Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-29 / 152. szám
TOjLgJA MEGYEI NEPTMsan iinniiinnmiiiiiiiniiiHiiiiHnniiiiiiiininmiiiiiminmn JÚNIUS 29 KEDD Névnap: Péter, Pál A Nap kél 3.49 — nyugszik 19.46 órakor A Hold kél 5.53 — nyugszik 20.39 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1916. június Í29-én Halt meg — 37 éves korában — Zemplén Győző fizikus, műegyetemi professzor, akadémikus. Kutatásaiban a relativitáselmélettel és a radioaktivitással foglalkozott. Egyebek közt új magyarázatát adta az ún. Nichelson-kísérletnek, amikor kimutatta, hogy a fény a fényforrástól különböző irányokban különböző sebességgel terjed. ~ SZAKMUNKÁS- OKTATÁS. Befejeződött Pakson a Tolna megyei Ruhaipari Szövetkezetnél a felnőtt szakmunkásoktatás: tizenketten szereztek szakmunkás-bizonyítványt. Ä HORGÁSZVERSENY.’ A Tamási Horgászegyesület vasárnap — 120 résztvevővel — horgászversenyt rendezett, melyen dombóvári és szekszárdi vendégek is részt vettek. A versenyt Nagy Csaba, a Tamási Horgászegyesület tagja nyerte. # A NORVÉG RÁDIÓ leánykara Fertődön, az országos ifjúsági zenei táborban vendégszerepeit. Az együttes hazája népdalaiból és klasszikus kórusművekből állította össze műsorát. O ITTAS VEZETÉS miatt őrizetbe vett a svéd rendőrség egy fiatalembert egy borgholmi kemping közelében. Felháborodott társai összeakaszkodtak a rendőrökkel és perceken belül hatalmas tömegverekedés tört ki, miután mindkét oldalról erősítés érkezett. A végén a rendőrök száznál több fiatalt letartóztattak, sokan kórházba kerültek. * * NYOLCKTLÓS busát fogott a hét végérí Domboriban Szűcs György szekszárdi sporthorgász. A busa kukori' cára kapott és mintegy negyedóra fárasztás után adta meg magát. ~ GÉPSZEMLE. À szedresi Sió—Sárvízmenti Egyesült Termelő- szövetkezetben hétfőn és kedden gépszemlét tartanak — a kombájnokat és a szállítójárműveket vizsgálják át az aratás beindulása előtt. — TOTÓTÁJ EKOZTATÔ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 2fi. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatus szelvény 59 darab, nyereményük egyenként 13 772 .forint.. Ebből 13 plusz 1 ta- lálatos szelvény 37 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 21 905 forint. Tizenkét találatos szelvény 1195 darab, nyereményük egyenként 453 forint. Tizenegy találatos 11 812 darab, nyereményük egyenként 46 forint. Tíztalálatos 64 725 darab, nyereményük egyenként 16 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI). — PAKSON, a betonkeverő telep mellett, a sóderhúzótölcsér rádőlt az ott játszó Farkas László hatéves, paksi gyermekre, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A felelősség megállapítására vizsgálat indult.-f ÜNNEPÉLYESEN megnyitották a szentendrei nyár esemény- sorozotát. Az egy hónapig zajló program vasárnap reggel a gyermekek aszfaltraiz-versenyével kezdődött. MiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiimiMiiiimiiiimiiiiiMiiiiiii Utaztam nylonon... . 7..és nemcsak én, hanem még nagyon sokan kénytelenek az új panorámabuszokon így utazni. Feltevésem szerint a Volán szándékosan felejti el az ülésvédő csomagolást leszedni, amikor^ az új buszok a forgalomba kerülnek. Óvni akarja az ízléses szövetüléseket a barbároktól, s a bepiszkolódástóU De így nem lehet! Jó lenne, ha a rongálok ..megtérnének" egyszer és nem látnánk már felvágott kárpitot vonatokon, buszokon, betört ablakú buszvárót, leszaggatott telefonkagylót. Nem hiszek azonban abban, hogy ez a műanyag borítás teljes védettséget nyújt az üléseknek. Ráadásul, nekünk utasoknak nagyon melegünk van. Az utazás — még rövid távon is —, komoly megpróbáltatás 30 C fokos, vagy ennél nagyobb hőségben, nylonon« t 75 vö — •50000000000000000000000000000000000^ Kánikula Várható időjárás ma estig: a déli órákra megnövekvő felhőzet, elszórtan zápor, zivatar. Gyenge, napközben megélénkülő, változó irányú szél. A zivatar idején átmeneti szélérősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 29—33 fok között. DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO000000000000^ Országos fotétábor Tamásiban VASÁRNAP délután az ország szinte minden tájáról érkezett Tamásiba (az a 22 amatőr fotós, aki résztvevője az országos amatőrfotós- alkotótábornak. / Az amatőrök tíz napig tartózkodnak a községben, ahol elsősorban a település iparát; az iparban dolgozó munkások életét fotózzák. A tábor megnyitóján, vasárnap délután Mayer János, a járási művelődési központ igazgatója köszöntötte a táborba érkezett fotósokat, majd meghirdette a „Munkásábrázolás Tamásiban” című fotópályázatot. A pályázaton részt vehet az alkotótábor és Tolna megye valamennyi fotósa. Az idei fotós-alkotótáborral egy időpontban nyitották meg a járási művelődési központban a Magyar Fotóművészek Országos Szövetségének „Tájak és emberek” című vándorkiállítását. A kiállításon vasárnap Kenderessy Tibor, az alkotótábor művészeti vezetője tartott tárlatvezetést. A tíznapos táborozás ideje alatt további négy fotós kamarakiállítást rendez. A művelődési központban állítják ki Herpaj Gábor, Végh Elek, Jávori Kálmán budapesti fotósok és Ozorai Gábor dombóvári amatőr alkotásait. A kiállításokon képvitákat, értékeléseket rendeznek, ahol az alkotók bírálják egymás képeit, mindannyiuk művészi és technikai fejlődését elősegítő tapasztalatcseréket tartanak. A TÄBOR lakói az aktív fotózással egy időben megismerkednek a környék néprajzával és történelmi nevezetességeivel is. Június 30-án befejeződik az Országos Kardiológiai Intézet új székházának építése. A tízemeletes épület technológiai szerelése után, előreláthatóan az év végén, megkezdődhet a gyógyítómunka. .iiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiitiiiiMiiliiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiimiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimi Szabálysértés! Decs Dombóvár Házi őzek Megyénkben általában befejeződött az őzek idei ellése. Gyakran előfordul, hogy őzgidára találnak a határban járók. Terjed az „őzgyűjtés divatja”, egyre többen visznek haza ilyen gyámoltalan kis állatot, azt gondolva, hogy elhagyatott, holott csak pillanatnyilag riasztották el mellőle anyját, az őzsutát. Mintegy félszáz őzgidát tartana^ háznál a megyei vadászszövetség egyik szakértője szerint. Az őzek háziállatként való nevelését, tartását azonban tiltja a törvény, súlyos szabály- sértésnek tekinti, azonkívül így a legtöbbször pusztulás vár a bambikra. A felnövő, ivaréretté váló fiatal őzbakok veszélyessé is válhatnak. A Tolna megyei Vadászszövetség felhívja a figyelmet, hogy az őzgidák „gyűjtése” és háznál való tartása tilos! (MTI) lllllllllllllllllllllllllülllllll Cigánybáró, Ecseri lakodalmas Idén Is Igen nagy érdeklődés fogadta a szegedi szabadtéri játékok programját Tolna megyében. Az „Ember tragédiáját” láthatja majd az a három- százharminc fiatal, akik július 31-én. illetve augusztus 1-én indulnak Szegedre az Express Utazási Iroda szervezésében. Negyvennégy főből álló kis csoportot indít, az idegenforgalmi hivatal augusztus 15-én a játékokra. Az idei szabadtéri játékok előadásaira eddig hatszáz jegy kelt el az idegenforgalmi hivatalnál, ahol elmondták^ hogy a legnépszerűbb az idén a „Cigánybáró”, és az „Ecseri lakodalmas” elő- , adása, illetve ' előadásai. Szervezett csoportjuk is ezt a két előadást láthatja majd. Sárközi kerámia Különlegességnek sz:á- mító népművészeti tárgyak kisebb tételű egyedi készítését kezdték meg a sárközi népművészeti szövetkezetben. A decsi székhelyű szövetkezet ezután nemcsak szőtteseket, hímzéseket, hímes tojásokat, festett bútorokat és ' újabban népviseleti babákat, hanem sárközi mintás kerámiákat is szállít hazai és külföldi megrendelőinek. Jelenleg 200 sárközi tálat égetnek ki havonta a kis villanykemencében. Az eredeti sárközi motívumú és színű tálak első példányait a szövetkezet decsi tájházában, valamint a nagy szállodákban mutatják be és árusítják. OLVASTAM Nem gyerekjáték MEGBORZONGAT a lehetőség, hogy nem utoljára olvastam ilyet. Nagykónyiban egy kétéves kisfiú tüzet okozott a pajtájukban azzal a gyufával, amit a papa rendkívül eleven fiacskája keze- ügyében hagyott. A helyi önkéntes tűzoltóké az érdem, hogy nagy kár nem keletkezett. A papa kegyetlenül kinadrágolta a gyerek nadrágját. Nos, o nadrágporolás ellen ebben az esetben akkor sem protestálok, ha egyébként ellensége vagyok a nevelés náspángolássai azonosított módszerének. Felmerül bennem ugyanakkor a kérdés, hogy a gyufát gondatlanságával a gyerek kezére játszó apónak jut-e vajon a felnőtt állampolgárral szemben jogszabályok alapján alkalmazható „náspáng”-ból? Véleményem szerint kell, hogy jusson. Közismert, hogy a gyereket, akár kicsiny, akár nagyobbacska — a játékos kíváncsiság sodorja legtöbbször veszedelembe. Minél kisebb a leendő ember, annál kisebb a veszélyérzete, különbséget sem tud tenni ártalmas és ártalmatlan dolog között. Látja, hogy a felnőttek kezében szolgál az olló, a kés, a szerszámok. Ugyanúgy a gyufa, az öngyújtó. Ő is ki akarja próbálni ezeket. Vásott- ságból? Dehogy. Csak meg akarja tanulni ezeknek az eszközöknek a használatát. HA NEM KÍSÉRI kellő vigyázat a személyiséget építő egyéni vállalkozásokat, akkor támad tűz, sérülés, anyagi, fizikai kár. Akkor történnek meg a visszavonhatatlan dolgok... — II — Anyakönyvi hírek Dombóvá rótt májusban aa alábbi anyakönyvi bejegyzések történtek; Születések: Kovács Erzsébet, Heike Hajnalka. Varga Sándor. Kassai Gabriella, Putics István, Szőke Balázs, vetzl Krisztina Zsuzsanna, Tamási Tímea Beáta. Vörös Ildikó, Gáspár Beáta. Orbán Nikoletta, Keszthelyi Eszter. Németh Tímea, Magyar Anikó, Kaszás Róbert Attila, Szat- nik Gábor. Martinka Tamás, Orbán Orsolya, száraz Árpád. Kardos Adél. Deák Béla, Kántor Sarolta, Kurcz Judit, Barcza János László, Balogh Balázs. Pintér Emília. Szieber Zoltán. Házasságkötések: Magyar József és Bukta Mária. Hanti János és Dián Irén Margit, Somogyvári János Vince és Kiss Edit Mária, Inhoff József és Popp Zsuzsanna, Illés György és Varga Mária, Somogyvári László és Bán Mária, Bán János Mihály és Balogh Ildikó Erzsébet, Ruppert Ferenc és Miszi Erika. Vis- nyéi Tibor és Szőke Anna Terézia. Dörnyei Ferenc és Kiss Anna Judit, Ritecz András és Nagy Gizella, Mózes Mátyás és Gödön Mária. Durczy Balázs é« Kónya Zsuzsanna, Horváth Lakos József és Szántó Mária, Takács József és Men- ráth Gertrúd. Tolnai Attila és Kiss, Ilona Katalin, pé- termann Henrik és poldesz Mária, Almási Lajos és szabó Mária. Horváth Lajos és szemes Erzsébet. Somfalvi Zsolt János és Vincze Rozália-, Végvári Gyula Péter és Blum Klára Éva. Halálozások: Bucsl Ferenc. Király Péterné Horváth Agnes. Balázs Józsefné Hegedűs Rozália, Békéi Gyuláné Péter Katalin, Hraskó Pál, CsapŐ Mihály, Dómján János Esküdt István, Horváth István. Császár Ferenc, Barna Józsefné Lencse . Mária. Bálint Vendel, Keszthelyi Eszter. Bertus Gáborné Pintér Katalin, Simon /FerencnélHorváth Terézia, Póth János, Kovács Pálné Kovács Rozália, Gácsi István. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő : FEJES ISTVÁN — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2.— Telefon: 129-01, 123-61 — Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat — Szekszárd, Béla tér 1. — Telefon: 120-11, 120-10 — Telex: <14251 __Postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készül a Szekszárdi Nyomdában — Széchenyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129-21 — F elelős vezető : Széli István — Térj eszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám : 25 069 Szívgyőgy íiszközpc r. t