Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-20 / 43. szám

At integráció hétköznapjai

A vetőmagtól a konzervgyárig

A magyar—NDK tervegyeztető tárgyalások során számos megállapodás született az 1976 —80 közötti, sőt az azt követő időszakra is. Az államközi egyezmények sorából értékét, és korszerű szemléletét tekintve kiemelkedik a mező-, erdő-, élelmiszergazdasági, agrokémiai, valamint a mezőgazda- sági és élelmiszeripari gépgyártási együttműködési megállapodás.

AZ EGYEZMÉN ÚTRENDSZER

legértékesebb vonása a komplexitás, az összetettségre való törekvés, hiszen a teljes technológiai folyamatot koordinálja a nemzetközi munkamegosztás keretében ; a szakosítást és a kooperációt a teljes újratermelési folyamatban szervezi, a kutatástól a fogyasztásig.

Az egyezmény programot tartalmaz a növénytermesztésben a új, nagy hozamú (búza, kukorica, cukorrépa, burgonya, lucerna) fajták és hibridek megosztott, illetve együtt végzett kutatására. Megállapodás van új, nagy hatékonyságú technológiák közös kialakítására a növénytermesztés további fejlesztéséhez, a szántóföldi növények tárolásához, a gyümölcs- és zöldségíajták termesztéséhez.

Az állattenyésztésben ugyancsak a korszerű tenyésztési módszerek és technikai rendszerek megosztott fejlesztése és gyártási kooperációja kezdődik majd el az egyezmény alapján.

A mezőgazdasági gépgyártásban az NDK és a magyar

fél egyaránt 9—9 új géptípus fejlesztését és gyártását vállalta egymás számára. (Az NDK például az arató-cseplő gépek, a burgonya- és zöldségbetakarító gépek, fejőberendezések: a magyar gépgyártás a többi közt, az NDK arató-cséplő gépeihez kapcsolható kukoricaszedő és morzsológépek és a napraforgószedő adapterek fejlesztését vállalta.)

Az élelmiszeripari gépgyártásban úgyszintén széles körű fejlesztési szakosodás és erre építve termelési együttműködés bontakozhat ki a következő 5—10 évben. Például az NDK szállítja majd a részünkre a kakaó- és a csokoládé- ipari gépeket, tejfeldolgozó berendezéseket, Magyarországra tartozik a vágóhídi, a hús- és zöldségfeldolgozó és a sütőipari berendezések Jelentős része.

Az érintett alágazatokban több

ALAPKtTTATASI TÉMA

SZAKOSÍTÁSÁRA

is sor került. Az így összekapcsolt kutatási, fejlesztési, termelési szakosítás és kooperáció révén mindkét ország, számára mód nyílik arra, hogy az anyagi, szellemi erőket a fejlesztési témák egy-egy csoportjára összpontosítsa, hiszen a szükséges fejlesztési munkák másik részét a partner ország végzi el. így a fejlesztési idő jelentősen rövidíthető. Nagy előny ezekben a kapcso’atokban, hogy a termelési kooperáció a szakosított kutatási, fejlesztési programokra épülhet. Ezzel, mintegy automatikusan, a kutatási eredmények megszületésének tempója szerint, közvetlenül épülhet és terjedhet a kooperáció a növénytermesztésben, az állattenyésztésben, a gépgyártásban. az agrokémiai cikkek előállításában.

A megállapodások szerint születőben levő magyar—NDK együttműködés a mező-, erdő- gazdaság és az élelmiszeripar komplex és gyors ütemű, hosz- szú távú fejlesztésében egybeesik a komplex program menetrendjével is, amely — a legfontosabb feladatok sorában — a nyers- és fűtőanyagok kitermelése és az energetikai rendszerek fejlesztése mellett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar közös és intenzív fejlesztését Irányozza elő a KGST-tagországok számára.

A KGST legutóbbi, budapesti ülésszakán ezt a feladatot már így fogalmazták meg: rövid idő alatt el kell érni, hogy a KGST-tagországok

NAGY BIZTONSÁGGAL,

. ^.K

legyenek a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek teljes választékából. A magyar— NDK komplex megállapodást a feladat végrehajtásának egyik jelentős fejezeteként is értékelhetjük. A magyar népgazdaság számára pedig ez a program — hagyományaink és adottságaink folytán — különösen előnyös.

