Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-23 / 121. szám

I

Munkahelyek szép (csúf) környezetben

Drága hétvége

Hagyománytisztelet

Aligha van ma Magyarországon olyan ember, aki ha teheti, nem nézi meg hazánk egyik legnagyobb beruházásának építkezését, a paksi Duna-parton.

Mint szemtanú mondhatom: lenyűgözően szép látvány már most is, pedig még alig-alig látszik több, mint a nagy építkezéseken általában az indulás idején. A méretek impozánsak. Hogy csupán egyetlen példát említsek: van olyan daru, amelyik huszonhét vasúti kocsiban érkezett. Teljesítményéről legendákat mesélnek a szakemberek.

Megy is minden, ahogy az építkezés nagykönyvében meg van írva.

Hétfőtől péntek délig. Akkor azonban megáll az élet. A péntek délután, a szombat, a vasárnap — és urambocsá’ a hétfő délelőtt egy része a pihenésé.

Nincs ebben semmi törvénytelen. Az emberek a munkára szánt napokon ledolgozzák a heti munkaidőt, tehát jogos a pihenés. Az pedig, hogy az építők túlnyomó többsége nem Pakson lakik, hanem az ország legkülönbözőbb részeiből jár ide, emberileg érthetővé teszi a .szabad idő ilyen elrendezését

így is aránylag hosszú időbe telik az utazásuk, kevés jut a családra. Nem irigylésre méltó a sorsuk.

Mégsem ilyen egyszerű a dolog. Ugyanis: ha jól utánaszámolunk, kiderül, hogy nagy értékű gépek kihasználtsága ilyenformán még az 50 százaléktól is elmarad. Ez pedig ugye ellentétes azzal a mindenki által helyeselt elvvel, hogy ebben a munkaerőínséges időben a lehető legteljesebben használjuk ki a gépeket Különösen áll ez az építőiparra, ahol a növekvő igényeket csak úgy lehet kielégíteni, ha még inkább tökélete, sítik a gépesítettséget. Igaz: a termelékenység akkor is növekszik, ha a régi gépeket új, nagyobb teljesítményűvel cserélik ki, vagy ha az addig kézzel végzett munkákat gyors gépek csinálják meg, ám ez még nem az igazi.

A legjobb az, ha a nagy tel jesitményű, korszerű gépek minden percben hasznos feladatot kapnak.

Paksi példával kezdtem, de a sor folytatható: szinte minden nagy építkezésen ez a helyzet.

És hozható példa a mezőgazdaságból is. Ismerek .olyan termelőszövetkezetet, ahol egy közel egymilliós értékű új traktor és egy kiérdemesülés előtt álló öreg masina teljesít szolgálatot — egymás mellett. Mindkettő napi 8—10 órában. A munka természete megengedné, hogy egyszerre csak az egyik dolgozzon, de az 16 vagy 20 órát, attól függően, hogy ez az öreg, vagy az új gép.

Mégsem szervezik át a munkát, mert :— úgymond — így szokták meg, és egyébként is sajnálják leállítani az öreg gépet.

Ehhez aligha kell magyarázat, legfeljebb egy megjegyzés: drága dolog az ilyen hagyománytisztelet.

Hasonlóan drága a paksi és a többi építkezésen a szabad hétvége. Talán megérné utánanézni, hogyan lehetne úgy megszervezni a munkát, hogy a családdal töltött idő se rövidüljön meg, és a drága pénzen vásárolt gépek se álljanak fél héten át.

— Fi —

Kiállítás után

Nem kevesebb a hiánycikk

[ BOROSTÁS ALL, gyűrött ing sárfoltos cipő — rossz ránézni. Beszélgetünk, s közben észreveszem: nemcsak a külseje elhanyagolt, hanem a hangja is lusta, fáradt. Éppen azon töri a fejét, hogy munkahelyet változtat „Tudod öregem, nem bírom már tovább, nálunk minden a feje tetején áll, válók, az anyós kibírhatatlan, s ráadásul a szemén veszi a levegőt az ember, mikor rájön, hogy a főnök szimultán sakkozik a beosztottjaival.” Nyugtatgatom: ha úgy érzed, hogy tűrőképességed határán túl vagy, hagyd ott őket, a panaszkodás soha nem old meg semmit

Két hónap múlva újra találkozunk: külseje rendezett,

az arca nyugodt, lóbálja a sze. relőtáskát, siet, sürgős a dolga. Menet közben kiabál utánam: „Oké, minden rendben, a feleség marad és klassz helyre kerültem.” ismerem a fiút. Az ő fogalmai szerint ez annyit jelent, hogy új munkahelyén nemcsak a fejekben van rend, hanem az udvaron is, a műhelyben is, raktárban is, s nem kell csap alá tartani a cipőjét mielőtt kilép az utcára.

