Tolna Megyei Népújság, 1976. július (26. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-16 / 167. szám
1976. július 16. KÉPÚJSÁG 3 Az értelem és a munka Kevesebb papírt! — Kezdhetjük távirati stílusban? A nevét felírtam: Bódis Béla. Munkahelye? — Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat építésvezetősége, Dombóvár. — Beosztása? — Építésvezető. — Bódis elvtárs, minden bántó él nélkül mondom: itt ön a fej. Törődnie kell tehát azzal, hogy ne legyen fejetlenség, kapkodás, szervezetlenség. — Pontosan. — Ehhez elsősorban értelem, észmunka szükségeltetik. — Aláírom. — Önök lakásokat építenek. — Legyünk pontosak. Pillanat türelmet, megmutatom az idei programot. Az ötödik ötéves terv első évében Dombóváron... Nyomban mondom. Szóval a városban felépítünk az idén OTP-segítséggel 345, tanácsi beruházásból 214, a MÉSZÖV szervezésében 102 lakást. Ezenkívül elkészült a nyolcvanszemélyes bölcsőde és egy hónappal a határidő előtt megtörtént az ABC-áru- ház átadása. A bölcsődével kapcsolatban: augusztus 30-a helyett augusztus 20-ra elkészülünk vele. — A munkanapok sokasága adja az éves, az . ötéves terv végeredményét. Az egymást követő műszakok szervezettségén múlik, hogy ösz- szegezések idején beszélhetünk-e tervteljesítésről vagy sem. — Kíváncsian várom, hova akar kilyukadni. — Szeretném az értelem, az ész oldaláról megközelíteni a munkát. Ehhez kérem Bódis elvtárs a segítségét. — Kérdezzen. — Végiggondolja, „felépíti” egy-egy munkanapját? Vagy reggel elkezdenek dolgozni és ütik-vágják, ahogy adja magát? Magyarán: kik, hogyan és mennyi értelemmel végzik a termelés közvetlen szellemi irányítását? — Hol kezdjem? — Saját személyével. Készült a mai munkanapra a fejével? Ha igen, hol és mikor? — Ki fog nevetni. Üsse kő. Nézem a televíziót és az eszem másutt jár. A holnapi tennivalókon. Sorjázok, súlyozok, rangsorolok, csoportosítok. Az ágyban még folytatom, mivel viszonylag rossz alvó vagyok. Ilyenkor magam elé képzelem az építkezés egész területét, az ott dolgozó embereket. Kivétel nélkül személyesen ismerek mindenkit. A mai napon például az irányítókkal százan kezdtük a műszakot, huszonnégy szerkezetépítő, huszonkét kőműves, harminchárom segéd- és betanított munkás, tíz épülettakarító, hat ács, asztalos, szerelő. Egy-egy művezető felelős az adott lakóház építéséért. — Tehát végiggondolta a mai tennivalóit. — Igen. Ennek megfelelően kiemeltem magamnak a legfontosabbakat. Délelőtt nyolc és kilenc óra között járom végig a munkahelyeket. Személyesen tájékozódom, ezenközben ellenőrzést végzek, szót váltva a dolgozókkal. Ilyenkor rendszerint előjönnek a javaslatok, az észrevételek, megnyilvánul, hogy a hat szocialista brigád tagjai gondolkodva végzik a munkájukat, többet ésszel, mint erővel. Hosszadalmas lenne részleteznem: a mai napra öt kiemelt, fontos feladatot jelöltem meg magamnak. A gondolatsort azzal szeretném folytatni, hogy a munkanapok felépítése tervszerűen történik. Hogy mit akarunk, azt nem egyik napról a másikra döntjük el, hanem egy egész hétre. Pénteken kerül erre sor, rövid értekezleten, amelyen részt vesz Staub ímre technikus, Tiegelman Péter művezető, Prech János technikus, Szabó Sándor anyagkezelő, Lovász Imre betontelep-vezető, Francz János művezető, Kesz- ler Ernő művezető. Egy hétre, valamennyi munkanapra meghatározzuk a tennivalókat. Mindenkor két variációt dolgozunk ki. Amennyiben az egyik változat valamilyen oknál fogva átmenetileg nem megy, azonnal átcsoportosítunk a másik változatra. Főleg ezzel magyarázható, hogy .mmár másodszor nyertük el a „Szocialista Építésvezetőség” címet. — Az értelem, a tervszerűség, a szervezettség és a munka hogyan ölt testet? — Kérdését nagyon lényegesnek érzem. Röviden válaszolok. A vállalaton belül nálunk a legmagasabb az egy főre jutó termelékenység. Négy év óta vagyok ezen a helyen, ebben a beosztásban, s azóta állásidő, amit órabérben kellene elszámolni, nincs. — Biztos a munkatársaiban? — Maradéktalanul. Akire, amit rábízunk, az azt a feladatot pontosan elvégzi. Soha nem fáj a fejem amiatt, hogy az ígéret csupán ígéret marad. Ezt büszkén és jóleső érzéssel mondom. A dolgozz gondolkodva alapállásnak köszönhetjük, hogy nincs kapkodás, idegeskedés. Ide vezetném vissza; nálunk igen jó a munkahelyi légkör. Munkás származású vagyok. Tisztelem, becsülöm a dolgozó embert és számomra nem okoz nehézséget megteremteni az elvtársi, munkatársi kapcsolatot, a segédmunkással, a szerelővel vagy bárki mással. Meggyőződésem : a kölcsönös bizalom megteremtéséhez is megértő értelemre van szükség. Hogy ez mit jelent? Terveinket maradéktalanul teljesítjük. Előfordul hétközben néhány órás kényszerszünet. Zivataros időben például a toronydaruval azonnal le kell állni, a munkát nem szabad folytatni. A kiesést szombaton vagy vasárnap pótoljuk. Maguk a dolgozók indítványozzák. Sommázva elmondom még munkatársaimról, hogy jó szakemberek, bizonyos nehézségeket önállóan küzdenek le, nem várják az utasítást. Rengeteg munkaórát nyerünk ilyen módon is. — Hány éves, Bódis elvtárs? — Harmincnyolc. — Szavaiból kicseng, szereti a munkáját. — Szeretem. — Köszönöm a beszélgetést. Sz. P. Foto: Komáromi Postát bontott a ter-ület vezető pártfunkcionáriusa, ■ amikor beléptem hozzá, s láttam, elkomoruló arccal válogat a súlyra is tekintélyes borítékok halmazában. Ez a MESZÖV-től jött, emez a MTESZ-től, a sokpecsétes a tanácstól, aztán az egyetem rektori hivatalától, néhány pedig országos főhatóságtól. Hogy mit tartalmaznak? Mint rendesen: tájékoztatókat, összefoglalókat, jelentéseket, tervezeteket. Számoszlopokkal, kimutatásokkal, vitajegyzőkönyvekkel. S ki győzné felsorolni, mennyi érkezik egy-két hét alatt! Hát még elolvasni, érdemben tanulmányozni őket, véleményt formálni róluk, megjegyezni, esetleg megvitatni, ami szükséges. Áradatként hömpölyög felfelé is, lefelé is az iratfolyam, s egy valamirevaló tájékoztató anyag nem is adja 20—30 oldalnál alább. Néhány hónapja egy egészen kis őrségi faluban jártam, a tanácselnökkel volt dolgom, aki beszélgetés közben egyre sűrűbben pillantgatott órájára. Aztán kifakadt. Most éppen egy tűzrendészeti bizottsági ülésre várták, ahol ott lesz a tsz- elnök, az iskolaigazgató és még jó néhány vezető. Aztán egy állategészségügyi értekezlet lesz, ahol nagyjából ugyanazok lesznek