GERENCSÉR FERENC

Kilencven éve született Kun Béla

U ' I egy kis erdélyi faluban, Leién születeti

DCIU 1886. február 20-án. Iskolát Zilahon, majd Kolozsvárott végezte. Az érettségi után újságíróként dolgozott. Tizenhat évas korában belépett a Szociáldemokrata Pártba és ettől kezdve élete összeforrt a munkásosztály harcával. 1908-ban már az erdélyi munkások vezetői közt találjuk.

A világháború kitörése után a frontra került. ISIS tavaszán fogságba esett. Hamarosan megtalálta az utat orosz elvtársaihoz és 1917 tavaszán bekapcsolódott a tomszki párt- szervezet munkájába, segítette a szocialista forradalom előkészítését,

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után Petrográdba — a mai Leningrádba — utazott, ahol Lenin fontos feladatot bízott rá: a Szovjet-Oroszország területén tartózkodó magyar hadifoglyok közti kommunista agitációs és szervező munka vezetését. Nem maradt magára ezzel a roppant feladattal. Olyan kiváló forradalmárok segítették, mint Szamuely Tibor, Münnlch Ferenc, Pór Ernő, Vántus Károly, Seidler Ernő. Velük alakította meg 1918. március 24-én az első magyar kommunista csoportot.

Kun Bála és elvtársai erőfeszítéseinek eredményeként mintegy százezer magyar hadifogoly lépett a Vörös Hadsereg soraiba és harcolt az orosz és külföldi ellenforradalmárok ellen. Ö maga is több csatában vett részt. Tisztában volt azonban azzal, hogy a forradalomnak elsősorban idehaza van rá szüksége. 1918 novemberében — elvtársaival együtt — hazatért. Az ő kezdeményezésére alakult meg — 1918. november 24-én — a Kommunisták Magyarországi Pártja.

1919. március 21-én győzött a szocialista forradalom. Megalakult a Magyar Tanácsköztársaság.

Mindössze harminchárom éves volt, amikor az ország élére került. A legnehezebb feladatot vállalta: a külügyi népbiztos posztját

Tavól/AnucánA azonban nem korlátozódott a

I «'Bau nyasge külügyekre. Valójában ő volt a Tanácsköztársaság első embere — ezt barát és ellenség egyaránt elismerte, ű mondta ki a döntő szót a forradalom létkérdéseiben. Valamennyi fronton személyesen buzdította a katonákat, részt vett a hadműveleti tervek kidolgozásában. Küzdött a belső ellenforradalom és a vezető szervekben, megnyilvánuló ingadozás, pánikhangulat ellen. Elméleti kérdésekkel is foglalkozott: döntő szerepe van a párt programjának kidolgozásában. Mindemellett jutott ideje arra is, hogy gyűlésekre járjon, állandó kapcsolatot tartson a munkásokkal.

1919. augusztus 1-én a Tanácsköztársaságot megdöntötték. Kun Béla emigrálni kényszerült. A Szovjetunióban talált új hazára, ahol a Kommunista Intemacionálé egyik vezetőjeként dolgozott.

Élete tragikusan ért véget: a Szovjetunióban a harmincas években a személyi kultusz nyomán kibontakozó törvény- sértések áldozata lett.

K

eresem a tenyérnyi ablakok békés nyugalmát. A sajtárzörgést, a kutyaugatást, a kútnyikorgást, malacok sivítását, hívogató, lágy, elnyújtott éneket. Gömbakácot, kiapadót. A puha hóba vackolódó, apró házakat. Néha a letűnt időt hisszük nyűgöd tabbnak.

Bölcskén a békés mindennap robotol: ebédet főznek, traktort javítanak, deszkát gyalulnak, mosnak, trágyát szórnak, darálnak, állatokat noszogatnak. Baranya Péter az ólak, ketrecek szűk résén pislog felénk a hátsó udvarból: „Mit kereshetnek itt délelőtt, dologidőben?” A lapáttal megtámogatja lépéseit, hátralöki bun- dás süvegét, s ráérősen felénk indul.

