Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-08 / 160. szám
/♦ Képújság 1976. július '8;' Piac és nagyüzem Zöldségtermesztés a Paksi Á. G.-ban Az ember áll a hatalmas, szépen zöldellő tábla szélén, és egyszerűen hihetetlennek tűnik innét a piaci standok, zöldségbódék csillagászati ártáblája. A minap „mesébe” illő beszélgetés fültanúja voltam a szekszárdi piacon. Két egymás mellett áruló kofaasz- szony beszélgetett. A rossz időjárásról, a várható kisebb termésről. Azért nem idézem az egész beszélgetést, mert annak rövid tartalma is épp eléggé vérlázító, főleg azok számára, akiknek egy szál Indul a vetőgép a 60 hektár zöldbabon. petrezselyemért is piacra kell menni. Egyikük kifejtette: „olyan rossz idő nem lehet, hogy annyi ne teremjen, amennyi nekünk kell.” Amikor ez a párbeszéd eszembe jutott, ott a Paksi Állami Gazdaság 100 hektáros paradicsomföldjének a szélén, mondhatni, még kedvesebb volt a látvány. Hisz túl az esztétikai élményen, azt is jelentette, hogy a fejlett mezőgazdasági nagyüzemek zöme rendkívül komolyan veszi a zöldségprogramot. A Paksi Állami Gazdaság 100 hektár konzervgyári paradicsomon kívül — amelyet magas gépi technológiával művel és takarít be — 60 hektáron szintén a konzervgyár számára zöldbabot is termeszt. A jó fajtaválasztás, a vetéstechnika, a gondos művelés itt is kecsegtető eredményeket ígér. Várhatóan hektáronként közel a duplája lesz az országos átlagnak. E hét végén a szakaszosan vetett zöldbab első részén már elkezdik a kézi előszedést, amiből közvetlenül is jut komoly mennyiség a lakosságnak. Nekünk, fogyasztóknak, nélkülözhetetlen szükségünk van a kistermelők szorgos munkával megtermelt áruira, de az áru biztonságát végső soron az ilyen paksihoz hasonló korszerű mezőgazda- sági nagyüzemek tudják biztosítani. Jó lenne mindezt elmondani, mi több, megmutatni annak a bizonyos piaci kofának... Fotó: Gottvald Kulturális igény - munkásművelődés Dombóvárott A munkásművelődés ügyének fontosságát meghatározza a munkásság városunkbeli számaránya, gazdasági-politikai szerepe. A legutóbbi 1970. évi népszámlálás adataiból tudjuk, hogy Dombóvárott az aktív keresők 67—68 százalékát az iparban, építőiparban, szállításban és kereskedelemben dolgozó munkások jelentették. Az 1974. évi köz- művelődési párthatározat végrehajtásában tehát mind társadalompolitikai, mind pedig várospolitikai célkitűzéseinkkel összhangban mindenekelőtt a város társadalmában jelen lévő munkás- osztály műveltségének fejlesztése jelenti számunkra a fő feladatot. A munkásművelődés — műveltség rendkívüli fontosságát emeli ki kettős jellege is. Egyrészt: a termelőerők része (szakképzettség, tapasztalat, munkaszervezés, ítélőképesség, politikai tudatosság, erkölcsi alapállás, ízlés), és ezáltal közvetlenül hat a termelésre. Jelentkezik a termelékenységben, a termék minőségében, a munka hatékonyságában, az árakban. Ennek révén a munkás- műveltség a társadalmi fejlődés befolyásolója. Korunk jelensége a műszaki-technikai forradalom, melyben a tudomány a legelőrevivőbb elem. A termelés csak intenzíven fokozható, s erre pedig alkalmassá kell tenni a termelő embereket, a munkásokat. Másrészt sajátja a műveltségnek, hogy egyúttal a felépítmény része is, ezáltal a kibontakoztatott szocialista forradalom ma: a fejlett szocializmust építő munkánk egyik területe. Ebbéli önállósága révén pozitív vagy negatív módon visszahat a társadalom fejlődésére. Éppen ezért a cél a szocialista munkástudat és magatartásforma kialakítása. Ez — tudjuk — nem rövid távú feladat. S tudjuk azt is: a kultúra fogyasztása önmagában még nem az. Mert mitől szocialista egy brigád? Mennyi a kispolgári mentalitás, szemlélet az emberekben? — Városunkban is hat a kispolgári önzés, anyagiasság, amely a művelődés, a munkásművelődés közösségi formáit, szocialista tartalmát, egyáltalán