jelen. Az előterjesztések pedig ott lapulnak degeszre tömött aktatáskájában, de őszintén megmondja: még belepillantani se volt ideje. Hát így állunk valahogy a közigazgatásban, s így a vállalati gazdálkodás területén, így szinte mindenütt, ahol őrölnek a hivatalok malmai, és végtermékük, a papírfolyamban áramlik felfelé és lefelé. Időnként vannak nagyobb csapolások, mint például a tanácstörvény megszületése, és a köz- igazgatási munka átszervezése után. Elzárnak jó néhány eret, de aztán eltelik néhány hónap, néhány év, és ismét szinte ott vagyunk a papíráradattal, ahol azelőtt. Tv-ben látjuk és rádióban is hallgatjuk, hogy olykor legegyszerűbbnek látszó ügyekben, mint például néhány száz forintos szociális segély kiutalásában, milyen bonyolult előírások vannak, s kérdőívek számtalan rovatát kell kitöltenie az amúgy is nehezen eligazodó idős embernek, amíg érdemi intézkedésre sor kerülhet. Mindezeket a bürokrácia megátalkodott konoksága és vas- fejűsége teremtené? Régen tudjuk, hogy igen is meg nem is. Van konokság is és vasfejűség — pontosabban szólva egy rossz hivatali magatartásra hangoltság, többnyire az egyéntől függően — ez sem lebecsülendő dolog. Ám valóban vannak más, komoly, objektív okok, amelyek szívós felderítése, kiküszöbölése, megváltoztatása sokkal-sokkal nehezebb, mint a körülményeskedő tisztviselőt gyorsaságra, egyszerűségre és jó belátásra bírni. Egész adatszolgáltatási és nyilvántartási rendszerünk korszerűsítésre szorul, mind technikai értelemben, mind pedig a követelményrendszer tekintetében. Ami pedig az adatszolgáltatás csökkentését illeti, arra ugyan bő lehetőség nyílik számos helyen, viszont a modern gazdasági és igazgatási apparátusok is természetszerűen egyre több és pontosabb adatot követelnek, hogy megalapozott döntést hozhassanak. Technikai értelemben ezt csak a számítógéprendszerek, központi elektronikus adattárolók, adatbankok oldják meg kívánatos módon, ügyviteli értelemben pedig az ilyen eljárásoknak megfelelő egyszerűsített, gyors ügyintézések. Mindenki tudja, hogy ez jórészt anyagi kérdés, és a fejlesztés máris sokéves késésben van a követelményektől. Ha viszont azokra a lehetőségekre és tartalékokra gondolunk, amelyek mindenütt, a saját területünkön mutatkoznak, akkor feltétel nélkül állíthatjuk: kevesebb papírral is lehet! Rövidebben és egyszerűbben, lényegre törőbben is lehet. Az1 együttműködés, a kölcsönös tájékoztatás, a testületi munka pedig egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenkinek, mindenről, azonos részletességgel kell informálódnia. Most az adminisztratív létszámzárlat, minden nehézsé- ---------- gével és problémájával nagyon is felszínre hozta és éles megvilágításba helyezte az igazgatás, az adminisztráció, a nyilvántartás és adatszolgáltatás eljárásbeli és technikai-technológiai gyengéit. Oktalanság lenne, ha nem vonnánk le mindenütt a szükséges tanulságokat, ha nem ismernénk fel, hogy merő fecsegés magas termelékenységű munkáról beszélni ott, ahol meddő, időfecsérelő, lassú és körülményes az az adminisztrációs-igazgatási szektor, amely egymással összeköti, informálja, utasítja és szabályozza a