Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-01 / 103. szám
» Kié a vifág? Azt mondják az embernek hétévenként kicserélődnek a sejtjei és egyáltalán nem úgy értik ezt, mint a citológusok, a sejttanászok, hanem úgy, hogy változik az ember, normális körülmények között a javára szólóan, tehát összhangban a tudatát meghatározó lét változásai vak Mi ez, bevezető beszéd? Az. Illetve folytatása egy minapi beszélgetésnek, amit megyénk egyik kiváló szövetkezetének elnökével folytattam. Nagyon tisztelem ezt az életének dele- lőjét élő vezetőt, akiről tudom, hogy jól sáfárkodik azzal a bizalommal, amit termelőszövetkezetének tagsága nem.mostanában történt megválasztásakor neki adott. A másik, ami miatt bármikor megajándékozottnak érzem magamat vele beszélgetve az, hogy ez az elnök úgy szereti és tiszteli az embert, ahogy a kifejezetten humán foglalkozásúak között is kevesen. Érteni pedig úgy érti, mintha pszichológiát tanult volna. — Most érik be, amiért any- nyit küszködtünk — mondta megremegő hangon és nem devalválták a férfimunka felett érzett férfibüszkeséget azok a könnyek, amihez hasonlókat csak a boldogság tud fakasztani. Az elnöknek különben az a híre, hogy kutya-kemény ember, de amiért annak is kalapot kell emelnie, akinek éppen nem tetszik a netán ércesebben csengő hang, el kell ismernie; magát sem méri más mércével. Akikben igény él kis és nagy dologban az igazságra, kénytelen-kelletlen is el kell ismemiök, hogy nem tudnák hosszan tartóan csinálni, amit ez a daliás “termetűnek egyáltalán - nem mondható, ga- - lambősz fejű ember nap, nap után csinál. „Itt az elnök, hol az elnök?” Az elnök mindenütt ott tud lenni à nap bár- mely szakában, ahol szükséges ■ és ez nem varázslat. Tudja, amit sok nála iskolázottabb vezető alig tud: csak az követelhet, aki maga is ad. Nem szidják-hordják esetenként? Jaj, dehogynem. Úgy ki tudják kerekíteni a nevéhez fűzhetőket, hogy attól az érzékenyebbeknek még a fülük is lángot vet. Vegyük csak azt a bonyolult leckét, amit a nép- gazdasági, csoport- és egyéni érdekek, ha úgy tetszik naponkénti egyeztetése jelent. Tetszik nekem, ha az orromra koppintanak, hogy hátrább az agarakkal, azaz érvényesülésre törő érdekeimmel, mert előbbrevaló a közös érdek, a szövetkezeté, illetve a népgazdaságé? Tetszik a fenét! Na hát ezzel más is így van, mert se angyalok nem vagyunk, sem pedig híjával annak,a kispol- gáriságnak, amit mindenki másban hamarabb felfedezünk, mint magunkban. — Hallod-e, — állította meg mindig sietős útjában az elnököt épp az a kortársa, alti éveJ476, május L ken keresztül ügyeletes ellenzője volt mindannak, amit a termelőszövetkezet vezetősége véghez akart vinni — mindjárt elvégzi az unokám a 8 általánost. Gondolhatnátok rá, jó tanuló a gyerek! r Gondolnak? Hát persze, hogy gondolnak, de a közben szájzugba futó mosolyt leplezni sem próbálják, mert ez az unokáját a termelőszövetkezet ösztöndíjasának ajánló ember ágált leghangosabban, amikor a szakember-utánpótlásra hivatkozva meg kellett szavazni az első ösztöndíjakat. — Hát a szülők bukszája mire való? Miért a mienkbe kell nyúlni a diplomáért?! — harsogta úton és útfélen, s komolyan büszke volt