Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-30 / 153. szám
I Megnyílt a berlini konferencia eép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentését. Éppen a Szovjetunió javasolta, hogy a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokon részt vevő államok vállaljanak kötelezettséget, hogy mindaddig, amíg a tárgyalások folynak, nem növelik fegyveres erőik létszámát. A Nyugat azonban ezt a javaslatot sem fogadta el. A NATO tovább növeli Közép- Európában állomásozó katonai erőinek létszámát és ütőerejét. Ki van tehát az európai katonai veszély csökkentése (Folytatás a 2. oldalról.) mellett, és ki segíti elő e veszély nevelését? A Szovjetunió az egyetlen a nagyhatalmak közül, amely nem növeli évről évre katonai kiadásait és a hatalmak katonai költségvetésének általános, egyeztetett csökkentésére törekszik. Eközben az Egyesült Államok katonai költségvetése szakadatlanul nő. Már meghaladja a 100 milliárd dollárt A NATO nyugat-európai tagjai esetében pedig öt év alatt — 1971—1975- ig — több mint kétszeresére nőttek a katonai kiadások. Ez a valóság, amely önmagáért beszél. Emlékeztetünk még néhány beszédes tényre. A Szovjetunió javaslata A Szovjetunió fontos javaslatot terjesztett elő. Indítványozta, hogy kössenek világméretű megállapodást az erőszakról történő lemondásról a nemzetközi kapcsolatokban, általánosan tiltsák be a tömegpusztító fegyverek új fajtáit és rendszereit (amelyek között a nukleáris fegyvernél sokkal szörnyűbb fegyverek is megjelenhetnek). Ezek a javaslatok világszerte széles körű helyesléssel találkoztak, de a nyugati hatalmak kormányai részéről (nem is beszélve Kínáról), eddig sajnos nem sok akaratot látunk ezek megvalósítására. A Szovjetunió a stratégiai fegyverek további korlátozásáról folyó s: ovjet—amerikai tárgyalások során hivatalosan javasolta, hogy mondjanak le olyan új, az eddiginél pusztí- tóbb fegyvertípusok létrehozásáról, mint például a „Trident” rakétával felszerelt tengeralattjáró és a B—1-es stratégiai bombázó az Egyesült Államokban és az ennek megfelelő rendszerek a Szovjetunióban. Az Egyesült Államok azonban elutasította javaslatainkat és hozzálátott a tömegpusztító fegyverek eme újabb csoportjának kialakításához. A Szovjetunió javasolta az Egyesült Államoknak, állapodjanak meg abban, hogy kivonják a nukleáris fegyvereket hordozó szovjet és amerikai hadihajókat a Földközi-tengerről. Javaslatunkat azonban elutasították, A Szovjetunió javasolta, hogy kössenek megállapodást az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról. Ez a javaslat széles körű támogatásra talált az ENSZ-ben. Más atomhatalmak azonban nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni a vonatkozó megállapodás kidolgozása érdekében. Mindezek a javaslataink továbbra is érvényesek — mondotta Brezsnyev és aláhúzta, hogy az eddig elmondottak elegendőek annak a kérésnek a helyes megválaszolásához, hogy valójában ki törekszik a fegyverkezési hajsza megfékezésére és ki az, aki cselekedeteivel szítja azt. V. I. Lenin a szovjet államnak az első világháború befejezéséért vívott harca feladatairól szólva hangsúlyozta: „Aki azt hitte, hogy könnyen hozzá lehet jutni a békéhez, hogy csak enyhe célzást kell tenni a békére és a burzsoázia tálcán hozza nekünk, az egészen naív ember.” V. I. Leninnek ezek a szavai ma is időszerűek. Biztosíthatom önöket elvtársak, hogy pártunk nem csökkenti erőfeszítéseit a béke és a népek biztonsága ügyéért vívott harcban. Ezzel kapcsolatban mi továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítunk a szovjet—amerikai kapcsolatok javításának. Természetesen elsőrendű jelentősége