Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-31 / 180. szám

fUTV 1 976. július 31. /'t(xnas\ ,, "KÉPÚJSÁG 3 — : iái ■ Erre a berendezésre, amelyben a hőelemek rézből készült al- Dúzsi Józsefné az egyik legkényesebb műveletet végzi. A pár katrészeit sárgítják, különösen büszkék a gyár konstruktőrei. centis érzékelő fejet keményforrasztással erősíti a kivezető Képünkön Takács Istvánná. szálhoz. Farkas Teréz azt vizsgálja, hogyan dolgoztak a többiek. Gáz­lánggal melegíti a kész terméket, s ellenőrzi a hőérzékelő elemet. EZEKBEN A NAPOKBAN EGY ÜJ TERMÉK ELSŐ SOROZATA KE­RÜL KI AZ MMG AUTOMATIKAI MÜVEK SZEKSZÁRDI MŰSZER- GYÁRÁBÓL. ITT KÉSZÍTIK A KORSZERŰ GÁZTŰZHELYEK BIZ­TONSÁGI BERENDEZÉSÉNEK A LELKÉT, A TERMOELEMET EZ A SZERKEZET A LÁNG HATÁSÁRA ÁRAMOT TERMEL, AMI VEZÉRLI A GÁZ ÁRAMLÁSÁT LEHETŐVÉ TÉVŐ SZELEPET. A KORÁBBAN KECSKEMÉTEN GYÁRTOTT ÉRZÉKELŐ BERENDE­ZÉS KÉSZÍTÉSÉRE NÉHÁNY HÉT ALATT KORSZERŰ SZERELŐSORT ALAKÍTOTTAK KI A SZEKSZÁRDI GYÁRBAN, MODERNIZÁLTÁK A TECHNOLÓGIÁT, S MA MÁR NA­PONTA KÖZEL EZER DARAB TER­MOELEMET KÉSZÍTENEK. IDÉN A MÁSODIK FÉLÉVBEN 97 EZER, JÖ­VŐRE MÁR FÉLMILLIÓ KERÜL LE A SZALAGRÓL. EZEKNEK LEGNA­GYOBB RÉSZÉT A ZIM SALGÓ­TARJÁNI GYÁRÁBAN ÉPÍTIK BE AZ ŰJ TÜZELŐBERENDEZÉSEK­BE. Űj szalag a műszergyárban. traktoros Úti Gyuia A magyar mezőgazdaság néhány év múlva leírja a jobb sorsra érdemes, jó öreg Dutrákat. Azokat a kifogástalan gé­peket, amelyek sikert arattak Egyiptom sivatagjában, a szov­jet szűzföldeken, a Németalföldön, a Vajdaságban és termé­szetesen a tolnai dombok között, a baranyai hegyekben, és az alföldi homokon. A D—4—KB tratorok a kategóriájukban az elsők, sehol jobb konstrukció nem látott még rajzasztalt, szerelőműhelyt, mint ez a gép; csak az anyag! Úti Gyula trakorosnak bő­séges a tapasztalata. A nagy Dutrát évek óta hajtja. Min­dig ennek nyergében ülve szemlélte a magyar mező- gazdaságot, a tolnanémedi tsz-en keresztül pedig — ak­tív részesként — a sikerte­lenséget, bukást és most a. felemelkedést. A termelőszö­vetkezetet, amíg rossz, gyen­ge volt, kerülte mindenki, most, amint jóra fordulnak a dolgok, egyre több az ér­deklődő. Jönnek a fiatalok, velük, vagy hozzájuk az új, a korszerű, a nagy gépek. Úti Gyulá traktorosnak vi­szont az a dolga, hogy üljön a régi Dutra-nyeregben és egész nap szántson. Hogy egész évben a földön dolgoz­zon. A némedi határban, Faluföldön állítjuk meg. Por­zik utána az egész dűlő. A Dutra hörögve áll meg. A traktoros kibújik a fülkéből, útjából ellódítja a tarisznyát. Ebben tartja az ebédet, a reggeli már elfogyott, csak az üres tejesüveg savanyodik a kopott és poros aktatáská­ban. Víz nincs a határban. Nem tudja kimosni a tej­maradékot. Ivóvízért is hol az állomáshoz kell menni, hol a szomszéd dűlőn túl, a kendergyárba. Pedig itt foly- dogál a Kapos, s száz méter­re van az összefolyás, ahol a vizét a Sióba viszi. Nem, még nem fürdött a Kapós­ban, nincs rá idő. Van a tsz- nél fürdő, ott, este, vagy hazaszalad a bringán és ott­hon az udvaron tisztálkodik. Itt a por belepi az ember bőrét. A haja olyan, mintha porzsákot ráztak volna rá. Arcán, hátán a lerakodott porban árkot húzott az iz­zadtság. Az öreg csordakútnál, a halomba tolatott-húzott szal­ma szomszédságában állunk, a tűző napon persze, mert árnyékot a kútgém nem so­kat ad. A gép mellé állhat­nánk, de forró még talán a gumi is. A munkáról, a trak­torosságról beszélünk. Köny- nyű a szót szóba fűzni, hi­szen Úti Gyula szeret a mes­terségéről beszélni. Kérdezni alig kell, egy-egy szóval irá­nyítani a beszédet a kívánt irányba azonban szükséges. Még annyit, míg a beszéd ide kerül a papírra: az