Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-13 / 37. szám
Közművelődésünk kérdései Megtanulni könnyebb—a meggyőzés „Meggyőzően és élményszerűen igazolni kell azt, hogy a szocialista társadalom felépítésének egész korszaka forradalmi jellegű. Ma az a forradalmár, aki a szocialista építőmunkát történelmi távlatokra tekintő tudatossággal és éppen ezért szívós, mindennapi tevékenységgel szolgálja/" ________ f iy ifjpypf az 505. sz. Ipari Hl IUClCI Szakmunkásképző Intézet munkatervéből való. Mintegy mottója is ennek az írásnak, amely a középiskolák IV. osztálya számára készült „Világnézetünk alapjai” című tankönyv, a szakmunkásképző iskola intézeti munkaterve, a Tolna megyei Pedagógus Továbbképző Intézet egy ide vonatkozó felmérése, több újságcikk, nem kevés személyes tapasztalat, s legfőképpen Kaszás Imrével, a szakmunkás- képző intézet igazgatójával folytatott beszélgetés alapján készült. A múltkorában arról írtunk, miként törekszik a mindennapok hazafiságát beleplántálni tanulóiba a Bezerédj István kereskedelmi szakközép- iskola tanári kara, most egy jóval átfogóbb, szélesebb kérdéssel foglalkozunk, amely alapvetően megszabja a nevelőmunka egészét a szándéktól az eredményig. Adhatnánk azt a címet is neki: világnézeti nevelés a középiskolákban. Az első kérdés, amit semmiképpen sem lehet kikerülni: Egyáltalán lehet-e tantárgy a „Világnézetünk alapjai”? Nem a tantervbe való beiktatás lét- jogosultságát akarjuk kétségbe vonni, hanem azt kérdeznénk, nem szűkül-e le így egy sereg ismeretanyag közlésére? Félő, hogy igen, pedig a világnézet elsősorban nem ismerethalmaz, hanem meggyőződés. Nem oktatási, hanem nevelési feladat. Kevesebb ismeret- anyag birtokában is lehet meggyőződéssel vallani valamit, s széles tudással is lehet más véleményen lenni. Persze kétségtelen, hogy a nagyobb tudás a meggyőződésnek is támasza. Kaszás Imre óvott attól, hogy bíráljam a tankönyvet, hiszen annyian tették már ezt, a megjegyzést azonban nem tudom nem leírni: ami a leginkább hiányzik a tankönyvből, az a szintézis. Majdhogynem újra ismétlése egy sereg szaktárgyi óra anyagának, s vajmi halvány eredménnyel próbál azokból általános következtetéseket levonni, s a szakismeretek ideológiai szinten való — a meggyőződés elmélyítését szolgáló — összegezésével adós marad. Még egy kérdés: osztályozzunk — ne osztályozzunk? Nehéz véleményt mondani, inkább megalkuvó leszek, s újólag azt hangsúlyozom: a világnézet mindenekelőtt meggyőződés, amit támogatni kell a tárgyi tudással. Vám lítnlr hogy a nevelők ncill lliun, vonakodnak a világnézeti oktatástól. Nem a tisztes meggyőződésük hiánya okozza ezt, hanem éppen az összegezés feladatától félnek. Persze hogy minden szaktanár a saját szaktárgya aspektusából kéri számon a tanulóktól a világnézeti óra tananyagát is. Ebből aztán furcsa helyzetek is adódhatnak. Vállalom az ódiumát az alább leírtaknak, hiszen az eredeti megfogalmazása megyénk egyik legjobb pedagógusától származik, Kaszás Imrétől, aki filozófiát is oktat az esti egyetem szakosítóján. (Elnézést érte, hogy itt is az „oktatás” kifejezést használom.) Van a pedagógusoknak egy fixa ideájuk. Nevezetesen, a gyerekek csak azt tudhatják, amit a pedagógusok nekik megtanítanak. Olcsó példa, de igaz: az általános iskolában