egykori mezít­lábas pajtásomról, hogy az élvonalba kerül. Döbröközi brigádvezető ismerősömre hasonlít. Illetőleg, ha jobban belegondolok, nemcsak rá, hiszen „megfelelőivel” gyá­rakban, termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban meg­fordulva, mindenütt találkozom. Nemrég az egyik szekszárdi üzem kiváló dolgozójával beszélgettem, s eszembe jutott, hogy tartásban Petres Józsira hasonlít, illetőleg Petres Józsi hason­lít rá. Érdemes ezen az ösvényen végigmenni. Mitől ez a hason­lóság? Valamiben egyformák. Abban, hogy fellépésük maga­biztos, de nem nagyképű, tudják magukról, hogy rangos embe­rek, mégis szerények, közvetlenek, egyszerűek. Ünneplőbe öltözve Petres Józsi akár értelmiséginek is ki­adhatná magát: állatorvosnak, jogot végzett tanácstitkárnak, magyar szakos tanárnak, gépészmérnöknek. Ilyenkor nyakken- -dőt hord, jól szabott öltöny van rajta, s csupán azok tudják róla, hogy munkás, akik ismerik. No, ez ismét érdekes. A mi számunkra nincs abban semmi meglepő, semmi feltűnő, hogy sok-sok munkásember műszak után az öltözőből kilépve úgy néz ki, mint a mérnök, a technikus. Jószerivel oda se figye­lünk, észre sem vesszük, természetesnek tartjuk. Szocialista munkáskarrier. Látom, természetes, hogy lá­tom, hiszen testet ölt. Bátaszéken sorompót kapunk, tolatnak, ami ezúttal egyál­talán nem bosszant, tőlem aztán rostokolhatunk, minden igye­kezetemmel a fogalom lényegére koncentrálok. Valójában ho­gyan is állunk ezzel a karrier-dologgal? Az 50-es években min­denütt pontosan számon tartották, név szerint jegyezték, kik kerültek tiszti iskolára, hány fiatalt emeltek ki földművesszö­vetkezeti ügyvezetőnek, tanácselnöknek, járási, megyei tiszt­ségviselőnek. A karrier szót azonban óvakodunk kimondani és még na­gyobb baj, hogy leegyszerűsítjük, kizárólag azokra a munkás- és parasztszármazású emberekre értjük, akik az 50-es években főiskolákra, egyetemekre kerültek. De hiszen Petres Józsi ezer és ezer munkatársával szintén kiemelkedett, felemelkedett, s kiemelkedése, felemelkedése mi más, ha nem karrier? Van rangja, tekintélye, beleszólási joga, véleménye, és személyiség. Tudom róla, a műhelyben a kényesebb munkákat sorra rábíz­zák. ö a biztos kezű, a pótolhatatlan szakember. Felkeresni, meglátogatni kötelező. Én érzem magam megtisztelve, hogy vendége lehetek. Nézem az Órát. I Tíz perc múlva hazaérünk. Nem tu- --------------------------------—! dóm, Tóth Pista, akinek 22 gyü­mölcsfa és kétszázkilencven tőke szőlő van a kertjében, tart- ja-e a tavalyi világrekordot? Egy esztendeje huszonheten ültek az asztalához, s Tóth Pista szövetkezeti gazda büszkén, elége­detten kívánt a vendégseregnek jó étvágyat. S ZEKULITY PÉTER Emberi jogaink ennyi zaj, mennyi fecsegés hangzik el Nyugaton az em­beri jogok körül. És mily szép is len­ne, ha e valóban magasztos fogalmak a való­ságban is úgy nyilvánulná­nak meg, úgy élnének, mint a törvénytárak ünnepélyes szövegeiben, a politikusok szónoklataiban, a kérkedő sajtóformulákban, a burzsoá sajtó cikkeiben. A „minden ember szabadnak és egyen­lőnek született” gyönyörű gondolatát már megszületése pillanata után hatályon kívül helyezte a valóság, hiszen például a sokat idézett ame­rikai Függetlenségi Nyilatko­zat (amely először fogalmaz­ta meg 1776-ban ezeket az elveket és amelyet Marx ma­ga is „az emberi jogok első nyilatkozataiként üdvözölt) még a rabszolgaságot se he­lyezte hatályon kívül a ma­ga idejében. Annak az esz­mének pedig, amely szerint e célokkal ellentétbe kerülő kormányzási formát „a nép­nek jogában áll