Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-02 / 79. szám

A dombóvári vörősparancsnok

Most lenne 90 éves Zay Dezső

I

7av Dezső 1886‘ ^prilis

L“/ ue£SÜ 2-án, kilencven esztendeje született Debrecenben. „Ez a koldusgrófi fiú” — ahogyan Steinmetz István, a Párttörténeti Intézetben őrzött visszaemlékezésében nevezte őt — harminckét évi változatos úri, gentry, katonai életutat bejárva jutottéi 1918 és 1919 forradalmainak szolgálatáig, a KMP-tagságig, az igaz forradalmárként megszenvedett és vállalt mártí- romságig.

À főreáliskola elvégzése után a fiatal Zay a nagyváradi hadapródiskolában folytatta tanulmányait, ahol huszár- hadapród tiszthelyettesként 1905 augusztusában avatták fel. A századforduló Nagyvá- rada, a társadalmi ellentmondásoktól forrongó város jó hatással befolyásolta jellemének alakulását. Kortársai szerint Zay, bár az akkori huszártisztek úri életét éli, mégis rendszeresen, nagy érdeklődéssel olvassa Ady, Bíró Lajos, Krúdy, Juhász Gyula, Nagy Endre és Dutka Ákos viharos, a reakcióval küzdő-verekvő vitacikkeit.

Zay a 3. huszárezred állományába került Szegedre. A kiváló elméleti képzettségű, jó nyelvérzékű, ugyanakkor az úszáshoz, a víváshoz és a lovakhoz, lóidomításhoz nagyszerűen értő tisztet 1910. január 1-én nyugállományba helyezték.

A szülői házban visszavonultan élő Zay számára ez az időszak a történelemben, s irodalomban való búvárkodás, a német és török nyelvekben való elmélyülés időszaka.

Az első világháború más»-' dik évében, 1915-ben a monarchia hadvezetése — sok más tartalékos és nyugdíjas tiszttársával együtt — reaktiválta. Ekkor lett az osztrák— magyar hadsereg összekötőtisztje a török haderőnél. Törökországi, kis-ázsiai útjai elsősorban talán már nem is katonai, hanem társadalmi szemléletének látószögét bővítik. 1917-ben főhadnagyi rendr

fokozattal a Balkán-fronton harcoló 1. huszárezrednél kapott új beosztást. A frontokon, s a hátországban egyaránt szaporodtak a „nyugtalanító” események, jelenségek. Zay Dezső főhadnagyban is egyre inkább érlelődik a gondolat: most már nemcsak megértéssel szemlélni, hanem tenni is kell a nagy társadalmi változás érdekében.

1918 novemberében Zay Dezsőt már Budapesten, a fővárosi 1. huszárezredben találjuk, ahol a honvédek követelésére őt választják bizalminak. Az ezredben a MOVE irányításával fellépő és megélénkülő ellenforradalmi tevékenység elleni harca révén — jelentve a reakciós erők szervezkedését — Zay kapcsolatba került Samuely Tiborral. Zay vezetésével ekkor két ezred legénysége fegyveresen vonult a Hadügyminisztérium elé.

A Zay-vezette ££

ség átadta Böhm miniszternek azt a memorandumot, amelyben követelték: „azokat a

tiszteket, akik nem akarják elismerni a magyar nép forradalmát, közülünk a legrövidebb időn belül távolítsa el, s helyükbe olyan tiszteket nevezzen ki, akik a köztársaság ügyét velünk együtt kívánják szolgálni.” Az esemény után Zay Dezső lett az ezred parancsnoka, hamarosan pedig tagja az Országos Katona- tanácsnak. 1919 elejétől tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának is. Forradalmi magatartásáért a februári- márciusi kommunistaüldözések során le is tartóztatták.

I

1919 márciusának végén Zay Dezsőt a Hadügyi Népbiztosságra rendelték. Közölték vele, hogy Szamuely Tibor javaslatára a dunántúli déli demarkációs vonal védelmi erőinek parancsnokává nevezik ki. A Dombóvári Proletár március 30-i száma így közölte ezt a hírt: „Zay Dezső elvtársat, volt vezérkari tisztet küldte

Dombóvárra a Hadügyi Népbiztos, hogy április 1-vel a Dombóváron és környékén összpontosított erők parancsnokságát átvegye.” Az itteni (az V., a VI., a VII. határvédő zászlóaljakból és a budapesti vadászezred III. zászlóaljából álló) határvédelmi erők feladata kettős volt. Védeni a Dombóvár—Gyékényes közötti demarkációs vonalat, valamint Dél-Dunántúl ezen jelentős gazdasági, a demarkációs vonal kialakulásával katonapoli- tikailag is fontos területén megfékezni az ellenforradalmárokat, visszaverni az esetleges ellenforradalmi lázadásokat.

Dombővárott JJ?

lis elején így alakult meg Zay Dezső parancsnokságával a 44. vörös dandár. Az egység politikai megbízottja a szerbek által megszállt Pécsről a demarkációs határon átszökött kommunista vasúti osztálymérnök, Steinmetz István lett. A vörös dandár katonái elsősorban bányászok, munkások "és cselédek voltak.

