Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-07 / 57. szám
Budapesti kiállítások Miháltz Pál és Remsey Jenő tárlata M árcius közepén zárul a budapesti Műcsarnokban Miháltz Pál Mun- kácsy-díjas festőnek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének, a szentendrei művésztelep törzstagjának — Her- czeg Ibolya műtörténész által rendezett — gyűjteményes kiállítása, amelyen a művész 1972 és 1975 között festett munkáit — mintegy hetven művet — láthatunk együtt. A hetvenhét esztendős mester stílusának néhány témakörre szorítkozó tárgyválasztás, gazdag, de nem harsány kolorit, a természettel való szoros össze- forrottság, a látvány-élmények lírai transznonálása és a szentendrei művészetre jellemző posztimoresszionista, konstruáló és szürreális-vizionárius vonások szintézise a fő ismertető- jegyei. A művész nemesen összehangolt színfoltokból komponált csendéleteket, sejtelmes-gyengéd árnyalatokban fürdő enteriőröket. az őszi hervadás melankóliáját sugalló kerti részleteket. a barokk és a biedermeier korszak atmoszféráiét őrző kisvárosi utcákat, éoülete- ket. s eirévedő piliantású ön- arckéneket fest többnyire. Miháltz Pál nem haihássza a különleges. a ..bllckfangos” témákat; a hétköznapok halk és bensőséges pillanatainak, az ot körülvevő egyszerű környezetnek érzékeny, költői lelkületű megörökítője, akiről egyik mél- tatója; Szíj Béla joggal írta: „Miháltz úgy fest, mint aki bizalmas barátainak tesz valló- mást." A hajlott életkorban járó művészek legtöbbje múltjából él, évtizedek folyamán felhalmozott szellemi kincseit fogyasztja. Miháltz a ritka kivételek egyike... Ö ma is képes megújulni, előrelépni; ő ma is azok közé tartozik, akiknek — Démokritosz, az ókori görög filozófus szavával élve — „mindennap friss gondolatuk van”. A mester újabb keletű festményei („Római kövek”, „Érett napraforgók”, „Külváros”, „Sikátor”, „Régészet", „Esti fények”, „Alkonyat Szentendrén”, „Az óra”, „Zsámbéki ka- tedrális” stb.) nem csupán a művész töretlenül ívelő, következetesen épülő életművének. de a XX. századi magyar festészet egészének is fontos, nagyszerű darabjai. Miháltz Pál világától na- gyon-nagyon különbözik a ki- lencvenegy esztendős Remsey Jenő festőé. A magyar képzőművészek doyenjának, a gödöllői művészcsoport — színdarabokat, versesköteteket és emlékiratokat is közreadó — utolsó mohikánjának munkáit, „Párizsi képek” című ciklusát U belvárosi Csók István Galéria mutatja be, a Miháltz-tár- lattal egy időben. Remsey — aki hűségesen őrzi a század eleji szecesszió és a szimbolizmus hagyományait — nagyméretű, igen színes képein Párizs forgatagát, a metró utasait, bárhölgyeket, clochard-okat, szerelmeseket, a színházak és az orfeumok látogatóit, a világváros jellegzetes figuráit ábrázolja. Remsey képeit — amelyek nem nélkülözik, sőt éppen középpontba állítják a „sztori”-!, az irodalmias-epikus elemet — a modern törekvések hívei fa- nyalgással fogadják, a nagyközönség viszont zsúfolásig megtölti — még hétköznapokon is ■— a Csók Galériát, s a mester Számos műve már az első napokban gazdára talált. Az öreg művész tárlata két dolgot jelez... ~!T%" E gyrészt, hogy a filozo- fáló-moralizáló festészetnek, a narratív pik- tűrának nagy tábora van ma is, másrészt pedig a kiállítás látogatottsága, kétségtelen közönségsikere a reneszánszát élő szecesszió népszerűségét, vonzóerejét bizonyítja. Dévényi Iván Filmjegyzet Czigány György; Pavane Bőrén át benső Nap fénye világit Sárgabarackos kert ballag utána Lepke-föld mentén, mákot mosolyánál Látni a fákat Déli nap s éjfél egymáson cikázik Robban az árnyék, repeszeit szórja Nyárfa-torouy-sor árnyai madárként Érte repülnek Mielőtt kővé válik remegése Mozdulatában tündérek mulatnak Mennyei kényszer dédelgeti táncát Fény-tremolóval Drága John A