Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-13 / 139. szám
Az új Vasarely-alapítvány À VASARELY-MÜ, modern világképünk alakítójaként és részeként, mindegyre bővebb lehetőségeket ígér. A megron- tojit természeti szépségek helyébe az „emberalkotta természet” harmonikus világát ajánlja fel: ezúttal egy hatalmas épület, egy teljessé és valósággá lett álom méreteiben. A ter. veket az egyre teljesebb és átfogóbb életművet bemutató remekszép albumok (Éditions du Griffon, Neuchâtel, 1965., 1970., 1974.) harmadik kötetének utolsó lapjain láthattuk először: 1976. február 14-én Aix-en-Pro- vence mellett, két modern autóút találkozásánál, Jacques Chirac miniszterelnök és Madame Pompidou jelenlétében pedig megnyílt az újabb Vasarely- múzeum. Már a szerigráfiák, a gyönyő. rű könyvek és a tárlatok sorozatai is a művészet társadalmasításának forradalmi útját jelezték; ezt a munkát folytat, ta a gordes-i „didaktikus múzeum", és most az újabb alapítvány. A gordes-i Centrum maga is „modell”: egy modern vizuális kultúra lehetőségeit ég eredményeit mutatja be. A hatalmas méretű Vasarely-művek (festmények, plasztikai alkotások, szőnyegek stb.) jól érzik magukat a középkori provan- szál kastély miliőjében, a ha. talmas reneszánsz kandallók társaságában, a faburkolású mennyezetek alatt. A felújított kastély már sok ezer látogatót fogadott, a megnyitón (1970 június 5.) részt vett Georges Pompidou, az akkori francia államelnök is. AZ AIX-I ALAPÍTVÁNY már nem egy adott miliőbe harmonikusan illeszkedő ma dern gyűjtemény, itt maga az épület is a művész alkotása, és a folyamatosan „működő” Gor- des mellett mások lettek a feladatai is. Vasarely munkatár. saival a maga önálló világú művészetében gyökerező épületet. alaprajzokat és felületeket teremtett; a fémből és üvegből eloxált alumíniumból álló szerkezet tizenhat, egymással méh- sejtekként összetapadó hatszögből álL „TISZTELETADÁS A HATSZÖG ELŐTT” — hirdeti Va. sarely festészetének egy jeles korszaka, és az épületen ez az „hommage” nyert architektoni- kus megfogalmazást: a hatszög alapú termek párhuzamos falsíkjai között 14 méter távolság van, egv-egy sejt fölött pedig gömbháromszögekre bontott üvegkupola ereszti át a fényt, a kupolák alumínium hálózata megtöri és visszaveri a napsugarakat. Nyolc terem (1192 m2) ad helyet az állandó tárlatnak ezek mindegyikében 6—6 hatalmas méretű műalkotás (fest. mény, szőnyeg, fémdombormű) látható, a termek közepén pedig ülőhelyek vagy Vasarely- fémplasztikák fogadják a Iá, togatót. Az „oldalfalak” nem érnek össze, „ajtó nélküli” átjárást biztosítanak így a termek között, szinte megnyitják a szemlélő előtt az egész mú. zeum terét. A középső hatszögteremből egy új forma- és színvilág teljes birodalmát. AZ ÉPÜLET két- és három- szintes. a fennmaradó nagyob. bik egysékben (1530 m2) egyrészt az ,jemberalkotta terme, szeti környezet” (az új város- építészet) számára ajánlott forma- és színharmóniák „látható gondolatai (a „kisebbik múze. um”),'másrészt vetítők, konfe. renciatermek, a meghívottak számára lakóegységek találhatók. A legalsó traktusokban műtermek, műhelyek és laboratóriumok: az alapítvány az új vizuális és környezeti kultúra centruma kíván lenni, tudományos központ, amely a Va- sarely-mű urbanisztikai és szemiotikái. esztétikai és szociológiai vonatkozásainak feltér. képezését és publikációit szolgálja. A lehetőségeket vizsgálja majd, az elgondolások mind szélesebb térbeli és társadalmi elterjesztésének módszereivel kíván foglalkozni. Az alapítvány telkét a művész a várostól kapta (az épületet teljes egészében a maga erejéből építette fel), a sokágú kapcsolat létrehozásához pedig az aix-en-provence-i egyetem nyújt segítséget: egy urbanisztikai és látványtervezési tanszék létesítésével: adott lett így a kooperáció. Akár a Bauhaus indítékaiban és szellemében újjáteremtett változatát láthatjuk ebben az együttműködésben. Az épület tervrajzait 1973. április 24-én írták alá. megkapó