Tolna Megyei Népújság, 1976. augusztus (26. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-18 / 195. szám

1976. augusztus 18.

^fÉPŰJSÁG

Hogyan élünk

<- CSAKNEM HÁROM ÉVTIZEDES gyakorlatunk van már a gazdasági tervezésben — üzemi méretektől az országosig. Talán ellentmondásnak látszik, de tény, hogy kevesebb gyakorlatunk van a gazdasági fejlesztéssel szervesen összefüggő, ám bizonyos értelemben önálló érvényű közvetlen társadalmi tervezésben. Ez abból is következik, hogy az anyagi termelés nagymértékben tervezhető, viszont az emberi-társadalmi létkörülményeket számos olyan tényező befolyásolja, amelyeket nem lehet, vagy csak részben lehet előre látni.

Megtörténik, hogy felépítenek egy gyárat, létrehoznak egy új ipartelepet, amelynek összes berendezését, technológiáját, termékszerkezetét, anyagellátását, sőt, piacait is előre megszervezik, de az csak utólag derül ki, hogy a majdan benne dolgozó emberek milyen életviszonyok között fognak élni. Például az, hogy milyen összetételű családokról van szó? Hány iskolai osztály, óvodai és bölcsődei férőhely, lakás, üzlet, milyen tömegű közlekedési eszköz szükséges számukra?

KÉSŐBB JELENTKEZNEK konkrétan a kulturális szükségletek is, a pihenés, a szabad idő eltöltésének igényei, a kormegoszlásból eredő különleges problémák. Sőt, nemcsak a gyáron, az ipartelepen kívüli társadalmi-emberi viszonyok és a belőlük fakadó szükségletek mutatkoznak meg nyilvánvalóbban, hanem a gyáron belüliek is. Például az, hogy milyen szakképzettségű a munkaerő, milyen utánképzés vagy továbbképzés szükséges számukra; az emberi várakozások miként egyeztethetők össze a tényleges üzemi igényekkel és lehetőségekkel; vagy például a későbbiekben a gyár melyik rétegéből, honnan reméli munkaerő-utánpótlását.

ŰJ GYÁR, IPARTELEP létesítése esetén viszonylag könnyebben tervezhető a társadalmi-emberi viszonyok fejlesztése, hiszen a régi településeken — jól vagy rosszul —, de mindenesetre már kialakultak és megrögződtek ezek a viszonyok. Befolyásolásuk tehát nehezebb. Ráadásul a konkrét emberi-társadalmi viszonyok számos olyan összefüggést hordoznak, amelyek részint függetlenek a munkahelytől és hozzáférhetetlenek, részint a lakóhelytől függetlenek és az üzemből nézve áttekinthetetlenek. Hiszen például százezrével vannak az országban „bejáró” munkások, akik sokszor meglehetősen nagy távolságból „ingáznak” a munkahely és a lakóhely között, s az egyik környezet alig képes befolyásolni a másikat. Mindezekből az következik, hogy amíg az anyagi termelés folyamatai egységesen és átfogóan tervezhetők és jól követhetők, addig a társadalmi és életviszonyok céltudatos fejlesztése az összefüggések szélesebb körének ismeretét és elemzését követeli meg.

Ám, ha jelenleg még nem is lehetséges a társadalmi-emberi viszonyok olyan konkrétságú tervezése, mint a gazdasági-termelési feladatoké, az utóbbi években égyre nagyobb figyelem fordul irányukba és egyre több tapasztalat gyűlik össze ezen a téren is.

AMIKOR PÉLDÁUL EGY GYÁR tervet készít arra, hogy miként és milyen ütemben szünteti meg a nehéz fizikai munkát és gépesíti, !vagy amikor a termelési folyamat észszerűbb szervezésével iktatja ki a monoton, a munkás számára érdektelen, állandóan ismétlődő fázisokat, akkor már ugyanazon dolgot, tehát a termelést, az emberi viszonyok irányából közelítette meg. Amikor egy termelőszövetkezet gondosan tanulmányozza a korösszetételből eredő demográfiai folyamatokat, vagyis átgondolja, hogy tagjai milyen ütemben érik el a nyugdíjkorhatárt, s mi történik azután velük, a fiatalok pedig milyen ütemben lépnek munkába és hogyan illeszthetők be az üzemi szerkezetbe a majdani szükségleteknek és képzettségüknek megfelelően, akkor voltaképpen társadalmi tervezéssel foglalkozik — még akkor is, ha a termelés felől közelíti is meg a kérdést.

