Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-08 / 33. szám
Szakmai alkalmasság és a vezeiikészseg Ä- VEZETŐKKEL szemben - támasztott követelmények kö- J zott—.a-politikai alkalmasság mellett — elengedhetetlen a szakmai és a vezetőkészségbe- pi alkalmasság. A szakmai alkalmasság a szocializmus építésének kezdeti időszakában még nem került előtérbe. Az üzemek államosításakor százával kerültek vezető funkcióba — vállalatok, intézmények élére, különféle vezető beosztásokba — politikailag megbízható káderek. Ma már lassan feledésbe merül a „munkásigazgató” fogalma. amikor fűtő, lakatos, tímár került máról holnapra a vállalat élére. Nemrég búcsúztatták — nyugdíjba vonulása alkalmából — a Dunai Vasmű vezérigazgatóját, aki vasöntő volt, mielőtt kinevezték a nagy beruházás vezetőjévé, majd amikor a beruházás befejeződött, a kész kohászati kombinát vezérigazgatójává. Számomra kellemes találkozás volt Í950-ben, amikor vezérőrnagyként láttam viszont V. Gy.-t, akivel két évvel korábban a mozgalmi munkában Ismerkedtem meg. Meglepődsz? — kérdezte. — Ahogy elkerültem tőletek, a párt elküldött törzstiszti tanfolyamra. Hat hónap múltán alezredesként szereltem le, egy év múlva ezredes lettem, majd most, november 7-én kaptam meg vezérőrnagyi kinevezésemet. Hogy értek-e hozzá? — megmondom őszintén, katonai ismereteim még eléggé hiányosak. Elődöm a Ludovikán végzett. De a pártközpontban megmondták: Elvtárs, most felöltőd a törzstiszti uniformist. Tudjuk, hogy a katonái tudományokban még kezdő vagy, de kommunista vagy, testestől lelkestől a párté. És most ez}a fontos. De a bizalom előlegezett bizalom, azt várja el tőled a párt, hogy tanulj éjjel-nappal, van időá — nem sok — hogy megtanuld ezt a mesterséget. Ha nem, visszamégy a régi munkádhoz. De képesnek tartunk arra, hogy megtanuld. Megtanulta. ma mar mások a feltételek, felnőtt, a néphez hű, szakmailag is képzett, rátermett új értelmiség. Akinek pedig a régi rendszer nem tette lehetővé, most tanulhatott, felnőttfejjel. Éppen ezért, ma már jogos a követélmény, hogy a vezető szakmailag is képzett legyen. Jelenti ez azt, hogy a vezetői munkakörhöz előírt szakmai képzettség birtokában legyen a vezető. És a vezetők többsége rendelkezik is ezzel, bár e téren még sok a tennivaló. Például à szövetkezeti elnöki és elnökhelyettesi funkciók betöltésére vonatkozóan nincs képesítési előírás, noha ma már megalapozott döntést megfelelő felkészültség nélkül nem lehet hozni. Jelenleg az állami üzemek vezetői 47 százalékának, a mezőgazdasági szövetkezetekben — a négy vezető beosztást alapul véve (elnök, elnökhelyettes, főagronómus, _ főkönyvelői 42 százalékának ’ van főiskolai, egyetemi Végzettsége. Ha a főagronómuso- kat kiemeljük ebből, a 3 vezető fűnk'ót betöltőknek csak 17 százaléka rendelkezik felsőfokú kénesítéssel a megyében. Hasonló a heizet az ipari, valamint az AFÉS7-vezetők között. Ez még akkor is negatív, ha tudiuk, hogy többségük sok éves szakmai gyakorlattal rendelkezik és általában jól végzik munkájukat. Bár fontos a megfelelő szakmai végzettség, a diploma nem minden. A technika és a tudomány gyors fejlődése korában a diploma ' 5—10—15 év alatt elavul; ha tulajdonosa nem frissíti fel tudását 'állandóan az újabb, ^s újabb, ismeretekkel.. Nem elég megszerezni a díp.- lomát, hanem elengedhetetlen a megszerzett ismeretek gyakorlati alkalmazását tudni, szükség van a korszerű szakmai ismeretek, gyakorlati tapasztalatok állandó megújítá• ■ - - 1 ^ sának készségére is. A lehetőségek erre is adottak, hiszen szakmai tanfolyamok állnak rendelkezésre, hazai és külföldi folyóiratokban állandóan napvilágot látnak újabb és újabb eredmények. Nem teszi az embert vezetőnek alkalmassá egyszer s mindenkorra az egyszer megszerzett szakmai képzettség. A vezetőkészségbeli alkalmasság — mit követelmény — az utóbbi időkben került előtérbe. Jelentőségének felismerésére gyakorlati tapasztalatok is ösztönöztek: előfordult ugyanis, hogy politikailag és szakmailag is alkalmas vezetők a vezetőkészség hiánya miatt nem tudták ellátni feladataikat és le kellett váltani őket. SOK TÉNYEZŐBŐL tevődik ez össze. Közülük az első, és a legfontosabb a munkatársak irányításának, adottságaik kibontakoztatásának, munkájuk összehangolásának a készsége. Elengedhetetlen az elemző, áttekintő, szervező és gyakorlati végrehajtó képesség. Olyan vezetőkre van szükség, akik képesek és tudnak vezetni a szocialista demokrácia szabályai szerint. Fontos az a képesség is, hogy a vezető tudjon dönteni, igent — és ha kell, nemet — mondani, felelősséget vállalni és a végrehajtást ellenőrizni. Kapcsolatot teremteni az emberekkel, a rájuk bízott emberek közt a kedvező léekört kialakítani, elgondolásaikat megmagyarázni és elfogadtatni, munkatársaikat lelkesíteni stb. Nem igaz. hogy „vezetőnek születni kell”. Természetesen bizonyos adottságok is kellenek, de a vezető megtanul- ‘• j a a vezetés tudományát. E ■követelményt érvényesíteni • kell. ■ T?;* ‘"À Megyében működő vezetők többsége megfelel a •hármas követelménynek. De nem lehet vitás, hogy érvényesítése további kitartó munkát igények Jövőnk jelzőszámai Tények és adatok a népgazdaság V, ötéves tervéből A megyei népfrcnteinökség —ü.ése Tegnap délelőtt Szekszárdon dr. Kolumbusz Lászlóné elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Tolna megyei Elnök- ; sége. Az ülésen Csajbók Kál. mán megyei titkár előterjesztésében megvitatták a községi népfronttestületek újjáválasz- tásával , kapcsolatos feladatokat. Az elnökségi ülés tapasz- t talatai, valamint határozatai alapján ugyanerről a témáról ,‘x tárgyal február 12-én a megyei népfrontbizottság. Vízitársulat eredményes éve Jó munka szép eredményét ismertették pénteken délelőtt a Szekszárd—Paksi Vízitársulat közgyűlésén. A társulat termelési értéke 1975-ben 45 millió forint volk nyeresége pedig meghaladta a nyolcmillió forintot. Erre az esztendőre 60 milliós tervet készített a vízi- társulat A számos szempontból fontos vízrendezési munkák értéke 13 millió forint lesz. Hótakarő fedi a szőlőtermő szekszárdi dombokat A hónak idén is a gyerekek örültek legjobban. L*,í gyakorolni kellő Komáromi Zoltán felvételei 1978. február 6. 1 Haifas képek