Lehet róla szó — mondja, s ajtót nyit a kiskonyha téli szürkeségébe. A padlásfeljáró, a pincetető és a kamraajtó háromszögébe fészkelő- dünk; olvasni a szúette régi krónikát, s írni helyette újat, másat. Bizalmatlan oldalpillantásaitól megmeredek; vajon őszinte lesz-e, látja-e és nemcsak éli a lassú beszédű, türelmes földműves ember önmaga idejét. Az ablakhoz helyezkedik: ültéből is lássa az udvar életét.

Beszélgetni is csak így lehet

I

— Honnan hozták a földművesmunka szere- tetét?

— A régi világot vissza nem kívánom a világ minden kincséért sem. De a földet jól megművelni és az állatokat szeretni akkor tanultuk meg. Nem volt mit tenni, mi már gyerekkorunkban ráfancsalod- tunk a munkára. Szégyellem Is mondani, mennyit hiányoztam én az iskolából. Etetés, itatás, trágyázás — mind a miénk volt, s n szántás, vetés, kapálás is, r .in as inkáéit. Utóbb, mikor már felcseperedtünk, magunk is arattunk, a lányaimnak gyakran mondom: törődtök is ti, hogy mi van az állatokkal! A múltkor nem voltunk idehaza, hát egész nap nem kapott a jószág. A fülüket se mozdítják, pedig nagyocskák már. Ha hagytam a munkát, énvelem apám úgy kiabált, hogy az nem közönséges. Szegény, ha feltámadna, mondaná Is talán, hogy jöhetett volna ötven évvel hamarabb a tsz-világ. Mert hiszik, nem hiszik a régi öregek hiába dolgoztak, nem volt annak semmi látszatja. Pedig minden parasztgyerek szopós korától a munkát látta, azt, hogy ennek nincs vége soha, de soha. Az embernek az válik vérévé, amit gyerekkorában maga körül lát. Ki a lustaságot szokja, ki azt, hogy nyugta egy perc ne legyen.

— Maga alatt Is ritkán reccsen a szék.

— Én azt mondom mindig: az a szegény, aki röst, aki nem szereti a kezét használni. Mi is szeretjük a tv-t nézni, a kabarét hallgatni és elücsörögnénk az autóban óraszám. De erre nálunk nincs idő. Mi lenne, ha mi parasztok is csak Igényelnénk a jót, de nem tennénk érte semmit sem?

Baranya Péter a bőlcskei Rákóczi Tsz traktorosa, felesége a terménylerakatnál dolgozik. Az istállóban hat növendék bikát, az ólban anyakocát tartanak. Szőlőt művelnek hatszáz ölön, egy hold bérletes földjük van és a háztáji kukorica. Lucernából hatvan mázsát, kukoricából ötven mázsát. búzából húsz mázsát, borsóból pedig négy-öt mázsát

tartanak otthon. S korántsem azért, mert a parasztember akkor érzi jól magát, ha tele van a padlása; ezt az eleséget felélik az állatok. A józan ész azt tartja: a terményt vétek a háztól elprédálni. Állatokat kell tartani és mutogatni, dicsérni, büszkélkedni velük, ha szépek. Vakargatni, megpas- kolni, s érezni a hálát, a ragaszkodást.

— Meg tudna-e válni valaha a földtől, az állatoktól?

— Nem. Ezt nekem senki meg nem parancsolhatja. Tavaly a házat pucoltattuk, sofőriskolába jártam, s úgy gondoltam: most már elég volt, nem bajmolódunk többet jószággal. De én valahogy nem találtam magam. Letettem este a munkát és nem tudtam mihez kezdjek; ténferegtem fel-alá az udvaron, az ólakban, a házban, a szobákban, s végül kikötöttem valakinél áfe latokat nézni. Mert ha csaP nézheti az ember, már az is jó. Hát ha még szép, szeretnivaló, kezes jószág van az udvarában! Ősznél tovább nem bírtam a tétlenséget: maszek

taxit fogadtam, irány, gyerünk az Alföldre. A hat bikaborjút kiskunsági tanyákon szedtem össze. Faros, combos, szén jószágot lehet ott kapni, öregemberek lakják a tanvát, s a szikes földön nem bírnak az állattal. Sok haszon nincs rajta: majdnem annyi, mint a kamat a takarékbetéten.