megtanítják a gyerekeknek, hogy a majom lemászott a fáról... a középiskolában megtanítják, hogy a majom lemászott a fáról..., aztán egy párszor különböző ideológiai oktatási formán elhangzik még, hogy... Szóval unos-unta- lan. Mindent elölről kezdünk, s alig jutunk feljebb. Fel lehetne tenni azt a kérdést is, mi az, hogy „feljebb jutni”. Van ilyen, van hát, de nem vétünk-e, ha mindenáron mindent bele akarunk préselni az emberek agyába, amit az emberi tudás feltárni képes volt eleddig. Ugyanakkor a meggyőződésre és a meggyőzésre már kevesebb gondot fordítunk. Egy tanárom emlékezik Kaszás Imre —, ha azt akarod, hogy a hallgatóságod sírjon, előbb neked kell sírni. Vagyis arról van szó, csak azt tudom elhitetni, amiben magam is hiszek. A nevelést, de egyáltalán az ügyet diszkreditálja, ha az előadó nem hiszi, amit mond, hanem csupán ismeret- anyagot közöL (Erre mondják, hogy nyomja a sódert.) Ritka, de megtörténik néha, hogy mást mondanak többen, mint ahogy éreznek. Ad abszurdum nézve a dolgot: az előadó remekbe szabott beszédet tart a szocialista tulajdon védelméről, a munkaerkölcsről, az állampolgári fegyelemről. Befejezi és a kapuban várja két férfi, magával invitálja, hogy rövidesen az újságból tudják meg a hallgatói: hat ővet kapott sikkasztásért, hűtlen kezelésért.. Mondom, ez az elenyészően ritka, inkább az ellenpontozás miatt látszott kívánatosnak felemlíteni. Hanem a meggyőződés hitelesítő erejének fontosságát hangsúlyozni kell. Nem az a nagy baj, ha valaki nem tud bizonyos tételeket fújni, ellenben bűnös, ha nem úgy él, ahogy azt a szocialista erkölcsi normák megkövetelik. Bűn, ha az „ünnepi gúnya” mögött hétköznapi szeny- nyes húzódik meg. Demokratikus gondolkodású és cselekvésű, közéleti embereket kívánunk nevelni. A hangsúly itt is a nevelésen van. Hányszor elhangzik: „Olyan nyelven beszélnek a termelési tanácskozáson, hogy azt mi meg sem értjük.” S amikor megérti valaki és szól és jön a retorzió?... Nem itt kezdődik a „ne szólj szám, nem fáj fejem”...? Az üzem- és munkaszervezésről beszél a tanár a szakmunkásképző intézetben, egyébként rendkívül képzett ideológus, meggyőződéses marxista, s egyszer az egyik gyerek odakéri az ablakhoz: Tessék már lenézni, tanár elvtárs. Mit lát? Maga nem erről beszélt. Bővítették az iskolát, folyt az építkezés és néhány ember éppen a napot lopta, támaszkodván a lapátnyélre, ketten meg békésen söröztek a hűsben, mintha nem is lenne más dolguk. A mindennapi élet feltette a kérdést. Ez is kiragadott és nem jellemző példa volt. De példa, akkor is, ha ellenpélda. Az os'lélyWki sak minden középiskolában. De mintha túl sok oldalról figyeltek volna fel hasznosságukra és felhasználhatóságukra. Szinte mindent ennek az órának a nyakába akarnak varrni, a polgári védelmi oktatástól a családi életre való nevelésig, a vöröskeresztes képzéstől a KRESZ-ismeretek besulykolá- lásáig, és így tovább, és így tovább. Végül elsikkad az em- berközeliség, ami a legfőbb feladat lenne. Meg egyáltalán, az osztály- főnöki óra tanár—diák kapcsolatot jelent, már messze kevésbé ember—ember kapcsolatot. A KISZ-taggyűlésre feltétlenül elnökséget kell választani, parlamentáris formába terelni a vitát, s majd az előadó megmondja, hogy mihez szólhatnak hozzá, vagy csatlakozhatnak