Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-07 / 57. szám
Pintér Tamás: A felmérő A Felmérő szombat reggel kezdte meg a munkáját a XII. D. 4-es lép- esőházban — az előzetes értesítésben jelzett napon. Amikor délután a VII. emelet 53- ba becsöngetett, a lakó már várta. Ezt a nagyobbik szoba asztalára készített konyak és sajtos keksz is mutatta. A Felmérő kirakta színes golyós- tollait, szétteregettte a kérdőíveket és elkezdte a felmérést. — Szóval, Boldog Bódog. Stimmelt — így hívnak. — Géhával vagy simán? — Ahogy a személyiben van: csak gével. — Tehát, mint fonetikusan. — Hogy tetszik mondani? — Eredeti név, meg kell adni. A két végződés összecseng, mint a tiszta rím. — Ez eddig még valahogy nem jutott eszembe. — Talán nem a legszerencsésebb. Mivelhogy azonosak a magánhangzók. — Én már megszoktam. Negyven éve hordom. — Aha. Mint látom, Boldog úr az oroszlán jegyében született. — Lehetségesnek éppen lehetséges. Ez faktum. *— És izé.., milyen szempontból jöhet ez számításba? — Ó, semmi. Bolond dolog: egyesek szerint az oroszlán jegyében született emberek erőszakosak és antiszociálisak. Persze, az asztrológia tézisei nem feltétlenül helytállóak, de azért lehet bennük valami... Bo-Bo töltött a konyakból és a Felmérő elé rakta a kekszes tányért, — Maga nem iszik, Boldog úr? — Nem szoktam. Valahogy így alakult — Bezony. Magyar konyakot nem is érdemes. — Meglehet. Nem vagyok a dologban jártas. Ért engem... — Na, jobb helyre is lehet tenni a pénzt. Pláne ott, ahol kevés van... Hát akkor csi- rio! Az új lakásra! —- Köszönöm. — Mindnyájuk egészségére! — Ez igazán szép öntől. Nagyon köszönöm. — -Hatan, két szobában. Ezt nevezem! Nincs szebb, mint a családi összetartás. — Kicsit szűkös a lakás. De eddig ez se volt. örültünk, amikor hozzájutottunk. — Bezonjr. Nagy öröm, — Tíz évig vártunk. — Szép teljesítmény. ■nr- Elmúlt. Most már minden rendben van. Nem ig akar. tűk elhinni. — A lakást. Szóval, azt, hogy megvan a kiutalás. — Ha egy csomó pénzbe kerül is, de megéri. Ez szent — Hitelbe van. — Nagy előny. Bár én a magam részéről viszolygok mindenféle hiteltől. Rátelepszik az emberre, nyomasztja, megalázza. Már az én nézetem szerint, ha megengedi. Nyilván beteges valami ez nálam. Úgy vagyok, hogy sose tudhatni előre, mi történik, mi adja elő magát. Mondjuk, megbetegszem. Mondjuk, leszázalékolnak. Vagy beüt a famíliában egy haláleset. A feleségemé, mondjuk... Máris fuccs az egésznek. Mert nincs könyö- rület: a részletet fizetni kell. Bezony. De erre nem szabad gondolni. — Ez már igaz. Nem jő az ördögöt a falra festeni. Mindig muszáj bízni az embernek. — Ez már beszéd. A bizakodás a boldogság alapja. Úgy is, mint a bódogságé. Érti... Ez nem valami szójáték. A kettő ugyanazt jelenti. Csakhogy a bódog régies. — Nahát, ezt én nem is tudtam. — Pardon. De ha már itt tartunk, véleményem szerint a Bálint, a Dávid, az András vagy teszem azt, a László har. monikusabb lett volna. Boldog Bálint — ez egészen kifogástalanul hangzik, nem igaz? — Nekem a* apám is Bódog volt. Tőle örököltem. — És most hol vannak? — Kik? — A kedves szülei. — Ez is a kérdések közé tartozik? — Usque. Már úgy értem, hogy leginkább mivel töltik az idejüket? — A papa meg a mama a gyerekekkel sétáinak. A feleségemnek meg van egy másodállása. Nekem is lenne dolgom, csak azért tartózkodók a lakásban, mert jönni tetszett Hát ez van leginkább. — Színház? Mozi! Képtár? Egyéb? — Nem mondhatnám. — Bizonyos fokig természetes. — így valahogy. Olyanformán gondolom, hogy lassacskán majd egyenesbe jövünk... Szóval, akarok venni egy tévét — Kérem, az én megbízatásom aligha jogosít fel arra, hogy bármilyen tanácsot adjak. Nekem a műsor spéciéi nem tetszik. — Azért az már mégis valami. Már a helyét is kinéztem. Jól elférne itt Van neki hely. Az öregék is szeretnék. Meg a gyerekek. — Micsodát? — Hogy legyen tévé. Mégiscsak bejön a nagyvilág. —- Minden tiszteletem az idős embereké. Én aztán megértem, az ön álláspontját — Hát szó se róla. — Még akkor is tisztelni kell őket, ha olyanok, amilyenek, önzők és mogorvák leginkább. Bezony. Örökösen duzzognak, rakosgatnak, pepecselnek. Kész pokollá teszik a többiek életét — Lekopogom, itt egészen másként festenek a dolgok. — Az szerencse. Igazán nagy szerencse. Mindjárt gondóL tam. Ezt, ugye, megérzi az ember. Bezzeg más helyeken! Mert ahogy én informálva vagyok... Mondom, nekem általában egészen más tapasztalataim vannak. Sok mindent megtudok, ahogy a lakásokat járom. Többet is megtudok, mint szeretnék. A legtöbb helyen baj van velük. A természetük teszi. Túlságosan lefoglalják őket a. saját kis gondolataik. Az emlékeiken rágódnak, a betegségükkel foglalkoznak meg ilyesmi. Bo-Bo rövid tépelődés után a saját poharába is töltött a konyakból. Az első korty után heves köhögőroham fogta el, de azért végül is fenékig kiitta az egészet. A Felmérő egy bögre vizet hozott a konyhából. — Tudja, Boldog ár, jó, jeges szódavíz lenne az igazi. — El tudom képzelni. — így jár az ember ezzel a kommersz konyakkal. Vagy köhögésre ingerli vagy feljön az orrába. A tarkát mindenképpen megcsavarja... Azért megteszi ez is, nem mondom. Megteszi, ha más nincs éppen kéznél. De ha választani lehet, akkor inkább lemondok az effélékről. Szeretem a deükatesz dolgokat — Ami jő, az jő. — A negyediken, képzelje, ginnel kínáltak. Gordon ginnel. Mintha tudták volna, hogy az a kedvencem. Ivott már Gordon gint? Én otthon is leginkább azt szoktam inni. Kertes házban lakom, tudja. van egy jókora teraszom, odakészítem az üveget, a szódát, a citromot, a jeget, szóval, ami kell, és aztán szép csendesen, szordinósan iszogatok. Nem ám úgy, hogy mindent bele. És nem kell a szomszédok pofáját néznem, csak fákat látok, virágoskertet meg bokrokat. Egészen más, mint egy városi falanszterben. — Nem is jó az a vad ivá- szaL Az sehol se jó. — Ebben egyetértünk, Boldog úr. Általában, azt hiszem, ön nagyon egészségesen, józanul gondolkodik. Megérdemelné, hogy sínre kerüljön az élete, Boldog úr. Szívből kívánom. — Köszönöm. Alakulgat. — Idővel, majd ha ezt Itt megunja, bizonyára összevág a családnak egy tágas lakást. Ahogy nézem, képes arra, hogy egy rendes lakást összevágjon. Mert az a fajta, aki a gyerekeire is gondol. Igazam van? 1— Nagyon is. — Bár ezek a házak papír szerint csak ötven évre épültek, de ki a fene hiszi el, hogy csak addig fogják bírni. — Ötven évet tetszett mondani? — Bezony. De hol van az még... “ Sző se róla. Ámbár elég gyorsan múlik az idő. Veszettül gyorsan. — Bezony, Élni kell, amíg lehet A Felmérő befejezte a felmérést, elrakta színes golyós- tollait és gondosan összehajtogatta a kérdőíveket Felállt az asztaltól. “ Sajnálom, Boldog úr, hogy tovább kell mennem. Igazán kellemesen éreztem itt magam. Sok szerencsét Boldog úr. — Hálásan köszönöm. Hasonlókat kívánok. B o-Bo bezárta az előszobaajtót, ivott egy kor- toty és az ablaknál állva sokáig gyönyörködött a lakótelep szép, galambszürke házaiban. Gondolatok U. M. olvasása közben I Megjelent a Jelenkor márciusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának élén Illyés Gyula költeményeit olvashatjuk. A lírai rovatban emellett Arató Károly, Fodor András, Kalász Márton és Ténagy Sándor versei kaptak helyet. — A prózai írások sarában Gera György, Hernádi Gyula, Pál Rita és Vámo6 Miklós elbeszélését, valamint Tamás Menyhért riportját közli a folyóirat. A művészeti rovatban Németh Lajos írása Fülep Lajos és Kondor Béla személyes és eszmei-művészi kapcsolatát elemzi. Láncz Sándor képzőművészeti krónikája a Nemzeti Galéria és a Fiatalok Stúdiója új kiállításairól számol be. Irodalomtudósaink fóruma címmel új sorozat inÍ dul a folyóirat márciusi számában. A sorozatban a Magyar Rádió azonos című műsorának szövegeit közli a Jelenkor. Az első interjút Sőtér István akadémikussal készítette Bodnár György irodalomtörténész. A márciusi Rákóczi-évfordulóhoz kapcsolódik Pé- czely László „A kuruc költészet egyik remeke” c. tanulmánya. — Uj szépirodalmi műveket ismertető kritikai rovat és a hagyományos krónika zárja a folyóirat új számát. _____ U jjongani Szeretnék, mint gyerekkoromban, amikor új mesekönyvet kaptam. Még ki sem nyitottam, már csodákat vártam, ugyanúgy, mint felnőttként a regénytől, amit legutóbb írtál. Üdvözölni szeretnélek, s engedd meg a bizalmas hangot, a tegeződést. Vajon hány Uhrin Mátyás él jelenleg is közöttünk? Róla jutott eszembe az a festőnő is, akiről nemrégen olvastam. Képeit Európa nagyvárosaiban jól ismerik, de szülővárosa még nem adott alkalmat neki a bemutatkozásra. Mit is tudok rólad? Amikor először hátamra került az iskolatáska, már főiskolás voltál. Tanultál, hogy később tanárként, katedráról tanítsd, okítsd a jóra, az igazra a rád bízott gyerekeket. A véletlen műve volt, hogy az egyik padban nem én ültem. 1956-tól megjelentek írásaid. Érzékenyen reagálták a körülötted lévő világra, a társadalom mélyén rejtőző problémákra, emberi sorsokra. Riportjaidat, jegyzeteidet — bevallom — leginkább csak azóta ismerem, mióta a Nők Lapjánál vagy újságíró. Már nem a gyerekeket, hanem a felnőtteket neveled, elénk állítasz tükröt. Tetszenek. Csakúgy, mint a Kortársban, vagy másutt közölt novelláid. De nem erről akarok írni. o À regény története egy XX. századbeli ismeretlen festő 72 képe körül játszódik, amiből kiállítást rendez egy múzeumunk. Mert az alkotójuk igazi tehetség. L. G. fiatal művészet- történész elmegy N.-be, az ismeretlen festő szülővárosába: felkutatni, kit rejt az U. M. kézjegy. o Ä regényben Uhrin Mátyás nem jelenik meg, helyette megismerkedünk az őt körülvevő emberekkel, egy kisváros húsvér, ma is élő figuráival. Először a bátyjával, Uhrin Bélával és- annak feleségével. Milyenek is ők (az igazgató- helyettes?) Mint sok kisvárosi ember, kisvárosi értelmiségi, aki csak akkor lát színházat, ha meghívót kap november hetedikére a díszelőadásra. S kik a többiek? Eke János a maga nemében mesebeli „király”, akinek a sorsa kezébe tette a kisváros művészeti életét, ök ketten osztálytársak voltak. Rajzolni Eke is megtanult, talán _benne is volt „spiritusz”, észből viszont kevesebbet kapott ahhoz, hogy művésszé váljon. Ezért vált hát féltékennyé, szürke „mindennapi karrieristává". Kivont szablyával harcolt U. M. ellen, egyetlen vágya: megsemmisíteni, eltörölni. Szomorú, de vannak még ekejánosok. Életünk megnyo- morítói. Különbek-e nála társai? Kováts Elemér, a megvet lap főszerkesztője, aki azért nem alkalmazta U. M.-et fotóriporternek, mert Szemere főorvos éppen megfelelő állást keresett érettségiző fiának. Megtudjuk U. M.-ről, hogy becsülték tanítványai is. Itt van például dr. Oláh Géza. Főorvos lett belőle, s ezt Uh- ri i Mátyásnak köszönheti. Ismeri a várost, pontosan diagnosztizál: „Nézze csak, én már kétlelkű vagyok, az egyik felem járkál szabadon (!) amennyire ez egyáltalán lehetséges. Ez a szabadabb felem azt mondja a világnak: nézzétek, én ilyen ember vagyok, ez tudom nyújtani, ehhez értek. Ha nincs rá szükségetek, volt szerencsém, másutt is süt a Nap. De a másik felem, amit még otthonról magammal hurcolok... a másik felem azt mondja: hát nincs szükségetek? Ilyennek, amilyen vagyok nem fogadtok el? Mit tehetek? Itt maradok köz- tetek egyedül, bezárva és tehetetlenül, mert ti vagytok többen...” Beszélgetés hangzik el Fellegi Ottó rendezővel, az N.-i színház volt igazgatójával. Ö sejtette meg, hogy tehetséges festővel találkozott, de mint értesülünk róla, szerencsétlen ötlet volt tőle U. M.-^t felkeresni: mind a kettőjüknek rengeteg baja származott belőle. Közvetlenül utána keresi fel és találja meg később L. G. a segédszínésznőt, Lózí Erzsébetet. ö volt az egyetlen, aki felismerte U. M. zsenialitását és aki a képeket a múzeum címére feladja, aki ki merte mondani: „51 évig senkit sem érdekelt, hogy mi van ezzel a szegény Uhrin Mátyással..." Elgondolkodtató mindazt, amit irsz. Ki a hibás? Senki? Mindenki? Ki „ölte” meg, ki temette az ismeretlenségbe U. M.-et? A körülötte élők? Naponta szembenézünk ezzel a vidékies arcunkkal, gyávaságunkkal, képmutatásunkkal. Mindezt az erkölcs nevében. Kevesen tudunk úgy gondolkodni, élni, mint dr. Oláh Géza, aki U. M. életét elpocsékoltnak tartja. Mások pocsékolták el. És azon az életmű sem segít. A fellelt életművek sem segítenek. „Piti” dolgok. Egész életemet ilyen piti dolgok között töltöttem. Az a legnevetségesebb, hogy harcoltam ellenük. Belementem ebbe a pitiáner játékba, komolyan vettem. Kiabáltam, kapálóztam, elhitettem velük, hogy fontosak... Hát kik ezek, hogy egyáltalán szót érdemeltek? Tulajdonképpen... nem volt semmi. Semmi...” — írja a Motyogásokban U. M. Igaza van? A megoldás számára is, minden dolgon felülemelkedni, még akkor is, ha esete szomorú valóság. A Dokumentumok TT. M.-ről című könyv a társadalmunkban élő, ma is jelenlévő negatívumok ke-esztmetszete. Az írónő megtalálta regénve mondanivalóiéhoz a legjobban illő formát. Művét mai irodalmunk eavik — nem csupán legolvas- mánvosabb, de — legiobb alkotásának vélem, mág akkor is. ha néha úgv érezzük: itt még a fekete is feketébb. Vagv talán csak az író, Fenákel Judit látja annak? VERESS ÉVA