AMIKOR EGY INTÉZET azt vizsgálja, hogy pályakezdő fiatal szakemberei miként tudnak beilleszkedni és milyen szerepekhez jutnak, akkor voltaképpen az egész intézet fejlődésére kiható emberi tényezőket vizsgál és tervez meg jobban. Ugyanúgy, ahogyan egy település közigazgatási vezetői például kulturális és szabadidő-létesítmények tervezésével az adott helység lakosságának művelődését, szellemi fejlődését is elősegíthetik.

í* " fWOWW* spv

c \ - — - I*- :

Gyermekgondozási után

Egy gyerek mellett se könnyű három műszakba járni. Akinek kettő-három van keres és talál egymű- szakos munkahelyet.

A textilipari üzemek, így a Magyar Selyemipari Vállalat tolnai gyára is három műszakban üzemel. A gépeket ki kell használni. A fonal- terjedelmesítő gépsor pedig egy évben csak egyszer vagy kétszer állhat le, akkor is karbantartás miatt. A gyárban pillanatnyilag nincs munkaerőhiány, de minden kismamát visszavárnak. Sokukat hiába.

Hárommal beszélgettünk azok közül, akik gyermek- gondozási szabadság után tértek vissza a munkába. Miért ragaszkodnak a gyárhoz? Sikerült-e újra beilleszkedni a közösségbe? Ketten ki sem vették a törvényes időt. Miért? A válaszok a GYES-en lévő kismamák gondjaira is rávilágítanak.

Varga József né csak egy hónapban kapott gyermek- gondozási segélyt, a következőben már dolgozott.

— Tizenkét éves a nagyfiam. Mikor a picit vártam, azt hittem, még mondogattam is, nem jövök vissza egy perccel előbb se, csak ha letelt a három év. Nem bírtam ki, hiányzott a munka, a társaság. Már mindent összestoppoltam, mégis mindig ráértem. Nem vagyok az a fajta, aki reggeltől estig kint az utcán rázza a gyereket a kocsiban.

Vargáné a roving szövődében dolgozik, három műszakban. A férje látja el a kicsit, ha délutános. öt nap éjszakával a múlt hónapban 3200 forintot vitt haza. Nyolc éve dolgozik a selyemgyárban, eredeti szakmája bolti eladó.

Bencze Jánosné tíz éve van itt, kivette mind a három évet, de csak a férje kérésére. Szíve szerint előbb visz- szajött volna már.

— Mit csináljon otthon az ember naphosszat? Mindig ugyanaz a munka. Igaz, kell a pénz is. Építkezünk. Már áll a ház, ezután kell üvegezni, parkettázni, festeni. Az idén költözni szeretnénk. Állandó éjszakásnak kértem magam, de a szövődé vezetője nem engedte. Biztos nehéz lett volna, de egy darabig ki lehet bírni.

A selyemgyárban az éjszakai pótlék a napi kereset száz százaléka. Bencze Já- nosnétól nem lehet nem megkérdezni, hogy van-e társadalmi funkciója, olyan gyakorlottan fejti ki mondanivalóját.

— Sokáig KISZ-eztem, szerettem is. Mikor férjhez mentem, abbamaradt. A második gyereket is „beterveztük” — mondja a kifejezés hivatalosságán mosolyogva.

Takács Ferencné épp az ellenkezője, csendes, visz- szahúzódó. Pillanatnyilag neki van a legtöbb gondja hármójuk közül, ö is három évig volt otthon, de két kisgyereke van. A nagyobb hároméves, a kicsi tizenhat hónapos. Neki az a véleménye, hogy amit muszáj, azt munka mellett is elvégzi az ember a háztartásban. Állandó délelőttös, az előkészítőben.