a gyorsaság, ahogyan az alapítvány a tájból kiemelkedett, rendezett miliőt és tetőt kapott. Ma már teljes egészében a tudományos érdeklődő és a kíváncsiskodó tárlatlátogató rendelkezésére áll ez a már külsejében is „Vasarely-mű”. Az alsó szintek teljesen üvegburkolatúak, a felsőket egy-egy fekete (vagy fehér) négyzet borítja, az eloxált alumínium lemezeken egy-egy fehér (vagy fekete) kör látható: félreismerhetetlen Vasarely- szimbólumok. Az épület apró dombon áll, a fekete-fehér homlokzat, a napsugarakat visszaverő felületek egy mesterségesen létesített tavacskában tükröződnek. Az arányos szerkezet a tájjal teljes összhangba került: a hozzá Vezető utak mellett az épületet övező természet minden fájának helyét megtervezték. Áz itt található nem kiállítási helyiségek is a. hatszögbe vágható formákat követik, eltűnt szinte a hagyományos szobaalaprajz az ottlakók körül, A közeli Saint Victoire hegy az áix-j mester, Paul Cézanne emléke mellé egy modern valósággal: a pécsi szüle, tésű egykori magyar: Vasarely épületével, ennek környezetével és várható hatásaival gazdagodott, A FELAVATÁS előtt a művésszel előbb a Jours de France, majd a L’óeuil című művészeti magazin riportere (Edgar Schneider, illetve Pierre Joly) készített interjút, remek fényképeken mutatták be az épületet a folyóiratok. „Az ember azt hiszi, elektronikai gyár vagy atomipari kutatóközpont eá, öt perc múlva azonban már a 2000-es évek valóságos kated- rálisában vagyunk” — írja az első. a másik újságíró inkább a művészt faggatta céljairól és elképzeléseiről; a szándék értelméről és méreteiről. „Munkásságom két egymással összefüggő egységből áll — írja Vasarely az alapítvány szép katalógusában — : egy festői és egy teoretikusabb való; ságbóL A festőit Gordes mutatja be, az utóbbit a most megalkotott múzeum. Létével és gonddal megtervezett funkcióival is”. így került sor itt a mu- rális méretű művek és — a lapokat önműködően váltó tárlókban látható apróbb műveken — egy új urbanisztikai környezet elképzelt változatainak bemutatására. A „sokszínű város” eszményének terve és megvalósulása ez, a modern társadalom életéhez méltó környezeté. „A világ minden részéről érkező urbanistáknak, építészeknek, dekoratőröknek, az élet minőségével foglalkozó hivatalos személyeknek és általában minden művésznek a monumentális művészet valamilyen állandó kiállítási csarnokát akartam megteremteni, ahogyan én elképzelem* de ezúttal már természetes nagyságban megvalósítva. A falakon látha. tó művek olyanok, mintha a faliszőnyegeket a kartonokhoz viszonyítanánk. A különbség csupán annyi, hogy én az utcát veszem célba, nem a múzeumokat és nem a kastélyokat” — válaszolt a művész az újságírók kérdéseire. Hangsúlyozta művészetének szociális szándékait; az itt megvalósult miliő a teljes társadalom számára teremtett művészet „prototípusa”. „A városnegyedeknek nem. csak lakhatóknak, de plasztikusan szépeknek kell lenniük, a művészeteknek a tömegeket kell szolgálniuk” — folytatta Vasarely tovább. VALÓBAN: az urbanisztikának és az új építészetnek mindenekelőtt a lakónegyedek csúnyaságával kell megküzdeni, hiszen a kísérlet) lélektan bebizonyította, hogy a vizuális otrombaságok által okozott pusztítások hozzájárulhatnak egyéb pszichikai (és nem pszi. chikai) sérülések létrejöttéhez és továbbfejlődéséhez is. Vasarely forma- és színelmélete, mindezek „plasztikai és építészeti változatai”, a művész „teljes ábécéje” nemcsak szép. de a „vizuális depressziók” ellen megelőző „orvosságot” ígér: eltűnhet az egyszínű és sivár környezet okozta fáradtságtól kezdve minden, ami ezután következnék. Ma még csak a műhelyek és belső üzemrészek színhatásainak elsődleges alapelveit alkalmazzák az építészetben, de Vasarely már egész városnegyedekben gondolkodik. „Lakható, boldog és színes Városrészletekben”, amelyekből az itt élő még vasárnap sem menekül el, hiszen a természet nyugalmát pótolhatják a formák és a színek. a megtervezett, modern