Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-08 / 33. szám
Anyuci, ne Tegnap este I ** «s^yokfaü par®3 ~ _______I tem. Kiálltak a kórter em elé, a radiátorra rátették a legújabb toló- potméteres Philips rádiót és a mágnesszalagról kiabáltatták Szécsi Pált, aki már régóta halott. Nem szeretem, amikor a halottak énekelnek. A bömbölés megtöltött« a folyosót, behullámzott a négyesbe, s a jól szeparált akutszoba falán lis áttört, hogy... „Asszonyok, az istenért!” Három szobával távolabb fogcsikorgatva orvosok, ápolók és a halál között dúlt a harc. A Kaszással, az életért. A radiátoron bömböl a Philips. Asszonyok! Másodszor nem szólhatok már, mert hiszen így is gonosz ember vagyok, hogy egyszer mertem szólni és megzavartam békés nótázásukat— Sanyi délután kapott két üveg infúziót '...Másfél óra múlva bejött F. főorvos úr, megrázta fejét, pörlekedett magába-n és székhelyét, — székét — odatette a beteg ágya mellé. Mennyi is az óra? Kilencet ütne, ha volna ütője ezeknek az átkozottul hangos karóráknak. Ezek a halál-idővel vetélkedő ketyegek az ember ellenségévé váltak, kitalálásuk óta. Mutatják a múlást, az Időt, a veszedelmest, amely elviszi tőlünk anyánkat, el apánkat. Magunk maradunk — mit hagyunk gyermekeinkre? Hét fei fia vei I a vért5l áztatott paolan, ’* * 1 1 hófehér lepedők alól. A paplanon akkor látszik a vér, ha éjszaka ki- fötröd a huzatból, különben minden szép tiszta, kínosan szép és kínosan precíz, fertőtlenített, csak ez a vérfolt ne látszana a paplanon, ne lógna ki folyton a huzat alól. Ki az, aki elfelejtette a paplangombokat fel varrni? $ A paplant hét ember a fejére húzta, mindannyian az ablak felé fordulnak, pedig dughatnák orrukat az ajtó irányába is. Az ajtó mellett Sanyi fekszik. Tegnap három üveg vért, és négy üveg más valamit, infúziót kapott, mégis csak feleszik. Nincs tudomása róla, nem akarja tudni, hogy úgy él, mint én. Nincs köze az élethez, miután az életet félvállról veszi. Fekszik. Elutasítja • teát, nem kéri a húslevest, nincs gusztusa a rántott csirkére. San}1! beteg, és eladta magát az örökkévalóságnak. Ernő e véleményéért mindjárt meg is rója, legszívesebben szájon vágná, de ő nem fordulhat meg, nem kelhet fel, csak hanyattfekvő státuszból értékeli a helyzetet. Ez pedig hamis képet ad. Hamisat és igaztalant. Nyílik az ajtó I Nem árad be rajta fri» _{__________t__I leghullám, sem különös il lat. Az ajtó kórházi nyikorgással föltárul, bejön rajta az asszony. Úgy, mint minden délben, úgy mint minden este. Most sem veszi tudomásul a négyest, most sem néz senkire. Odaül az ágy szélére. Főorvosi engedélye van. Senki nem szól rá. Kolléga. Azaz orvos. Az ágy alól, az öreg Dombi ágya alól, előhúzza a hokedlit és nézi az embert, aki most legszívesebben eltűnne a paplan között és eltagadná magát az isten előtt is, mert úgy érzi, hogy az életre nem sok reménye van. Sanyi okos. tudja, hogy a latin szavak mit jelentenek. Tudja, hogy „egyen, amit akar, kérjen, amit tud” — medicina itt már nem sokat gyógyít — tudja? Dehogy, csak olyan paciens mint én. Fői. Fői az orvostól, fél a betegségtől. Fél mindentől. Fél a gyógyulástól. m Áz esszersv I a hokedlin ül, nem ves2Í ___________tudomásul a négyest. Csak a z ágyra figyel, Sanyit, az embert, a férjet, a családapát lesi, aki szárazon nézi a mennyezetet. „Sanyi” — mondja az asszony. A hét paplan az ablak felé fordul, a nyolcadik as ajtó irányába tömörödne, ha Sanyinak volna annyi ereje. De nincs ereje. Nincs. Nem akar az élet felé fordulni. „Sanyikám, édes...” A paplanok szorosabbra záródnak, a csűzos, meszes, hipertóniás fejek köré. „Sanyikám, figyelsz?” A paplanok már nem emberfejeket zárnak el az élettől, ezek már nem is érzik, hol vannak, s mit éreznek. A hét paplan alatt olyan az élet, hogy ma nekem, holnap neked... A paplanok az ablakot elzárják az élet forrásától, az élet folytonosságától. A paplan kizárja az életet, a paplan saját, egyedi életet jelent, ezentúl nini» SSMi