Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-14 / 165. szám
1976. július 14. ^PÚJSÁG 5 Nincs gond az utánpótlással Leírtuk, leírták: az elmúlt években kereskedelmünk soha nem látott fejlődésen ment át. Az igazsághoz tartozik az is, hogy pontosan ez az a terület, amit a napi sajtó, rádió, televízió legtöbbször pellengérre állít. Azután divat lett az is, hogy kijelentsük, munkaerőínséges időket élünk. A kereskedelem szakember-utánpótlásáról beszélgettünk Greif Antallal, a Tolna megyei Népbolt Vállalat igazgatójával. Jóllehet nem szokás a dolgokat a végén kezdeni, mégis hadd írjuk le mindjárt: a vállalatnak nincsenek utánpótlásgondjai. Az azonban, hogy ezt elérték, nem kis feladat volt a Népbolt vezetőinek. Honnan az utánpótlás? Megtudtuk, hogy a vállalat legfontosabb utánpótlás-forrása a Szekszárdi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet, valamint a Kereskedelmi Szakközépiskola. Az idei tanév a vállalat szempontjából különösen sikeresnek mondható. A kereskedői szakmát szerző 39 fiatal közül 38 jelentette be szándékát, hogy a Tolna megyei Népbolt Vállalatnál kíván dolgozni. Tegyük hozzá mindjárt; ez nem kötelező. Ugyanis a szakmunkástanulókat — hacsak nincs a Népbolt Vállalattal társadalmi ösztöndíjszerződésük — munkajogilag semmi sem kényszerítf arra, hogy a Népboltnál vállaljanak munkát. Kimutatásokat, statisztikákat készítenek a kereskedelmet hivatásukul választó fiúkról, lányokról, arról, hogy a kereskedelem mely ágazatában dolgoznának legszívesebben, s amikor a végzős diákok elhelyezkedéséről döntenek, előre megkérdezik: melyik üzletben szeretne dolgozni? S, ha már az újsütetű munkavállalóknál tartunk. hadd ejtsünk szót a befogadásról is. Nagyon fontos dolog, hiszen majdnem egv életre szólóan meghatározó élmény lehet az. hogy a pályakezdőt miként fogadják első munkahelyén? A Tolna megyei Néobolt Vállalatnál is igen komoly eredményeket értek el a szocialista bri- gádmozealom terén. E brigádokat nem véletlenül említjük. hiszen a befogadás szempontjából feladataik rendkívül fontosak. A vállalat szinte valamennyi szocialista brigádja felajánlást tett, hogy törődik az ifjú kereskedőkkel. Nem hagyhatjuk persze szó nélkül azokat a káros jelenségeket, amelyeket a vállalat vezetői a pályakezdők befogadásánál tapasztalnak. Nem egy esetben úgy tűnik, hogy a fiatal szakmunkást inasként kezelik, amolyan fuss ide, fuss oda Jánosnak, s elfeledkeznek arról, hogy ezek a fiatalok három éven át keményen tanultak ahhoz, hogy megszerezzék a szakmához elengedhetetlenül fontos elméleti tudást. Az persze más kérdés, hogy ezeknek a fiúknak, lányoknak a gyakorlati tapasztalata nem sok. De ezt nem is lehet elvárni tőlük, hiszen a tanulás három esztendeje alatt hetente két, legfeljebb három napot töltöttek a mindennapi munkában. Öröm volt hallani, hogy a szeptember 1-től munkába álló fiatalok teljes mértékig kielégítik a vállalat utánpótlásigényét. Mindnyájunk örömére szolgál, hogy a régi szakemberek helyére olyan lányok és fiúk kerülnek, akik értik és szeretik szakmájukat. És, hogy a pult túlsó oldalán jól felkészült kereskedők álljanak, mindnyájunk érdeke, hiszen nap mint nap mindnyájan vásárlók vagyunk. — varga — Fotó: kz Ifjú szakemberek frissen érkezett cipőket csomagolnak ki a Korzó Áruházban. Jegyzet Vevők és eladók panasza A panasz kétoldalú. Panaszkodik a vásárló és panaszkodik az eladó. A panasz tárgya ugyanaz: üzleteink, boltjaink többségében nem tudják hűtve árusítani az üdítő italokat. Lehet, hogy a vevők és eladók észrevételének különös aktualitást ad a napok, sőt, hetek óta tartó kánikula. A kérdés sokakat érdekel, annál is inkább, mert nincsen még mindenkinek hűtőszekrénye. A kérdéssel kapcsolatban kerestük fel a Tolna megyei Népbolt Vállalat igazgatóhelyettesét. Szögezzük le mindjárt: beszélgetésük végeztével