Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-18 / 66. szám
ffő cfiVäfüjsSg a Gemeneben ítiiehtiítiuiiiiHiiiiBiiiiiiinhiiíiiíiVíiiiiueihiiiiiiimiii MÁRCIUS 18 CSÜTÖRTÖK Névnap: Sándor, Ede A Nap kél 5.52 — nyugszik 17.53 órakor A Hold kél 21.22 — nyugszik 6.47 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1901. március 18-án született — és 48 éves korában, 1949 májusában hak meg — Peter Jilemnicky szlovák regényíró, költő és publicista. Cseh vasutascsaládból származott, s a mező- gazdasági szakiskola elvégzése után pedcgógus- pályára lépett. 1921-ben Szlovákiába került, ahol belépett a kommunista pártba. A Gestapo 1942- ben ellogta. Nyolcévi kényszermunkára Ítélték és internáiotáborba hurcolták; innen a szovjet csapatok szabadították ki, 1945 áprilisában. Irodalmi pályafutását költőként kezdte, de hamarosan áttért a prózára. Első jelentősebb műve az 1926-bán irt Győzelmes bukás című regénye. E könyvében a gyönyörű kysucai vidéken élő nép nehéz sorsát, nyomorúságos életét ábrázolja. Dübörög a föld címmel egy szovjet falu életét mutatta be az 1920-as évek végén. _ ÉPÜL AZ ÜJ EGÉSZSÉGHÁZ. Szedresen épül az új egészségház, ahol helyet kap majd az új fogorvosi rendelő is. Az építőik a munka felénél tartanak és előre láthatólag novemberben adják át azt rendeltetésének. Ezt követően a községben megkezdi munkáját az áj fogorvos is. Jelenleg egy idős fogtechnikus igyekszik ezt a feladatot ellátni. A KRESZ '76 pályázat V. fordulójának megfejtése — Kerékpár pátöfésén u t®« életévét betöltött vezető egy, tíz éven aluli gyermeket szállítóét. Egyébként kerékpáron személyt szállítani nem szabadó (KRESZ 54. §. Su bek.) — Elsőbbséget kell adni útkereszteződésben az olyan útirét érkező járművel,' ameíyen az útkereszteződés előtt ,,Elsőbbségadás köfcelaző,r jelzőtábla van. (KRESZ 12. §. 1. bek. a. pont e* 28« §. Z bek. b, pont.) Párhuzamos közlekedéskor az egyenes iránybó haladó járművet jobbról előzni So (KRESZ 34. §. 3. bek.) — Nem szabad járművei ío° dlokalattanul olyan lassan haladni, hogy az a forgalmat; akadályozza. (KRESZ 26. §. §o bek., 36. §. 2. és 4. bek.) — Lakott területen személy- gépkocsival a megengedett sebesség 60 km/óroc (KRESZ 26. I. bek.) A pályázat ötödik fordulójára egy 10, egy 9 és ötvenhat 8 pontos megfejtés érkezett. Beküldőik között 100—100 Ft-os könyvutalványokat sorsoltunk kio Könyvutalványt nyertek: Ho» raoki Ilona Szekszárd, József A. u. 20., ifj. Ipacs József Szekszárd, Hunyadi u. 12., Mézes Tibor Szekszárd, Wosinsky Itp. 13. III. 3. A könyvutalványokat postán küldjük el. * AZ ÖTÖDIK ÖTÉVES terv tanácsokra vonatkozó feladatairól tartottak apparátusi értekezletet a megyei tanács dolgozói szerdán délután a megyei művelődési központban. Az értekezlet előadója dr. Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke volt. # HAT KISLÁNY és két kisfiú, nyolc egészséges gyermek látott napvilágot kedd délutántól szerda délutánig Szekszárdon, a megyei kórház szülészetén. ~ RABLÓ BÖRTÖNBÜNTETÉSE. Az Attalán tavaly karácsonykor tartott bál után egy 'alkalmi zenész hazafelé igyekezett. Egy fiatalember leütötte, társnője segítségével elvette mintegy négyszáz forintját, majd elmenekült. A tetteseket a rendőrség a lakosság segítségével fogta el Pápai József 21 éves kaposkeresztúri (Rákó-puszta) lakos és egy fiatalkorú lány személyében. , A Szekszárdi Járásbíróság dr. Vass Gábor tanácsa Pápai Józsefet háromévi börtönre és a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte, a fiatalkorút pedig javító- nevelő intézetbe utalta; oooQooooQOCÚQODDDOOOOfwy!)oorvv’vvvxroo S o o . il - o o Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszórtan esővel, északon esetleg havas esővel. Gyenge lég.'o mozgás_ erősen párás levegő, néhány helyen 9 reggeli köd. Várható legmagasabb È nappali O g hőmérséklet 6—11 fok között. , ví O «OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOÖOOOOOOOC1 Lépéstartás a világdivattal Minden a színválaszfással kezdődik Kedden este a Gemenc Szálló éttermében minden hely foglalt volt. Terített asztalok mellől nézték végig a divat iránt érdeklődők azt a műsort és bemutatót, amit a Magyar Divat Intézet és az Ez a divat szerkesztőségének