FILMBARÁTOK talán emlékeznek még: a megyei moziüzemi vállalat néhány éve azt tervezte, hogy régi filmek moziját hoz létre Szekszárdon. A művész- moziban letelepülő filmmúzeum engedély híján nem valósult meg. Most mégis kárpőtoltatunk: a filmbarátok köre hálózatban egyre-másra mutatnak be régi, nagy sikerű filmeket. S mivel a hálózat „garancia”, hogy művészi igényű alkotásokat látunk, ez a felújítás-sorozat sikeres ötlet A Drága John 1964-ben készült, Lars Magnus Llndgren irta és rendezte. Talán nem is véletlen, hogy így tavaszköszöntésül mutatják ismét be: a Drága John az egyik legszebb szerelmesük». Szerelmes és nem szexfilm habár egykori premierjén elsősorban azzal aratott sikert, hogy addig szokatlan szabadsággal ábrázolta a testi vonzódást Az 1964 óta eltelt idő ezen is változtatott: ma már csodálkozik az ember, hogy miért csak 18 éven felüliek látogathatják a filmet, s nem véletlen, hogy a felújítás közönségének jó része csalódottan vizsgáztatta emlékezetét: hogy lehet, hogy a Drága John-ra mint merész alkotásra emlékezett ...? A FILM ÉRTÉKEIN mindez nem változtatott, s ha igen, csak pozitív vonatkozásban. Meilékzöngék nélküli, tiszta műnek látja a ma nézője. A története^ kivonatosan ismertetni nem szabad: banálissá változtatnánk. Két magányos, megsebzett ember találkozása és egymásra találása nem új téma, nem hordoz alkalmat valami meglepő közlésére. Ebből csak úgy születhet jó művészi alkotás, ha létrehozói mégis úgy formálják meg, hogy az egyszeri, megismételhetetlen élményét adják a nézőnek. A Drága John nem azért érte el ezt, mert alkotói az akkoriban még nem közismert, azóta elterjedt módszerrel kedvük, szándékuk szerint rakták sorba az idő különféle fázisait, hanem mert liraian, bensőségesen, s az érzelgősséget mégis elkerülve beszélnek a szerelemről. Ügy hisszük, az frő-rendező Lindgrennek ez Is volt a szándéka: két erriber mikrovilágának bemutatása. S mert ez olyan szépen sikerült, nem is hiányoljuk ê kör-, nyezet árnyaltabb rajzát. A FELÚJÍTÁSOKRÓL pedig még annyit: a nézőtér zsúfolt, egy helyett két előadást is tartanak, amit sehol seid hirdetnek, mégis köztudott... Tehát üzleti vállalkozásnak ssm rossz a „pót-filmmúzeum”J r (Vfé) Tudásról és meggyőződésről Kaszás Imrével Lehet. I h°sy úgy hangzik, ______1_! mint egy anekdota, pedig valóban így történt. Fiatalkorom nagy élménye volt Babits irodalomtörténete. Akkor elhatároztam, hogy olyan könyvtárat gyűjtök ösz- sze, amiben minden megtalálható, amiről Babits írt. K aszás Imre kezdi így a beszélgetést, s ezzel szinte ki is kényszeríti a kérdést: — Matematika-fizika a szaktárgyad, Babits pedig nem sokat törődött a természettudományokkal. — De miért kellene szétválasztani a kettőt? A valóság szép, ebből pedig az következik, hogy a fizikának is van esztétikája. — Ifjúkorunk eszménye a teljes ember volt, aki egységben látja a világot. Mit gondolsz, ma is megvalósítható ez a reneszánsz embereszmény? — Azt hiszem, igen. Mindent tudni természetesen nem lehet, nem is fontos. De mindent megérteni és — tegyük idézőjelbe — „emberül” megérteni, azt lehet. A mai lehetőségek ismertek, a kérdés az, hogy az emberek mennyire élnek ezekkel a tálcán kínált lehetőségekkel. Mert tanúi vagyunk nemegyszer, hogy a tudás nem válik meggyőződéssé. Egy mindennapi példát mondok: a marxizmust nagyon sokan megtanulják, föl is mondják, de szenvtelenül, érzelem nélkül, hiányzik belőlük az emberformáló meggyőződés. Hiába tudja valaki a „tételt”, ba tetteivel megcáfolja. — íme, most eljutunk egy —, hogy úgy mondjam — kényes ponthoz. A lehetőség és a valóság között ugyanis fennáll aa ellentmondás, s nálunk is jelentkeznek bizonyos jelel annak, amit a polgári teoretikusok — Ortega, Adorno elsősorban — a szellemi elit köré csoportosítanak. Lehetséges-e