lenne annak, hogy sikeresen befejeződjék a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról szóló új megállapodás elhúzódó kidolgozása. A Szovjetunió ebben a kérdésben jóakaratról és építő szellemű magatartásról tett és tesz tanú- bizonyságot. Annál különösebb, hogy az Egyesült Államok felelős köreiben időről időre felhívások hangzanak el a gyorsított fegyverkezésre, hivatkozással a Szovjetunióval folytatott tárgyalások megrekedésére, vagyis egy olyan helyzetre, amely néhány hónap óta húzódik — nyíltan meg kell mondanunk — nem a mi hibánkból. Elvtársak! Nem egyszerű dolog hatástalanítani azt a puskaporos, pontosabban nukleáris kamrát, amellyé napjainkban Európát változtatták. De meg kell kezdeni a tényleges előrehaladást ebben az irányban. A Szovjetunió, híven a Helsinkiben elért megállapodás szelleméhez és betűjéhez, lelkiismeretesen értesíti az európai biztonsági konferencia résztvevőit a hadgyakorlatokról, amelyeket a határövezetekben folytat és meghívja ezekre a szomszédos országok megfigyelőit. A szocialista országok — mint ismeretes — többször is javaslatot tettek az Észak-Atlanti és a Varsói Szerződés szervezetének egyidejű feloszlatására, vagy — előzetes lépésként — azok katonai szervezetének megszüntetésére. Természetesen távol áll tőlünk az a gondolat, hogy egyenlőségjelet tegyünk a két szervezet közé. A Varsói Szerződés szigorúan vett védelmi szervezet. Ami a NATO-t illeti, ezt a tömböt az agresszió és a népek felszabadító harca elnyomásának eszközeként hozták létre, és — bármennyire szépítik is tevékenységét, — ez marad ma is. Mi azonban elvileg ellenezzük a világ katonai tömbökre való felosztását. Európa új korszakba lépett Elvtársak’ Európa népei olyan nemes hagyományok örökösei és folytatói, amelyek a világkultúra elválaszthatatlan alkotó részévé váltak. Kell-e mondani, hogy ezek a nagy hagyományok korunkban sok mindenre kötelezik az európaiakat? Másrészt viszont Európa — az emberiség történelme legborzalmasabb háborúinak forrása volt. Legalábbis százmillió emberélet Európa történelmének véres mérlege napjainkig. Ez szintén az európaiak hozzájárulása az emberiség történelméhez, de borzalmas hozzájárulás, amely figyelmeztet és kötelez. Arra kötelez, hogy elgondolkodjunk a múlton, a jövő érdekében. Európa elvileg új korszakba lépett, amely alapvetően különbözik mindattól, ami korábban volt. Ennek meg nem értése azt jelentené, hogy az európaiak katasztrófa-felé haladnak. „Ki kardot ránt, kard által vész el" — tartja a régi mondás. Napjaink Európájában a kardot rántó nemcsak maga vész el, de még csak el sem A béke tehát Európa és az európaiak számára létfontosságú. Rendkívül fontos az is, hogy megteremtsük Európában a békés együttműködés, úgymond, anyagi közegét. Itt a kölcsönösen előnyös együttműködés különböző formáira — a kereskedelemre, a termelési kooperációra és a tudományos-műszaki kapcsolatokra gondolok. Ez a feladat teljesen reális. Például a Szovjetunió kereskedelmi forgalma az európai tőkés országokkal az utóbbi öt esztendő alatt több mint háromszorosára növekedett. Úgy gondolom, hogy az európai kommunisták egységesek az ilyen kapcsolatok további fejlesztésének hasznosságát és kívánatosságát illetően. Ez segít a tartós béke anyagi alapjainak lerakásában. Ez megfelel a dolgozók közvetlen érdekeinek. A szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok ezekben a válságos időkben máris sok százezer, sőt, sok millió ember számára biztosítanak munkát Nyugat-Európá- ban. Ugyanakkor ezen az úton nem kevés az akadály, amelyet a tőkés országok támasztanak a szocialista országokkal szemben gyakran alkalmazott