klubja rendezett. A Ha- záfias Népfront és a Gemenc Szálló meghívására érkeztek a vendégek, hogy a szekszárdiaknak is élőben ad jajnak ízelítőt az idei divatból. A bemutatott, hátul bő, könnyen kezelhető graboplast anyagból készült esőkabátok sikere után Balogh Rozi, az Iparművészeti Főiskola docense, divat- tervező válaszolt az írásban feltett kérdésekre, amelyek között ilyen is szerepelt: „Divat lesz-e idén iá a bő szárú nadrág?” ,,Igen!” — válaszolta és a cipődivatról szólva elmondta: az idén finomodik a cipő orra, sarka és a talpa is vékonyabb lesz. A bemutató azt bizonyította : a szoknyák térden aluliak lesznek, némelyek leérnek a bokáig és az idősebbek visz- szaidézhették ifjúságukat a romantikus ruha- modellek láttán. Ezek a modellek, hasonlítanak a harminc-negyven évvel ezelőttiekre. Továbbra is divat a kötött holmi mind a nőknek, mind a férfiaknak. Ezekből láthatott a közönség néhány nagyon szép ösz- szeállítást. Fel is sóhajtottak néhányan; „Bárcsak az üzletekben is kaphatók lennének ezek a modellek!” A női ruhákra jellemző a _T vonal és továbbra is hódít a modern ruhákon alkalmazott népi hímzés. A vendégek között volt a Magyar Divat Intézet igazgatója, Vas Sándor is, aki kérdésünkre válaszolva elmondta; a közel másfél évvel ezelőtt életre hívott Magyar Divat Intézet munkája máris érezhető. Korábban a magyar valóban lemaradt a világdivat mögött, mert nem volt egy szerv, amely a divatot irányította volna. Mindig másfél éves vagy ennél is nagyobb késében voltunk. Egy divat kialakítása ugyanis körülbelül másfélé vet vesz igénybe. A nemzetközi szín- bizottság döntésével kezdődik. Először a színt határozzák meg, aztán.. — és körülbelül másfél év múlva az új divatszínek, -formák megjelennek a kirakatokban. A Magyar Divat Intézetnek hármas feladata van : — információkat szerezni a nemzetközi divatról és azt adaptálni a magyar viszonyokra, ezeket az irányzatokat meg kell ismertetni a kereskedelemmel és a fogyasztókkal. Mindezeken túl az intézet feladata a megfelelő ru házati propaganda kifejtése és a piackutatás vállalati és ágazati szinten. A keddi műsoros est jó propaganda volt az új divatnak. , V (Szj) íiiluiniiiiumiiniiiimiiiiiuiimiiiiiiiiiiiiiii»iMiiiiiitniuiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Kiállítás a tamási gimnáziumban A tamási gimnázium KISZ-bizottságának meghívására — március 15-én a FIN rendezvény- sorozata keretében — P. Tóth László fotóművész, a Nógrád megyei fotóklub tagja önálló kiállítással mutatkozott be a gimnázium klubjában. P. Tóth László, a tamási gimnázium 25 évvel ezelőtt, első végzett osztályának tanulója volt. 1968 óta tagja a Nógrád megyei fotóklubnak. Képeivel eddig az NDK-ban, Csehszlovákiában és Lengyelországban szerepelt. Palóc asszony c. fotója a SZOT országos kiállításon I. helyezést ért el. A rangos művészi fotók közé tartozik Radnóti c. műve is. Az itt bemutatott fotók arról tanúskodnak, hogy a művészt leginkább az emberi arc érdekli. A megnyitót baráti és szakmai beszélgetés követte. A kiállítás március 25-ig tekinthető meg. Vörös Erika diák szerkesztő Olvastam m Élménybeszámoló Utazni, látni, ismeretlen tájakat bejárni jó. Kitágul az emberben a világ, új élményekkel töltődik fel, ízek, hangulatok, arcok, tekintetek maradnak meg tartósan és otthon van miről hetekig, hónapokig mesélni, beszámolni. A szervezett és a spontán élménybeszámolók a Hatvanas évek eleje óta megsokasodtak. Ennek kézenfekvő a magyarázata. Rengeteg ember fordul meg külföldön, a tsz-ek minden évben országjárást szerveznek, o munkahelyeken bevett szokás külföldi úttal jutalmazni a legjobb dolgozókat. Nemrég újból találkoztam két dalmondi barátommal. Az egyik gépkocsivezető, a másik parkgondozó. Nyolc napot töltöttünk együtt a román tengerparton, A megye valamennyi községében találkozunk olyan traktorossal, jószággandozóval, üzemi munkással, aki megfordult Európa néhány országában. Milyen távolinak tűnik az az idő, amikor faiamban a lakosság nagy többsége elérhetetlen messzeségben tudta még Budapestet is. Az asszonyok és a katonaviselésre alkalmatlan férfiak a közeli városnál nemigen jutottak tovább soha. Mindezt az az élménybeszámoló juttatta eszembe, amit