Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-10 / 59. szám
\ 1976—1980 Írekre: 2227 millió i Megyénk V. ötéves tanácsi fejlesztési terve Február utolsó napjaiban tudósítottunk arról, hogy a Tolna megyei Tanács megtárgyalta és jóváhagyta az 1976—1980 között érvényes tanácsi fejlesztési tervet. Az országgyűlés 1975. decemberi ülésén alkotta meg a népgazdaság V. ötéves tervéről szóló törvényt és határozta meg a tanácsok gazdálkodásának szabályozóit, döntött a tanácsi .fejlesztési alaphoz biztosítandó állami támogatás mértékéről. így, mi sem kézenfekvőbb, mint az, hogy a megye V. ötéves tervének alapját a tervtörvény és az MSZMP Tolna megyei Bizottságának állásfoglalása, irányelvei, cselekvési programja alkotja. A fejlesztési célkitűzések meghatározásánál figyelembe kellett . venni az egyes területek ellátottsági színvonalát. Épp ezért volt fontos momentuma az V. ötéves tanácsi fejlesztési tervjavaslat készítésének, hogy célkitűzéseit egyeztették a párt- és a tanácsi szervek városi, járási vezetőivel, a KISZ, a Hazafias Népfront, az SZMT vezetőivel. Másik jelentős momentuma, mint már arra utaltunk, az volt. a terv készítésének, hogy a tervezés a megye eddig kialakult társadalmi, gazdasági helyzetének elemzésén alapult- Mivel az előttünk álló öt évben a IV. ötéves terv teljesítésének eredményei alkotják a fundamentumát az V. ötéves fejlesztési terv megvalósításának. Visszapillantás Bár a megyei tanács végrehajtó bizottsága az év második negyedében tesz jelentést a megyei tanácsnak a IV. ötéves terv végrehajtásáról, előlegezzünk magunknak egy futó mérlegelést. Tanácsaink a IV. ötéves tervben község- és városfejlesztésre 1543 millió forintot irányozhattak elő. öt év alatt érinél több került felhasználásra; 1956 forint tanácsi beruházásokra, egyéb fejlesztési és nem beruházási célokra. Ennek kb. 50 százalékát a két város, 28 százalékát a nagyközségi-községi, 22 százalékát a megyei fejlesztések céljára fordítottuk. -Mivel lettünk gazdagabbak? A IV. ötéves terv 7580 lakás felépítésével számolt — elkészült 8800, noha a célcsoportos lakásépítés keretében lemaradás volt, a tervezett 2100 lakás helyett 1812 valósult meg. Lakásállományunk a IV. ötéves tervben 83 100-ra emelkedett. A víztermelő kapacitás és hálózat az öt év alatt 44—46 százalékkal nőtt. 1975 végén a megye 110 települése közül 60-ban üzemelt vízmű, mellyel biztosított a lakosság 69 százalékának közműves vízellátása. Sok gondot jelentett — s jelent változatlanul a jelen fejlesztési tervidőszakban is — a csatornaközművesítés. 1970-ben a megyében 5 település rendelkezett szennyvízcsatorna-hálózattal, illetve tisztítóművel. 1971 —75 között további 3 településen épült csatornahálózat,' mely ez idő alatt 132 százalékkal, a szennyvíztisztító ka.- pacitás 68 százalékkal nőtt. Sokat juttatott az elmúlt tervidőszak az egészségügy fejlesztésének is: elkészült a csecsemőotthon, az egészégügyi szakiskola, a 300 ágyas elmepavilon és megkezdődött a 144 ágyas aktív elmeoaztálv építése. A bölcsődei férőhelyek száma az 1970-es 1918-ról 1273-ra emelkedett. Kiemelt. 1 feladat volt. sok történt főként társadalmi összefogással az óvodai hálózat bővítéséért. Ezerhét- száz férőhely növekedésével biztosítottá vglí su óvodáskorúak 86—87 százalékának elhelyezése. Épült 49 általános iskolai tanterem, folytatódott a középiskolai hálózat fejleszté-' se: négy tanteremmel bővült a bonyhádi közgazdasági szak- középiskola, elkészült a 8 tan-' termes szekszárdi egészségügyi, szakközépiskola, ennek kollé-t giumát nemrég adták át. Folyamatban van a bonyhádi és tamási kollégiumok építése. Bővült, korszerűsödött a szakmunkásképző intézet. Épül a dombóvári művelődési központ, a közeljövőben adják át a megyei úttörő- házat. Az úthálózat korszerűsítésére fordíthattunk 240 millió forintot, közös beruházásban elkészült a bonyhádi busz- pályaudvar. Segítette támogatásával a megye a Gemenc Szálló építését, az idegenforgalmi fejlesztéseket, valamint a szekszárdi piac bővítését. Jelentős volt a nem beruházási célú kiadások között az a támogatás. amit a megyei tanács 44 milliós összegben építőipari szervezeteinek fejlesztésére adott. Ezenkívül jutott még 12 milliós támogatás a sütőipari kapacitás fejlesztésére is. Szolgáltatásfejlesztési alapjából a megyei tanács vb. a la-? kossági szolgáltatások néev kiemelt területének, a textiltisztításnak. lakáskarban tartásnak, géoiármű-karbantartásnak. valamint az elektroakusztikai cikkek, háztartási gépek javításának fejlesztését támogatta. Mire, mennyi jut? A megyei tanács által jóváhagyott szabályozók, valamint az állami támogatás alapján megyénk tanácsai 2187 milliót fordíthatnak fejlesztési feladatok .megvalósítására 1976— 1980 között. Ez az ösSzeg nö-r vekedik azzgl a 40 milliós fejlesztési alap »maradvánnyal, ami a múlt tervidőszakból áthúzódó beruházások fedezetét alkotja. Ezt is figyelembe véve, az V. ötéves terv éveiben 2227 millióval gazdálkodnak a tanácsok. Mindezek ellenére, ahogy azt már említettük: ig, számos indokolt és fontos igény kielégítésére nincs anyagi eszköz. A fejlesztés feladatait ezért szabta meg a tanácsok V. ötéves fejlesztési tervé rangsorolással, úgy, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközök a legszükségesebb, a megye jövőjét legjobban megalapozó fejlesztéseket szolgálják, mert még így is adódhatnak megoldatlan problémák miatti feszültségek. Ez utóbbiak érdekében van elengedhetetlen szükség az ésszerű, takarékos gazdálkodásra, a tanácsok bevételi forrásainak növelésére, à széles körű társadalmi összefogásra és a különböző gazdasági szervek fejlesztési tevékenységének összehangolására. 9300-9500 Éj lakás Ennyivel számolhatunk a különböző lakásépítési formák keretében. Célcsoportos lakás- fejlesztésre tanácsainknak 1167 millió forint áll rendelkezésére. Ebből 1780 célcsoportos lakást kel! megépíteni, lakásonként átlagosan 53 négyzetméter alapterülettel, A lakásellátás politikai súlyát szükségtelen bőven fejtegetni. . A lakásépítés mint feladat első helyre politikai jelentősége miatt került, az ellátottsági színvonalat biztosító kapcsolódó beruházások megvalósításával egyetemben. Az V. ötéves tervben építhető célcsoportos lakásoknak mintegy 33 százaléka a városokban és a kiemelt településeken épül, elsődlegesen a menynyiségi lakáshiány mérséklésére, a településfejlesztésből adódó — alapvető — szükségletek kielégítésére, a lakásépítési területek biztosítása miatti legszükségesebb szanálások pótlására. Az egyéb településeken indokolt megépíteni a cél- csoportos lakások 9 százalékát — összesen 168 lakást — a még meglévő barlanglakások felszámolására, azon nagycsaládosok lakáshelyzetének megoldására, akik erre önerőből képtelenek, továbbá a községek szakember-ell átottságához szükséges lakások építésére. Az egyéb állami lakásépítés keretében a tervidőszak során ösz- szesen 1100 lakás épül még a paksi atomerőmű építőinek, szakembereinek. A telepszerű, többszintes lakásépítés keretében mintegy 1800 lakás épülhet. E lakásépítési formában 232 millió forint biztosítható a kapcsolódó beruházások, egyéb költségek fedezetére, elsősorban két városunkban és kiemelt településeinken, ahol a legnagyobb súllyal jelentkezik a lakáshiány. Számol az V. ötéves terv azzal is, hogy az elmúlt években megnövekedett — és várhatóan tovább növekszik — a lakásszövetkezetek szervezésében az egyedi társas- ház-, továbbá a esaládiház-épí- tés is. Egvedi társasházi formában 620 lakás megépítése szerepel a tervben. A családi házak száma . 