autó­ban a hőmérő negyvenhat fokot mutatott. Ezért is a traktoros öltözéke lenge : egy fürdőgatya és saru. — Hogyan telik a hét? — Hétfőn személygépkocsi­vezetésből vizsgáztam Ta­másiban. Ma, kedden kora reggel kijöttem tárcsázni. Az a feladat, hogy a szalmák köré feltárcsázott sávot húz­zak, azaz tűzvédelmi sávot. Az egész innenső részen, leg­alább másfél napig ez lesz a dolog. Amikor ezzel végzek, irány a nagy tábla. Saroktól sarokig forogni, készíteni a talajt a jövő évi termelésre. — A gép, jó, megbízható? — Nem rossz. Igaz, a Cse- pel-motort kivettük belőle és IFA-t tettünk helyére. Ez erősebb. Szabályozták a for­dulatát, úgyhogy ez a gép most nagyon jó. — Az eleje szét akar esni. — Nem. Ez a vas azért lóg így, mert elmaradt róla az anya. Majd este teszek rá, addig kibírja. Utánam porzik a tárcsa, nézze, milyen szép fényes. Majdnem arasznyira hasogatja a földet, a tarlót szinte felőrli. Ha gyorsabban tudok menni, még jobb utá­nam a munka. — Tudja, mi lesz vetve eb­be a földbe? — Ezt tudom, de hogy a másik táblába mi kerül, nem is érdekel. Van arra ember, aki szántson, vessen, irányít­son, van akinek az a dolga, hogy tudja, kit hova kell küldeni. Az ember nem fog­lalkozhat mindennel. — Ha itt végez, akkor mi lesz a dolga? — Szántás. Szántani, amíg van mit. Mindig csak szán­tani. — Nem unja? — Nem lehet megunni. Szántani kell, vetni kell, él­ni kell. A vasút a tábla szélén húzódik, kétezer lóerős Diesel­mozdony hörög hatalmas terhével, a tarló felett fáradt varjúk köröznek, keresik, hátha a tárcsa kifordít egy-egy egeret. A Sión fiatalember gázol Igar-Szőlőhegy felé, itt a gép mellett állva töröljük homlokunkról a verítéket. Különben csöndes a határ. Kilométeres körzetben nincs mozgás. Izmos, erős kezét nyújtja búcsúzóul Úti Gyula traktoros és elindul a Dutrávali porzik utána Faluföld. PÄLKOVÄCS JENŐ FOTO: GK. A miszerint a biztosítás jó dolog, nem változott meg, még akkor sem, ha fura ügy esett meg velem. Hánytuk-vetettük a dolgot — ahogy a reklám is buzdít — a szakemberrel. Kiválasztottunk egy biztosí­tási formát. Olyat, ami jó a pénztárcának is meg a gondoskodási követelménynek is. Az üzleteknél szokásos parolázást itt aláírás és az első részlet befizetése helyet­tesítette, amikor még egy udvarias indítványa volt: Ha akarom, a Biztosító költségére, az általam javasolt idő­pontban, igényem szerint akár a lakásomon is meg­vizsgál a cég „bizalmi orvosa”. Köszönöm, jól vagyok, mindjárt le is kopogom, de ha ilyen kedvesek, nem utasítom vissza. Az ilyesmi sosem árthat. Jött az orvos, vizsgált itt, vizsgált ott, kérdezett, kopogtatott és közölte: nem zörgők, nem hörgők, egész­séges vagyok, mint a makk. Kész az üzlet — gondoltam és tévedtem. Pár nap múlva levelet hozott a posta: vigyem be X vagy Y adminisztratív dolgozónak a Biztosító járási fiókjába azt a régi kórházi zárójelentésem, amit a „bizalmi or­vos” a lakásomon megnézett, elolvasott mielőtt meg­vizsgált. Hm. Itt valami nem stimmel. Az orvos azt mondta, egészséges vagyok. Én is úgy érzem. De lám: nem hisz­nek neki. Inkább elhiszik annak a minden bizonnyal kitűnő biztosítási adminisztrátornak, aki elolvassa — bár alig hiszem, hogy megérti — a latin szakkifejezé­sekkel megtűzdelt kórházi zárójelentést. Meg különben is: mikor volt már az, hogy a kórházban voltam és onnét a szavahihető főorvos véleménye szerint egész­ségesen távoztam. Nem vittem, nem mutattam. Igaz, az ügylet — mármint a biztosításom —, így „nem realizálódott”, viszont köszönöm, jól vagyok és ha kell, felülvizsgálatra a jövőben is inkább orvoshoz fordulok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents