Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-23 / 121. szám

S záznyolcvankilenc hazai vállalat és szövetkezet mutat­ja be újdonságait a beruházási javak szakvásárán, az idei tavaszi budapesti nemzetközi vásáron. Huszonhat külföldi országból jöttek el kiállítók. Megyénk üzemeinek több „mutogatnivalója” van a mezőgazdasági kiállításon és az őszi BNV-n, a fogyasztási cikkek vásárán, ám az említet­teknél szerényebben, de szerepelnek a mostani BNV-n is. Néhány termék — lévén alkatrésze egy-egy gyártmánynak, gyártmánycsaládnak — nem látható önállóan. Mint például a tamási Orion-üzem készítményei, amelyek — mint azt a nagyvállalat vásári kiállításán megtudtuk — szinte minden bemutatott gyártmányban benne vannak, hasonlóképpen a BHG szekszárdi gyárában készült kapcsolók is. A Láng Gép­gyár többek között kazánmaketteket mutat be. Újdonságok, ma még a dombóvári gyár nem készíti ezeket, de lehet, hogy a jövőben igen. „Újonc” a megyében a KIPSZER (Könnyűipari Szerelő és Építő Vállalat), ez év január 1-ével vette át a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalatot. És már láthatók is a dom­bóvári üzem egyes termékei a vásáron. Mint megtudtuk, a könnyűszerkezetes építés fejlesztésének programjában jelen­tős részt vállalt a KIPSZER, Dombóváron készülnek a tér­rácsos tetőszerkezet elemei, amelyekből a vállalat kiállítási csarnokának tetőzete is készült. Az idei program 180 ezer darab, de bővítik az üzemet, korszerűsítik a horganyzó- berendezést, a termelés — az igények növekedésének meg­felelően nő. Régi „ismerősök” a BNV-n a Borsodi Vegy; Kombinát szekszárdi gyárának termékei. Most is széles skálát mutat be a BVK, műanyag ajtókat, redőnyöket, falburkoló profilo­kat. térelválasztókat és függönysíneket. A SIMOVILL Ipari Szövetkezet hároméves fejlesztési programjának eredményével szerepel a vásáron. Két termék­családja az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által ki­alakított koncepciónak megfelelően készült, az iskolavilágító berendezések és az elektromos leágazók. A szimbolikus jelekkel ellátott biztosítóaljzatok iránt is nagy az érdeklődés. A leágazószekrényért megkapta a szövetkezet az OKISZ emlékplakettjét. A szövetkezet újdonságai iránt sokan érdek­lődtek. köztük a HUNGEXPO szakemberei is. Külföldi lei- állításokhoz kellene néhány az itt bemutatott termékből. Dombóváron készült térrácsos tetőszerkezeti elemek a KIPSZER kiállítócsarnokában. Készlet a MOM bemutatójából. A műszerdobozok nagy része Tolnán készül, a GÉM-nél. A Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyárának újdonsá­gai. Ongroplast, Portplast és Kolplast márkájú ajtók, redő­nyök, falburkolók, térelválasz­tói» A SIMOVILL Ipari Szövetke­zet bemutatója. „Hol és mikor ludnánk ezekből a HUNGEX­PO részére rendelni?” *■ I v,-. • „Töizsve 1 "g" nemcsak a BNV-n, hanem szinte minden országos vagy iv'iU'.e<K5zi kiá lításon, vásáron a dunaköin’ödi halászcsárda. Most is „telt ház” van, Irta és fényképezte: JANTNERJÁNOS Megyénk a BNV-n

Next

/
Thumbnails
Contents