termelőfolyamatokat, vagy az állampolgárt, mint egyént is ekként szolgálja. R ÓZSA LÁSZLÓ A FORRÓ ASZFALTON Nyúlik az aszfalt, sípol a kerék, olvad az út. Bágyasz- tón kókadozunk az ülésen, frissítés kellene. Álljunk csak ide az attalai fa alá... Ki az ajtót, be a rádiót. Traktor zörög, teli a pótkocsi búzával; szalma himbálódzik a lovas kocsin. Fék csikorog, kicsi porfelhőből és piros Zsiguliból bújnak elő ismerőseim. A gyönki termelőszövetkezet elnöke, főmezőgazdásza. Hova-hova, hogysmint, merre-meddig. „Szaladunk Kaposvárra, itt a telex — kettőt is előhúz Tarczal Jancsi barátom az ingzsebéből —, van öntözőgép. Szaladunk, el ne vigye orrunk elől más. Negyven- százalékos engedményt írnak, a rendelet hatvanat ír. Nem tudom, mi az igaz. Öntözőgép nélkül nem jövünk vissza. A legelőt akarjuk öntözni, a Kapósból. Csövet már kölcsönkértünk. Ha Kaposváron nem lesz üzlet, szaladunk Nagykanizsára, onnan is itt a telex, azt írják az AGROKER-esek, mehetünk, raktárról azonnal adnak”. Kézfogás, „hej, de jó volna egy hideg sör”, ezt már az autóból mondják, a sofőr kapcsol, a Zsiguli el- porzik, és... Dél van, húzzák a levesnótát, a gyönkiek meg szaladnak az öntözőgépért. o A sütvényi ember pompás fogat mellett áll, és szívja a büdös cigarettát. A két szép ló rúgja az olvadó aszfaltot a kurdi parkolóban. Az utasok — bevásárolni, orvoshoz hozott „népeket” a kocsis — dolgukat intézik, a lovak, a kocsis, meg a kocsi itt áll a parkolóban. A szó köny- nyen jön az emberből — a szép fogat dicsérete jólesik a kocsisnak. „Aztán, eladók-e a lovak?” „Ezek ugyan nem.” „Pedig volna rá vevő.” „Magából nem nézek ki annyi pénzt.” „Mégis, mit kérne értük.” „Mit?” „Mondjuk, csak úgy, mintha a magáé volna a két kanca.” „Akkor nem volna eladó. Ilyen lovakat nem szabad eladni.” „Cigánynak sem?” „Annak még úgysem, mint másnak.” „Aztán, szépen futnak-e?” „Futnak.” „Hadd lássuk.” „Várjon, majd ha megyünk haza az új úton.” A Tátra darus kocsit odaállították Dombóvárott a Rákóczi utca sarkára. Négyöt ember sürög a gép körül, ketten a ház árnyékába álltak. Hunyorognak a napba, figyelik a drótkötél futását a csigán. A kampón vasbeton villanyoszlop. Áz oszlop lába a gödörben van, a darumotor csendben duruzsol, a kezelő a forró szardiniás dobozban, az irányító fülkében, törölgeti magáról a verítéket, a gép komótosan emeli a legalább tizenöt mázsás terhet. Az emberek tisztes távolban állnak, figyelik a munkát — amit ezelőtt tíz éve még kézzel, hórukkal csináltak. „Ez a Sanyi, ez igen, ez érti ezt a piszok darut, nagyon érti” — mondja a segédmunkás, lapátnyélen nyugtatva állát. „Érti, nézd csak, úgy centi- zi, ahogy akarja.” Valóban, az oszlop végére szerelt lámpatartó vas úgy igazodik a régi, még fent lévő oszlop- vezetékekhez, mintha nádat hajlítanának kézzel, nem a darut irányítaná, Sanyi, a kezelő — és mintha az oszlop nem volna tizenöt mázsa és nyolc méter magas. Pálkovács Jenő A Dalmandi Állami Gazdaság gépműhelyében egy rég kiszuperált traktor felhasználásával ügyes gépet szerkesztettek. Egyetlen ember kezeli, amely karbantartja a gazdaság számára nélkülözhetetlen utakat, árokpartokat. Fotó: Gottvald