meg- ingathatatlanságára, hogy ő ellene szavazott a „herdálásnak”. Azóta fordult egyet. Nem a köpeny, hanem emberünk esze! Nem kell neki magyarázni, hogy a korszerű technológia korszerűen fölkészített szakembereket kíván és elviheti az ördög a Dzsondérokat, a bonyolult, az élő munkát fölöslegessé tevő gépsorokat, ha nem szakértő, aki munkába dirigálja a gépeket. Itt jut eszembe, hogy milyen jóízút nevettünk azon a rögtönzött versikén, amit egy pusztai öregasszony idézett arról mesélve, hogy más szórakozás nem lévén, 1945 után beültek ők is vasárnap délutánonként iskolásoknak, fiataloknak szánt előadásokra. Egyik alkalommal egy tanáros külsejű városi ember az űrrepülésről beszélt, jóval az első űrrepülés előtt. A gyerekek tátott szájjal hallgatták az előadót. Rendhagyó módon a felnőttek, a nagymama korúak soraiban tört ki a derű vihara, amikor egyikük ártatlan képpel beledünnyögte az áhítatba, hogy: „Magasan száll minden bivaly, ha leesik az se lesz baj.” — Szamárság volt a rigmus- mondás, de ki sejthette akkor?! Szerencsére voltak', akik akkor már túl voltak a sejtésen. Minden más dolgunkban is nagy szerencse ez, a tudatnak azokban a változásaiban is az, aminek lépten-nyomon tanúi lehetünk. ■ I » — Hogy én vasárnap dolgozzak? Mondjam, vagy mutassam?! — hej, de sokszor elhangzott, mindig a másikra sandítva, hogy az mozdul-e? Mozdult a csudát. Ha nem is templomozással, de vasárnap délelőtti fröecsözéssel, sörözéssel, kuglizással, á világ dolgainak megtárgyalásával szentelték a vasárnapot, akik termelőszövetkezeti gazdák voltak, csak éppen hiányzott még belőlük az a tulajdonosi tudat, ami nem ismeri el a „ráérünk még” halasztó hatályát — Mostanában sokszor előfordul, hogy valamit éppen az csinál meg, aki kéznél van. A példa. Vasárnap kiment a biztosíték és éppen azon az oszlopon, ami a tejház közelében van, Ugatott riadalom. Elő kell keríteni egy szerelőt, áram nélkül nem maradhat a falunak ez a fertálya! Nem is maradt. A termelőszövetkezet egyik, éppen udvarolni induló fiatal mérnöke hárította el a hibát és senki ne gondolja, hogy hatáskörének ilyetén való túllépése megtépázta tekintélyét Húsvét másnapja egyik szép tavaszi vidámkodásunké, alo- csolkodásé. Elfogyott sok szó- dásszifonra való víz, lehet lesni, hogy szebbek lesznek-e a lányok a szénsavas „rózsavíztől”. Egy munkacsapatra való fiatal férfi kimaradt a locsol- kodás szertartásából, mert Bá- taszékre kellett menniök azért a tégláért, ami a batériás malacnevelőkhöz kell. Egyik se mondta, hogy ünnepen nem dolgozik. Némelykor már az a baj, hogy a lelkiismeretesség szusszanásnyi időre se engedi el egyik-másik gazdát a tennivalójától. Meséli az elnök, hogy szíve ellenére muszáj volt megpiron- gatni azt a fiatal traktorost, akiről alkonyattájt tudta meg a többiektől, hogy reggel óta a gépén van, enni sem látták — Mit gondolsz te fiam, miből van az ember? Nem vasból! Hát ne tedd nekem tönkre magad, ha jóba akarsz ve* lem lenni! Alit a traktoros egyik lábáról a másikra és szabadkozott, hogy nem akart ő rosszat, csak meg akarta mutatni, hogy el is vet, meg be is takarja a vetést, mert esőre áll az idő. Az elnök sokszor csak tetteti a haragot, hogy