szellemiséget és a természet harmóniáit idéző, eleven környezet PÉCSETT most nyílt meg a* első hazai Vasarely-gyűjte- mény, Aix-en-Provénqe városa pedig avval foglalkozik, hogy létrehozza a „plasztikus művészet egyetemét”. Ezért fogadj oly szívesen az alapít, vényt A katalógus, a képes riportok és Vasarely publikációi nyomán mintha a „megszerkesztett szép jövő” József Attilád álma valósulna meg : a művészet egyik szép útja lehet ez a teljes közösség szolgálatában. BODRI FERENC Szécsi Margit: Pillanat-ének Láthatatlan vadgalamb rivall. Forrás cseppen, fekete a zöld. Hideg moha kék molyhaival játszadozik a fiatal Csönd. Testemen s az erdő sejtjein úr az alvajáró értelem. Ez a hely a Jelen Pillanat, miből én is folyton vétetem. Tudom én hogy nagyszerűt sugall, én vagyok csak arra képtelen. Óriás karácsony-ágain terveink kápráznak félszegen. Károlyi Amy: Valami mást Szeretnék mást csinálni délelőttre lepkévé válni megülni egy virágos székei porszívózni belőle mézet Szeretnék mást csinálni hosszú szöcskelábakon állni átugrálni szilvafákat lennék helikopter-állat Szeretnék mást csinálni télire pajorrá válni embrióvá gömbörödve aludni anyámban örökre Szeretnék mást csinálni kerek, kemény dióvá válni át-telelnék a harasztba lenne belőlem diófa így utaztunk hajdanában Ha egy feszült érdeklődést kiváltó könyv végére ér az olvasó, szívből sajnálja, miért fejeződik be máris. Antalffy Gyula „így utaztunk hajdanában” című könyvével jár így az ember. Míg olvassa — és még sokáig utána — szinte abban a tudatban van, hogy évezredek mélyére érkezik vissza. Tündöklő órákat tölthetünk az író jóvoltából a honfoglalás előtti őstörténelemben is. Az Attila királynál járt Priszkosz Rhetor bizánci történetíró tükréből elénk állítja e történelmi ősidő plasztikus jeleneteit, amint a hunok csónakjaikkal átkelnek a'folyókon. De még sokszínűbbé, élőbbé, fény- lőbbé válik Antalffy „itjne- ráriuma”, amint a honfoglaló magyarokra keríti a sort, akik az új haza addig ismeretlen távolságait saját erejükkel, lovaikkal, csónakjaikkal vakmerőén legyőzik: a legtöbb bajt legyőzték már azzal, hogy szembenéztek vele. A szerző szinte az olvasójával együtt éli át, hogy még több örömmel ízleljük meg őseink utazási históriáit, ha a régmúlt ködfüggönyét széttárva, a plasztikusabb közeli történelmünk, annak gondjai, cselekedet- sorozatai, térváltoztatásai, eseményhullámzásai állnak előttünk! A könyv lapjai is szinte melegebbé válnak, egyre több izgalmat nyújtanak, ahogy a honfoglalástól a századfordulóhoz közeledünk. És ez annál izgalmasabb történelem- és kultúratükrözés, mert az idők elején még az „otthonul” államalapító királyunkkal, Szent Istvánnal is találkozunk. Persze, még ropogó- sabb cselekmények sorozatával találkozunk világjáró királyaink, Zsigmond, Nagy Lajos, Mátyás és más uralkodóink korában, amikor szinte annyi távolságot győztek le, annyi hadi és polgári célú utakat tettek meg, hogy az szinte többnek tűnt, mint amennyi emberi és közösségi erejükből kitelt. De külön fejezet a török hódoltság és más zak- latottabb korok „itinerá- rium-tervezete”, és valóra váltott teljesítménye. Ezenközben átvisz a szerző nemcsak hazánk tájain, hanem széles történelmi metszetekben az egész Kárpát- medencén. A könyv nagy előnye & különlegességé — itt nincs terünk bővebben szólni, hogy mennyi részletben, mennyi emberben, társadalmi keresztmetszetben, visz át még bennünket — elsősorban az, hogy nemcsak tájleírásokat, város- és faluportrékat, történeti korrajzokat ad, hanem az utazók pszichológiai portréját is megrajzolja. Tulajdonképpen az a döntő értéke — ez benne rejlik a könyv egész szerkezetében is —, hogy soha nem felejti és nem felejteti az olvasóval sem, hogy utasai mit szűrtek meg tanulságul útjaik dús eseményei közepette a, célból, hogy övéiknek, közösségüknek mindazt visszaadják, amit a természet- és világlátás a nap fényébe hoz, s felvillanthatja a jelen értékeit, s látási előnyt ad a jövőhöz, F. L,
