Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-02 / 79. szám
FOLYTATÓDUNK Barátom, barátom alig akarom elhinni. Megtanultam németül és szerbül. / Egyedül maradiam. À földosztók, az államosítok, a téesz-szervezők,, a történelmi sorsfordulók cselekvő részesei lassan kiállnak a sorból, s helyükre új küzdők lépnek, folytatják, a nagy mű, a szocializmus építését. Az öregeket felváltják a fiatalok. Életünk rendje a folytonosság, a folytatódás. Felszabadulásunk 31. évfordulójához közeledve óhatatlanul eszünkbe jut az idő múlása, a váltás törvényszerűsége. Akik 1945 tavaszán 30 éves korukban leverték a mezsgyekarókat, 1976-ban a nyugdíjkorhoz közelednek, s az akkori kamasz fiúk vállaira nehezednek jelenünk gondjai, örömei. Maul János, a sióagárdi Sióvölgye Téesz főmezőgazdásza tegnap, április elsején adta át a stafétabotot utódjának, Dombi Ferencnek. Végig kibírtam. Maul János: Barátom, barátom, alig akarom elhinni, április elsejétől nyugdíjas vagyok. Bekövetkezett, eljött ez a nap is, pedig nem vártam, bár ami *zt illeti, készültem rá. Olyképpen, hogy már két évvel ezelőtt kinéztem ma. gamnak az utódomat. Azt az embert, akire nyugodt lelkiismerettel rábízhatom munkám folytatását. Dombi Ferenc: Március utolsó napján János bácsi Gerjenbe költözött. Én is segítettem pakolni. Éppen tőlük jövök. Gerjeni házát rendbe hozta, ott fog élni. Szeretne szaktanácsadói munkát végezni, nem akar végérvényesen elszakadni a mezőgazdaságtól. Jól tartja magát, koránál fia. talabbnak látszik. Maul János: Nehéz elmondani, hogy mit érzek. Kifogtak a szekérből, meg ilyesmi. Könnyebb lesz, nehezebb lesz? Én megszoktam, hogy befogva Járjak. Húzni, húzni, húzni —■ ebből állt az életem, szerencsére jól bírtam. Bolyi születésű vagyok. bolyi gyerek. Édesapám három gyerekét cse. lédkenyéren tartotta. Dombi Ferenc: Nekem még tizenkilenc esztendő van visz- sza a nyugdíjig. Addig lehet dolgozni, csak bírjam. Szeretnék legalább olyan kitartó lenni, mint János bácsi. Szüleimtől szívósságot örököltem. Szedresen születtem, aztán Jegenyés-pusztára kerültünk. Szüleim jelenleg is ott laknak. Édesapám az állami gazdaság, ból ment nyugdíjba. Hatan vagyunk testvérek, a legidősebb bátyám már ugyancsak nyugdíjas. A többiek, húgom kivételével. valamennyien a mező- gazdaságban dolgoznak. Az egvik brigádvezető a Paksi Állami Gazdaság sertéstelepén, a másik tehenész, a harmadik gyümölcsösben dolgozik, szóval mindannyian a mezőgazdaságban találtuk fel magun. kát. Maul János: öt évig fizikai munkát végeztem, 1938-ban az akkori időben szokatlan szerencse ért. Égy földbirtokos tanulni küldött. Palánkra ke. riíltem, a mezőgazdasági szakiskolába. így ismerkedtem meg Tolna megyével, az itteni tájjal, ezzel a vidékkel, a tolnai emberekkel. 1940-ben jó eredménnyel végeztem el a szakiskolát és több, mint másfél évig Jugoszláviában dől. goztam, de Örökké honvágyat éreztem, a szívem ide húzott vissza. Jugoszláviában megtanultam németül és szerbül. Dombi Ferenc: Családunkban én vagyok az egyetlen értelmiségi, agrármérnöki diplomát szereztem Keszthelyen. Az egész továbbtanulást Ko- vács Lászlónak, az osztályfőnökömnek köszönhetem. Szék- szárdon, a Garay téri általános iskolában tanultam, s aző biztatására Írattak be édes. apámék a közgazdasági technikumba. Ott meg mindenáron azt akarták, hogy legyek közgazdász. Én mégis Keszthelyt választottam. Maul János: 1948 karácsonyán, 28. évemben megnősül, tem. Feleségem gerjeni. 1949. április elsején megalakult az ' állami gazdaság. Egy öreg Intéző magához vett, mellette dolgoztam. Micsoda idők voltak azok. Aki benne volt, tudja, aki nem volt benne, annak meg hiába is mondom, úgy se hiszi el. 1962-ig keményen álltam az állami gazdaságban a sarat. Mostanság az 50-es éveket nevezzük a hőskornak. Szerintem teljes joggal. 