aztán az elismerés hangján mondhassa el milyenek az ő gazdatársai, öregek és fiatalok. Még az ősszel történt, hogy két munkacsapat is a kukorica elszállításánál rakodott Nem lehet éppen fáklyás felvonulásnak nevezni a rakodást, fáradtak voltak az emberek és nyoma sem volt már a reggeli szóbőségüknek. Akkor zendí- tett rá egy hang: — Enné meg a fene ezt a sok kukoricát, teremhetett volna kevesebb is! Erre a végszóra ért oda az elnök. —■ Milyen igazad van — szólt egyetértő hangon. — Ha nem ennyi termett volna, kevesebb pénzt kellene hazavinned, a termény hazaszállításával se lenne annyi dolgod-bajod! A békétlenkedő pillanat alatt megjuhászodott, hogy ő nem úgy gondolta, nem azért mondta. A többiek nevettek. Jó nyomatéka egy-egy ilyen leckének a közderű, mely nem is áll meg csak azon a helyen, ahol születik. Bejárja a falut. Piety kaságból? Dehogy. Az ilyen epizódok is segítik „a sejtek hétévenkénti cserélődését”. Illetve, hogy olyan legyen az ember is, mint a világ, amit alkot, míg az újságok azt írják, hogy a szocializmus építésében itt, meg itt tartunk... LÁSZLÓ IBOLYA Közénk tartozol o Negyvennégy év óta nincs megállás. Egyetlen egyszer sem . engedte meg magának azt a luxust, hogy reggel ellustálkodott volna az ágyban, vagy azzal állított volna be a főnökhöz, hogy „ma únom a banánt, sürgősen kérek egy nap szabadságot”. Sípos József kereskedő, miután elmondta az életét, azt . javasolta, hogy játsszunk. Tollat, papírt vett elő, s maga elé mormolva számolni kezdett.... 44 évi kereskedői munkája során 15 millió emberrel került kapcsolatba. — Úgy lehet, éppen a napokban szolgáltam ki a tizenötmillió-tizedik embert. Jó lett volna számon tartani ki az. Meglepődött volna az illető, ha egy csokor virággal fogadom! A közel fél évszázad során kenyérből adott el legtöbbet. Napi 7—10 mázsával számolva évente 3100 mázsát, negyvennégy év alatt pedig 136 400 mázsát. Ez 375 vagonnak felel meg. Ha Sipos József kereskedő- sége alatt valamennyi vevője 6—8 forint értékben vásárolt, úgy negyvennégy év alatt 600 millió forintos forgalmat bonyolított le. o Ä paksi élelmiszer-áruház vezetőjét látva az vetődhet fel az emberben; igen, ő az, aki tökéletesen elégedettnek érzi magát az áruval rakott pultok között, ő az, aki sosem akart más lenni, mint kereskedő. — Nem egészen így van — jegyzi meg — mert az a tény, hogy, valamikor színész szerettem volna lenni. Elmeséli, hogy jóval a fel- szabadulás után, amikor Pakson jól működött az irodalmi színpad, a napi7 nyolc-tíz órás kiszolgálás után fogta magát és elment a próbákra. — Nem felejtem el, hogy utoljára a Tavaszi keringő című színdarabban léptem fel. Hegedűművészt alakítottam... — Gondolom, megizzadt, amikor játszani kellett. — Nem volt semmi baj. Ismerőseim szerint nagyon jól hegedülök. A bolti irodában furcsán hatnak Sipos József szavai. A rideg számlák, statisztikák, megrendelések, halmaza között szinte szabálysértésnek számít, ahogy a boltvezető elénekel egy régi dalt, s hegedű nélkül, képzeletben húzza a vonót. o Az volt az igazi szegénység. Tizenhármán voltak testvérek, édesapjuk halász, édesanyjuk csöppnyi halászkert tulajdonosa. A kis Sipos Jóskára hamar felfigyeltek