— Nem nagvon éri meg, s mégsem tudja abbahagyni?

— Látja, így van ez: próbáltuk, de nem megy. Sokan

azt hiszik: égig ér az igény, a jóléttel nem tudunk betelni, ház kell, autó kell, minden, amit pénzért lehet kapni, Pedig nem így van. Az embert az ösztöne, a vére hajtja. Van, akinek ha utánadobnák egy kataszter termését, akkor se kell... Hiába, sokféle az ember. Pedig ha csak egy kaszára termett kéz is párnán pihen, azt az állam megérzi. S most, mikor a tsz minden hozzávalót megad, nem szabad üresen pazarolni ólat, istállót.

— Mondja el egy napI ját.

— Most ráérünk hatkor kelni: rövidebbek a nappalok. Napkeltéhez, napnyugtához igazítjuk a pihenést, legyen az szombat, vasárnap, tél vagy nyár. Kaszáláskor a hajnali három már a lóherföldön talál. Hat órára a tsz-ben vagyok, s munka után sokszor még éjfélkor, holdvilágnál is gyűjtünk, hogy másnap hajnalban petrencébe rakhassuk a szénát. Muszáj az éjszakából is elkapkodni, amit lehet. Amint fölkel az ember, rendbe teszi a jószágot, enni ad, kitrágyáz, megpucölja az állatokat. ennek utána megitat. A bikánál nincs mese, igényes jószág, nap mint nap tizenöt tragacs trágyát kell kivinni alóluk. Este kezdődik minden elölről, mert az állat nem hallgat; enni kér.

— Nem vállaltak túl sokat? A munkán kívül mire jut még idő?

— Aki szeret pihenni, kikapcsolódni, szórakozni, jobb, ha parlagon -hagyja a földet, s üresen az istállót. Mert a

nemtörődömséget az a szegény állat, a föld, a termés sínyli meg. Bizony, sokszor már megy a tv-műsor, mikor én még a borjakat itatom. Felhánytor- gatják sokszor: ott a tv — nézd, tele a könyvtár — olvass, előadást tartanak — hallgasd! Nem tudják, hogy estére az embert mennyire el- bágyasztja a meleg, kiszívja a hideg, s nincs már kedve drámát nézni, vagy összefagyottan könyvet olvasni. Megáll az ember egy pillanatra, s érzi: a háta fáj, a lába fáj, a dereka fáj. A gyerekeket arra tanítjuk: soha ne csináljátok azt, amit itthon láttok, mert ebbe az ember idegileg, szellemileg tönkremegy. Hiszi-e, hogy harmincnyolc éves isiiéi a Balatont én még nem láttam?

Igen, elhiszem. Ott, ahol nem méricskélik a mozdulatokat, ahol a maguk boldogulásán kívül a közös asztalra is gondolnak, ahol nemcsak beszélnek, hanem tesznek is azért, hogy a szavakból hús, tej, vaj és kenyér legyen, sok minden szépre, jóra még nem jutott idő.

A kiskonyhából a házba megyünk.

Világos szobák, fényezett bútorok, perzsaszőnyegek, kézimunkák, fürdőkád ; előtte hatalmas talpat formáló lelépő. A falon festmények: hölgy napernyővel, kulacsért hajló csikós, mézeskaiácsárus, ökör- fogat. A sarokban fekete zongora. A fedelén kotta. Schubert (1797—1828) : Militarmarsch. J. Haydn: Részlet az Üstdob-szimfóniából. (Allegro). A kottafejek alatt kézzel írt ritmus: E-gyet ke-e-tő-őt. Egy-gyet-kett-őt. Egyet-kettőt.

D. VARGA MÁRTA