A Zay vezette, Dombővárott székelő egység a demarkációs vonal menti küzdelmekben, az incidensek leverésében nagyszerűen megállta helyét. A valamikori harcosok visszaemlékezésén kívül a Párttörténeti Intézetben őrzött, Dombóvárról küldött katonai táviratok is igazolják ezt. Lássunk hát közülük egyet, mondjuk az április 16-án küldöttet, amelyben Zay Dezső, a védelmi szakasz parancsnoka a Hadügyi Népbiztosságra a következőket jelentette: „Parlamentereinket, akik fehér zászlóval és kürtszóval mennek előre, a szerbek tüzeléssel visszautasítják. Tegnap éjjel a Mánfa- Tobak pusztai vonalon, erős járőrharc volt. Részünkről egy budapesti vörös vadász megsebesült. A Mozsgó-Szulimán pusztai vonalon az ellenség oly erővel lépett fel, hogy Mozsgót kénytelenek voltunk feladni. Délután 6 órakor viszont az Almamallékről kiküldött tartalékkal Mozsgót visszafoglaltuk. Az ellenség itt azért támad bennünket ilyen erősen, mert a bácskai volt 6. gyalogezred tisztjei vezetik őket. Hetvehely környékén, ahol viszont szerb tisztek parancsnokolnak, a legénység feltűzte sapkájára a vörös jelvényt. Kémeink jelentése szerint az ellenségnek az előőrsi vonal mögött sehol sincs nagyobb tartaléka, komolyabb támadás tehát nem fenyeget.”

A 133 nap SSs JK

te valamennyi, jelentősebb frontbeli eseménynél személyesen is jelen volt, s pihenőidejét mindig a katonái között töltötte. A rá- emlékezők úgy beszéltek róla, mint aki a legszigorúbb fegyelmet követelte tőlük, állandóan a forradalmi helytállásra, kötelességteljesítésre nevelte őket.

Amikor pedig a belső ellen- forradalmi erők mozgolódni kezdtek, Zay és Steinmetz késedelem nélkül megszervezték azt a — dombóvári fűtőházi munkásokból álló — különítményes szakaszt, amelynek összetétele, megbízhatósága, fegyverzete és gyors mozgathatósága biztosítéka volt az esetleges ellenforradalmi felkelés leverésének. Ez a szakasz Molnár György szakaszparancsnokságával aztán részt is vett a Nagyatádon május

13-án, valamint a Tamásiban május 30-án kirobbant ellen- forradalmi megmozdulások leverésében.

Zay Dezső és a 44. dandár 1919. augusztus 3-án szerzett tudomást a Tanácsköztársaság leveretéséről. Zay ekkor megköszönte katonáinak odaadó, hősies helytállását, forradalmi fegyelmezettségét. Steinmetz javaslatára úgy döntöttek, hogy a katonákkal együtt a demarkációs vonalon túlra, egyelőre Szerbiába szöknek. A parancsnok azonban mielőtt csatlakozott volna katonáihoz, s parancsnoktársához, Stein- metzhez, el akart búcsúzni az akkor Dombóvárott tartózkodó

menyasszonyától, megígérve! Komlóig utoléri őket.

Zayt Simontomyán a Pró-' nay-különítmény egyik egységének parancsnoka, Vrécser Ede százados rángatta le a pesti vonatról. A főhóhér elé vitték. Prónay furcsa módon akarta kimenteni a fiatal „vörösgrófot”. Háromszor is lehetőséget adott a biztos halál1 előli meneküléshez, ha Zay megtagadja a „vörösuralmat”.

Az eredményről Prónay hírhedt naplója így tudósít: „Ä

Sió partján, az uradalmi majorban ment végbe kivégeztetésük. Meg kell hagyni, Zay igen férfiasán viselkedett —- bal szemén monoklival állt a fegyverek elé.”

Steinmetz István, (aki először Szerbiába, majd Dél- A meri kába, onnan pedig a Szovjetunióba emigrált, s akinek fia, Miklós, az 1944-es hős budapesti parlamenter volt), így ír róla: „Zayval szemben kezdetben kissé elfogult éa tartózkodó voltam, amelyet még az is táplált, hogy monoklit viselt. De hamarosan látnom kellett, hogy igazságos, fegyelmet követel szolgálatban, míg szolgálaton kívül közvetlen elvtárs a vörös katonákkal. Később tudtam meg, hogy ez a koldusgrófi fiú Szamuely Tibor ajánlatára kapta meg ezt a bizalmi pozíciót, amivel ő viszont egyszer sem kérkedett."

A Magyar Köztársaság elnöke 1946. március 1-én Zay Dezsőt őrnaggyá léptette elő:

A szocialista

ország fővárosában és Dombóvárott utca, Simontomyán emléktábla őrzi a katonaforradalmár, a kommunista mártír emlékét.