— A férjem tűzoltó, huszonnégy órás a szolgálata, nem tudtuk másként megoldani. Ez volt a baj a gyerek- gondozásin is. Amíg a nagyobb nem tudott beszélni, szólnom sem volt kihez. A többi kismamával az utcában csak pletykázni lehet.

— És itt?

— Kevés az idő a beszélgetésre, mégis más. Komolyabb dolgokról is szót váltunk.

Vargáné szakszervezeti bizalmi volt, mielőtt elment szülni, ma is pontosan ismeri a rendelkezéseket a gyerekgondozásiról és más kérdésekről, Bencze Józsefné a KISZ-ben „nyüzsgött”. Ta- kácsné is ment volna, ha hívják, ő nem az a fajta, aki kezdeményez. Kicsit meg is sértődött, hogy bár itt dolgozik az általános iskola befejezése óta, csak férjhez menése után keresték meg a KISZ-vezetők. Most már nem ér rá.

Mind a hárman rendszeresen főznek otthon, mert szeCsak a férjem kedvéért maradtam otthon.

Szólni se volt kihez.

rintük az jobb, mint az üzemi, vagy a férjüknek nincs hol ebédelni. A gyerekek jó helyen vannak, mind a négyen az üzemi oviban, bölcsődében. Reggel hozzák a táskát, benne a gyerekruha, mert ki tudja milyen idő lesz, mikor hazamennek. És hozzák a szatyrot, ami hazafelé telik meg.

Az üzem minden segítséget megad a visszatérőknek. Az magától értetődik, hogy a béremeléseket közben is megkapják. A gyártól sem szakadnak el, mert minden évben van kismama-találkozó és karácsonyi, húsvéti ünnepség, ahová a gyerekeket is viszik.

Nem könnyű mindenkit olyan munkabeosztásba helyezni, ami neki a legjobban megfelel. Mégis megoldják. Ebbe a gyárba ezért jó visszatérni.

IHÁROSI IBOLYA

így is lehet

A Bátaszéki Fémipari Szövetkezetben régóta vajúdó gond volt, hogy helyszűke miatt a különböző forgácsológépek egymástól távol, szétszórt kis üzemekben működtek. Ez — talán mondani is kár — nem tartozik az észszerű munkaszervezés modelljei közé. Lehetetlen volt gyorsítani, egyszerűsíteni az anyagmozgatást, vagy akár egy kicsit is zártabb technológiai sort kialakítani. Ezért tervezett az ipari szövetkezet egy új központi forgácsolóműhelyt.

Igen ám, de az ember tervez — és a kivitelező vagy végez, vagy egyáltalán nincs is kivitelező. Miután a bátaszékiek sem kaptak a csaknem kétmilliós beruházáshoz kivitelezőt, saját erőből álltak neki az építkezésnek.

Mégpedig egészen egyéni — és ugyancsak követésre méltó módon. A meglévő néhány fős építőrészlegük irányításával maguk építik a maguk portája;. A szövetkezet brigádjai — beleértve a műszaki és adminisztratív dolgozókat is, pontos munkabeosztás szerint dolgoznak, társadalmi munkában az üzemcsarnok építésén.

Ottjártunkkor és képünkön éppen a műszakiak építőbrigádja birkózott a beton- gerendákkal. (Foto: G.)

Sajnáitatják magukat

J.-né összead, kivon, fizetési cédulákat és csek-------------------------------------------keket rak elém; lássam

c

sak, milyen nyomorultul élnek. Először is, sok a részlet, férje lengyel útját alaposan megérezték, a gyerekek, a rokonok levetett ruháiban járnak, még nincs padlókefélő- jük, s a nagyszobában ki kellene cserélni a szőnyeget, már több mint hároméves. Lennék szíves elintézni, hogy segélyt kapjon a tanácstól. Már majdnem megsajnálom, mikor eszembe jut: az én gyerekeim sem járnak minden héten új cipőben, a divattal lépést tartva új ruhában, az OTP- nek mi is jócskán tartozunk, s a lakáson is tudnék mit igazítani.