egy-egy rendezvény látogatottságát befolyásolja, nemegyszer ma még: döntő módon meghatározza. A kulturális igény — a munkásoké is — egy szükséglet eszmei képe, amely a korábbi tevékenységen, rendezvényeken, s azok kielégítésén alapszik. Realizálása függ egyrészt a közösség (társadalom) nyújtotta lehetőségektől — üzemi, városi rendezvények, tömegkommunikáció — és az egyéni indítékoktól, körülményektől. Gyakran jelentkezik az igény helyett városunkban is — hol a közművelődési dolgozókban, hol a munkásoknál — csak az óhaj. Ilyenkor a gátló tényezők (téma keresése, fáradtság, kényelem, otthoni munka, anyagi gondok, stb.) az erősebbek. Munkásságunk művelődésével foglalkozva gyakran találkozunk az igény alacsony szintjével is. Erre hivatkozva — a könnyebb ellenállás fonalán — a nevelő intézmények (üzemek és kulturálisak egyaránt) nem is tervezik meg ezt a munkát, az ilyen rendezvényeket: s s nem indul felnőttoktatási tanfolyam, elmarad az üzemi TIT-szerződés, nincs benevezés az Útközben mozgalomra. Pedig az igényszintet jobban koordinált és közös munkával lehet és kell is emelni, összhangba hozni a tevékenység és az igény visz- szacsatoló kapcsolatában. A munkásművelődési igényt más oldalról megközelítve befolyásolja a helyi — félve írom ide: a városi — hagyomány, az iskolázottság és az ezen alapuló műveltség. Ezért is fontos a pótló jellegű munkástanulás. Városunk ebbéli állapotát ismerve kevésnek tűnik az ez évben a VII—VIII. általános iskolára beiratkozott 72 tanuló munkás. Lényeges tényező a neveltetés, a család szerepe is. A dombóvári munkásság jelentős része paraszti származású, egy része falusi. Az új, a mai városi valóság (amely itt még maga is kiforratlan) ezért csak részben határozza meg művelődési igényének irányát. Városunk munkásságának — a vasutasokat kivéve — nem volt üzemi, nagyüzemi múltja. Ha munkások voltak is, akkor kis üzemekben és vállalkozóknál dolgoztak. Mozgalmi hagyománya csak. a vasutas munkásságnak' és az agrárproletariátusnak volt. De az 1950-es években az egykor elég erős és jelentős kispolgári réteg is beolvadt ebbe a munkásságba. De munkássá válásuk ma még alig változtatta meg tudatuk korábbi elemeit, s itteni második (nem beszélve : harmadik, negyedik) generációval csak a vasutasság rendelkezik, ezért az már egységesebben munkás és egységesebben dombóvári is egyben. A dombóvári munkásság kulturális igénye és tevékenysége közötti összhangra vagy éppen disszonanciára ma még egyaránt, s talán egyenlő súllyal és mértékkel lehet példákat, statisztikai adatokat, kimutatásokat prezentálni. Mert eredmény az, hogy a művelődési központ különböző (majdnem 30) művészeti csoportjában, szakkörében és klubjaiban az 1975-ös esztendőben a hetenként valamilyen foglalkozásra járó résztvevők közül 245 munkás, s ebből is 188 szocialista brigádtag. Ám, ha a munkások városunkbeli kb ötezres létszámához, s a mintegy 400 szocialista brigádhoz hasonlítjuk, látjuk: kevés. M ert kétségtelenül előrelépés, hogy a városi művelődési központ három témában meghirdetett bérletrendszere folyamatos és tartalmában magas színvonalú művelődési programot biztosított az 1026 (köztük: 60 százalékában munkás) bérlettulajdonosnak, éppen ezért nem egyszerűen csak köz- művelődési, hanem munkásművelődési kudarc is, ha a rádió gyermekkórusának hangversenyén vagy a kaposvári Fonómunkás Irodalmi Színpad előadásán — éppen a bérletévad legnagyszerűbb előadásain — üresek a nézőtér széksorai. Mert eredmény és jó, hogy megszerveződött a városi művelődési központban a szocialista brigádvezetők munkásklubja, de hogy volt foglalkozás 8—10 brigádvezetővel, az nem válik üzemeink, sem a munkások, sem pedig az intézmény dicséretére. (Folytatjuk) A gépek mellett a kapára és a szorgos asszonykezekre is nagy szükség van. Bőven öntözött földbe kerül az utolsó szakasz zöldbab.