SIMON KAROLT

' Gerencsér Miklós;

Emléke tiszta forrás

(3C3 éve született II. Rákóczi Ferenc)

lí.

AZ IGAZI NAGYKORÚSÁG

F

Jog szerint I. Lipót császár nyilvánította nagykorúvá Rákóczit, de igazán az élet tette azzá. Olyan véres események, amelyek szándéka ellenére végképp eltávolították Bécs érdekköréből.

Mivel az udvar is foglalkozott megházasításának tervével, elejét akarta venni a nem kívánt párválasztásnak. A még mindig csak tizenkilenc éves herceg érdeklődését felkeltette Hesseni Sarolta Amália, egy híres család tagja. A vele való találkozásra jó ürügyet kínált az a körülmény, hogy Ausztria nyugaton hadakozott a franciák ellen, s Rákóczi a harctér meglátogatásával, katonai tapasztalatok szerzésével indokolhatta utazási célját. Lipót császár megörült a tervnek, mert azt hitte, hogy a rebellisek sarja^ végre odaadóbban kezd érdeklődni a Habsburgok becsvágya iránt

Az ifjú 1695 nyarán távozott Bécs- ből, sógora, gróf Aspremont társaságában. Csak tessék-lássék időztek Bádeni Lajos osztrák főparancsnok társaságában, aztán Kölnbe siettek, megkötni a házassági szerződést a menyasszony hercegi szüleivel. Mindjárt másnap az esküvőre is sor került Köln híres gótikus dómjában. Értelmét vesztvén a további titoktartás, fejedelmi környezet kíséretében indult Bécsbe az ifjú pár. Frankfurtba érve levelet kapott Rákóczi. Ugyanaz a Magdolna hercegnő, akinek halálhíréről még Rómában értesült, most csalárdnak, hitszegőnek nevezte az ifjú férjet. A sértett hölgy így leplezte le akaratlanul is legmagasabb rokonát, I. Lipót feleségét, Eleonóra császárnét: őfelsége ugyanis a Rómába küldött levéllel egyidő- ben Magdolna hercegkisasszonyt értesítette Rákóczi váratlan haláláról. Ez az együgyű kis álnokság egyike volt a bécsi udvar megszámlálhatatlan bajkeveréseinek.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy az inkognitóban választott feleség, a tizenhat esztendős — egyébként gyönyörű — Sarolta Amália szintén rokonságban állt a Habsburg császárnéval, őfelsége megbocsáthatatlan merényletnek tekintette Rákóczi cselekedetét. Súlyosabb véteknek számított az ifjú férj számláján, hogy a fiatalasszony közeli rokonának vallhatta XIV. Lajos francia királyt is, a Habsburg nagyhatalmi törekvések legfőbb ellenlábasát.

Úgy látszott, komoly bajba keveredik Rákóczi. A császár házi fogságot parancsolt rá. Megint Aspremont gróf, az udvarnál befolyásos rokon segített. Felmutatta a császárnak a nagykorúsítási okmányt, amely épp az uralkodó akaratából garantálta Rákóczi ama jogát, hogy belátása szerint házasodjon. A határozatlanságáról híres Lipót erre feloldotta a házi őrizetet, mire az ifjú pár amilyen! gyorsan csak tudott, Sárospatakra távozott

Amióta elhagyta Prágát a herceg, életében valósággal egymásra torlódtak az események. így folytatódott ez a Bodrog partján is, a Vöröstorony erődjének árnyékában. Noha semmi jelét nem adta Rákóczi a közéleti érdeklődésnek, az ország leghatalmasabb főura létére cseppet

sem törődött a politikával, napjai mégis zajosan és feszített iramban teltek. Birtokai lezüllöttek, jövedelemre csak borból és búzából számíthatott. Megkezdte a rendteremtést, szakembereket fogadott, eltökélt szándéka volt föltámasztani gyarapító őseinek szorgos gyakorlatát. Belekóstolt a vagyon ízébe, megbánta, hogy fele-fele arányban osztozott nővérével. Felülbírálta önmagát, pereskedésbe kezdett jog szerinti öröksége érdekében.

Kellett nagyon a pénz, hiszen elvárták tőle, hogy fejedelmi rangjához illően éljen, s maga is kedvelte a pompát. Igaz, a nagy elődökhöz képest nem nagyon dúskálhatott a kincsekben, de tekintélyes számú udvarnépet gyűjtött maga köré —-< később elszánt hívei lettek a szabadságharcban. Birtokrendező, jövedelmet szorgalmazó elfoglaltságai közben egyik mulatság a másikat érte, zajos farsangot tartottak, nagy vadászatokat rendeztek. Minden adat ar. ra vall, hogy Rákóczi ebben az időben még távolról sem tekinthető kiforrott egyéniségnek. Tehetsége, ta- nultsága, sok vonzó tulajdonsága mellett lépten-nyomon fellelhető nála a következetlenség. Nem csoda: mindössze húsz éves.

(Folytatjuk)

v