Módosítom a közmondást; madarat tolláról, munkahelyet, munkát „külleméről”.

Keressük a tsz-központot: Útbaigazítónk a járdaszélről így szól; „nyugodtan menjenek tovább, ráismernek”. Váltig tartja magát az a hiedelem, ha egy faluban a téesz-irodát keresed, haladj tovább az utcán a betonjárdán, s a legelhanyagoltabb udvar előtt állj meg. Kidőlt kerítés, málladozó falak, rozsdás tárcsák. Bizony gyakran így is van, s a jelentős változás ellenére sem kell különösebben törnünk a fejünket, hogy hol. A k.-i téesz gépudvarán meglátszik: a szövetkezet évek óta kínlódik. Az BZ.-i téesz-iroda felé vezető úton az őszi esőben martak bokáig érő árkokat a gépek. Azóta kitavaszodott, de az ősz itt megmaradt.

Az iroda előtti gangon a téglák között kutyatej virágzik, az épület mögött leng a mellékhelyiség ajtaja, az udvart felverte a tyúkhúr, a tarack és lapulevél. A tisztára „suvickolt” okkersárga Polski Fiat ebben a környezetben úgy fest, mintha kolóniái bárszekrényt helyeznének egy

omladozó vályogház füstös konyhájába.

Az elnök a szövetkezet kedvezőtlen adottságairól beszél, térképet vesz elő, számokat tálal elém, magyarázkodik és meggyőz. Az úgynevezett hetedik érzékem azonban „lesben áll"; fals hangok ütik meg a fülem. A műtrágya fel- használásának nagyszerű mutatói nem tudják elfeledtetni; ebben a szövetkezetben egyetlen kéz sem akadt, amelyik kukacvirágmagot szórt volna a kopár udvarra. Oda, ahova a szövetkezet tagjai naponta bejárnak, ahol ügyeket intéznek és fontos gazdasági kérdésekben döntenek úgy, hogy mielőtt elindultak otthonról, kikapkodták a gyomot a ház előtti kiskertből. Ebben a közös gazdaságban csupán a majorok rendetlensége tesz túl az irodaudvar „ápolatlansá- gán”, Hasztalan fordítanak tízezreket patkányirtásra, a szennyben újból és újból elszaporodik, kárt tesz, rongál, kipusztítha tatlan.

CSODÁLKOZHATUNK-E

azon, hogy olykor valamiféle ösztönös, idegenkedés' tapasztalható az emberekben az ef‘ fajta rendetlenség láttán? Vajon, aki otthoni környezetében rendet tart, nem szégyen- li, hogy munkahelye környéke rendetlen, gondozatlan? Egész biztos, hogy igen. Még akkor is, ha tudja, hogy maga is változtathatna ezen; de hát milyen is az emberek egy része; ha közösségi munkáról van szó, noszogatni kell. Ha nincs aki ezt megtegye, a pitypang bóbitáját messzire röpíti a szél. Olyannyira, hogy még az emberek munkahelyi közérzetét is meglegyinti.

í

Ne tessék nevetni. Ne tessék arra gondolni, hogy az ember csak a pénzért dolgozik, hogy a hivatása, a munkaszeretete, a főnöke, a főnökei érdeklődése, megbecsülése az, ami miatt jóérzéssel indul reggelente munkába, és kérdezi meg a kollégáját, hogy van. A gyárkapuból kifutó virágsor, a vázában elrendezett csokor, a szőlősor végén díszlő kardvirág érezteti hatását. Ott, ahol adnak a környezetükre, erre már nem is gondolnak. Van, szép, megszokták. Ültetik, kapálják, gondozzák, szocialista brigádok felosztják egymás között a területet, s versengenek azért, hogy kié a szebb. És még csak udvarost sem kell fogadni. Semmi más,

mint az ember természetes esztétikai érzéké és igénye teremti meg maga körül a szépet, a szemnyugtató, a szemet gyönyörködtető környezetet, a harmóniát megteremtő rendet.

A MEZŐGÉP gyönki gyáregységében, a Hőgyészi Vegyesipari Szövetkezet központi telepén szabályos park fogad. Az idegen, aki először néz be a kapun, kicsit meg is lepődik: alig hihető, hogy a

pázsit és virágágyások mögött termelés folyik. A gondos ember keze nyomát látni a

györkönyi sertéstelepen, a

dombóvári termelőszövetkezet állattenyésztési telepein, a

Dalmandi Állami Gazdaság majorjaiban; ahonnan ugyan az ammóniák szagát eltüntetni lehetetlen, de fűmagot szórni lehet

Ilyen környezetben szépre, jóra nemesednek az emberek; a környezet és a munka esztétikuma egymásra kölcsönösen hat Ez vitathatatlan. S biztos az is, hogy a rendezett munkahelyen dolgozó, környezetére sokat adó ember nemcsak a munkájában igényesebb, hanem gyakrabban söpör a saját portája előtt is. A falusi otthonokban íratlan szabály: a ház környékére adni kell, rendben tartani az udvart, az utcát kötelesség. Megszólják azt, aki lusta meszelni, sepregetni, takarítani, s rest elővenni a kiskapát. Igaz is. Milyen lehet a munkájában az, akinek az udvarán csirketollak tapadnak a tavalyi diny- nyehéjra? Keveset érő. Igénytelen, hanyag, nemtörődöm munkájában, külsejében, kultúrájában.

NE ESSÜNK azért át a ló túlsó oldalára. A túlsó oldalon „kerítésháború”, „emeletháború”, „fenyőháború”, sőt „rózsaháború” dúl. Magyarán hivalkodó és költséges rongyrázás. A fényűző „külső” legalább annyira kirívó, mint a „mos- datlanság”. A jó közérzetet teremtő ápolt, tiszta környezet egyre több helyen látható. Otthon is és a munkahelyeken is. Utam mindennap egy falusias városi ház mellett vezet. Pár évvel ezelőtt a járda melletti sávon lapulevelet „termesztettek”. Most íriszt, dáliát, őszirózsát látok; gyerekek tépik, kötik csokorba. Érdemes lenne egyszer az ablakon is bekukucskálni.

D. VARGA MÁRTA

Február végén a TITÁN Kereskedelmi Vállalat, a Baranya és Tolna megyei pártbizottsággal együttműködve, kiállításon hiánycikkeket mutatott be. Nehezen tudták előkeríteni a mintegy négyszáz fajta árut, végül sikerrel járt a kutatómunka ég a meghívottak — a két megye szövetkezeti és tanácsi iparának képviselői — választhattak maguknak terméket.

A kizárólag gyártó üzemeknek rendezett kiállításon szép számban vettek részt Tolna megyei szakemberek is. Az alapos szemlélődés —nemcsak mint gyártási szakembereket, hanem fogyasztókat is — arról győzte meg, hogy a hiánycikkek nagy száma részben az ipar, részben pedig a kereskedelem együttműködésének hiányosságaiból fakad.

Gyakorlattá vált, hogy a gazdaságtalanul készített terméket a szövetkezetek, a kis tanácsi üzemek egy idő után nem csinálják, hanem jobban fizető terméket vesznek a gyártmánylistára. Előfordul azután olyan eset is, hogy anyaghiány akadályozza a folyamatos termelést, veszi el a kedvet a termelőktől. Más esetben a kereskedelem rendel későn, vagy éppen olyan áron szeretné az árut megkapni, ami nem serkenti a gyártót a többtermelésre.

A kereskedők rendezte kiállítás még nem érezteti hatását a vasas szakmában. Az üzletekben még mindig gyakran

mondják a vevőnek, hogy sajnos nincs, nem kaptunk, még az idén nem érkezett. Mint pécsi látogatásunk során megtudtuk, a TITÁN néhány kisüzemmel eredményesen tárgyalt: a szekszárdi építőipari szövetkezet és a faddi termelőszövetkezet^ melléküzemága kapott bíztató választ a nagykereskedelmi cégtől. Az ármegállapítás, a gyártás beindítása több hetet vesz igénybe, így a két Tolna megyei üzem a hiánycikkek gyártásába csak az év vége felé tud bekapcsolódni. A Tolna megyei ipari szövetkezetek szövetségének munkatársai is megtekintették a pécsi kiállítást, ajánlásaikat elküldték a megyei üzemekbe.

Egyébként a pécsi vállalat szakemberei elmondták azt is, hogy a kiállítás megrendezése óta, néhány termék gyártásának, forgalmazásának elkezdése ellenére sem kevesebb a hiánycikk. Az is fény, hogy a vasüzletekben számos, lakosságnak szánt fogyasztási árut termelőüzemek vásárolnak fel — például vízvezetéjc-szerelési anyagokat, kéziszerszámokat.

A pécsi kiállítás óta három hónap telt el. A hiánycikkek gyártására alig-alig vállalkoznak az üzemek — ezután nem várhatunk jobb ellátást a vasas szakmában. Hacsak az ipari üzemeket nem teszi a kereskedelem jobban érdekeltté a lakosságnak szánt árucikkek termelésében.

Nem üuulő: munkahely, Hogy eszi Vegyesipari Szövetkezet központi telepe.