Méry Éva, a megyei tanács csoport- vezetője' tartott spanyolországi útiéiményefről a szekszárdi fiatal utazók klubjában. i i — ír —J1 Hí elektronmikroszkóp A megyei központi fizikai szakkör március 12-én meglátogatta a Pécsi Orvostudományi Egyetemet. Az ifjú fizikusokat Achátz Imre tudományos munkatárs fogadta. Először egy elő adást tartott, majd bemutatta a „mikrovilág feltáróját”: az elektron mikroszkópot. A szakkör ezután a planetáriumba ment (Planetárium: csillagászati bemutató- eszköz), J* * I® A kirándulási „kiváló” szervezettség jellemezte. Reggel 9-re mindenki megjött — csak a busz nem. Volá- néknál megfeledkeztek rólunk. (Nem késett, ha. nem elfelejtették küldeni.) Háromnegyed tízre megérkezett a busz. Közben kiderült, hogy Pécsett 15 óráig áramszünet van, így a planetáriumba csak 15 óra után mehetünk. Kibírjuk! —, gondoltuk. Megérkeztünk 15 órakor. Áram van — előadó nincs. Nem is tudtam ró. lünk! Pedig Jurisics tanár úr, a szakkör veze. tője két napja telefonált a pécsi TIT-központba. Úgy látszik, rólunk mindenki megfeledkezett. Pasinszki József Kertbarátok Reméljük nem tart soká a tavaszi szél, s március vége felé már elkezdhetjük a kiskertekben a munkát. A legfontosabb tennivalók: a metszés, a telepítés, a pótlás, a talajmunkák és a téli permetezés. A fiatal fák koronaalakító metszésénél a törzs magassága lehet alacsony (40—60 cm), közepes (80—120 cm) vagy magas (120—140 cm). A magas törzs akkor indokolt, ha köztes termesztésre rendezkedünk be. Ha suhángpt telepítünk, a törzsmagasság fölött 4—5 rügyet hagyjunk még. A koronás oltványokon a sudarat és a a oldalvesszőket kell visz- szavágni: gyenge oltvány- esetében erősebb, erős oltványokon pedig ki-, sebb visszametszés kívánatos. Másodéves kortól az oldalvesszőket nerct kell visszametszeni ; fu. sudarat ott vágjuk visz-*; sza, ahol a második ág-4 csoportot akarjuk kiala-f! ki tani. A málna-, ribiszke- és köszmétebokro-tí kát az ültetés után 3— rügyre metsszük vissza^ célszerű 6—8 ' vesszőjűfcj bokrokat kialakítani. Hat* tavaszra maradt a gyű— mölcsfaültetés, akkor 1,2Ö méter szélességű és fii* cm mély gödörbe telerfíj pítsük. .Száz négyzetmé-sj ter területre 15—20 kilck kálisót és 20—25 kilóH szuperfoszfátot kell ki*, szórni. Ültetés előtt aad oltványok, vagy a dug*; ványok gyökereit éles ollóval metsszük vissza és földből, vízből készíteti pépbe mártsuk be. Ül* tetés után tapossuk ai talajt a fák gyökeréhez; A téli permetezéshez Rrezonit E és Novendai készítményeket használjunk — a csonthéjasoknál kisebb töménység-; ben mint más gyümölcs-- fáknál. Ezekkel a szeJ •rekkel három évnél gyakrabban nem célszerű permetezni, a közbe* eső években, Neokólt használjunk. A szőlőben ebben a hónapban kell befejezni a nyitást. A már kialakított, termő magas kor* donművelésű tőke met* szésmódja a következői hosszú csapos és ezál-f vesszős metszéskor sz, előző évi két rügyek csap felső vesszőjéből a hósz- szú csapot vagy a szál- vesszőt, az alsó vesszőből az ugarcsapot alakíthatjuk ki. Az előző évben karnak meghagyott vessző rügyeiből képződött vesszők ezt a metszést teszik lehetővé. Huszonöt-harminc centiméter távolságban hagyjunk rövid csapot, s közötte helyezkedjenek el a hosszú csapok, vagy a szálvesszők. Egy 120 cm-s karon három-öt 8—12 rügyes szálvessző és 4—6 rövid csap hagyható. A szálvesszőket a kar alatt 40—50 cm távolságban íveltessük az alsó huzalhoz. Metszés után kétszázalékos No- vendával permetezzünk. A metszéssel egy időben tőből távolítsuk el a hárma tgyöker eket; ezt a műveletet tanácsos több részletben elvégezni. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN —Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz <*■2. — Telefon: 129—01, 123—61 — Sportrovat: 128—15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat — Szekszárd, Béla tér 1. — Telefon: 120—11, 120—10 _ Telex: 1 4251 — Postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készül a Szekszárdi Nyo mdában — Széchenyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129_21 _ F elelős vezető: Széli István — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely posta hivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám: 25 069 **=*==