a jelen lévő tagok. Nem mindenütt ez a helyzet? Szerencsére nem, de a fontos ott se legyen, ahol még így van. Nem jobb a helyzet a kollégiumi nevelési órákon sem. Iskolapad a tanítási órákon, iskolapad a társadalmi rendezvényeken, iskolapad mindenütt. Nem tudom, nem kellene-e elgondolkodni azon, hogy a világnézeti nevelésünk akadémikussá vált? Mielőtt a pedagógusokat bántanám, hadd mondjak el egy személyes példát, vagy inkább kettőt. Történt, hogy egy szakiskolában világnézetet tanítottam, amolyan bedolgozóként, őszinte meggyőződéssel arra törtem, hogy az összefüggéseket, a kölcsönhatásokat, „magyarán” a dialektikát értessem meg hallgatóimmal. Sikerült vagy sem, nem én vagyok elhivatott megbírálni, hanem az iskolavezetés mindenáron azt kérte számon tőlem, belevertem-e a hallgatók fejébe az úgynevezett tananyagot. ’ Másik történetem : Marxizmus—leninizmus középfokú iskolán tanítottam. Zömmel falusi, tsz-párttitkárok voltak a hallgatók. Nekem jutott a megnyitó előadás, ahol lényegében mindenről beszélni kell, amivel a tananyag elsajátítása során találkoznak majd. Én fölkészültem becsülettel, össze- hordtam annyi ismeretanyagot, amit csak tudtam, el is mondtam. Idéztem innen és amon- nan, az akkor legújabb fizikai kutatási eredményekre hivatkoztam, egyszóval megtettem mindent, ami tőlem tellett. Csak akkor döbbentem meg, amikor a hallgatók bevallották, ők ugyan kommunistának tartják magukat, hanem az én előadásomból vajmi keveset értették. Tudom, én voltam a hibás. pláne tudom, hiszen a világnézeti oktatást — itt helyen van a 3 oktatás megjelölés — differenciálni kell. Annyit adni, amennyi szükséges, többet mértékkel, kevesebbet semmi. esetre sem. LETENYEI GYÖRGY r Vezetéslélektcm iskolaigazgatóknak Az iskolaigazgatókat a községi tanácsok öt évre választják. öt év után a tantestület véleményét is meghallgatva dönt a tanács az újabb ötéves megbízásról. Tantestületet vezetni nem könnyű feladat, mert az eredményes oktatónevelő munka alapfeltétele a tantestületek jó együttműködése. A felső tagozatban egy osztályban több pedagógus is tanít. Jó munkához jó kollektíva kell, egyébként nemcsak az iskolákban. A hagyományos balatonaligai továbbképző tanfolyam témája az idén a vezetéstudomány volt. Az egyhetes tanfolyam minden napján neves szakemberek előadásait hallgatták a résztvevőid. Előadás hangzott el a vezetéstudomány rendszeréről és a tantestület irányításának speciális feladatairól, a beosztott és a főnök kapcsolatáról, vezetéslélektanról és még sok más hasznos tudnivalóról. Százhúsz igazga tó vett részt a tanfolyamon. ici 4 f 19.0. február 13. Két délután kisebb csoportokban nyílt lehetőség a konkrét tapasztalatcserére, vitára. öt estén át mutatták be az iskolaigazgatóknak Dárday 1st. ván Jutalomutazás című filmjét — a mozikban is vetítették — dokumentumfilm-sorozatát egy többgyermekes pedagógusházaspár életútjáróL A filmet a Balázs Béla filmstúdió alkotógárdája készítette azzal a céllal, hogy „tükröt tartson” a pedagógustársadalom elé. A filmsorozatot a megyei filmtár is megvásárolja, így lehetőség nyílik majd rá, hogy a tantestületek tagjai is megnézzék. A film készítői közül ketten, Dárday István és Szalai Edit izgalmas beszélgetést folytattak az igazgatókkal. Oktatástechnikai