a vendé- ■ gek. Látták, milyen buzgalommal, lelkesedéssel segédkezik édesanyjának, s milyen' kitűnően látja el nyolc-tíz éves fejjel is a fröccsös fiú hivatalát. Volt ott egy idős vendég, nagy tekintélyű, mindenki által ismert kereskedő. Ö szólította meg egyszer a kis Sípost, hogy ha majd eléri a megfelelő kort, beállhatna hozzá kereskedőinasnak. — 1932-ben, a négy. polgári elvégzésé után éltem az alkalommal, elfogadtam Kiss Kálmán ajánlatát. A mester és tanítvány viszonyáról elmesélte, hogy Kiss Kálmánnak köszönhet a legtöbbet az életébea Nagy szaktudását szívesen adta át az érdeklődő gyereknek, de a számonkérésben is következetes és nagyon szigorú volt. — Mi jut eszébe az inasévekről? .— A biciklitúrák. Akkor; mint bolti üzletszerző hetente háromszor-négyszer lebicikliztem a Paks, Németkér, Cece, Simontornya útvonalat. Összejött a heti 300—400 kilométer. — Tanult-e valami olyat ínaskorában, amihez mindvégig tartotta magát? — Kiss Kálmán sok évi tapasztalat után megfogalmaz- tá, hogy mi a legfontosabb a szakmában. Úgy mondta, a kereskedelem öt pilléren nyugszik. Ezek: a szorgalom, a becsületesség, a rend, a szakértelem és a takarékosság. Ehhez szigorúan tartottam ma-, gam. Furcsa véletlen; a bolt, amelyikben Sipos József elkezdte az inaséveket, 30 embernek adott kenyeret. Ma abban az áruházban, amelyiknek 25 éve ő a vezetője, ugyancsak har- piincan dolgoznak. o Sípos József a szó legszorosabb értelmében közösségi ember. Azon túl, hogy amatőr színjátszó volt, hosszú éveken vezette a Paksi Kinizsi labdarúgó-szakosztályát. Mindemellett tíz éve önkéntes vízirendőr, a közelmúltban kapott ép-, pen kitüntetést. — Úgy kellett megoldanom a társadalmi feladatokat, hogy sose keresztezzék a bolti munkámat. Évek óta napi 10—12 órát dolgoztam. A plusz ; munkákat csak a műszak után, a késő esfi órákban végezhetem. — Sohá nem volt táppénzen; egyetlen igazolatlan mulasztása sincs, szabadságainak jó ré^ szét évek óta benthagyja. — így van. Mit mondjak erre? Állítom, hogy az ember nem tud jó munkát végezni, ha nem ad valami pluszt önmagából. Sipos József gyakran kap levelet régi tanítványaitól. Él még a hajdani öreg mester is, Kiss Kálmán. Túl van nyolcvanadik évén. Sipos Józséf gyakori vendég nála. — Csak így lehet. Folytatódunk, egyikünk elmegy, másikunk marad, harmadikunk indul. O ' Albérletben kezdte a házaséletét Teobold Rózával. Később, saját erejükből építették házat. Két hatalmas szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, tágas, világos ház, szépen berendezve. Sipos Józsefné pedig nyugdíjas fejjel kezdte tanulni az autóvezetést. Egy éve vettek egy Zsigulit. — Két fiúnk van. Az időseb-. bik osztályvezető Bölcskén, a MEZÖGÉP-nél, a kisebbik a vendéglátó szakmában dolgozik, a paksi halászcsárdában. Sipos József ötszörös vállalati kiváló dolgozó, egyszer pedig elnyerte a Belkereskedelem Kiváló • Dolgozója címet is. . — A napokban vettek méretet az ujjamról. Úgy szokás nálunk, a Tolna megyei Népbolt Vállalatnál, hogy aki negyedszázadot lehúzott a cégnél, annak arany pecsétgyűrűt adnak emlékbe. Nem jól mondom. Inkább azért, hogy tudja az ember; amíg élsz pajtás, közénk tartozol! Varga József