1952 és 1958 között az agrárjudomá- nyi egyetemen mérnöki diplo. mát szereztem. Dombi Ferenc: Azt mondják, nincs rossz természetem, bár néha ideges vagyok. A Talajerő Vállalatnál, az első munkahelyemen oly nagy volt a felfordulás, hogy mindössze fél évig bírtam. Következett a biritói állami gazdaság, egészen 1962 őszéig. Számomra nagyon jó iskola volt az államj gazdasági gyakorlat. 1962 őszén a tengelic-szőlő- hegyi téesz-tagok arra kértek, vállaljam el náluk a főagro- nómusi beosztást. Elvállaltam és ebben a kis termelőszövetkezetben sok mindent magamnak kellett elvégezni, mert én voltam az egyetlen mérnökember. Ebben az időben ismertem meg János bácsit, gyakran találkoztunk, érdeklődtünk egymás munkájáról. s úgy alakult, hogy végül már a mesteremnek tartottam. Maul János: Emlékezetes időszak számomra az az öt esztendő, amit Bátaszéken, a Búzakalász Tsz-ben töltöttem. Oda is hívtak, vittek, én ön. szántamból soha nem cseréltem munkahelyet. A körülmények se kényszerítettek arra, hogy felmondjak, Bátaszék számomra maradandó élmény, pedig rengeteg nehézséggel küszködtünk. Igaz, harminchét esztendőt töltöttem a mező- gazdaság szolgálatában, de olyan nem fordult elő soha, hogy minden simán ment volna. Ennek ellenére szerettem és szeretem a mezőgazdaságot. Valahogy a szívemhez nőtt, elválaszthatatlan az életemtől. Most. nyugdíjba vonulásom so. rán is az foglalkoztat, hogyan segíthetném a sióagárdi téeszt, hogy az V. ötéves tervük maradéktalanul megvalósuljon. 1980-ig a kertészet tavalyi 4 millió forintos bevételét meg akarják duplázni. Tehenenként pedig 1000 literrel szeretnék növelni az évi tej hozamot. Nagy munka lesz ez, nagyon nagy munka. Dombi Ferenc: 1974 decemberében a Barátság-vonattal a Szovjetunióba utaztunk és János bácsi elmondta nekem: nyugdíjba készül, szeretné, ha én vállalnám el ő utána a fő- agronómusi beosztást. Nekem nagyon jó helyem volt Tenge- lic-Szőlőhegyen és nevetve mondtam, hol van még 1976, van időm gondolkodni. Meg. mondom őszintén, én úgy voltam, ha egyszer mozdulok, akkor Tengelicre mozdulok, a Petőfi Tsz-be. Magamban kicsit csodálkoztam is János bácsin, túlságosan előrelátónak tartottam. Maul János: Szeretem az embereket, sokat tanultam tőlük. A gerjeniekhez fűződik a legtöbb élményem. Emlékszem Józsa Jancsira, a vontatóvezetőre. Egyszer áll a vontatója mellett, én meg odamegyek hozzá és megszólítom: Jancsi, mit csinálsz? „Gondolkodom” — mondja. Ráripakodtam. Ebben a gazdaságban elég, ha öt ember gondolkodik, végezd a dolgod. Néhány nap múlva valami miatt megleckéztettem, valamit elhibázott, mert nem a munkáján járt az esze' Jan. esi. hát miért nem gondolkodói? János bácsi nem maga mondta múltkor, elég. ha ebben a gazdaságban öt ember gondolkodik. Megkaptam tőle és a leckéből tanultam. Dombi Ferenc: Tavaly, szeptember elsején már úgy kerültem ide Sióagárdra, hogy én leszek majd János bácsi utód. ja. Mellettem volt április elsejéig, alaposan elmagyarázta a feladatokat, a tennivalókat, beleavatott a termelőszövetkezet életébe. Ragaszkodott ahhoz. hogy hónapokkal nyugdíjba vonulása előtt mellette legyen az az ember, aki majd folytatja munkáját. Az ilyes. mi ritkán fordul elő. Átadta tapasztalatait és ezekkel indulnom felmérhetetlen előny számomra. Megismertem az embereket, megismertem az üzemet. János bácsi nélkül, ha csak egyből belepottyanok az új beosztásba, évekre lett volna szükség ahhoz, amit így hónapok alatt megkaptam. Maul János: Megbecsült emberként kezdem a nyugdíjas éveket. Sok szép kitüntetést kaptam. Megnyugtató szá. momra az is, hogy Dombi Ferenc került a helyemre. Fiatal ember, érti a dolgát, és szereti a mesterségét. Mi meg lassan elfogyunk. Eszembe jut, hogy akikkel 1949-ben együtt kezdtük, azok már nincsenek. Egyedül maradtam. Végig kibir. tam. Dombi Ferenc: Szeretnék az öreg nyomdokain járni. Maul János: Ugv vigyázz, Ferenc, hogy rajtad tartom a szemem, néhányszor eljövök körülnézni. \ Dombi Ferenc: Jöhet bármikor, János bácsi. SZEKULITV PÉTER Fotó: Gottvald Károly En is segítettem pakolni. Keszthelyt választottam. Ebben az időben ismertem meg János bácsit. Szeretnék az öreg nyomdokán járni.
