Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-29 / 101. szám

a marxizmus-leninizmus! Építő eszmecsere A MAGYAR újságolvasónak bizonyára feltűnt né­hány héttel ezelőtt, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja XV. kongresszusa elé terjesztett gazdasági ja­vaslatban külön kiemelték: „A Magyar Népköztársa­sággal együttműködésben folytatni kell a dunai vízi­erőmű építése előkészítését”, s hogy konkrétan kör­vonalazták a Garam, az Ipoly, a Sajó térségében a kö­zös folyamszabályozás feladatait. Valóban, ritka dolog, amikor egy-egy ország gazdaságfejlesztési koncepciójá­ban külön szóvá teszi valamely más országgal való kooperációját bizonyos területeken. Most mégis ez tör­tént, s ezt tekinthetjük jelképnek is, a két szomszédos, szocialista ország gyorsan szélesedő kapcsolatai jelké­pének. Nem titok, minden mérnök, közgazdász, sőt be­vásárló háziasszony tudja: Prágában és Budapesten, Brnóban és Pécsett, Pozsonyban és Miskolcon vagy Ceské Budejovice-ban és Győrött, hogy Magyarország és Csehszlovákia mily harmonikusan kiegészíti egymást az ipari termelés és a közellátás területén. Soroljunk példákat? Mi itt, Magyarországon nagyon jól ismerjük és sokra becsüljük a csehszlovák gépkocsikat, motor- kerékpárokat, hétvégi faházakat, bútort, textíliát, ké­nyelmi cikkeket, amint a cseh és a szlovák vásárlók is örülnek annak, amikor kitűnő magyar élelmiszert, húst, húskészítményt, friss gyümölcsöt és zöldséget, zamatos bort, elegáns konfekcióruhát kapnak az üzletben. A GAZDASÄGI szakemberek ismerik az adatokat ís: hazánk külkereskedelme a hetvenes évek első felé­ben éppen Csehszlovákiával nőtt a legnagyobb mérték­ben: a forgalom 1970 és 1975 között északi szomszéda­inkkal 76 százalékkal emelkedett. Ennek a páratlan fellendülésnek újabb állomása volt e hét elején Lubomir Strougal csehszlovák minisz­terelnök hivatalos, baráti látogatása Budapesten. A Lázár György miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson kölcsönösen rámutattak, hogy a két ország még maga­sabb nívójú együttműködéséhez jó alapot kínál az MSZMP és a CSKP kongresszusán elfogadott program, amely egyaránt a fejlett szocialista társadalom építé­sére irányul. Különös hangsúlyt adtak annak, hogy a magyar—csehszlovák szakosítás és kooperáció a fel­dolgozóiparban, a gép- és a vegyiparban, a komplex mezőgazdasági együttműködés, és a közlekedés közös fejlesztése a KGST-országok szocialista gazdasági in­tegrációja komplex programját erősíti. A teljes nézet- azonosságot tükröző tárgyaláson, a nagy nemzetközi problémáktól a nemzetiségi kérdésekig valamennyi, bennünket kölcsönösen érintő kérdés napirendre került. A két miniszterelnök hagsúlyozta a szocialista közös­ség országai egységének, összeforrottságának alapvető fontosságát. LUBOMIR STROUGAL budapesti tárgyalása, s majdan Lázár György következő prágai látogatása ezt a politikát erősítette és erősíti meg a magyar, a cseh és a szlovák nép javára. (KS) Libanon- I ....I f Készülődés az elnökválasztásra A szombatra kitűzött elnök- Választó parlamenti ülés köze­ledtével a Bej rútból érkezett hírügynökségi jelentések kö­zött egyre inkább túlsúlyba ke­rülnek a politikai hírek. Bár kedden éjjel a libanoni fővá­rosban ismét fellángoltak a harcok, a szerdai napon az egyes politikai pártokat és cso­portokat képviselő elnökjelöl­tek megkezdték a konzultáció­kat, és politikai programjuk nyilvánosságra hozatalát. PANORÁMA KAIRÓ \ Szadat egyiptomi elnök a Szuezi-csatorna mentén fekvő Iszmailiába kedden egy olasz fegyvergyártó cég elnökével találkozott. A megbeszélésen jelen volt Gamazi hadügymi­niszter és Mubarak alelnök is. Diplomáciai források szerint a találkozót megelőző két napon az egyiptomi katonai vezetők egy Kairó közelében lévő ka­tonai támaszponton megtekin­tették az olasz cég által gyár­tott A—109 típusú katonai he­likoptert. I BUDAPEST ’ ) Andrej Grecsko marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizott­sága tagjának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének te­metésére az MSZMP Központi Bizottsága, a Minisztertanács és a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi mi­niszter, az MSZMP KB tagja vezetésével szerdán küldöttség utazott Moszkvába. LUANDA Az Angolai Népi Köztársa­ság kormánya ideiglenesen megszüntette portugál állam­polgárok beutazását az or­szágba. A jövőben portugál ál­lampolgároknak az angolai belbiztonsági szervezethez, a tájékoztatási és biztonsági igazgatósághoz kell folyamod- niok beutazó vízumért. ■ ■ _. ; Az angolai döntés egyik ki­váltó oka valószínűleg az volt, hogy a Portugáliában beil­leszkedésre képtelen, elége­detlen és a kormány dekoloni- zációs politikáját elítélő reak­ciós angolai telepesek nagy része újabban vissza akar tér­ni Angolába. ■I SALISBURY A rhodesiai fekete többség vezetői keddi állásfoglalásuk­ban elutasították Smith mi­niszterelnöknek azt a bejelen­tését, hogy kormányát benn­szülött törzsfőnökökkel erősíti meg. A Smith" által kiválasztott törzsi politikusok a fehér tele­pes kormánytól húznak fize­tést és ellenzik a nemzeti fel­szabadító mozgalom fegyveres tevékenységét. Termelőszövetkezeteink gazdálkodása (Folytatás az 1. oldalról) À IV, ötéves terv időszaká­ban a termelőszövetkezetek szarvasmarha-állománya 13 százalékkal, a sertésállomány 16,3 százalékkal ^növekedett. Csökkent viszont — 1975-öt 1970-hez viszonyítva — a juh­állomány. A szarvasmarha- program megvalósításában je­lentős szerepe van 15 -szakosí­tott tehenészeti telepünknek. Folytatódott 1975-ben is a tej- irányú fajtaátalakító' kereszte­zés, ami a tehénállomány 30 százalékát érintette. Az állati termékek értékesítése erőtelje­sen növekedett 1975-ben: lé­nyegesen több vágómarhát és sertést értékesítettek a közös gazdaságok, mint 1974-ben. Az előterjesztés vitájában elhangzottakat dr. Szabópál Antal foglalta össze, hangsú­lyozva, hogy a megye termelő- Möyetkezeteinek gazdálkodá­sa 1975-ben a kedvezőtlen idő­járás ellenére és a termelési költségek — döntően árválto­zásokból eredő — költségnöve­kedése ellenére eredményes volt. A végrehajtó bizottság nem hozott új határozatokat, mivel az MSZMP megyei bizottságá­nak cselekvési programja és a Tolna megyei Tanács intéz­kedési terve tartalmazza mind­azokat a tennivalókat, melye­ket elvégezvén biztosítják a termelőszövetkezetek még eredményesebb gazdálkodását. A költségvetési revíziók ta­pasztalatairól és a vállalati­intézményi belső ellenőrzésről Ribling Ferenc, a megyei ta­nács pénzügyi osztályának ve­zetője adott jelentést. A vég­rehajtó bizottság a jelentést megtárgyalva állapította meg, hogy az ellenőrzési tevékeny­ség az elmúlt években kielé­gítően fejlődött, kialakultak ' azok a szervezeti, személyi fel­tételek, munkakapcsolatok, amelyek alapul szolgálhatnak a továbbiakban a még szín­vonalasabb ellenőrzések le­folytatásának. E véleményé­nek adott hangot felszólalásá­ban Kenyér István, a Pénz­ügyminisztérium revizori fő­osztályának vezetője is. A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága ülésé­nek befejező részében foglal­kozott a május 20-ra össze­hívandó megyei tanácsülés elő­készítésével. A megyei tanács ezen az ülésén értékeli majd a IV. ötéves terv végrehajtá­sát, foglalkozik a tanácsi szer­vek hatósági tevékenységével, a lakossági panaszok és beje­lentések intézésének tapaszta­lataival, vitatja meg a vb. 1976—1980. évi munkaprog­ramjának tervezetét. Lázár György Zalában Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szer­dán kétnapos látogatásra Zala megyébe érkezett. A kormány elnöke megbeszélést folyta, tott a zalai vezetőkkel a me­gye gazdasági és politikai helyzetéről, majd a Szakszer, vezetek Zala megyei Taná. csának székházában szocialista brigádvezetőkkel találkozott. A megye csaknem 3000 szo­cialista brigádjának a találko. zón megjelent képviselői a vezető titkári beszámoló után életükről és munkájukról be. széliek. A tanácskozáson fel­szólalt Lázár György minisz­terelnök is. Nemes Dezső Nógrádban Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságánák tagja, a Politikai Főiskola rektora, szerdán látogatást tett Nógrád megyében, Salgótarjánban. Nemes Dezső részt vett és fel­szólalt a Nógrád megyei párt- bizottság ülésén. Felkereste az MSZMP Nóg­rád megyei Bizottságának Ok­tatási Igazgatóságát. majd megtekintette az újjáépített salgótarjáni városközpontot. Győri Imre Vas megyében Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titká. ra szerdán Vas megyébe láto­gatott. Délelőtt a megye újság, íróival találkozott, ezután el­látogatott a Vas megyei Nyomdaipari Vállalathoz, ahol az új ofszetrötációs gépet te­kintette meg. Délután a megyei pártszék­házban rendezett aktívaérte­kezleten az időszerű politikai kérdésekről tartott előadást. Óvári Miklós Kőbányán Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja,, a Központi Bizottság titkára szerdán látogatást tett Kőbá­nyán és kibővített keriUeti pártbizottsági ülésen előadást tartott időszerű bel. és külpo­litikai kérdésekről. Ülést tartott a TOT elnöksége A Termelőszövetkezetek Or. szágos Tanácsának Elnöksége szerdán Szabó István elnökle­tével ülést tartott: megvitatta miképpen érvényesül a gaz­daságokban a szövetkezeti de­mokrácia. Az ülésen megálla­pították: a tsz-ekben az el. múlt években tovább fejlődött a szövetkezeti demokrácia, ami egyebek között abban nyilvánul meg, hogy növeke­dett a tagok aktivitása az ön- kormányzati fórumokon, ja­vult a szövetkezetek működé­sének törvényessége és demok. ratizmusa. A tsz-ek demokra­tikus önkormányzata a negye, dik ötéves terv időszakában a dinamikus gazdaság; fejlődés egyik forrása volt és jól szol­gálta a gazdálkodás hatékony, ságának növelését. Az elnökség hangsúlyozta: arra van szükség, hogy a ®yúkaszervezeU kollektívák­nak meghatározott ügyekben’ biztosítsanak nagyobb döntési,1 véleményezési, javaslattételi és ellenőrzési jogot. Javítani kell a tsz-tagok belső tájékoztatá­sát is. Javasolta az elnökség, hogtf a tagsági jogviszony szabályo­zásával — a munkavégzéssel kapcsolatos jogosultságok és kötelezettségek területén — a jövőben közelítsék a tsz-tago^ helyzetét a munkaviszonyban álló dolgozókéhoz. Indítvá­nyozták, hogy a tsz-alkalma. zottakat fokozottabban vonják be a gazdaságok önkormány­zati életébe. A TOT Elnöksége megvitat.' ta a tsz-ek elmúlt évi zár­számadását és az 1976. évi tervkészítés tapasztalatait. Aa elnökség rámutatott, hogy _ a tsz-ek — amint azt a zári számadási adatok bizonyítjáki — 1975-ben eredményes ével) zártak. Az 1976. év; tervelőirányzat tok arról tanúskodnak, hogy a termelési célok általában meg. egyeznek a központi elvárán sokkal. Az elvárásnak meg­felelően viszont növekszik a búza, a rizs, az olajos növé­nyek és a cukorrépa vetéste-' rülete. Az állatállomány és az állatitermék-termelés üzemi előirányzata megközelítőleg a központi terveknek megfelelő.’ en alakúk Ünnepi könyvhét A magyar könyvkiadók több mint 120 új kötettel köszöntik a szép hagyományokra vissza­tekintő tavaszi ünnepi könyv­hetet, a magyar irodalom, az írók és olvasók nagy sereg­szemléjét. A május 28-án kezdődő könyvünnepen minden bizony­nyal ezúttal is különösen ke­lendőek lesznek a féláron vá­sárolható antológiák: a Szép Versek, ’75, a novellákat kíná­ló Körkép, ’76., s a Rivalda ’74—75. színműfüzére. Antoló­giaigényű kiadvány az író- szemmel ’75.: írók és publicis­ták irodalmi igényű riportjait és szociográfiai jellegű szép- irodalmi alkotásait tárja az ér­deklődők elé. A szovjet iro­dalom könyvtára sorozatában lát napvilágot a Kakukk-út. A versbarátoknak ezúttal iá nehéz lesz a választás, Ber­zsenyi Dániel születésének 200. évfordulóját köszönti versei­nek megjelentetése. A kötet ér­dekessége, hogy valamennyi költemény egy-egy rövid esszé kíséretében hagyja el a nyom­dát. Hajnal Anna Elhiszed-e ne­kem? és Szécsi Margit Biroda­lom című kötete mellett min­den bizonnyal keresett lesz .Weöres Sándor egybegyűjtött műfordításainak három kötete is. A drámakötetek sorában meg kell említeni Sütő And­rásnak a hitújítás korából me­rítő két alkotását: az Egy ló­csiszár virágvasárnapját és a Csillag a máglyán-t. Rangos lesz a magyar regények és el­beszélések képviselete is. A memoárirodalom, az egy- egy történelmi korszak szép­írói igényű feldolgozását nyújtó emlékezések sorát gazdagítja Tamás Aladár : Akkoriban szüntelen fújt a szél című írásának két kötete. A politikai, történelmi, filozófiai és tanul­mány-irodalom rég várt köte­tekkel jelentkezik.

Next

/
Thumbnails
Contents