M.-né pityeregve panaszkodik: a gyereket a város túlsó végén lévő bölcsődébe vették fel; munka előtt és után buszozni kell, s szaladni, hogy idejében beérjen. Bezzeg mások gyerekei a központba járhatnak, vele meg hogy kitoltak. Mielőtt elsírná magát, közlöm vele, hogy igen sokan hordtuk ideiglenesen ki a gyereket, kétségtelen nem könnyű, de ki lehet bírni.

S. hetek óta gyötrődik: idén nem emelték a fizetését, nem kapott jutalmat, nem dicsérik, de el sem marasztalják. „Olyan, mintha légüres térben lebegnék” — mondja. Délelőtt 10 óra, munkaidő, szalad a garázsszövetkezet dolgai után, de előtte még bekap egy korsó sört a „Metróban”.

Nemcsak másokon, magamon is észreveszem: igen

könnyen, sokszor és bő lére eresztve panaszkodunk. Méghozzá meggondolatlanul, anélkül, hogy előtte mérlegelnénk, hogy tulajdonképpen jelenleg hogy is állunk, mi a helyünk, szerepünk, az értékünk környezetünkben és a társadalom egészében. Többen mondják: fizetéskor azok elégedetlenkednek leginkább, akik jobb lenne, ha ilyenkor hallgatnának. A piacot azok drágálják, akik életükben nem nyúltak szerszámhoz, s gyermekkorukat idézik, amikor még ötven fillérért adták a dinnye kilóját. Azt viszont mintha elfelejtették volna, hogy a poros úton tehénlepényeket kerülgetve, mezítláb szaladtak a dinnyésszekér után.

J.-nének kiesett az emlékezetéből, hogy valamikor még sort állt kenyérért és földes konyhában főzött. Az emeleti ablakból valósággal követeli mindazt, ami másoknak már megvan, de neki még nincs; jóllehet ő maga nem túl sokat

tesz azért, hogy utolérje a többieket. Hét végére három kiló húst vásárol öt személyre, enni- és innivalóban nem tagadnak meg maguktól semmit. Hónap közepén már kölcsönkérnek, s bosszankodva cipekednek gyalog, mert hát egyelőre még csak használt kocsira lehet gondolni. M.-ék emeletes családi házat építettek, drága bútorokkal berendezték, ezalatt az asszony öt évig gyermekgondozási segélyen volt. Most tessék, itt a nagy katasztrófa: buszozni kell a bölcsődébe. S. munkaidejének egyharmadát maszek ügyeinek intézésével tölti, s fel van háborodva, hogy még meg sem dicsérik.

Kétségkívül vannak akik nehezebben boldogulnak: A nagycsaládosok, a betegeskedők, a pályakezdő fiatalok, akik semmiféle szülői támogatásra nem számíthatnak és természetesen azok, akik a sült galambot várják, miközben hónapról hónapra tovább nyújtózkodnak, mint amennyire a takarójuk engedi. Azt, hogy valaki télen irhabundát ölt magára, könnyebb észrevenni, mint utánagondolni annak, hogy az árát esetleg kemény munkával kereste meg, vagy lemondással spórolta össze a tulajdonosa. A zöldpaprika mai és egykori árát lehet ugyan hasonlítgatni, de előtte nem árt emlékezni arra is, hogy karunkon a kosárral, honnan, hogyan és mennyi pénzzel indultunk bevásárolni. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel drágább az élőmunka, amivel előállítunk ma mi egy kilogramm paprikát, mint tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt. A fizikai erőnek nem volt értéke, napjainkban szinte megfizethetetlen.

Meg kell tanulnunk és meg kell tanítanunk egymást a mában élni és gondolkodni. Meg kell tanulnunk, hogy semmi sincs adj uramisten, de mindjárt.

A rendszeres munkával, beosztással, takarékossággal-------------------------- élő családok idővel megszerezhetik

m

indazt, ami után vágynak — ha saját teherbírásukhoz igazítják a vágyaikat. Persze, mint mondják: az örökös elégedetlenség jellegzetes magyar tulajdonság. Hisz még a kecskebéka is azt kuruttyolja a fűzfa legmagasabb ágán: így se volt jó, úgy se volt jó, sehogyan se volt az jó.

A béka megteheti.

D. VARGA MÁRTA

Már mindent összestoppoltam.