megváltoz­tatni, vagy teljesen megsem­misíteni”, tehát a népek jo­gának a felkelésre és a forra­dalomra, éppen ott kellett hosszú üldöztetést kiállnia, ahol ezeket a jogokat vala­mikor megfogalmazták. A kérdés, mármint az, hogy ki veszi komolyan és ki jut­tatja következetesen érvény­re minden jogát a szabadság­hoz, méltósághoz és állam- polgári egyenlőséghez, válto­zatlan érvényű. És változat­lan az is, hogy a választ nem a nyilatkozatok, az ünnepé­lyes deklarációk adják meg, hanem azok a társadalmi és emberi körülmények, ame­lyek lehetővé teszik, hogy a meghirdetett alapvető jogok érvényesüljenek. Mi szépnek, ünnepélyes­nek tartjuk a Magyar Nép- köztársaság alkotmányát, amely megszabja minden polgárának alapvető jogait, szélesebb értelemben termé­szetes emberi jogait is. Lehet, hogy vannak más alkotmá­nyok, amelyek még szebb vagy fennköltebb kifejezése­ket találtak az illető ország állampolgárai jogainak meg­határozására. A kérdés azon­ban mégis az: mennyi való­sul meg azokból? Az 1972. évi országgyűlés, amely módosította a korábbi szövegezést, egyebek között beiktatta paragrafusai közé, hogy „Az állampolgárok munkahelyükön és lakóhe­lyükön közvetlenül is részt vesznek a közügyek intézésé­ben”. Ugyancsak törvénybe iktatta azt is, hogy „a gazda­sági rend alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdo­na”, minthogy csakis ez utób­bi rend nyithatja meg az em­ber, minden állampolgár le­hetőségét ahhoz, hogy való­ban érdemben, közvetlenül is részt vegyen mind munka­helyén, mind lakóhelyén a közügyek intézésében. Részt venni, beleszólni, egyenlő ál­lampolgárként befolyást gya­korolni a közügyekre csak olyan társadalomban lehet­séges, ahol a tulajdon nem szolgálhatja mások kizsák­mányolásának és elnyomásá­nak céljait. Csak ilyen állam képes garantálni, amit az alkotmány törvénycikkelyei sorra kimondanak, például azt, hogy „A Magyar Népköz- társaság védi az állampolgá­rok életét, testi épségét, egészségét és betegség, mun­kaképtelenség, öregség ese­tén támogatja őket”. Vagy azt, hogy „szervezi és támo­gatja a társadalom fejlődését előmozdító tudományos mun­kát, segíti a haladást szolgáló művészetet, biztosítja az ál­lampolgárok képzettségének és műveltségének állandó nö­velését”. Az emberi jogok ugyanis ott kezdődnek, hogy egy tár­sadalom túl a nyilatkozato­kon, valóban tud-e polgárai­nak lehetőséget biztosítani képességeik kifejlesztéséhez, hasznosításához, egyéni cél­jaik eléréséhez oly módon, hogy azok ne mások érdekei­nek rovására, mások kizsák­mányolásával valósuljanak meg. Igen, mi azt mondjuk: minden embernek joga van a szabadsághoz, de olyan sza­badsághoz, amely nem fe­nyegeti vagy sérti mások szabadságát. gggjij inden embernek jo­ga van a boldog­sághoz, de csak úgy, hogy annak nem mások bol­dogtalansága az ára. Minden embernek élvez­nie kell az emberi megbe­csülés és méltóság érzéseit, de úgy, hogy nem alázhat meg másokat és nem sérthet mél­tóságukban másokat. Ezért a szocialista felfogás szerint az emberi szabadság, méltóság és jog ott kezdődik, hogy az embereknek módjuk legyen és joguk legyen dolgozni: ne váljanak feleslegessé. Módjuk legyen tanulni és művelődni, hogy megértsék koruk köve­telményeit, képzettséget sze­rezzenek, élhessenek demok­ratikus jogaikkal, ne pedig csupán alanyai legyenek egy fogyasztásra és politikai ma­nipulációkra berendezett rendszernek. Mindezek való­ra váltásához pedig szocialis­ta rendszerben, demokrati­kus társadalomban nyílik valóban lehetőség. R. L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents