Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-20 / 145. szám

PÄRTELET

A júniusi számban olvashat, juk Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának a Központi Bizottság április 22-i ülésén el- hangoztt beszédét, amelyben az 1976. évi népgazdasági terv megkezdésének tapasztalatait összegzi: „összeáfcégében megállapíthatjuk, hogy az 1976. évi népgazdasági terv indulásának körülményei kielégítőnek tekinhetők. Mind a politikai, mind a gazdasági munkában fokozottabban érvényesül, nek a nagyobb követelmények. Erősödtek a népgazdaság egyensúlyának javítására irányuló törekvések. A vállalati, tanácsi és szövetkezeti tervek a népgazdasági terv céljaival összhangban kerültek kidolgozásra. A cselekvéshez tehát megfelelő programokkal rendelkezünk. A végrehajtás politikai és gazdasági feltételei megfelelőek. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a terv megvalósításának csak a kezdetén vagyunk, a munka neheze még előttünk áll ...’*.

A folyóirat részletesen beszámol a KISZ IX. kongresszu. sáról. A tudósítás idéz az egyik küldött felszólalásából: „Az a kongresszus eredményes, amelyik nem ér véget a zárszóval.”

A folyóiratban elemző cikket' találhatunk a szocialista munkaverseny növekvő szerepéről, a mezőgazdaság és az

élelmiszeripar fejlesztésének kérdéseiről, a tanácsok párt- irányításáról és arról, milyen szerepük van az áraknak az életszínvonal alakulásában. A tagkönyvcserével is részletesen foglalkozik a folyóirat. A címek is jól mutatják az ezzel kapcsolatos feladatokat: „Az értékelő taggyűlések előkészítéséről.” „Tennivalók beszélge. tések után.” „Hasznosítsuk a beszélgetések tanulságait.” „A tapasztalatok összegzése és megvitatása” a propagandisták, nak ad segítséget, útmutatást. * A szocialista életmód és politikai tudat összefüggéséről” című cikk. A folyóirat vezércikkben köszönti a Mongol Népi Fórra- dalmi Párt kongresszusát, és hat cikk foglalkozik a pártszer. vezetek életével. Mindegyik igen hasznos, tanulságos, a munkában gyümölcsöztethető olvasmány.

Értékes szépirodalmi, képzőművészeti és kritikai írásokat találhatunk a Jelenkor júniusi számában. A szám élén Juhász Ferenc öt új költeményét és a májusban sugárzott televíziós portréfilmjének szövegét olvashatjuk, Ezen az égitesten címmel.

A lírai rovatban Juhász Ferenc mellett többek között Békési Gyula, Dudás Kálmán, Eörsi István, Hatvani Dániel, és Nagy Gáspár verseit, valamint Csorba Győző Brecht for- fordítás-csokrát találjuk. A

prózát Kamarás István és Ta-' tay Sándor elbeszélése képviseli a folyóiratban. A Pécsett megnyílt Vasarely Múzeumot mutatja be Hárs Éva írása. Láncz Sándor írt tanulmányt, Tüskés Tibor a Képzőművészek műhelyében című sorozatában ezúttal a zalaegerszegi Németh Jánost mutatja be a Jelenkor olvasóinak.

Az „Irodalomtudósaink fóruma” — sorozatban Szabolcsi Miklóssal beszélget Hajdú Rá- fis Péter. A kritikai rovatban többek között Bertha Bulcsu Kenguru című regényéről, Bőd. nár György tanulmánykötetéről és Károlyi Amy műfordításkötetéről olvashatunk.

A legújabb számban sok fotóval illusztrált, több oldalas összeállítást közöl Nógrád megye és Kamerovó terület több mint egy évtizedes kapcsolatáról. , Érdekes és részletes tájékoztatást kap ezeken az oldalakon az olvasó a kuz- nyecki szénmedence és Nógrád, a magyar partizánmozgalom egykori fellegvárának mai életéről.

Elméleti cikk taglalja a X, ötéves terv szociális népjóléti céljait és megvalósításának módjait. Szemléltető grafikonon mutatják be a folyóirat olvasóinak az ipari, a mező- gazdasági és az építőipari termelés tervezett növekedését Egy másik elméleti cikkben a KGST-együttműködésről, mint az eszme, a tapasztalat és a tudás integrációjáról olvashatunk. Színes, képes riport mutat be egy nagyszabású vállalkozást, a Volga-vidék csatornahálózatának építését. A legacélosabb < búzát itt termelik '— ha van elég csapadék, Szárazság esetén viszont óriási területen pusztít az aszály. Tíz éve folyik és 1980-ra fejeződik be ez az óriási munka, amelynek eredményeként nyolcmillió hektár terület válik öntözhetővé.

Egy másik, színes fotókkal illusztrált riport a méreteiről és termékeiről máris világhírű Kámai Autógyár 10 ezer hektáron folyó építkezését mutatja be.

A folyóirat ezúttal is magas színvonalon elégíti ki a női olvasók, á sport- és keresztrejtvénykedvelők igényeit.

A zsebszámológép szíve a mikroprocesszor. Erről és a zsebszámológépek térhódításáról közöl részletes tudósítást a Delta legújabb száma

Korunkban egyre bonyolultabbá válik minden, a közlekedés is. A Deltában cikket olvashatunk a legbonyolultabb forgalmi csomópontok műszaki-forgalmi szabályozásáról, építészeti megoldásairól, a világűrben legújabban kutatott „forró-fekete lyukak”-ról, új típusú „cet- hal”-csarnokok építéséről, a híradástechnikai műholdak működéséről, a • szovjet—magyar részecskefizikai kutatások eredményeiről, az agy idegrendszerének új módszerekkel történő vizsgálatáról. A múlttal foglalkozik a Somogy- vár régészeti feltárását bemutató cikk és egy másik cikk arról számol be, hogyan kutatnak laboratóriumban a kőbaltás ősemberek után.

Sok információ, ötlet, találmány és újdonság található ebben a számban is.

Urbanizáció

Romániában

Szakértők becslése szerint 1990-ben Románia lakosságának 60—70 százaléka városokban lakik. Ezzel egyidejűleg a lakosság száma 15 év alatt csaknem megkétszereződik.

Az új városok építését, de a régiek rekonstrukcióját és fejlesztését is előzetes tervek alapján végzik. 1948-ban 152

város volt Romániában, ma már 236. A közeljövőben a falvak százait városi jellegű, agráripari központtá fejlesztik;

Hogyan valósul meg mindez a gyakorlatban? A kérdésre Gheorge Blaj, a Máramaros megyei pártbizottság első titkára a következőket mondja:

—> A városi lakosság már csaknem az összlakoság felét teszi ki megyénkben. Az utóbbi években épült városok esetében a bányászat, a kohászat és a fafeldolgozó ipar volt a legfontosabb telepítési tényező. Kidolgoztuk a megye további gazdasági-társadalmi fejlesztési programját. Különös figyelmet fordítottunk a kevésbé fejlett területekre. Az egykori Borsa község például a bányászat és az ehhez kapcsolódó feldolgozó ipar egyik központjává vált.

— Kijelöltük azokat a falvakat, amelyek hamarosan vá- ros jellegű központokká épül; nek ki. Ebben az ötéves tervben ilyen centrummá válik Szinérváralja (Seini), Nagy- somkút (Somcuta-Mare), és Sülelmed (Ulmeni). 1990-ig további öt helység emelkedik vá; rosi rangra. Arra az időre a megye minden negyedik településén közművesített lakótelepek épülnek.

Dávid Józsefi

È ■ È ' ' W.

Hűség

'K K *,.■ _‘■»■■'iSw I -'■ ■■ . . v 'y .

— Legjobb a fáknak — mondta az öregember —, mert ahol a fa kinő, arra a helyre dönti le a vihar vagy a fejsze. Aztán, ha a sudarát el is húzgálják, a gyökere marad és sarjat hajt. Csak az ember olyan, mint a piptér bóbitája: fújja a szél, viszi a magját szerte a nagyvilágba.«

— Azelőtt kisebb falu volt itt.

— Az volt... Bizony, hogy az volt, de elvitte a hetvenes nagy árvíz. Engem is úgy menekítettek a ház tetejéről. Mert nem akartam hagyni a kis szegénységem. Apám, öregapám is itt élt, őket is riogatta évente a Szamos, de hát a vész után kiigazították a fészket, azután tették a dolgukat tovább.

— Maga emlékszik-e ilyen nagy, pusztító árvízre, mint amilyen most volt?

— Én nem, pedig már a nyolcvanhatodik évemet nyűvöm, de apám mesélte, hogy'egyszer télvíz idején, egészen a Nyírségig kurgatta őket a Szamos. Aztán visszajöttek. Most is jött volna a nép, de a tanács nem engedte, hogy itt építkezzenek. C<1

— Magának sem?

— Senkinek.

— Akkor miért él itt?

Az öregember rám emelte tekintetét. Olyan riadt pillantás volt az, mint egy ártatlan _ gyermeké, akinek a kezére csaptak. Letette öléből ^ a félig kész füvessző kosarat, s derekát egyenesít- getve felállt.

— Hivatalos úton van az úr?-— Ném vagyok sem hivatalos ember, sem ur, csak nézelődök erre, és nem akarok zavarni.

— Jól van no — ült vissza munkájához az öregember. — Mert jártak már erre hivatalosak, de azoknak is megmondtam, hogy engem innen a halál sem tud elvinni. Mert kinek ártok én? Télire úgyis bemegyek a Mari lányomékhoz, Gyarmatra.

— És nem unalmas itt egyedül?

_Látja, hogy most sem üres a kezem. Aztán

m

eg tudok én beszélgetni a fákkal, madarakkal, virágokkal, de még azzal a. bolondos Szamossal is ha kisétálok hozzá. Meg kutyám is volt. A minap lőtte agyon szegényt egy vadász. Megkönnyeztem. Pedig egyszer én is el akartam tenni láb alól egy kutyát. Ha nem unja elmondanám.

— Mondja csak.

— Van anrtak tán már ötven éve is. Még fiatal ..voltam. Ennek a roggyant háznak a végit, amibe most éjszakánként - behúzódok, akkor, ragasztottuk Berti bátyámmal. Ö igen jól értette a vert falazást, mert az volt itt kérem, majd mindegyik ház, vert falú. Azért is mosta el az árvíz őket. Na, de a kutyám. Szuka volt az istenadta, amikor aztán rájött a párzás, a fél falu kan kutyái törték a sövényem. Aztán tiporták a vete- ményt a kertben. Szóval csinálta a kárt, pedig amúgy jó kutya volt. Egyszer azt mondtam, nem tűröm tovább. Éppen mentem a naményi vásárra, és egy madzaggal a szekér saroglyájához kötöttem. Naményban azért még megfeleztem vele a tarisznyába rakott menázsit, aztán — most már röstellem — még az ostorral is megcsapdostam. Hát mit gondol mi lett? Jövök haza késő éjszaka, hát a kutya már az udvarról viháncol elém.

Az öregember egy kis szünetet tartott, majd így folytatta:

— Ezt csak azért mondtam el, hogy lám, még a messzire elvert kutya is hazatalál. Hát hiába vett engem is el a Szamos. Én azért szeretem ezt a mi folyónkat, mert jót is tett az velem. Figyel még rám?

— Mondja csak, bátyám.'

— Kilencszáztízben voltam én katona Stájerban, olyan égig érő hegyek között, hogy azt mondtuk Réz Miska cimborámmal, hogy ha szabadulunk, a beregszászi hegyre sem nézünk többet. Úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna, éppen karácsony előtti nap értünk haza leszerelés után. No persze, nagy virágos jókedvvel, pedig akkor még Nyíregyházáról gyalog kellett jönni. Az első leány, akin megakadt a szemem az utcán, Pásztor Anna volt, akit meg is kérdeztem: adsz-e csíklevest, szép húgom, ha kántálok az ablakotok alatt? Adnék én, ha be nem fagyasztotta volna az Isten. így a lelkem, de hát az én szívemben akkor már olyan melegség lett, hogy a befagyott tengert is kiolvasztotta volna. Aztán még meg sem ültem otthon, már fogtam a fejszét, szóltam a cimborámnak, s mentünk a Szamos öntésére csikászni. Hogy miként sikerült a jégen vágott lékeken át csíkot fogni, arra már pontosan nem emlékszem, csak arra, hogy vittem egy fazékra valót Annáéknak is. Annának, aki tavasszal már a feleségem lett...

Az öregember megint elhallgatott. Egy kis időre megült kezében a vessző. Aztán le is tette, majd kinyújtotta egyik lábát, s nadrágzsebéből zsebkendőt húzott elő.

— Lássa — szipogta mint egy fiúcska, — ilyenek vagyunk mi öregek... Hamar kendőhöz nyúlunk, ha a múltból szemünkbe sodor valamit az emlékezés fuvolata...

— Beszéljen még.

— Örülök, hogy itt van — nézett rám kifényesedett tekintetével hálásan, aztán újra hajtogatni kezdte a vesszőt.

— Kiapadt a forrás?

—- Ajjaj... — kapta fel borostás állát, s egy pillanatra mintha csakugyan keresgélne még a múltjában, nehezen szólt:

— Nem sok van már hátra. Érzem. Jövő tavasszal biztosan ledűlök én is, jó volt feleségem, Pásztor Anna mellé.

— Ha így beszél, akkor nekem máris mennem

kell.

Megijedt, s nehezen görbülő karjával olyan mozdulatot tett, mintha fogni akarna.

— Mán dehogyis megyen — emelkedett fel az előbbinél fürgébben, — hiszen még meg sem kínáltam. Mert azért van ám itt nekem mit a vendég elé tenni. Az egyik unokám motorral jár ki hozzám, hoz az nekem mindent. No, várjon csak. Talán még egy kis pálinkám is akad.-* Köszönöm, én nem ihatok.

— A kedvemért sem?

— No, azért egy kupicával.

Amíg az öregember bement a pálinkáért, egy kicsit alaposabban körülnéztem a kerítés nélküli, roggyant, félházas portán. A széles udvar kaszálva, a régi kiskert helyén most is virág, a ház mögött megmaradt néhány almafán termés piroslik. A kerekes kút káváján használható fa- veder ült. A bemohásodott itatóvályún zománcos lavórban bágyadt nyár végi napsugár pancsol. Élet van itt még, s mégis olyan az érzésem, mintha temetőben lennék, ahol ez az öregember a csősz. De mire vigyáz? Ki nyúl itt valamihez? Ö maga is mintha csak fel-feljáró lélek lenne már, de nekem mégis a lelkemben rezeg minden szava. És mintha az a kivert eb most is itt vihán- colna az udvaron. És hallom, ahogy, az öreg — kiszolgált katona —, sudaras legényként fújja a kántát Pásztor Anna ablaka alatt, aki azzal a csíkkal várja leendő urát, amit ő fogott a jég alól. Még áll a vert falú ház egy szobányi része, talán az, amit a Berti bátyjával — aki olyan jól értett a vert falazáshoz — ragasztottak egykor a házhoz. Ehhez a házhoz, ahol öt gyermeket neveltek, ahová már dédunoka is járt, amikor el- kurgatta innen őket a nagy árvíz. Látom az öreget görcsösen kapaszkodni a vízbe roggyant ház gerincén, mert hogy ő nem akarta itthagyni a kis szegénységet. Lehet, hogy az életét mentő katonák erőszakkal szedték le a tetőről, de ő visszajött, mint az apja, az öregapja. És fa szeretne lenni, akit ott sújt le a vihar, vagy a fejsze csapása, ahol kinőtt...

— Na, egészségére!

— Egészségünkre, és a jó barátságra — emeli poharát az öregember, s amikor kiissza, tekintete az égre akad. Fent, nagyon magasan repülőgép húz, s amikor elhallik zúgása, az öregember furcsán rám pislog, s mintha csak ezt mondaná:

— Még a gépmadár is visszatér... Csak az ember olyan, mintp pipitér bóbitája: fújja a szél,

, viszi a magját szerte a nagyvilágba.«