kiállítást is megnézhettek az igazgatók, sőt néhány hasznos tanácsot is vihettek haza iskoláikba az oktatási segédeszközök, például írásvetítő fóliák készítéséről. Emberek, országok, történetek Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla! — tartja az orosz közmondás. Ennek a közmondásnak az igazságát magam is többször tapasztaltam. Algírban azt mondta az egyik útitársam városnézés közben: — Egy ilyen kirándulás során, mint a mienk, többet tud meg egy országról az ember, mint amennyit akár egy évi olvasással megtudhat. Túlzásnak tartottam ezt a kijelentést akkor is, most is. A könyvekből az ember általában egy-egy ország földraizi adottságát, egy-egy nép történelmét ... ismeri meg. Személyes találkozásokkor viszont a történelmet, a tájat formáló embert. És az emberek a legbonyolultabbak. őket a legnehezebb megérteni, megismerni. Viszont ha belelátunk egy kicsit is az emberek gondolkodásába — könnyebben meg értjük az országukban végbemenő folyamatokat is. Algériát könnyebben megértette vetem eg” plal'át. Az ide- genv *zető hívta fel rá a figyel- rnün..et a főváros, Algír központjában. Mosolygás arab tekintett ránk a plakátról. Magyarra fordítva ezt mondta a járókelőknek: „Én becsületes arab vagyok, lakbért fizetek!” A lakbérfizetési morállal sok baj volt akkoriban. Az arabok az istennek sem akarták megérteni, miért kell lakbért fizetniük. Apáik, őseik építették azokat a házakat a gyarmatosítóknak, a franciáknak, amelyekben meet ők laknak. Úgy gondolták: ők annak idején ledolgozták már a lakbért. Meg azt sem értették: a franciák is lakbért kértek annak idején, most meg a saját kormányuk is lakbért követel. Azóta biztosan értik már a lakbérfizetés lényegét, de lehet, hogy most meg más olyant nem értenek, ami nekünk a világ legtermészetesebb dolga. A másik történet, amely közelebb hozott az arab problémák megértéséhez, Tuniszban játszódott le. Nem nagy dolog, de jelzi: milyen problémákkal kellett és kell megküzdeni Tunéziában. Délelőtt városnézés volt Megnéztük Karthago romjait voltunk egy ősi temetőben, afrikai köcsögdobot és mécsest vásároltunk... Élményekkel telve tértünk vissza a Fritz Heckert személyszállító hajóra, hogy megebédeljünk. — Fél kettőkor itt lesznek az autóbuszok. Pontosan fél kettőkor indulunk ismét városnézésre. Mindenki pontosan jelenjen meg. Mi meg is jelentünk. Az autóbuszoknak híre- hamva sem volt. Háromnegyed kettőkor már morgolódtunk, hisz ha valahol, hát külföldön valóban pénz az idő. Két órakor egyesek már azt fejtegették: kártérítést követelnek. Negyed háromkor tunéziai idegenvezetőnk kijelentette: nem is biztos, hogy visszajönnek az autóbuszok. Fél háromkor megtudtuk azt is, miért nem biztos az autóbuszok visszatérése. Az idegenvezető részletesen elmagyarázta: —- Nálunk sajnos még előr fordul, ha egy ember úgy érzi, hogy van elegendő élelme négy-öt napra, nem biztos, hogy bemegy dolgozni. Csodálkoztunk. Es őrültünk, amikor fél négykor mégis megjöttek az autóbuszok. — Úgy látszik, vendégeik voltak — jegyezte meg a kabintársam — és kiürült a kamra. Amióta e két dolgot magam is tapasztaltam: jobban értem az arab országokban felbukkanó problémákat. És jobban tudom becsülni az ezekben az országokban elért eredménye- két, SZALAI JÁNOS Plakát és autóbusz