él*A. — Sanyikám, jól vagy!? Sanyikám. A gyerekek. Sanyikám ' édesanyád telefonált fisa; gedröh SaayikáJJJj édes âwpësâtté .. ^ haragudj.... A beteg hanyatt fekszik. A hét. embert is próbára tevő imjekciók-vérvételek-viasgálatok megtörték. Csak hanyatt fekszik, nézi a mennyezeten a budai földet. A paplan meleg. Nem kapok, nem kapunk levegőt, mellemet szorítja valami, mint amikor kádárok az acélabroncs közé fogják az eperdongát. Heten úgy teszünk, mintha mélyen aludnánk. Hazug fráterok vagyunk. A vadboncoló munkás reszket a paplan alatt, az újságíró könnyeit áztatja a büdös kacsatoll- pámába, a nehézgépkezelő két kezével befogja fülét, a rendőr sápadt fényű remegő pupilláival a lámpát célozza; a kubikos feje sem látszik a paplan alól. m — Sanyikám, Sanyikám. Hallasz engem? Édes. Sanyikám. Édes apuci, apukám. Sanyikám, figyelsz rám? Édes! Itt vagyok, édes, apucikám, édes« Az asszony, szép barna nappa bőrkabátjában, már nem a hokedlin ül. Már az ágy szélét foglalta eL Az ember közelében van, teste a testhez ér, nincs távolság, nincs kórterem. Az asszony hangja átszakítja a sokat próbált paplanok hangszigetelését. „Apuci édes. Édes apuci. Tartsd magad. A gyerekek. A fiunk, a leányunk! Apuci, én, a gyerekek«” Lekapcsolnák az éjszakai lámpát. Ég a lámpa. Száz wattos körte a mennyezeten. Sanyi nézi. Nem tudom, látja-e a fényt? Nem tudom. Az asszony az ágyra borulva zokog; néha hallom, ritkán ér el értelmemig. Este Van. I Hány óra? Senkit nem érde- I kel. Hét paplan feszül hét konok fejre. Sanyikám. Mi ezen az éjjel is veled voltunk. Hány óra? A paplanok alól senki nem kérdi. Sanyi a sarokban szótlan. Felesége nagyot sóhajt, aztán mély, szaggató zokogással borul a nyolcadik paplanra. — Sanyikám, neked meg kell gyógyulni! A négyes „alszik”, az emberek fejükre húzták a paplant. Csöndbe burkolóztak, szavukat vassal sem lehetne venni. Az asszony hangját hallom csak: „Sanyi, vigyázz magadra, gyógyulj meg, Sanyi siess haza.” Nézem a szép frizurát, a pirospozsgás arcot, az asz- szonyt, aki két gyereket hagyott otthon. Az ember fekszik a csőágyban. Az ember talán nem is volna ember, nem gyógyulna meg, ha az asszony nem lenne mellette... A két gyerek gondját, a család életét, a háztartást, a gyerekek betegségét, egészségét, a majdani tomasikereket, a hangversenyeket láttatja Sanyival. Láttatja a két gyerek jövőjét. Sanyi szeme lázban ég. Szava alig hallik: „Anyuci, ne haragudj rám. Anyuci vigyázz a gyerekekre«” Még mire vigyázzon, mire ügyeljen. Nem tudom. Az elhalkuló szavakat nem értem. Áz ember fekszik I a sarokban a jó —. _________L_______I puha ágyon. A hét b eteg a hét ágyon a hét paplan alatt szív- szorangva várja — lesz-e reggel. Sanyi, mondhatjuk-e: „Jó reggelt?” Tíz őrá van. Azaz huszonkét ára. A lépcsőház elé odaáll a villogó mentőautó. Gyorsmosásra hozott egy bátaszéki atyafit Két óra múlt húsz perccel. A négyes ágyban az öreg Bordás a nővérnek csenget, pisilnia kell. öt óra. — Bőmérőzés. Tessék betenni a hőmérőt. — Sanyikám, jól van? — Bátyám! Tudja, én írtam azt a panaszválaszt a mőcsényi termelőszövetkezeti tag ügyében. Sanyi, köszönöm a választ. PALKÛVAGS ££&§ i paksi lakótelepen Éjszaka befagyna a malter, ha ezen a lakótelepi építkezésen maltert használnának. Szerelik a házakat Ha néha kell egy-egy láda malter, rövid idő alatt megcsinálják, ■ a nappali plusz 1—2 fokos hidegben vígan tudnak dolgozni A Kishegyen olyan ütemben épülnek a házak, mint nyáron. Itt csak a szél az egyedüli „télies” munkaakadályozó, ugyanis a darukkal nem szabad erős szélben panelt emelni. Egyébként a TÁÉV brigádjai teljes létszámban dolgoztak a hét minden nap-, ján. .1 I ■ ' - í Az erőmű lakótelepének szomszédságában néhány házat, a terepviszonyok miatt elsősorban hagyományos módon, téglából készítenek. Minden épület mellett bádoghordóban raknak tüzet a munkások, hogy kezüket, lábukat meg tudják melegíteni J K A sokat vitatott cifra házak újabb példánya épül a Zápoi töíaa eigjáa.
