Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-28 / 50. szám

Lisszabon! Közzétették az MFA és a pártok politikai megállapodásának szövegét Mario Soares, a Portugál Szocialista Párt főtitkára (bal ol­dalt) és Francisco da Costa Gomes köztársasági elnök aláírja a Fegyveres Erők Mozgalma (MF'A) és a legfontosabb öt párt megállapodását a hatalmi szervek jövőbeni működéséről és a nemzetgyűlési választásról. Lisszabonban közzétették annak a politikai megállapo­dásnak a szövegét, amelyet a fegyveres erők mozgalma ne­vében Gomes tábornok, to­vábbá a szocialista párt, a demokratikus néppárt, a kom­munista párt, a demokrata szociális centrum és a por­tugál demokratikus mozgalom vezetői írtak alá csütörtökön este, A megállapodás aláírói kö­telezték magukat arra, hogy a hatalmi szervek működését szabályozó dokumentumokat beépítik az (alkotmányba. A megállapodás, illetve az alkot­mány 4 évig marad érvényben és ebben az átmeneti időszak­ban a legfelsőbb forradalmi tanács jóváhagyása nélkül nem vizsgáliák felül. A 10 oldalas politikai megállapodás legfontosabb pontjai a követ­kezők: 1. Portugália hatalmi szer­vei az átmeneti időszakban: a köztársasági elnök, a legfel­sőbb forradalmi tanács, a tör­vényhozó nemzetgyűlés, a kor­mány és a bíróságok. 2. A köztársasági elnököt népszavazással választják meg. Ő tölti be a legfelsőbb forra­dalmi tanács elnöki funkció­ját, valamint a fegyveres erők főparancsnokának tiszt­jét . is. Az elnök a forradalmi tanács felhatalmazására hadat üzenhet és békét köthet, egy hónapra rendkívüli, vagy ost­romállapotot hirdethet ki. Ö nevezi ki és menti fel a mi­niszterelnököt, miután meg­hallgatta a forradalmi taná­csot, valamint a nemzetgyűlés­Az országgyűlés tisztségviselőinek tanácskozása Pénteken a Parlamentben tanácskoztak az országgyűlés tisztségviselői, állandó bizott­ságainak elnökei, a fővárosi és a megyei képviselőcsoportok vezetői. Az értekezleten — amelyen Péter János, Inokai János és Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnökei is részt vettek — elsőként Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a képvise­lőket a parlament soron kö­vetkező, tavaszi ülésszakának előkészítéséről, az ezzel össze­függő feladatokról. Ezt követően Czinegë Lajos vezérezredes, honvédelmi mi­niszter adott tájékoztatást a honvédelemről szóló új tör­vényjavaslatról, annak főbb jellemzőiről. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter az embert környezet védelméről szóló törvénvjavas- lat megalkotásának célját, je­lentőségét ismertette. Ezután a tanácskozás résztvevői meg­hallgatták Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipart miniszter be­számolóját arról, hogyan készült fel a tárca az ötödik ötéves tervre. Ugyancsak tá­jékoztatta a miniszter a ta­nácskozás résztvevőit a közúti járműfejlesztési program vég­rehajtásának helyzetéről. Â vitában felszólalt dr. Vi­da Miklós, Daradics Ferenc, dr. Hegedűs Lajos, Hegyi Imre, Inokai János, dr. Lakatos Pál, dr. Pesta László és Juratovics Aladár országgyűlési képviselő. (MTI) ben képviselt pártokat. A kor­mányfő javaslatára az elnök nevezi ki és menti fel a mi­nisztereket. Feloszlathatja a nemzetgyűlést és egyszer meg­vétózhatja a nemzetgyűlés ál­tal jóváhagyott törvényeket. 3. A legfelsőbb forradalmi tanács az elnök tanácsadó szerve. Szavatolja a demokra­tikus intézmények szabályos működését, az alkotmány meg­tartását, érvényesíti az 1974. április 25-i forradalom szelle­mét és törvénykezik katonai kérdésekben. Jóváhagyja a katonai jellegű nemzetközi megállapodásokat. A forradal­mi tanács egyik tagjának el­A Magvar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására az Arab Új­jászületés Szocialista Pártjá­nak küldöttsége Issam Al­Kádi, a nemzeti vezetőség tag­jának vezetésével. 