megkülönböztetésekkel — mondotta Brezsnyev és hozzáfűzte: Mint ismeretes, javaslatot tettünk európai kongresszusok, vagy államközi tanácskozások megtartására, hogy megvizsgáljuk az olyan problémák megoldásában való együttműködés kérdéseit, mint amilyen a környezetvédelem, a közlekedés, az energetika fejlesztése. A nyugati államok szavakban amellett vannak, valójában azonban kibúvó álláspontra helyezkednek és egyáltalán nem sietnek a gyakorlati lépésekkel. Hogyan lehet ezt ösz- szeegyeztetni a Helsinkiben elért megállapodások támogatására tett ígéretekkel? Elvtársak! A tartós békéhez olyan szükséges államközi bizalom légkörének megteremtése azt követeli, hogy a népek egyre jobban megismerjék és megértsék egymást. Pontosan és elsősorban ebből a szempontból közelítjük meg a kulturális csere és az emberi érintkezés kérdéseit teljes sokrétűségükben. Hogyan is áll az ügy ebben a vonatkozásban? A szovjet állam mindenképpen ösztönzi a kulturális cserét — kormányközi megállapodásokban rögzíti azt és évről évre szélesíti terjedelmét. Jelenleg országunk 120 országgal tart fenn kulturális kapcsolatokat, a helsinki konferencián elfogadott záróokmánynak megfelelően. Ugyanezt az irányelvet követik ezekben a kérdésekben az európai biztonsági konferencián részt vett más szocialista országok is. Ami viszont a tőkés államokat illeti, azokról meglehetősen sok szép szót hallottunk a szellemi értékek cseréjéről, de valóságos tetteket, bizony keveset láttunk. tudja képzelni, hogy ki mindenki pusztul el vele együtt a tűzben: ellenség, barát, szövetséges vagy egyszerűen közeli avagy távoli szomszéd. A szovjet emberek számára maga a gondolat is borzalmas, hogy Európa területén nukleáris fegyvert alkalmazzanak. Európa épülete a végsőkig zsúfolttá és tűzveszélyessé vált. Nincs és nem is lesz olyan tűzoltóság, amely képes lenne a tüzet eloltani, ha az Valóban lángra lobban. Ez nyilvánul meg a legkülönbözőbb területeken. Angliában és Franciaországban például csak hatod-hetedannyi könyvet adnak ki szovjet szerzőktől, mint mi a Szovjetunióban angol, illetve francia szerzőktől. Harmadannyi televíziós műsort sugároznak, stb., stb.... Egészében a szocialista országok népei lényegesen tájékozottabbak a nyugati életről, mint a tőkés országok dolgozó tömegei a szocialista valóságról. A burzsoá propaganda feltalálta a „zárt társadalom” legendáját, hogy csökkentse a szocializmus vonzóerejét, befeketítse arculatát. Forduljunk itt is a tényékhez. Csupán a múlt évben a KGST-országokban több mint 58 millió külföldi vendég fordult meg. Ugyanakkor a szocialista közösség országaiból mintegy 35 millió polgár utazott külföldre. Már ebből is látható, hogy mit érnek a „zárt társadalomról” hangoztatott szólamok. Elvtársak! Pártunk, híven a proletár internacionalizmus nagy eszméihez, sohasem választotta külön a szovjet ország sorsát Európa és a világ más országainak sorsától. Külpolitikánk, amely a béke és a népek szabadságának megszilárdítására irányul, és belpolitikánk, amelynek célja a kommunizmus felépítése, nemcsak a szovjet nép alapvető érdekeinek felel meg, egyszersmind hozzájárulás, is — és ez a meggyőződésünk — a világ kommunistáinak ahhoz a közös harcához, hogy az emberiségre jobb jövő virradjon. Önöknek, elvtársak, nyilvánvalóan tudomásuk van az SZKP XXV. kongresszusának eredményeiről, köztük arról, hogy a kongresszus felvázolta a Szovjetunió fejlesztésének terveit. Népgazdaságunk méretei jmmár óriásiak. Elegendő, ha azt mondom, hogy a Szovjetunió állítja elő a világ ipari termékének 20 százalékát, abszolút számokban ez több, mint amennyi az egész világ termelése volt 1950-ben. Érthető tehát, hogy mennyire sokrétűek és bonyolultak azok a kérdések, amelyek ilyen hatalmas gazdasági szervezet tervezésével és irányításával kapcsolatban felmerülhetnek. A szocializmus előnye lehetővé teszi számunkra, hogy biztosítsuk az ország gazdaságának szüntelen fejlődését, és ugyanakkor az egész nép jólétének szakadatlan javulását. A párt most előtérbe állította a termelés hatékonyságának fokozását, a munka minőségének javítását. Fontos hangsúlyoznom, hogy a termelés fejlesztését és a nép anyagi életszínvonalának emelését nem tekinthetjük öncélnak, hanem ebben is a kommunista építés főbb programcéljait tartjuk szem előtt. Szó van többek között arról, hogy közelebb kell hozVagy vegyük például a2 olyan tömegszervezetek, minta szakszervezetek közötti érintkezés kérdését. Előfordult, hogy az Egyesült Államok területén tartott nemzetközi találkozókra nem engedték be a szovjet szakszervezetek képviselőit. Ami a Szovjetuniót illeti,' nálunk tavaly 980 külföldi szakszervezeti és munkásdelegáció járt és 750 szovjet delegáció látogatott külföldi országokba. Nem, a szocialista országok nem képeznek „zárt társadalmat”. Nyitva vagyunk minden előtt, ami igaz és becsületes, ajtónk azonban mindig zárva lesz azok előtt a kiadványok előtt, amelyek a háborút, az erőszakot, a fajgyűlöletet és az embergyülöletet hirdetik. Még jobban bezárjuk ajtónkat a külföldi titkosszolgálatok és az általuk létrehozott emigráns szovjetellenes szervezetek ügynökei előtt. Gondolom, hogy az amerikai CIA tevékenységének legutóbbi botrányos leleplezései után mindenki jól megérti, hogy enyhén szólva, joggal állunk így hozzá ehhez a kérdéshez. Véleményünk szerint a kulturális cserének és a tájékoztatásnak humánus eszméket, a béke ügyét, a népek közötti bizalom és barátság megszilárdítását kell szolgálnia. Eközben néhány európai ország területén tovább működnek a hírhedt felforgató rádióállomások. A Szovjetunió határozottan sürgeti, hogy szüntessék meg a lélektani hadviselés eszközeinek tevékenységét. nunk egymáshoz a városi és a falusi dolgozók életszínvonalát. Jelentős mértékben ez a célja annak az agrárpolitikának, amelyet pártunk az utóbbi években dolgozott ki. Szó van arról is, hogy fokozatosan el kell tüntetni a határt a szellemi és a fizikái munka között, amit például előmozdít az általános tízosztályos tankötelezettség megvalósítása, a munkások és kolhoztagok munkakultúrájának jelentős növelése. Szó van arról is, hogy miután eddig nem tapasztalt méretekben bontakoztattuk ki a lakásépítkezést, sikerült sokat tennünk annak érdekében, hogy sok millió dolgozónak méltó életfeltételeket biztosítsunk, rendkívül alacsony lakbérű, korszerű lakásokban. Munkánkat ebben az irányban folytatni fogjuk. Társadalmi fejlődésünk csakis azért lehetséges, mert a tömegek szabadon és öntudatosan alkothatnak, egyre cselekvőbben élhetnek polgárjogaikkal, egyre tevékenyebben vehetnek részt a társadalmi élet minden oldalának formálásában. Ily módon a további előrehaladás a kommunista építés útján feltétlenül elvezet a szocialista demokrácia további fejlődéséhez. Ez pártunk elvi irányvonala. Ez a mi mindennapi tevékenységünk. A szocializmus feltételei között a szovjet emberben valóban értékes tulajdonságok alakultak ki: az ország gazdájának érzi magát, aki ,jól megérti saját munkája és az össznépi ügy összefüggéseit, megérti a közösséget, közösségi módon tud gondolkodni, és ez nem valamiféle plato- nikus érzés, hanem milliók valóságos ügye. Megpróbálom néhány példával elmondani, hogy mit értek ezen. (Folytatás a 4. oldalon) A béke Európa számára létfontosságú A Szovjetunió gazdasága állandóan fejlődik «