76—80 között 4100—4200-zal gyarapodik. Megyénk lakásállománya — figyelembe véve a tervezett szanálásokat — számuk 2400— 2500 — lakásállományunk a jelenlegi 83 100-ról 89 800-ra növekszik. A megyeszékhelyen célcsoportos beruházással 930 lakás épül, Dombóvárott és Bonyhádon 160—160. Pakson 100. Kapcsolódó létesítményként épülnek általános iskolai . tantermek,* bővül az óvodai hálózat 260, a bölcsődei 170 férőhellyel. Gyarapodik a gyógyszertárak. körzeti orvosi rendelők, a kereskedelmi, szolgáltató és közösségi létesítmények száma és alapterülete is. Víz-csatorna közműellátás Biztosítani kell az V. ötéves tervben a víz-csatornaágazat fejlesztésében a lakosság, ' a közintézmények és a települések közműveiről ellátott ipar vízigényeinek kielégítését, ezen belül elsősorban a lakásépítési program víz- és csatornamű ellátásának megteremtését. Hogyan? Növelve a vízmfltársu- latok szervezésével a vezetékes vízellátásban részesülő falusi lakosság arányát, különös figyelmet fordítva természetesen a központi szerepkört betöltő településekre, amelyeknek fejlődéséhez alapvető fontosságú a közművesítettség. Ez utóbbi miatt kell összhangba hozni a települések általános fejlődésével és a lakásépítéssel a szennyvízelvezetésnek és -tisztításnak megoldását is és oly módon, hogy a csatornázottság és a közműves vízellátottsági szint közötti különbség mérséklődjék. (Biztosított a lakosság 69 százalékának közműves vízellátottsága. A csatornahálózatba bekapcsolt lakások aránya 9 százalék. Messze az országos átlag mögött!) Folytatjuk az elavult víz-csatornahálózatok rekonstrukcióját E feladatoknak megfelelően, az V. ötéves tervben- a vízellátás terén 10—14 községi vízmű létesül a tárolókapacitás és hálózat egyidejű fejlesztése mellett. Bővül a tervidőszakban a szekszárdi vas-, mangán- talanító 12 000 köbméter kapacitással. Napi 15 ezer köbméter víztermelő kapacitás fejlesztésen belül a 10—14 községi vízmű mintegy 4000 köbméter -napi kapacitással. A közműves vízellátás e fejlesztésekkel 1980-ra megoldott lesz. Ugyanakkor biztosítható is a VI. ötéves tervre való zökkenőmentes átmenet, mivel 1980- ra közműves vízműellátottságunk éléri a 81—82 százalékot. Ennél erőteljesebb fejlődésre van szükség a szennyvízelvezetés és -tisztítás terén, mert míg megyénk lakossági vízellátása országosan kedvező, a csatornázottság szempontjából az utolsók között van. jelentős fejlesztésre, mint erre utaltunk, Szekszárdon kerül sor. Megoldódik a tervidőszakban Tamási nagyközség szennyvízelvezetése és tisztítása, a meglévő tisztítótelepek bővítése Dombóváron, Bonyhádon és Pakson. A .-középfokú központokban elkészülnek az alapvezetékek az V. ötéves terv során beépülő lakásépítési területeken, Megoldódik két középfokú településünk, Gyönk és Simontornya szennyvízelvezetési és -tisztítási gondja. Bá- taszéken és Hőgyészen társulati úton épül csatornahálózat, illetve tisztítómű. A fadd-dom- mori. üdülőtelepen hasonló módon oldódik meg a csatornázás. Egészségügyi és kulturális ellátás 4 Az V. -ötéves tervben figyelemmel' az egészségügyről szóló 1972. évi törvény és az MSZMP népesedéspolitikai határozatából fakadó feladatokra, az ellátottságban lévő feszültségeket kell feloldanunk. Ezért befejeződik a 144 ágyas aktív elmeosztály építése és a szülészeti osztály 54 ággyal való bővítése, új székházat kap a megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás, fejlesztjük az egészségügyi intézmények gép-műszerállományát, javítjuk a járóbeteg-ellátás technikai feltételeit, a már említett módon fejlesztjük a bölcsődei hálózatot. Járási rendelőintézet épül Bonyhádon, Tamásiban pedig e tervidőszakban kezdődik el a járási rendelőintézet építése. Mint már említettük, 170 új bölcsődei férőhellyel gyarapodunk, de ez a szám növelhető lesz a vállalatok, szövetkezetek támogatásával. Sárpilis községben 60 személyes szociális otthont létesítünk. Az egészségügyi intézmények gép- műszerellátésára közel kétszeresét költjük annak, amit a múlt tervidőszakban költhet- tünk. .. Mintegy 30 millió forintos vállalati, szövetkezeti támogatással kiegészítve tanácsi fejlesztésből épüli illetve valósul meg 1400—1600 új óvodai férő. hely megépítése. Ezenkívül épül 80 általános iskolai tanterem. Ebből 40—48 tanterem építése Szekszárdon és Dombóváron indokolt. A középfokú oktatás feltételeit javítja a Ta. mási községben megépülő 8 tantermes gimnázium és 40 férőhelyes diákotthon, valamint a Bonyhádon épülő, 100 főt befogadó diákotthon. Szék. szárdon elkészül a 8 tantermes kereskedelmi szakmunkásképző iskola, megkezdődik a terv. időszak utolsó éveiben a dombóvári szakmunkásképző intézet bővítésének előkészítése. Dombóváron már 1975.ben elkezdődött a művelődés, központ építése, készülőben van. nak a bonyhádi művelődési ház kiviteli tervei is. Mindkét léte. sítmény régóta ismert gondot old meg, megvalósításuk széles körű társadalmi összefogást igényel. A Tolna megyei Tanács a dombóvári művelődési ház építését 25, a bonyhádi épí. tését 20 millió forinttal támogatja. Az egészségügyi és szociális ellátás, valamint az oktatás és kulturális ellátás fejlesztésére 451,9 millió forintot fordítha. tunk. A Tolna megyei Tanács az V. ötéves terv időszakában is kiemelten kezeli a szolgáltatások fejlesztését. Ezt a célt szolgálja a megyénknek juttatott központi szolgáltatásfejlesztési alap is, melynek összege 55 - millió. Ebből tovább kell köny. nyíten, a nők háztartási munkáját, főként a textiltisztítás tekintetében. Lépést kell tar. tani a gépjárművek számának emelkedésével együttjáró kar. bantartási, javítási feladatok, kai. Tovább kell javítani a ház. tartási, elektroakusztikai cik- kekkel kapcsolatos javító szol. gáltatásokat, a helyi igények, nek megfelelően gyorsjavító . cipőszalonokat kell létrehozni és fokpzni a ruházati szolgál, tatásoknál a kiszolgálás kultu. ráltságát. Megkezdődik a bar- kácsszolgáltatás bázisainak ki. építése, korszerűsödnek a személyi szolgáltatások és azok színvonala. A már említett összegből 41 millió forint az V. ötéves terv ágazatra vonatkozó súlyponti feladatainak a fedezetét alkotja. A rendelkezésre álló további 14 millió forint felosztása a Tolna megyei Ta. nács V. B. feladata lesz. A sütőipar kapacitásának további növelését célzó fejlesztéseket 38 millióval támogatja a megyei tanács. A támogatásokat pályázatokkal nyerhetik el a vállalatok, szövetkezetek. Miután megjegyezzük, hogy a Tolna megyei tanácsok V. ötéves tervének fejlesztési célkitűzéseit ezen a helyen csak főbb vonalakban ismertettük, hadd emlékeztessünk a tanácsok V. ötéves fejlesztési tervét jóváhagyó megyei tanács ülésére. Ott hangzott el, hogy jó az, ha ebben a középtávú terv. ben mindenki megkeresi a maga részét és annak megvalósí. tásában részt vesz, hiszen a megye V. ötéves terve mégha, tározza a szűkebb haza további fejlődését és ez a fejlődés min. denkit érint. Persze nemcsak a fejlődés haszonélvezőjeként, hanem kimunkálójaként is! * 1976. március 10,