ezt az ellentmondást feloldani, vagy még pontosabban, szocialista és csak szocialista körülmények között nivellálni a különbségeket? — A kérdés rossz, mert miért a társadalmi rendnek kellene ezt a nivellálást elvégeznie? A társadalmi rend adott, a maga összes lehetőségével, s ezen belül az egyéni akarat, a szándék a meghatározó. Egy kicsit pedagógiai éllel így is mondhatnám: akit nevelnek, annak neve’nie kel) önmagát is. mert mindenki önmagáért is felelős. Ortegát, Adornót említed. A nyugati kórkén, azt h'szem pontos. A mi viszonyaink között azonban más szabályoknak kell érvényesülniök. Hiszek abban, hogy a kultúrának van egy kisugárzó hatása, nem lehet senki közömbös vele szemben. A feladatnak viszont annak kell lennie, hogy megtaláljuk egy olyan magatartás formáját, amelyben már nem lehet kérkedni a tudatlanság* gak Elmondok I ®gy , példát. _____________I Amikor ide kerültem a szakmunkásképzőbe, egyetlen szakfolyóirat járt. Rögtön előfizettem egy sor folyóiratra és kitettem valamennyit a tanári szobába. Nemegyszer egy-egy írást meg is jelöltem bennük, hadd lássák, mi érdekli a főnököt Bizonyára volt, akivel csak a kíváncsiság olvastatott el egy-egy írást, aztán rájöttek az ízére, az Olvasás, a tudás örömére. — A diákoknál is beválik az Ilyen módszer? — Ez már nehezebb kérdés. Nagyon vegyes az emberanyagunk, s bizony van, aki úgy kerül ide, hogy épp csak az olvasást tanulta meg. Megpróbáltuk őket bevezetni a színház, a zene világába. Először egyszerűen parancsszóra ment: húsz gyerek ideáll és megy a hangversenyre. Ma már más a helyzet Nemcsak a jegy kevés a jelentkezők számához képest, de meg lehet nézni őket a hangversenyeken. Rendesen felöltöznek, megadják a tiszteletet a művészetnek. — Maradjunk még a fiataloknál. Van valami recepted a nevelésre? — Pedagógusi tapasztalatom, hogy nem idomítani kell a gyereket, hanem ránevelni arra, hogy tudjon örülni az életnek. Az iskola tanítsa meg látni, tanítsa meg arra, hogy fölismerje az értékeket. Ezt már az óvodában el kell kezdeni. — Egy kicsit kanyarodjunk még vissza a szellemi elit sokat vitatott kérdéséhez. — Azt hiszem, ez is nevelés kérdése. Minden ember elit lehet a maga szakmájában. Csak tudja azt, amit csinál. Ez az igazi elit kérdése, nem pedig az, amit még a fiatalságunkban is gondolt erről a polgárság. Hogy mondta Kazinczy? Jót jól, ebben áll a nagy titok. — Goethe jut eszembe, aki azt írta, ha köcsögöket ke"ene csinálnia, azok is épp olyan jók lennének, mint a versei. — Erről van szó. — Fel kell hát adni a klasz- szikus érte'emben vett humanista eszményeket? — Erősen! Az én ideálom az, hogy mindenki tudia a dolgát, ismerje a szakmáját, de tudion a világról is, értse meg a világot. Gyakran becsap minket egy szemléletmód: a befogadó ember, mint a széliem embere. Ezzel szemben az önálló gondolkodást tartom fontosnak, ami persze ismeretek nélkül nem lehetséges. De az ismeretek sem önmagukért vannak, hanem a megértést kell szolgálniok. — Köszönöm, ez szépen hangzik és igaz. Mennyit olvasol naponta? — Keveset, sajnos, nincs időm. Két-három órát. Sok mindent tervszerűen, sok mindent ötletszerűen. Tegnap, vasárnap lévén, keresgéltem a könyveim között Kezembe akadt Knut Hamsun Pánja. Nem tudtam ellenállni neki. Délután meg Bédier Tristán- ját olvastam. — Hány nyelven olvasol? — Németül. Latinul, franciául már gyengébben. — Mennyi könyved van, hisz | ügy ismernek, mint szenvedélyes gvűjtőt? — Tizenkét-, tizenháromezer lehet. Mert fobbé-kevésbé meg tudtam valósítani azt, amit fia- tál koromban célul tűztem ma- : gam elé. Legyünk ésrnték, j nemcsak ebben. Szép, harmonikus életet teremtettél magad körül, amit én is csak a köny- j. vek társaságában tudok elkép- íj zelni. — Köszönöm. — Én köszönöm a beszélgetést. Csányi Lás Elé
