Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-02 / 79. szám

\ Joszip Broz Tito, a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsé- 1 gének elnöke, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztár­saság elnöke a Svédországban tett látogatása alkalmából ha­zánk területe felett átrepülve táviratban üdvözölte Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, és Losonczi Pált, a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának elnökét. Tito . elnök táviratában további si­kereket' és felvirágzást kívánt a magyar népnek. MADRID 7 Bíróság elé állítják Marce­lino Camachót, az illegális munkásbizottságok vezetőjét, valamint három másik ellen­zéki vezetőt. Mind a négyüket hétfőn tartóztatta le a rend­őrség, amikor részt akartak venni az új, egyesült ellenzé­ki tömörülés, a Demokratikus Koordináció előzőleg betiltott sajtóértekezletén. Camacho és társai nem kaptak engedélyt arra, hogy óvadék ellenében szabad lábon védekezzenek. A tárgyalás* időpontja egyelőre pem ismeretes. * SZINGAPÚR Az utolsó brit katona is el­hagyta Szingapúr földjét Né­hány roskatag kaszárnya és három régi, múzeumba való ágyú maradt a 157 esztendős angol katonai jelenlét után. Lezárult a brit birodalom szingapúri uralmának utolsó fejezete. A brit birodalom hatalmas haditengerészeti támaszpontot épített ki rajta. Egyes idősza­kaiban a szigeten az angol csapatok létszáma elérte a 100 ezer főt. 1965-ben, a függet­lenség kikiáltásának pillanatá­ban 70 ezer angol katona tar­tózkodott Szingapúrban. JERUZSÁLEM A megszállt Ciszjordániában április 12-re kitűzött helyható­sági választások 489 jelöltjé­nek többsége kommunista vagy a Palesztinái Felszaba­dítást Szervezet híve — közöl­ték izraeli biztonsági források. A választásokon, amelyekre a jelöltséget szerda délutánig le­hetett bejelenteni, ezúttal első ízben indulhatnak kommunis­ták és első ízben pályázhatnak választott hivatali megbíza­tásra a nők. RÖMA Az olasz közvélemény 52 százaléka támogatja az Olasz Kommunista Párt belépését a kormányba és csak 28 százalé­ka ellenzi: — ez tűnik ki a Demoskopea közvélemény-ku­tató intézet által végzett fel­mérés adataiból. A megkér­dezett olaszok 55,2 százaléka vélekedik úgy, hogy az olasz politikai szervezetek közül az Olasz Kommunista Párt a leg­jobban szervezett párt Genf Leszerelési értekezlet A leszerelési bizottság csü­törtökön Genfben megtartotta 699. plenáris ülését. Ezúttal két felszólalás hangzott el, s mindkettő a környezeti had­viselés betiltását célzó kon­venciótervezettel foglalkozott. H. Ogiso nagykövet, a ja­pán delegáció vezetője rámu­tatott arra, a környezetet mó­dosító eljárások katonai al­kalmazása ellentétes az embe­riség jövőjének érdekeivel. W. H. Barton nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője a konvenciótervezetben kisebb szövegmódosítást javasolt, de egyúttal bizakodással beszélt arról, hogy a soron követke­ző tárgyalásokon sikerül ki­dolgozni a szerződés végleges szövegét. Buenos Aires A junta közleménye Az argentin katonai junta szerdán a kormány hivatalos lapjában dokumentumot tett közzé, amelyben pontosan meghatározza az országot irá­nyító testület hatáskörét. A dokumentum leszögezi, hogy a három fegyvernem parancs­nokából álló junta a hatalom legfelső szervének minőségé­ben minden állami szerv fö­lött ellenőrzést gyakorol. A testület tagjai három évnél tovább nem tölthetik be funk­ciójukat. Arafat-Habbas találkozó k. Jasszer Arafat és dr. George Habbas „az ország napja” al­kalmából rendezett tömeggyű- lcsen találkozott egymással Bejrutban. Arafat elítélte a 6. amerikai flotta földközi­tengeri manővereit: a hajók — amerikai bejelentés szerint — mintegy 1500 USA-állampolgár elszállítására érkeztek a li­banoni partokhoz. * Lapzártakor érkezett a hír, hogy a libanoni baloldal csü­törtökön beleegyezett egy tíz­napos tűzszünetbe, azzal a feltétellel, hogy a parlament ezalatt megválasztja az új el­nököt, s lemondatja Frangiét. A Reuter hírügynökség érte­sülése szerint a tűzszünet pén­teken közép-európai idő sze­rint 11.00 órakor lép életbe. Kitüntetések, előléptetések A katonai és politikai ki­képzés színvonalának emelé­sében, a néphadsereg harc- készültségének fejlesztésében, beosztásukban több éven át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként — hazánk fel- szabadulásának 31. évforduló­ja alkalmából — ak Elnöki Tanács vezérőrnaggyá nevez­te ki Trombitás Dezső, Mán- di Árpád, Dózsa Ferenc és dr. Kovács Jenő ezredeseket. A Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki néphadseregünk nyolc tábornokát, illetve tiszt­jét. A Kiváló Szolgálatért Érdemrendet 29-en kapták meg. A tábornoki kinevezéseket, a kitüntetéseket és előlépteté­seket Czinege Lajos vezérez­redes, honvédelmi miniszter csütörtökön nyújtotta át a Ma­gyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségé­ben. az ünnepi eseményen megjelent Blszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára. A Belügyminisztériumban csütörtökön ünnepséget ren­deztek hazánk felszabadulásá­nak 31. évfordulója alkalmá­ból. a Belügyminisztériumban végzett eredményes munkájuk elismeréseként a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa kinevezte vezérőrnaggyá dr. Ábel László határőr ezredest, dr. Matuska Béla, Orbán Ist­ván és dr. Selmeci György rendőr ezredeseket. Az Elnöki Tanács hat bel­ügyi dolgozónak a Vörös Csil­lag Érdemrerid kitüntetést, 25- nek Kiváló Szolgálatért Ér­demrend kitüntetést adomá­nyozta. Az ünnepségen részt vett Borbándi János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyette­se. • Hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából bensőséges ünnepséget tartot­tak csütörtökön a Barátság Házában. Nagy Mária, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára a népeink közötti ba­rátság ápolásáért végzett munkáért kitüntetéseket nyúj­tott át. Az MSZBT legmaga- cabb kitüntetését, az Arany­koszorús Jelvényt adományoz­ta több szovjet diplomatának, a magyarországi kirendeltsé­gek számos vezető szovjet munkatársának, továbbá a ha­zánkban ideiglenesen állo­másozó szovjet déli hadsereg­csoport több tisztjének. Szakszervezeti tanácskozás Csütörtökön Puskin utcai székházában dr. Dallos Ferenc elnökletével ülést tartott a Kis Csaba, az MTI tudósító­ja jelenti: lux emburgban csütörtök délután megkezdődött a közös piaci tagállamok idei első csúcsértekezlete, hivatalos ne­vén az Európai Tanács ülése. Giscar d’Estaing francia elnök és a többi nyolc tagállam mi­niszterelnöke a luxemburgi kormányfő Gaston Thorn el- riökletével két napon át ta­nácskozik az EGK politikai és gazdasági helyzetének legége­tőbb kérdéseiről. A francia el­Közalkalmazottak SzakszerveJ zetének központi vezetősége; A tanácskozáson Buda István, a Munkaügyi Minisztérium ál­lamtitkára adott tájékoztatót a munkaerő- és bérgazdálko­dás: ötödik ötéves tervi felada­tairól. Ezt követően Hantos Jánosné titkár fűzött szóbeli kiegészítést a választott testü­letek előzőleg írásban megkül­dött első félévi munkatervé­hez, majd Palkó József osz­tályvezető indokolta meg a szakszervezet 1976. évi költ­ségvetésének tervezetét. Németh Károly Hajdú-Bihar megyében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Haj­dú-Bihar megyében. Szerdán délelőtt Debrecenben, a me­gyei pártbizottság székházá­ban Sikula György, a Hajdú- Bihar megyei pártbizottság el­ső titkára tájékoztatta a me­gye politikai, társadalmi és gazdasági életéről. Ezután a Központi Bizott­ság titkára városnézésre in­dult Németh Károly délután a Magyar Gördülőcsapágy Mű­vek debreceni gyárát kereste fel. Csütörtökön délelőtt Né­meth Károly Debrecenben ak­tívaértekezleten találkozott az üzemek, vállalatok, szövetke­zetek és intézmények veze­tőivel, párttitkáraival, és elő­adást tartott az időszerű gaz­daságpolitikai kérdésekről. Ezután a kábái Hajdúsági Cukorgyár építési területét te­kintette meg. A csütörtök délutánt a nád­udvari Vörös Csillag Tsz-ben töltötte Németh Károly. í Főszerkesztői értekezlet­AZ MSZMP KB tudomá­nyos, közoktatási és kulturális osztályának rendezésében csü­törtökön a KB székházában értekezleten vettek részt a kulturális, művészeti folyóira­tok főszerkesztői, a központi lapok kulturális rovatvezetői. Győri Imre, a Központi Bi­zottság titkára a gazdaságpoli­tika, Kornidesz Mihály, a Központi Bizottság osztályve­zetője pedig a tudományos, kulturális élet időszerű kérdé­seiről adott elemző áttekintést. A tanácskozás Óvári Miklós­nak, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának zárszavá­val ért véget. nők javaslatára a kormány­fők az eredetileg tárgyalásra kitűzött politikai jellegű té­mákkal szemben elsőbbséget adnak a gazdasági és pénzügyi természetű .kérdéseknek. A megbeszélés témái közé tarto­zik emellett az úgynevezett Európai Parlament megválasz­tása és a nyugat-európai poli­tikai unió jövője, az erről készült előzetes beszámoló, az úgynevezett Tindemans-jelen­tés is. Moszkva válasza Kairónak (Csütörtök esti kommentárunk). KÉT HETE, amióta a kairói kormányzat egyolda­lúan felbontotta az 1971-ben megkötött szovjet— egyiptomi barátsági és együttműködési egyezményt, nem múlt el nap anélkül, hogy felelős egyiptomi ál­lamférfiak, avagy sajtóorgánumok ne próbálták vol­na elferdíteni a Szovjetunió Egyiptommal kapcsolatos álláspontját. S e rágalmazókampány 6orán arra is tet­tek kísérletet, hogy az egyiptomi vezetés minden ku­darcáért a Szovjetuniót tegyék felelőssé. Ez az enyhén szólva rosszindulatú magatartás nem maradhatott vá­lasz nélkül: a szovjet kormány nyilatkozatban utasí­totta vissza Kairó rágalmazó állításait. Tagadhatatlan tények felsorakoztatásával a szovjet állásfoglalás bebizonyítja, hogy a Szovjetunió következetesen elvi, baráti politikát folytatott Egyip­tom irányában. Mindenekelőtt megcáfolja azokat a kairói célzásokat, amelyek szerint a Szovjetunió a ba­rátsági szerződést „ráerőszakolta” volna Egyiptomra. HISZEN NEM MAS, MINT SZÁD AT ELNÖK han­goztatta 1971-ben az egyiptomi nemzetgyűlés előtt, hogy „jövőnk és utódaink jövője szempontjából töre­kedtem a Szovjetunióval való szerződés aláírására”. S figyelembe véve azt az óriási gazdasági és katonai se­gítséget, amelyet az elmúlt két évtized alatt a Szov­jetunió nyújtott Egyiptomnak, nem maradhat kétsé­günk afelől, hogy kinek fűződött nagyobb érdeke e szerződés aláírásához. A szovjet kormánynyilatkozat rámutat arra is, hogy az egyiptomi kormányzat akkor kezdett eltérni a barátsági szerződés elveitől, amikor — Washington közreműködésével — az arab testvérországok háta mö­gött és azok rovására egyezkedni kezdett az izraeli ag- resszorral.,E lépésének igazolása céljából az egyiptomi vezetés azzal a váddal állt elő, hogy a Szovjetunió nem hajlandó fegyvert szállítani az országnak. Holott köz­tudomású, hogy az. 1973-as háború arab sikereiben döntő szerepe volt a szovjet haditechnikának, amely- lyel az egyiptomi hadsereg mindmáig fel vana szerel­JOGGAL SZÖGEZI LE a szovjet állásfoglalás, hogy Kairó jelenlegi politikája ellentmond az egyip­tomi nép és az egész arab nemzet alapvető érdekeinek. A haladó rendszerű arab országok sorra elítélték az egyiptomi vezetés opportunista politikáját, a Szovjet­unióval való barátsági és együttműködési szerződés egyoldalaú felmondását. E felelőtlen politika következ­ményeiért az egyiptomi vezetésnek kell majd felelős­séget vállalnia. ________________________________________________ BUDAPEST Luxemburg EG K-csúcsértekezlet

Next

/
Thumbnails
Contents