1976. febru­ár 19—27 között látogatást tett hazánkban. A látogatásról kiadott közlemény többek kö­zött megállapítja: 'A szíriai küldöttséget fo­gadta Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A delegáció megbeszélést foly­tatott dr. Berecz Jánossal, a KB külügyi osztályának veze­tőjével. A barátság és az egyetértés légkörében lefolyt találkozón az MSZMP és az AUSZP képviselői tájékoztat­ták egymást a két párt tevé­kenységéről és az előttük álló feladatokról. Áttekintették a nemzetkört helyzet időszerű feileményeit, À KGST környezetvédelmi tanácsának egyik központi té­maköréről, a légszennyeződés meteorológiai vonatkozásai­ról február 24—27. között, az Országos Meteorológiai Szol­gálat székházában tanácsko­zást rendeztek, amelyen Bul­gária, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjet­Elhunyt Szabó Lajos Ötvenhárom éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szabó Lajos, a bonyhádi járási pártbizottság nyugalmazott munkatársa, a Szocialista Ha­záért érdemrend tulajdonosa. Temetése február 29-én 15 órakor lesz a bonyhádi köz­ponti temetőben. nökletével 9 tagú alkotmány­bizottság alakul a törvények alkotmányosságának elbírálá­sára. A legfelsőbb forradalmi tanács tagjai: a köztársasági elnök, a fegyveres erők vezér­kari főnöke, a vezérkari főnök helyettese (ha ilyet kinevez­nek), a három haderőnem fő- parancsnoka, a kormányfő (ha katona) és 14 további tiszt, akik közül nyolcán a száraz­földi hadsereget, 3—3-an pe­dig a légierőt és a haditenge­részetet képviselik. 4. A kormány politikájáért mind az elnöknek, mind a nemzetgyűlésnek, felelősség­gel tartozik. különös tekintettel a közel- keleti helyzetre. Az MSZMP képviselői nagyra értékelték Szíriának a közel-keleti igaz­ságos béke megteremtése, a Palesztinái arab nép nemzeti jogainak helyreállítása, a megszállt arab területek fel­szabadítása, a libanoni válság megoldása érdekében tett erő­feszítéseit. A két párt, a két nép ba­ráti kapcsolatainak további erősítése érdekében az MSZMP és az AUSZP képvi­selői újabb pártközi együtt­működési megállapodást ír­tak alá az 1976—1977. évekre. Az Arab Újjászületés Szo­cialista Pártjának küldöttsége pénteken elutazott hazánkból. A szíriai vendégeket a Feri­hegyi repülőtéren Grósz Ká­roly, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának ve­zetője búcsúztatta. unió szakértői, valamint Jugo­szlávia megfigyelője összegez­ték a meteorológiai környe­zetvédelmi együttműködés ke­retében 1975-ben elért kutatási eredményeket. Megtárgyalták az 1976—80-as évekre vonatko- zó terveket. A széles körű együttműkö­désről pénteken együttműkö­dési szerződést írtak alá. Angola Az Angolai Népi Köztársa­ságban új katonai-politikai szervezetet hoztak létre, amelynek feladata a nép for­radalmi vívmányainak védel­me lesz. A nemzeti védelmi szervezet harci egységeinek tagjai : munkások, alkalma­zottak és diákok. A Moszkvában folyó párt- kongresszusról szóló tudósítá­sok mellett tegnap is sok bél­és külpolitikai információ ér­kezett szerkesztőségünkbe. A hazai hírek beszámolnak egy sajtótájékoztatóról, egy külön­leges vásárról, arról, hogy ki­osztották a „Szép magyar könyv 1975” pályázat díjait. A Magyar Távirati Iroda munka­társai tudósítottak egy érte­kezletről, ahol a műanyag­feldolgozó ipar fejlesztéséről tárgyaltak a résztvevők. Egy mezőgazdaságról szóló hír pe­dig arról számol be, hogy el­fogadták a tsz-ekben dolgozó alkalmazottak szakszervezeti alapszerveinek működési sza­bályzatát. I műanyagfeidolgozó- ipar fejlesztése , A Nehézipari Minisztérium vezetői tegnap a műanyagipar fejlesztéséről tárgyaltak. En­nek során ismertették az el­múlt öt év eredményeit, s eb­ből kitűnt, hogy a tervidőszak során kétszeresére, évi 140 ezer tonnára nőtt a műanyag­ipar termelése. A nemrég kez­dődött tervidőszakban ezt a tempót tartani kell, s így öt év alatt újabb 140—150 ezer tonnával kell növelni a fel­dolgozókapacitást. Ezen belül különösen fontos fejlesztési feladat a pvc-por felhasználásának növelése évi 52 000-ről 110 000—120 000 ton­nára. A magyar—szovjet ole­finegyezmény alapján várha­tó különböző szovjet vegyi­anyagok hasznosítása pedig a poliolefin — főleg polietilén és polipropilén — termékek fel­dolgozásának fokozott ütemű fejlesztését kívánja. Nagy gon­dot fordítanak a vállalatok ésszerű termelési szerkezetének, profiljának kialakítására, s a fejlesztési koncepció szerint már megjelölték a legfonto­sabb szakosítási célokat. A vállalatok ötödik ötéves tervük kidolgozásánál már ér­vényesíthetik e fejlesztési irányelveket, s ennek alapján készül majd ágazati akció- program is a feladatok meg­oldására. Ruhák soványnak, kövérnek Konfekcióiparunk fejleszté­se során két éve végre észre­vették a szakemberek, hogy az azonos magasságú embereknek nem minden esetben felel meg ugyanaz a ruha. Több éves tudományos kutatómunka után, melynek során számítógépet is segítségül hívtak, kialakítottak egy új méretrendszert, ami már lehetőséget biztosit ahhoz, hogy az etalontól eltérő test­alkatú vásárlók is találhassa­nak maguknak alakjuknak megfelelő ruhát. Mint azt teg­nap a Könnyűipari Miniszté­riumban tartott sajtótájékozta­tón a szakemberek elmondták, a konfekcionált felsőruházati termékek március elsejétől az új szabvány előírásainak meg­felelő méretekben kerülnek az üzletekbe. Eszerint az új szab­vány szerint azonosítják a ke­reskedelem már meglévő 2,5— 3 milliárd forint értékű kész­letét is. Az új szabvány bevezetésé­vel a lehetséges száma negy­ven százalékkal emelkedett, így a számítások szerint az eddig 50—55 százalék 1 helyett a vásárlók 80—85 százaléka ta­lálhat méreteire illő konfekció- terméket az üzletekben. Szép magyar könyv ’75 Budapesten a Liszt Ferenc téri könyvklubban megrende­zett kiállításon hirdették ki a könyvkiadók e nemes vetélke­dőjének eredményét. Lengyel Lajos Kossuth- és Gutenberg- díjas könyvművész, a verseny zsűrijének elnöke méltatta a könyvkiadók elmúlt évben vég­zett munkáját, s adta át a dí­jakat a legszebb kiadások al­kotóinak. Tíz kategóriában 185 könyv kivitelét bírálták el a szakem­berek. A szépirodalmi köny­vek között legszebbnek találták az Európa Kiadó Janus-soro- zatát, a Helikon Szép históriák című kiadványát. A politikai könyvek között ötezer forintos díjban részesült a Vietnam, egy évszázad háborúban című könyv. Az egyre szépülő gyer­mekkönyveiért nyolc díjat, il­letve okvelet kapott a Móra Könyvkiadó. A művészeti kiadványok kö­zött a pálmát a Corvina vitte el Rodcsenko című kötetével, l'gvanez a kiadó gondozta a tegiobb fotóalbum kiadását is, melynek címe: Leningrad és kömvéke. Sikereket értek el az alkotók tankönyvekkel és zeneművekkel is. A speciális kategóriában az Akadémiai Kiadó Várad! énekeskönyve kapott díjat. Módszervásár Székesfehérváron, a Ve- linszky ifjúsági és úttörő­házban tegnap megkezdődött a művelődési központok és ifjúsági klubok harmadik or­szágos módszervására. A há­romnapos rendezvényen 14 megye és Budapest legjobb if­júsági klubjai tartanak bemu­tatót legérdekesebb műsoraik, ból. A hatvan műsor, foglalko­zás bemutatásával a legegyé- nibb és vonzóbb műsorötletek elterjesztése, a rendezési mód­szerek kicserélése a cél, a mód- szervásron az ifjúsági klubok egymás rendelkezésre bocsát­ják műsoraik forgatókönyvét Is. Mód nyílik a klubvezetők tapasztalatcseréjére, amelyen megvitatják a klubvezetés és a szervezeti élet kérdéseit. Az országos módszervásárod bemutatott legsikeresebb if­júsági műsorokat a Kulturá­lis Minisztérium és a Népmű­velési Intézet jutalmazza. A rendezvényhez kapcsoló­dóan az ifjúsági klubok kiál­lításokon is szemléltetik tévé-’ kenységiiket, amelyeket, — a2 előadásokhoz hasonlóan — vasárnap, a módszervásár zá­rónapján értékel a zsűri. % I Szakszervezet a tsz-ekben À MEDOSZ elnöksége teg­napi ülésén megtárgyalta és elfogadta a mezőgazdasági szö­vetkezetekben és azok társu­lásaiban dolgozó alkalmazot­tak szakszervezeti alapszervei­nek működési szabályzatát. Ezzel lezárult a szervezési elő­készületek időszaka — s már­cius 1-től megkezdődik a Mező-; gazdasági, Erdészeti és Víz­ügyi Dolgozók Szakszervezeté­nek szervezése a tsz-alkalmaJ zottak között. Ennek támoga­tására a MEDOSZ és a TOT elnöksége együttműködési megállapodást kötött, s együt­tes felhívást adtak ki, amelyet Kovács István, a MEDOSZ fő­titkára és Szabó István, a TOT elnöke írt alá. A felhívásban arra kérték ai tsz-ekben dolgozó alkalmazott takat, hogy legyenek tagjai a szakszervezetnek, vegyenek részt a 'szocialista munka­versenyben és brigádmozga- ■) lomban és támogassák az újí­tómozgalmat. A szakszervezet­be lépő új tagok a tsz-tagság önkormányzati szerveivel együttműködve dolgozzanak a termelőszövetkezeti mozga­lom szocialista vonásainak el­mélyítésén. Elutazott az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának küldöttsége KGST-tcmácskozás

Next

/
Thumbnails
Contents