bizonyossá vált, hogy nem a kereskedők hanyagságáról van szó. Tehát nem arról, hogy a drága pénzért vásárolt hűtőberendezések kihasználatlanul állnak, avagy takarékossági .megfontolásokból nem működtetik azokat. Szó sincs erről. Sőt, nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a kereskedelem és vendéglátóipar hűtőgépei, hűtőpultjai teljes kapacitással működnek, több áru befogadására már nem képesek. A Népbolt vezetői elmondották többek között, hogy az élelmiszerüzleteknek csupán másodlagos profilja az üdítő italok árusítása, forgalmazása. Az elmúlt időszakban pedig rohamos gyorsasággal nőtt azoknak az élelmiszercikkeknek a köre, amelyeket nem is lehet anélkül forgalmazni, hogy hűtésüket ne tudnák biztosítani. Kézenfekvő, hogy a tej, tejtermék, hús és húskészítmények e lsőbbséget élveznek. Mindenesetre, aki feltétlenül hideg kólát, jaffát akar vásárolni, az keresse fel a Népbolt Vállalat kertvárosi ABC-áruházát, az Augusz-házban lévő emléktárgyüzletet, a Tejbárt. Ezekben a kereskedelmi egységekben csak hűtött állapotban forgalmazzák az üdítő italokat. Itt ugyanis megvannak azok a hűtőberendezések — és használják is ezeket —, amelyekhez ha- sonlóakat valamennyi üzletünkben, boltunkban látni szeretnénk. S ez nemcsak a vevők, de az eladók kívánsága is.- vj Öt csepp nyár Nézőpont cipészmester, nő Stopos srácok állnak Domborinál az útszélen. Miután 4—5 kocsi megállás nélkül elhúz az orruk előtt, az egyikük megjegyzi: „A hólyagok, bezzeg, ha ők állnának itt az útszélen...” Az útszélen egyébként kellemesen simogat a víz felől fújó^szellő. A kocsikban közel 50 C° van. Még aznap kipróbáltam mind a kettőt. Helycserés támadás A gyümölcsösben szorgalmasan dolgoznak a lányok- asszonyok. Van, aki az alsó ágakról szedi a meggyet, van aki a kettes létra tetején nyújtózkodik. A főkertész felszól az egyik létra tetejére: „Julis néném, csak köny- nyebb lenne, ha az alsó ágakat szüretelné. Miért nem valamelyik fiatal lány mászik a létrára?” Néz körül szigorú arccal. Csinos, 20 év körüli lány szalad fel rövid szoknyában a létra tetejére. Julis néni elégedett arccal topog a fa alatt. A főkertész szintén elégedetten áll a létra mellett. Fölfelé néz — a létra tetejére — szépnek ígérkezik a termés... Minden a régi Uj kislány kerül az üzembe a szalag mellé. A fiatal művezető feltűnő lelkesedéssel igyekszik „betanítani”. A két hellyel odébb ülő idősebb asszonynak ez szemet is szúr. A művezető kartárs nekünk mintha kevesebbet magyarázott volna annak idején, — teszi szóvá az asszony egy alkalommal. Azóta bonyolultabb lett a technológia, — vág vissza a művezető. Ez meglep, — válaszolja az asszony, — este, amikor keresztülmegyek a parkon, az ellenkezőjét tapasztalom. Ugyanaz, mint régen... Az asszonyok jót derülnek a frappáns válaszon. Logaritmus, lapátnyél A nap tűz, a beton percről percre nehezebb, a lapátnyél száraz és kemény. A hólyagok egyre nagyobbak. Mármint a tenyereken. Két tenyérhez általában egy diák. tartozik. A diákokhoz pedig ez esetben az építőtábor. A lapátoló ifjak csoportjából kiválik egyikük: Fiúk, azt hiszem elrontottam a gyomromat, — mondja drámai hangon és készül elsompolyogni a fák közötti hűs pihenést ígérő kis fabódé felé. A csoportból valaki gúnyosan utánaszól: Elcsapta a gyomrodat a lapátnyél? Az előbbi megbántottan visszaszól: Én sem firtattam májusban a matekdoga előtt, hogy a logaritmusoktól kaptál-e kólikát ! Intrikusunk- nak torkán akad a felelet. A matektanár két sorral hátrább lapátol. És ugye jövőre is lesz matekdoga, de építőtábor nekik már nem. A kis szégyenlős Megyeszékhely, „Ifjúsági presszó”, domboldal. Az esti mesét már jó régen elmondták a tv-ben. Két leány és lovagjaik „célozzák” keresztül magukat a kijárati ajtón. Lépteik „fiatalos” ruganyosságából is sejteni, hogy nem a tejivóból jönnek. Éveik számát tekintve négyen együtt sem igen haladják meg a nyugdíjkorhatárt. Az egyik lányt lágyan majszolni kezdi a lovagja. A kislány tiltakozik: „Ne hülyéskedj, hagyjál.” Éppen akkor baktatok el mellettük. A szóváltás hallatán eszembe jut az a sok igazságtalan öreges zsörtölő- dés, hogy belőlünk, fiatalokból, kiveszőiéiben van a szeméremérzés. Alig érek e pompás gondolatsor végére, újra megszólal az előbbi kislány, most már kicsit távolabbról: „Te hülye, tudod, hogy itt lakik az osztály- főnököm. Nem tudsz várni, amíg leérünk a sarokra...?” —gyvgy— A Az asztal 60 éves. A falon a kép még annál is több; közvetlen az 1848—49-es szabadságharc után készült. A kép a csizmadia nagyapáé, az asztal a cipészmester édesapáé volt. Aki ma a műhelyben dolgozik, 1920-ban született. Abban a házban lakik, ahol fölnőtt. Körülötte cipők. A szerszámokat az édesapjától örökölte özvegy Nagy Imréné, Gyenes Mária. — Nem érdekelt engem ez a szakma. A négy polgári után pénztáros akartam lenni az Egyesült Izzóban, de a szüleim nem engedtek el. Akkor még nem volt divat, hogy a lány elmenjen a háztól. Itthon maradtam és édesapámtól megtanultam a cipészszakmát. Egy év után lettem segéd. — Nem volt nehéz? — Édesapám jó pedagógus volt. Ha jól emlékszem legalább tizenöten sajátították el tőle a mesterséget. Amikor tanulni kezdtem, már minden kézi szerszámot ismertem. Hamarosan meg is szerettem a szakmát. Az az érdekes benne, hogy minden percben mást kell csinálni: varrni, szegecselni, talpalni, ragasztani — sorolja munkaközben. — Régebben készítettem sok új cipőt. Lánykoromban 10—12 pár cipőm volt. Mondta is az édesapám: ha magad ura leszel, nem lesz ennyi. Ma már nincs olyan sok. Emlékszem, mennyire örültem az első magam készítette cipőnek! Nem akadt annak párja a városban! Szerettem cipőt készíteni, ezért sajnálom, hogy most csak kisebb javításokat végzek. — Volt-e munka nélkül? — Soha. A műhelyben és a családban megvolt a magam dolga. A férjem nem akarta, hogy elmenjek itthonról. A napi munka mellett főztem, mostam, takarítottam. Kiskertemben most is megterem mindaz, ami a főzéshez szükséges. Karalábéért, paradicsomért és zöldségféléért nem futok a boltba, piacra. A szomszédok gyakran benéznek napközben és megkérdezik: mit hozzunk? Nincs nekem semmi bajom az emberekkel. — Szereti őket? — Nemcsak szeretem, úgy érzem, bánni is tudok velük. Mindenkihez kedves, barátságos vagyok és ugyanezt kapom vissza. Soha nem volt haragosom. — Hogyan telik egy napja? — Koránkelő vagyok. Mindennap 5 órakor kelek. Nyolckor kinyitom az üzletet, előtte rendet teszek, megfőzök. Szívesen dolgozgatom a műhelyben. Néha elnézem a forgalmat. Már 40 éve figyelem az embereket. A régiek közül mindenkit ismerek. Az utóbbi években sokan költöztek be Dombóvárra. őket még nem ismerem. A városra is alig ismerek rá, mert egyre szebb lesz. Este 6 óráig tartok nyitva. Ha jó film megy, akkor, megnézem a tv műsorát. Szabad ideje van? — Amennyit csinálok magamnak. A tétlenséget nem szeretem. Inkább dolgozom. Betartom az ünnepeket, ilyenkor látogatom meg Budapesten élő testvéreimet. Nem is tudom, mikor voltam szabadságon... öt évvel ezelőtt? Lehet még több is, hogy a KlOSZ-tól kaptam kéthetes üdülő jegyet. — Elégedett? — Ha még egyszer kezdhetném az életem, akkor is cipész lennék. Csak elmennék vállalathoz, vagy cipőgyárba dolgozni. Igaz az kötöttebb, de ha beteg vagyok, akkor kapnék táppénzt és fizetett szabadságom is lenne. — Nemsokára nyugdíjba mehet... — Nem megyek én egyhamar nyugdíjba! Munka nélkül hogyan is élhetnék? Becsukjam a műhelyt, ahol felnőttem, éltem? Csak akkor megyek nyugdíjba, ha már nem bírok dolgozni. Előbb nem. — Mit kíván legjobban magának? — Nincsen nagyobb vágyam, mint az, hogy sokáig egészséges maradjak. És békesség legyen a családban és a világban. VERESS ÉVA Fotó: Bakó
